lássuk be, miután lassan két hete itt vagyok és még mindig nem rázott meg semmi, kicsit talán elbíztam magam. naívan bepakoltam a ruháimat a frissen kapott mosógépbe, gyorsan le is ment egy negyed órás expressz program, dalolászva és feletébb vidáman átpakoltam az egész kocerájt a szárítógépbe, előre ujjongva, hogy milyen jó lesz, amikor fél óra múlva csontszáraz ruhákat pakolok ki a gépből. becsuktam, elcsavartam a “very dry” funkcióra, majd bekapcsoltam a gépet és… teljes sötétség tört ki.

némi szüttyögés után megtaláltam a biztosítékokat, lelkesen felkapcsoltam mindent, mire ugyan visszajött az áram, de több lámpa és konnektor gyanúsan szikrázni kezdett. itt jobbnak láttam egy műanyag felmosófát magamhoz ragadni, hogy a továbbiakban azzal fogdossam a biztosítékokat. miután lekapcsoltam mident, kikapcsoltam a légkondit, majd gondoltam, adok még egy esélyt a dolognak, tehát újra felkapcsoltam mindent, újra szikrázás, újra lekapcsoltam mindent és itt már telefont ragadtam, hogy kontaktáljam mr. yinget.

miután a telefonban több kantoni popslágert is végighallgattam (mr. yingnek a nálunk 2003-ban divatos személyre szabható csengés funkció lehet beállítva a telefonján), mr. yingnek meglepően gyorsan és hatékonyan elmagyaráztam a helyzetet, meg is jelent pár perccel később. ő végig csinálta azt, amit én, felkapcsolt mindent, szikrázás, elugrás, újra lekapcsolás. ezek után közölte velem, hogy “missy, no using, no using! electric bad, no using tonight, repairing tomorrow.” majd ezt követően kinyitotta a bejárati ajtót és kitámasztotta egy székkel, mondván “maybe water in electric. sometimes happen.” ebbe az opcióba inkább bele se merek gondolni, én mindenesetre ott rekedtem egy vödörnyi vizes ruhával, amit kénytelen voltam a jól bevált módszer szerint vállfákra aggatni és a ventilátor által generált huzatba akasztgatni.

same old, same old.

most, hogy kicsit több, mint egy hete vagyok itt, jó ötletnek tűnik kicsit összefoglalni az élményeket (nektek, és nekem is, mert 6 hónap múlva nem fogok arra emlékezni, hogy milyenek voltak az első napok).

all in all minden nagyon hasonlít arra, mint amit a fejemben elképzeltem. a város, az emberek, az időjárás és a szállás szinte semmilyen meglepetés nem okozott. a negatív faktorok, amikre előzőleg felkészültem, beigazolódtak (lásd még külképviseleti szindrómák), egyedül a repülő csótány lepett meg, de azzal csak első este találkoztam, azóta szerencsére nyomát se láttam.

hihetetlen jó érzés, hogy állandóan meleg van (kivéve, ha az ember bemegy valahova a 12 fokos légkondiba), még akkor is, ha ez 90%-os párával társul és időnként leszakad az ég. háromszor voltam eddig a strandon és nagyon örültem, hogy végre napozhatok és a tengerben úszkálhatok. ettől függetlenül most kezdtem el érezni, hogy milyen fáradt vagyok, egyrészt ez a város és a mostani életem sokkal mozgalmasabb, mint bp, másrészt én sem gondolhattam komolyan, hogy a nyáron lenyomott embertelen életmód nem bosszúlja majd meg magát valahol.

ami már nagyon jól megy: a helyiekkel való kommunikálás. bár néha egészen érthetetlen párbeszédeket folytat itt az ember, nekem eddig mindig sikerült azt kapnom, amit rendeltem, a szállást is le tudtam alkudni és a minap mosóport is sikerült vennem heves hadonászások közepette (ez utóbbi azért is volt nehéz, mert az istenért nem jutott eszembe a british english kifejezés a mosóporra, itt ugyanis csak azzal van remény, ha az ember lánya tehát laundry helyett washingot mond, ne lepődjön meg, ha cloroxot kínálgatnak neki). a tömegben való közlekedésben is nagyon profi vagyok már, nem hiába szocializálódtam válogatott arab bazárokban, tegnap már odáig jutottam, hogy egy szerencsétlen gweilot (fehér ember, szó szerint az ördög embere) löktem fel nagy lelkesen a mozgólépcsőn. (a mozgólépcső egyébként újabban már azt is bemondja, hogy please do not keep your eyes only on the mobile phone, vagyis, hogy ne csak a mobilomat bámuljam, hanem a lábam elé is nézzek)

amit még gyakorolni kell: a napi rutinok kialakításában sosem voltam nagyon erős, mindenesetre igyekszem relatíve ugyanakkor felkelni minden reggel (ez többnyire kurva korán van, mert a jetlag elmúlásával visszatért az elcseszett bioritmus, így 5 óra alvás után kidob az ágy) és elsétálni reggelizni valami jó táplálót. két napja voltam futni is, ami meglepően feldobott (mégha ebben a párában kicsit érdekes is volt a dolog), így tervezem, hogy két naponta megismétlem ezt a remek élményt. étkezés téren a reggelim le van fedve, ezzel valójában az ebéd is félig, vacsora fronton viszont még nem állok túl jól, naponta nem akarok kétszer étteremben enni, de közben meg mindenféle műanyag szaron sem lehet élni. meglepő módon sok ételt _túl édesnek_ érzek itt, szóval bővítenem kell még a köröket.

a legfontosabb: az érkezésemet követő zen életérzés azóta sem hagyott el, egyszer sem idegesítettem fel magamat ittlétem óta, nem zakatol annyit az agyam, többször éreztem már kellemes ürességet és bambaságot. mindig is volt egy olyan érzésem, hogy ázsia alázatra tanít, ehhez most már hozzátenném a toleranciát is. ami a legfontosabb, hogy nem csak a helyiekkel (és a sokszor sokkal fárasztóbb expatokkal) lesz az ember teljesen elnéző, hanem saját magával is. érkezésem óta többször történt olyan, amin máskor kiakadtam volna, hogy hogy lehetek ilyen béna (nem alkudtam le a napernyő árát, így turista áron kaptam, elvesztem az egyik metróban és ezért 30 percet késtem, kirendeltem valamit, amit később nem volt gusztusom megkóstolni), most azonban csak legyintettem és annyit mondtam magamban, hogy “ezt még gyakorolnom kell”.

fuszeres csipos reggeli levesre tejeskavet meg veletlenul se igyal.

a lakasom helyzete rohamosan javul, miutan tegnap este arra jottem haza, hogy epp lelkesen kotnek be egy mosogepet es egy szaritogepet a kozos eloterbe. ezutobbinak feletebb halas vagyok, mivel a vodorben kimosott cuccaim meg szakszeru szaritas (vallfara logatva a max teljesitmenyen duborgo ventilatorral) mellett is csak felig szaradtak meg masfel nap alatt.
szinten a lakas rejtett adottsagai koze tartozik, hogy irdatlanul csuszik a csempe gumitalpu cipoben (vagyis a cipok 99%-aban), amire akkor jottem ra, amikor naivan es talan kicsit tul lenduletesen kileptem az ajton, majd korcsolyazo bebizsirafkent terultem el a foldon. percekig nem birtam felallni a rohogestol, de a hatsom azota is kisse faj.

mintha valamilyen logikat velnek felfedezni a kepekben, amiket itt csinalok. attol tartok, lesz meg par szaz ilyen, instagramon megtalaljatok oket.

a szobam ugyan tagas es napfenyes, tarolasi lehetoseg alig van benne (par fogast leszamitva). mivel semmi kedvem fel evig borondbol elni, elmentem ma a helyi vasedenybe, a japan home centerbe es vettem egy “szekrenyt” 3000 forintert, amit aztan egy gumipapucs segitsegevel osszeraktam (a gyerekkori legozas sokat segitett). e mellett vettem egy szennyestarto vodrot, nemi vallfat es egy kilepot. most mar csak az origami hajtogatasba kell belejonnom, hogy beferjenek a ruhak ebbe a 3 egymasra helyezett ciposdobozba.

az ember bioritmusat bizonyara nem ugy kell visszaallitani, hogy hajnali 5-ig sorozatot nezunk, mert 3-ig dolgoztunk es kell a levezetes.

az is egyertelmuve valt, hogy 6,5 negyzetmeteren (kiszamoltam) nem lehet 10 orat dolgozni egy huzamban, ha az embernek ehhez vagy a kokemeny agyon (ami a hatamnak egyebkent nagyon jo), vagy a budin kell ulnie. szoval mostantol el fogok menni dolgozni minden reggel, mar kaptam is instrukciokat egy kozeli, szimpatikus starbuckshoz.

ma nemi tokoles utan elmentem mr. yinghez kifizetni a lakbert (amit korabban lealkuldtam 4%-al), nemi koreai fozomusor nezes utan (mr. ying nem volt ott, megkertek, varjak egy kicsit, kedvesen belapcsoltak nekem a tv-t) mr. ying 10 perc alatt lemasolta a nevemet egy szamlatombre (a zsuzsannat hosszasan nezte, majd kis villanykorte jelent meg a feje folott es mosolyogva erdeklodott, hogy “suzanna?”), majd felirta a wifi kodot es elkuldott egy novel a szoba iranyaba.
a no nagyon jartas volt, mert ahelyett, hogy a 13. emeletrol egy csigaliftet valasztott volna, inkabb visszavitt engem a foldszintre egy express lifttel es onnan egy masikkal fel az otodikre (folyamatosan szamolom a lifteket az epuletben, momentan 12-nel tartok). ezuttal a szobahoz vezeto utvonal nem is tunt olyan bonyolultnak, a mandarin trading co tablanal kell bemenni, a feszulettel ellatott ajtonal balra fordulni, majd ott vegig menni.

a szoba egyebkent egy kozos eloterbol nyilik, ahol a multkor vidaman mutogattak nekem a rizsfozot es a vizforralot, hogy juhu, tudok fozni is, majd orommel konstataltam, hogy asztal is van (mert dolgozni is kell valahol), meg egy hutot is talaltam a sarokban, igaz, epp ki volt huzva, de mar kuldtem rola fotot chaten mr. yingnek, hogy uzemelje be.

ime a szoba, a mereterol azt hiszem, mindent elarul, hogy a folyosorol fotoztam 🙂

mindenesetre nagyon elegedett vagyok magammal, a lakas jo helyen van, az epulet mar nem olyan osszezavaro es omlik be a feny. mas nem igazan kell most nekem.

update: a meretek erzekeltetesehez alljon itt meg egy kep. jobbra berajati ajto, balra ablak, en az elso kepen lathato nagyobbik agyon ulve fotoztam.

Perennenek hala ime az eltunt bejegyzest:

azert bevallom, rohadt buszke vagyok magamra, hogy a palinkas estbol hazaertem. hiaba ismerem egesz jol a varost, a helyi akcentust es laktam mar tobbszor Cz-nel, vannak itt nehezito tenyezok.

kezdjuk ott, hogy bar HK-ban alapvetoen sokan beszelnek valamennyire angolul, a taxisoforok szinte soha. erre rajon az a szorakoztato teny, hogy Cz a varos egy olyan negyedeben lakik, amit en feher embertol meg nem hallottam ugy kiejtve, hogy azt a helyiek egybol meg is ertsek. latszolag pedig nem bonyolult: Hung Hom, mit lehet ezen rosszul kiejteni (sokkal konnyebbnek tunik peldaul, mint a Tsim Sha Tsui)? megis, nekem sikerult mar “háng hom” felkialltassal elindulni a Hong Kong station fele. leginkabb a “hung hám” szokott lenni a tuti, de az a jellemzo, hogy az ember 5 kulonbozo variaciot felsorol a taxisofornek, majd amikor elunja, akkor eluvolti magat, hogy “jaj baszd meg, vigyel engem at a tenger tuloldalara (kowloon side), aztan majd mondom az utat”. az mas kerdes, hogy erre a legtobb taxis elhajt, mert semmi kedve atmenni a cross harbour tunnelen… ujabb csavar, hogy a pontos cim Baker street, de ahhoz, hogy az ember tenyleg ott is kosson ki, szakszeruen azt kell mondani, hogy “bííkágáj”.

ehhez vegyetek meg hozza azt a ket uveg palinkat es masfel uveg whiskey-t, amit a partyban elfogyasztottunk pentek esti kis csoportos foglalkozas cimszo alatt.

…valahol teljesen máshol van, mint a legtöbb emberé. nekem fel se tűnt, hol van a hiba a követező mondatban:

épp a sikátorban mászkáló patkányt figyeltem, amikor berepült egy csótány a látómezőmbe. repülő csótány baszd meg!! azért ez már nekem is kicsit túlzás.

(ez első nap volt, azóta egész jól megbékéltem velük, leginkább azért, mert azóta nem találkoztam repülő példánnyal).