the fucking weather

korábban nem is tudtam, hogy a különböző tájfun- és trópusi eső riasztás mellett “cold weather warning” is létezik HK-ban, és őszintén szólva, tökéletesen jól megvoltam e nélkül az információ nélkül. igen, már megint elrendelték, és már megint 11 fok lesz két napig, majd utána vissza 20 fölé, az eső szakad, a szél fúj, a fal meg kitartóan penészedik.

 

legközelebb valami _tényleg_ trópusi helyre száműzöm magam, például elmegyek jógázni Balira, vagy buvárkodást tanulni PhiPhi szigetére, mint minden rendes ember.

emerkísérlet – második hét

a második hét is lement a hét napos fitnesszőrületemből, az Endomondo szerint ezúttal még több kalóriát égettem, mint előtte. mondjuk nem kimondottan ez a cél, de persze minden alkalommal igyekszem meghaladni az előző eredményeket, így például úszásban most beiktattam a sprintelést, futásban a hegymenetet (amit marhára élveztem, csak majd megdöglöttem), a lépcsőzésnél meg emeltem az edzés hosszát. túrázni is voltam kétszer, ebből egy számít igazán annak, a másik egy kellemes séta volt le a Peakről, ahol DD-nél jártam látogatóban. az igazi túráról majd írok részletesebben, mindenesetre jó érzés volt, hogy jobban vettem az akadályokat a terepen, gyorsabb volt az alaptempóm és úgy alapvetően élveztem az egészet, még akkor is, amikor patakokban folyt rólam a víz.

ennek a nagy mozgásőrüetnek és a klimatikus sajátosságoknak eredményeként rájöttem, hogy vennem kell új edzőruhákat, mert nem mindig száradnak meg egyik napról a másikra. ciki, vagy sem, határozottan igaz, hogy az ember szép új ruhában szívesebben megy edzeni, szóval ezt a motivációs módszert (ésszel) mindenkinek ajánlom, nekem nagyon bevált, főleg, hogy olyan ruhadarabokat vettem, amiket pár éve biztosan nem mertem volna felvenni nagy plénum (vagy akár a tükör) előtt, most viszont teljes mellszélességgel fel merem bennük vállalni saját magam (és a nem épp tökéletes alakomat).

alkoholfogyasztás fronton továbbra is elég jól állok, bár egy születésnapi ünneplésen kicsit sikerült bepezsgőzni, bár attól is inkább csak plöttyedtnek éreztem magam, mint részegnek és nem éreztem különösebb késztetést, hogy tovább vedeljek egész éjszaka, ami elég felemelő, bár azt hiszem, az alkoholizálási szokásaim valószínűleg majd Európában újból felbolydulnak, de majd azon a hídon is átkelek valahogy.

ami viszont az alvásciklusaimat illeti, teljesen el van baszarintva minden, az elmúlt napokban átálltam arra, hogy hajnali 3-kor alszom el, vagy még később, ettől persze másnap vagy mosott szarként felkelek 7-kor, vagy délig alszom. ezzel valószínűleg összefügg, hogy időnként leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy cukros dolgokat egyek, aminek úgy ahogy, igyekszem ellenállni, de ez nem mindig egyértelmű (marha jó zöldteás tortát ettem a minap). szintén nem túl funky, hogy valamelyik nap alábecsültem az időjárást és ezért kicsit megfáztam, nem durván, csak pont eléggé, hogy orrcsepp és zsebkendő nélkül egy métert se merjek tenni, illetve szintén kicsit kellemetlen, hogy valahogyan meghúztam a nyakam, így balra csak limitáltan forog épp a fejem. ezzel együtt a közérzetem kellemes, bár a spontán elalvásokat még mindig bírom produkálni, főleg úszás után.

összességében nagyon jó volt ez a hét is, most épp a futást élvezem jobban, mint az úszást, viszont a szombati túrám maga volt a kéjhömpöly, szóval abba az irányba is fejlődni akarok, amint eláll az özönvíz jellegű eső… a harmadik hetet ma némi tornagyakorlattal kezdtem. ahogy múlt héten is, az egy napos pihenő után újrakezdeni volt igazán nehéz lelkileg, főleg úgy, hogy az utcára nem bírtam kimenni, így elég sok minden nem jött szóba. aztán szerencsére mégis erőt vettem magamon, most már kár lett vola megtörni ezt a remek lendületet.

 

tarsadalmi elet

mi sem termeszetesebb, hogy hajnali fel 2-kor a vizforralonal talalkoztam ossze mindket lakotarsammal (rajtam kivul mindenki vifont keszitett, en teat), illedelmesen sorba alltunk meleg vizert, majd visszatertunk a sorozatdaralashoz, ami napok ota rabul ejtett minket (az idojaras sem a legjobb)

emberkísérlet – az első hét

felbuzdulva az év elejei fitneszügyi paradigmaváltásomon, az út utolsó hetében elkezdtem tervezni egy kis “emberkísérletet”. március az utolsó teljes hónap, amit “zavartalanul” HKban töltök, utána felváltva jönnek látogatóba családtagok, megyünk Koreába, majd mire az mind lemegy, nem marad, csak május első két hete, majd irány Budapest.

történetesen munka is kevés van mostanában (ennek nem örülünk, de jobb híján hasznosítom a rengeteg szabadidőmet), az ember valaga se fagy már be HK-ban, szóval mikor máskor csapjak a lovak közé és fitnesszeljem szét magam?

a kísérlet a tervezési fázistól így most élesben kicsit eltér, de a vége az lett, hogy 7 nap aktív mozgást követ egy nap pihenő. mozgás alatt leginkább úszást és futást kell érteni, de voltam “minitúrán” a szomszédos dombon és a minap meg 20 percet lépcsőztem fel- és le a hegyoldalon. a lényeg, hogy élvezzem és azért sportértéke is legyen a dolognak. a mozgás mellé első körben szigorú alkoholtilalmat rendeltem el, de végül egyszerűbb társadalmi okokból egy, maximum két italra maximálni az alkalmankénti piálást, ennek örömére most 3 korsó cidernél tartok egész márciusban. a cigarettákra vonatkozóan nem hoztam semmilyen rendeletet, és nem is számoltam őket, de mivel többnyire csak akkor dohányzom, ha iszom, az egyenlet elég egyszerű.

és hogy milyen érzés? egy héten már túl vagyok, amit alapvetően kimondottan élveztem. nagyon jó érzés volt újra visszamenni úszni, négy egymást követő nap pacsáltam és élveztem az úszás sajátos vattaszerűségét, a fröccsköléssel teli nyugalmat. kilókkal és centikkel nem foglalkozom (mérlegem sincs), de az biztos, hogy a hasam például laposabb lett, illetve halványan ugyan, de mintha különböző vonalak kezdenének megjelenni itt-ott a testemen és mintha összességében nem lenne minden olyan puha. ami ennél fontosabb, hogy kimondottan fittebbnek érzem magam, könnyebben jövök fel a hatodikra gyalog, és nem jelent már kihívást, hogy féllábon állva felhúzzam a zoknimat (korábban hajlamos voltam eldőlni). talán mondanom se kell, hogy sokkal többet alszom most, úszás után többnyire spontán elájulok 1-2 órára, bár egyszer már sikerült egész felpezsdülnöm és nem lehasználódnom. mazochista jellegű mellékhatás, hogy szinte minden nap érzem valamelyik testrészemet, de ez leginkább szórakoztat, illetve megnyugtat, hogy ma is rendben csináltam valamit. ami meglepőbb, hogy a harmadik alkalom után megszűntek a falási rohamok úszásból jövet, és mostanra sokkal kevesebbet eszem, mint korábban, többször nem bírtam megenni ugyanazt az adagot, amit általában gond nélkül befalok. gondolom, újra kalibrálódik a rendszer, vagymi.

közérzetileg természetesen remekül hat rám ez az egész, egyetlen egyszer volt marha nehéz elindulni, tegnap, amikor porlasztott eső esett és minden szürke volt, én pedig jobb szerettem volna az ágyban fetrengeni és zombikat nézni, de aztán csak elindultam, amit utána igazán nem bántam meg, mert kimondottan kellemeset futottam. jó érzés, hogy mostanábban már nem kell hadakoznom magammal, hogy menjek, vagy ne menjek, egyértelmű, hogy mozogni kell, csak mindig az a kérdés, hogy pontosan mit. régen nagyon mereven ragaszkodtam edzéstervekhez, most pont úgy érzem, azok csak kedvemet szegnék, ezért bár jegyzem, hogy mikor mit csinálok, hogy távlatilag tudjak tervezni és fejlődni, kimondottan élvezem a mindennapos improvizációt. így nem kell vekkert raknom, ha túl későn ébredek fel az úszodához, elmegyek futni, ha pedig esik az eső, még mindig ott a lépcsőzés. szintén jó érzés, hogy mostanában egyszerűen nem bírom magam szarnak érezni, mert ha nem csinálok egész nap semmi értelmeset, vagy hasznosat, akkor is legalább mozgással kezdtem a napot, és az már önmagában egy értelmes és hasznos dolog volt.

terveim szerint április 5-ig tartom ez a rutint, aznap érkezik anyukám, az ő látogatása alatt nem tűnik reálisnak ez a napirend bár ki tudja, ilyen távlatokban nem tervezek, inkább napról napra haladok.

nem tudom, hogy fogok tudni hazamenni

tenyleg, oszinten fogalmam sincs, barmennyire is tudom, hogy nem maradhatok itt az idok vegezteig, de miutan este 10kor kiultem az utcara bagoert rakot enni, majd fel ejfelkor meg beugrottam venni ket nadragot, mikozben negyedik napja jarok minden reggel uszodaba szinte ingyen, el nem tudom kepzelni, mit fog velem tenni a magyar valosag, de attol tartok, semmi jot.

(ettol meg hazamegyek, mert nem elhetek szamuzetesben eletem vegeig es legfokeppen: nem elhetek egyedul, szellemi partnerek nelkul eletem vegeig, de felek, fajdalmas lesz a foldet eres)

utra fel!

azt hiszem, most eloszor nem akadtam fenn azon, hogy miert kell nekem mindig hajnalban pakolnom, illetve miert muszaj mindig vinni magammal egy kis munkat az utra, hanem kvazi elvezettel pakolasztam egeszen mostanaig, mit sem torodve a tennyel, hogy harom ora mulva kelhetek fel, kimondottan jo bulinak tartottam, hogy szinkoordinaljak mindent mindennel (egy rozsaszin egyszarvus polot leszamitva a kek es a fekete otven arnyalataban fogok pompazni majd egy honapig) es hosies erofeszitesek aran egy par ruhadarabot ki is vettem a taskabol, hogy ne egy random laoszi buszmegalloban torjon majd ram az agyverzes, hogy mi ez a sok szar a taskamban es minek cipelem magammal (legutobbi ilyen rohamomban az otven kilos, teljes japant lefedo lonely planetet hajitottam ki a picsaba).

szoval utra fel, elso megallo bangkok, ahol ot napig leginkabb mereszteni szeretnem a seggemet az erosen luxus beutesu szallasomon (pl. van kad) es ilyen dekadens europai dolgokat tervezek csinalni, mint peldaul modern muveszeti kozpontokban meg romkocsma tipusu tetobarokban sorozni, meg persze butara akarom magam zabalni pad thaial. az hogy kozben dolgoznom is kell szinte lenyegtelen reszletkerdes.

a hely, ahol lakom – életkép

említettem már, tradicionális helyen lakom, a piacon lila tónusú, virágos steppelt pufajkát lehet kapni, passzoló nadrággal, hogy életszerű kantoni néninek öltözhessen az ember, igaz, ahhoz még kellene egy jóféle mamusz is. a tradicionális patikában, ahol üvegbödönökben mindenféle szárított furcsaságok merednek az emberre, hétvégén fehér köpenyes orvos rendel íróasztal mögött, aki csekély vizitdíjért meghallgatja a pácienseket és felír nekik valamit a bödönökből. teregetni mifelénk a tetőn szokás, de amióta esős az idő, én is gondolkodás nélkül akasztom ki különböző ruhaneműimet a lépcsőfordulóban lógó kötélre, eszembe se jut, hogy másnapra esetleg nem találom ott a méredrága bőrdzsekimet. igaz, a héten inkább mosodába mentem, ahol jutánys áron szárítógéppel megszárították a ruháimat, és úgy mellékesen elmagyarázták, hogy mázlim van, mert a közelgő kínai újév miatt most mindenkinél nagymosás van, ezért nagyüzem van minden mosodában, és tényleg, most, hogy jobban figyelek, mindenkinél jellegzetes óriás fehér nájlonszatyrok és gyanús vállfák vannak. felfedeztem azt is, hogy tőlem épp csak egy sarokra, a 120 éves tofu kifőzde mellett remek rízstésztát lehet kapni, amit szálanként mérnek és forró vízből kihalászva szabóollóval vágják fel, majd háromféle szósszal öntik nyakon. és ha az ember elvitelre kéri, egy zsírpapír, egy műanyag tányér és egy nejlonzacskó segítségével az egészet szuper profin elcsomagolják. és ha már streetfoodról van szó, egyik nap balra fordultam, ahol jobbra szoktam, mert egy békésen szundikáló macska eltérített, és lám egy remek dumplingezőt találtam, ahol senki sem értett angolul, de egy mosolygós néni előjött a konyhából és türelmesen felnyitotta nekem az összes fedőt, hogy bökjek rá arra, ami tetszik, majd egy számólógéppel elárulta az ebédem nevetségesen alacsony árát. és ma reggel, amikor kiléptem a lépcsőházba és füstszagot éreztem, nem riadtam meg, hogy ég  ház, inkább csak érdeklődve mentem egyre lejjebb, míg a szálló pernyében meg nem pillantottam a szomszédasszonyt, aki az erre a célra rendeltetett kis piros lyukas vödörben szerencsepénzt égetett, én pedig nyugtáztam, hogy milyen jó, hogy a másik szomszéd egy lépcsőfordulóval feljebb tárolja a gázpalackokat, mert így bizonyára az egész házra jószerencse vár, nem pedig pusztító gázrobbanás.