a melbourne-i bevandorlasi muzeum nagyon talaloan a regi vamhaz epuleteben talalhato.

tobb szempontbol is erdekesnek es dicseretes kezdemenyezesnek talaltam ezt a muzeumot. 

egyreszt erdekesen es erthetoen mutatja be a masodik vilaghaboru elotti bevandorlast. megtekinthetunk egy korabeli hajokabint, megnezhetjuk, hogyan utaztak a legszegenyebbek es a leggazdagabbak. korabeli naplokat, leveleket olvashatunk el. bemutatjak a korabeli kezdemenyezeseket, amikkel a bevandorlokat segitettek (ilyen peldaul a szervezodes, ami az egyedulallo noket tamogatta, akikra nagy szukseg volt a gyarmaton, de gyakran “elkalodtak” erkezesuk utan). a bevandorlas masodik hullamjat (a masodik vilaghaborutol napjainkig) is felvazoljak, az azonban mar sokkal kevesbe latvanyos, ezert kulonbozo esettanulmanyok bemutatasaval dobjak fel a dolgot. nagy kedvencem volt a libanoni taxisofor es a nemet cukraszmester.

ami azonban ennel is erdekesebb volt szamomra (es oszinten szolva nagyon meglepo), az a bevandorlast szabalyozo politika fejlodese. igy kiderult, hogy egeszen 1970-ig a vezerelve a “White Australia”, vagyis a Feher Ausztralia volt. ez nem csak azt jelentette, hogy leginkabb az angolokat es az ireket vartak tart karokkal Ausztraliaba (sokszor ingyen foldet biztositva nekik), a tobbi nemzetet pedig erosen buntettek (a kinaiakat tobbszor teljesen kitiltottak), de az oslakosok sorsat is eldontotte. sokkolo adat volt szamomra, hogy mindossze 1967-ben lettek az oslakosok teljes erteku allampolgarok (vagyis onnantol kezdve vehettek maguknak hazat, nyithattak bankszamlat, stb.) es csak 1980-ban kert a kormany bocsanatot a “Stolen Generation-ert”, vagyis azert a tobb tiz ezer aboriginal gyerekert, akit 1900 es 1970 kozott elvettek a szuleiktol es intezetbe raktak, hogy kulturajukbol kiszakadva nojjenek fel (tobbnyire foldmuvesnek es cseledlanynak tanitottak itt oket). a politikavaltast egyebkent az is mutatja jelkepesen, hogy 2000-ben az ausztral kormany elismerte, hogy az elso telepesek erkezesekor Ausztralia mar lakott terulet volt, megdontve ezzel a korabbi “lakatlan sziget elfoglalasa” elmeletet, amivel a feher ember hatalmat magyaraztak.

sokkal rovidebb, de szinten eleg beteg mozzanat volt, amikor a masodik vilaghaboru kitorese utan a nemet, olasz es japan szarmazasu, ausztral allampolgarokat taborokba zartak Ausztraliaban, illetve korlatoztak a mozgasukat, puszta paranoiabol. ezen csak azert nem lepodtem meg annyira, mert a pearl harbouri muzeumban mar kellokeppen lesokkolodtam azon, hogy az amerikaiak 120,000 japan szarmazasu amerikait internaltak Pearl Harbour utan.

osszessegeben kifejezetten hasznosnak es erdekesnek tartom ezt a muzeumot es extran ertekeltem a mellek kiallitasokat, ahol egyertelmuen pedagogiai cellal hivjak fel a figyelmet a hetkoznapi rasszizmusra interaktiv videoval es szerepjatekkal, illetve az identitas sokfelesegere es a kulonbozo osszetevoire (megemlitve itt nem csak a kulturalis, de vallasi es szexualis kulonbsegeket).

vagy van valami nagyon kulonleges tajszolas itt Brisbane-ben, vagy minden masodik pincer itt francia.

tegnap del korul ertem ide Brisbane-be egy eleg szar, farok riszalos turbulencias repules utan (emlitettem mar, hogy utalok repulni?).

a varosban 32 fok vart (tizzel tobb, mint Melbourne-ben) es extrem, 11-es fokozatu UV index. ennek oromere, mire elertem a szallast, enyhen szolva ki voltam purcanva.

a szallasom ezuttal egy muemlek gyarmati hazban kialakitott panzioban van, ahol kedvesen tajekoztattak, hogy a kertben elo kek gyikok vedettek es artalmatlanok, de azert zarjam be a mosokonyha ajtajat, ha nem akarom a bugyiaim kozott viszontlatni oket.

az idojaras egyebkent dobbenetes. a legtobb emberrel ellentetben, arabia lanyakent kifejezetten kedvelem a bazi meleget napkozben es azt is, amikor este melegben lehet setalgatni az ebredezo varosban. ezzel egyutt ez a gyakori helyszinvaltoztatas talan mar engem is kisse erzekennye tesz.

szinte gombnyomasra elnyomott az alom es csak orakkal kesobb riadtam. ahogy reggelit/ebedet/vacsorat kerestem (fel6 volt es meg nem ettem semmit aznap), gyorsan rajottem, hogy jo otlet volt Melbourne-ben kihagyni a nepszeru hipszter negyedet, mert Brisbane-ben ket sarokra lakom tole. nem mintha annyira rajonganek a hipszterekert, de kedvelem az alternativ negyedeket es a hangulatos kavezokat.

az az igazsag, hogy annyira kellemes helyeket talaltam tegnap este meg ma napkozben, hogy komoly kesztetest erzek, hogy hagyjam a francba a varosnezest es egyeb kulturalis programokat, hogy csak dogoljek egy kavezoban, vagy meg jobb, a folyoparton kialakitott mesterseges strandon (lasd foto) (ami persze teljesen ingyenes es kulturalt, mi mas?)

egyeb izgalom, hogy a varos tele van ibiszekkel, ami engem onmagaban feldob, mert imadom valamiert ezeket a madarakat (biztos az egyiptomi mult teszi).

illetve teljesen veletlenul egy oriasplakatrol ertesultem tegnap, hogy ma este fellep Sinead  O’Connor a helyi MuPaban, amire gyorsan vettem is jegyet, miutan meghallgattam az utolso albumat.

mit is mondjak? life is good, tovabbra is.

az emlitett strand, a csunya barna viz a folyo.





megerkeztem a brisbane-i szallasomba, ami egy regi gyarmati villabol lett panzio. a hazineni vidaman korbemutogatott, majd elkezdte sorolni, kik laknak meg itt. megtudtam, hogy a velem szemben levo szobaban egy szir lany van, “but don’t worry”, tette hozza, “she is quite westernized”.

ugy latszik, ez a tema most uldoz engem. amikor ma reggel beultem a taxiba a repter fele, kicsit morcosan nyugtaztam, hogy beszelgetos sofort kaptam.

miutan lefutottuk a szokasos “hova utazik, szep az idonk ma, stb” koroket, a kerdesre, hogy where do you live, meg lelkesen HK-t jeloltem meg, de amikor erdeklodott, hogy where do you come from, gondoltam, bevetem a tutit es buszken mondtam, hogy Hungary, kicsit remenykedve, hogy ugysem tudja, hol van, es vegre vege lesz a beszelgetesunknek.

erre azonban az a meglepo valasz erkezett, hogy o igen, Budapest, jart ott regen, mert “Brágban” jart egyetemre. itt hirtelen gyanut fogtam es visszakerdeztem, hogy o megis honnan jott.

most rajta volt a sor, hogy kicsit felvallrol, ugyse tudod, hol van hangnemben kozolje, hogy Sziriabol.

mondanom se kell, innentol kezdve hirtelen regi baratok lettunk es nagyon kellemesen elbeszelgettunk 40 percet az elet fontos dolgairol es persze a szir etelekrol, amik ugy hianyoznak mindkettonknek. a vegen ugy bucsuzott tolem a repteren, mintha a sajat lanya lennek.

na, a remek blogmorálom csak megtört 10 nap után, tegnap este nem számoltam be, hogy hol jártam.

az az igazság, hogy érdemben csak 3 napot töltöttem melbourne-ben (első este csak megérkeztem és elájultam), és szám szerint alig csináltam valamit: egyik nap állatkertbe mentem, másik nap tengerpartra, harmadnap pedig múzeumot és várost néztem. mégis, az az érzésem, hogy hetek óta vagyok itt és tele van az agyam képkockákkal, amiket itt gyűjtöttem be.

talán azért is van ez, mert mélységesen városalapú embert vagyok. persze, szeretem a végtelen holdbéli tájakat és mindent, amiben víz és/vagy homok van, de alapvetően ha adtok nekem egy jó felépítésű várost, boldogan el fogok vele játszani nagyon hosszú ideig.

melbourne, az én kritériumaim szerint, jó felépítésű város, mert egyrészt elég nagy, ahhoz, hogy kényelmesen lehessen benne bolyongani. másrészt, bár klasszikus angolszász négyzethálóra épült, van benne kellő mennyiségű véletlenszerűség és káosz ahhoz, hogy emberi legyen. ilyen kellemes véletlenszerűség például a Hosier lane, ahova ma látogattam el. ez egy apró sikátor, ami valamiért a helyi street art középpontjába került. minden falfelület le van fújva különböző, több négyzetméteres graffitikkel, némelyikük kifejezetten igényes és pofás. azon talán már meg sem lepődöm, hogy a helyi önkormányzat támogatja a dolgot, sőt, minden fontosabb turisztikai kiadvány kifejezetten ajánlja a helyet.

ha már tengert emlegettem, tegnap villamosra pattantam és kizötyögtem st. kildába. itt nagyságrandileg egész nap semmit sem csináltam, fürödni nem volt kedvem, mert hideg volt a víz és fújt a szél, de a homokban remekül elhevertem a könyvemmel, majd bambán sétálgattam fel-alá a hangulatos házikók között.

apropó, azért néz ki a házak fele úgy, mintha egy westernből léptek volna ki, mert a városok többsége itt a helyi aranyláz alatt épült. szóval nem véletlen az analógia, azt hiszem.

voltam még múzeumban is, de erről külön posztban és moziban, de ez az én életemben nem megy nagy eseményszámba (a most violent year: kellemes retró mafiafilm, lassú és hosszú, de jó). ezt leszámítva csak az utcákat róttam, épületeket (és szinte csak azokat) fényképeztem, sarkonként ittam egy kávét és a könyvemet olvastam. talán banálisan hangzik, de semmi másra nem cserélném most le.

holnap irány Brisbane!

most epp egy kocsmaban ulok, ahol szokasomtol elteroen egyedul szurcsolok egy (eleg rossz) sort. nem tudtam ellenallni, a hely a yarra folyo kozepen van, a hid pillerenel. a bejaratnal elkertek a szemelyimet, majd a datum lattan nagyon nagyon bocsanatot kertek. megnyugtato, hogy tok sotetben alig tunok 17-nek.

a tegnapi elajulas utan ma a nap nagy reszet az allatkertben toltottem, ahol rengeteg edesdeden szunyokalo allatot lattam, beleertve olyan helyi kulonlegessegeket, mint koala es wombat, de mit erdekelt engem mindez, amikor vegre lattam kacsacsoru emlost! allitom, hogy ez az allat a maga furcsasagaval egyutt vidra szintu cukisaggal bir. es nem aludt, sot, megallithatatlanul (es lefotozhatatlanul) uszkalt.

melbourne egyebkent csodalatos es nagyjabol minden van benne, ami szamomra egy idealis varost jelent: folyo sok sok hiddal, villamos (ezek is ingyenesek a belvarosban, no comment), art deco epuletek, oriasi fedett csarnok es rengeteg biciklis. 

apropo biciki, az ingyenes wifit es villamost mar kezdem megszokni, de azon ma kisebb agyverzest kaptam, hogy a helyi varosi biciklirendszerhez adnak ingyen sisakot, ami gumipokkal van rogzitve a biciklire, mert ugye torvenyileg kotelezo a viselete, de megsem varhatjak el toled, hogy egy sisakkal a retikulodben setalgass a varosban naphosszat.

megyek, iszom meg egy sort.

barhova megyek, veletlenul mindig a chinatown mellett szallok meg.



ezt a sajtos spenotos bureket ket gorog notol vettem a piacon, akik annyira rohogtek valamin, hogy alig birtak kiszolgalni a hullamokban rajuk toro rohogogorcstol. a burek is finom, de az elmeny meg jobb volt.

a vonat vegul 1ora45 perc kesessel indult, mert le kellett cserelni az egyik kocsit. errol azonban folyamatosan tajekoztattak minket, szoltak, hogy le fogjak kapcsolni az aramot (ne menjunk wc-re), elmondtak, mi miert tortenik. masfel ora kesesnel bemondtak, hogy aki esetleg ezert kesne le egy csatlakozast, illetve nemzetkozi repulot kell elernie, az faradjon a bufekocsiba, ott szerveznek neki transzfert a repterre.

illetve amikor megnyilt a bufekocsi, bemondtak, hogy most mar ihatunk kavet es megkertek minket, hogy ne legyunk morcosak a szemelyzettel, nem az o hibajuk a keses.

amikor pedig vegre elindultunk, tobbszor elmondtak, mennyire halasak a turelmunkert es mennyire sokat segit ez a munkajukon egy ilyen stresszes helyzetben. majd elsoroltak, hogy molyen varosokat erintunk, hogy megerkezzunk vegul melbourne-be: “we’ll arrive to melbourne at… ah, whatever time tonight”, vagyis “valamikor este”.

mar csak hab a tortan, hogy ezek utan a bufetroli ingyen adta a kavet es a teat. 

ide koltozom.

kiegeszites: most hallottam a bufekocsiban, hogy a kesobbi allomasokon felszallo embereket felhivtak, hogy kesni fog a vonat. menten sirva fakadok.