szóval azért nem írok semmi érdemlegeset, mert egyrészt két és fél hete nem tettem ki a lábamat a falumból, ami nem győzőm hangsúlyozni, tényleg egy falu, amint kilépek a gyárból, két bamba tehén néz velem szembe, és ha nem vigyázok, orra esek egy tyúkban (megtörtént esett, a tyúk nagyon felháborodott ). magyarul az ég adta világon nem lehet itt semmit se csinálni, minden nap ebéd után elsétálok az utca végéig (10 méter) és veszek egy hűtött nescafét, azt elszürcsölöm, mire visszaérek a gyárba, azt ennyi. ugye említettem már, hogy én egy városi lány vagyok, aki a pörgő éjszakai életben érzi jól magát?

a minap elmentünk vacsorázni A helyre (van rengeteg étterem, de mindig ugyanoda megyünk), út közben eltöfögött egy motoros tricikli mellettem, rajta rengeteg pokrócba csavart géppuska, na EZEN azért kicsit meglepődtem, először valamiért azt hittem, hogy nem igazi, de a tricikli mellett ment egy végtelenül unott motoros rendőr is, szóval lehet, hogy mégsem műanyag fegyvereket védenek ennyire (haha, tényleg borzasztóan védték).

szóval lófasz se történik, na. meló fronton próbálok hatékony lenni, mellette fordítom a borzadály leányregényt, ami tényleg az egyik legrosszabb példány, amivel eddig valaha találkoztam, szóval szarul haladok, főleg, hogy sikerült megtalálni azt az online póker oldalat, ami nem tiltja le az embert, ha Kínából csatlakozik. de most egy ideig nincs habzsi dőzsi, mert miért is ne még feliratoznom is kell egy adagot péntekre, bár ennek spec örülök, még mindig azt a munkámat szeretem a legjobban, kár, hogy nem lehet belőle megélni.

futni meg már nem voltam három napja, egyrészt azért, mert nagyon fáradt voltam, utána meg megcsípett a tartomány egyetlen szúnyoga, de legalább tízszer ugyanott, szóval a bokám teniszlabdává alakult, ami annyira nem praktikus futáshoz. talán majd ma.

az meg, hogy már nem háborgok a kaján és a moszatos chipszen nem jelenti azt, hogy hirtelen beköszöntött a kánaán, inkább azt hiszem én fásultam el teljesen, a táncoló borsós kekszemmel tartom magamban a lelket, és lassan álmaimban is kéksajtos mártással leöntött bélszíneket látok, meg hasonlókat.

viszont, hogy valami pozitívat is mondjak már végre, a boltban találtam ginsenges sampont Jackie Chan ajánlásával.

azt hiszem, mégsem megyek sehova a hétvégén, utána számoltam, és enyhén szólva csődbe mennék, mivel jövő hétvégén is ott dekkolok majd, mielőtt hazaindulnék, szóval a kettő együtt már kicsit megterhelő lenne, főleg, hogy utána a Szigeten is el szoktam herdálni némi pénzt. szóval marad a csirkeláb, muhaha.

ma tényleg majdnem elsírtam magam, amikor porszem került a rendszerbe, és valamiért a beigért tál tojásos tésztám helyett egy tál sült csirkelábat kaptam (meg még mást is, de azt már inkább ne is részletezzük).

szóval elhatároztam, hogy nem érdekel, hogy csődbe megyek, vagy nem, a jövő hétvégét hongkonba töltöm, ez most már kezd életbevágó kérdés lenni.

nem értettem, hogy miért szakad rólam ennyire a víz a szokásos 2 kilométeres futásom végére, ennyire azért nem vagyok béna, főleg, hogy most már tényleg rendszeresen, minden nap körözök a gyár körül (néha tartok egy szünnapot). aztán megnéztem, és az aktuális hőmérséklet 30 fok. este fél 11-kor.

szóval nem én vagyok teljesen kripli.

az elmúlt két napban nagyon züllöttem, a könyvelővel hajnalig cigarettáztam és fekete teáztam a szobában (a könyvelő hetente egyszer vagy még ritkábban jelenik meg, akkor az én szobám másik felében lakik), ezért most nem csak fáradt vagyok a kevés alvástól, de egészen döbbenetes mennyiségű információhoz jutottam a céggel kapcsolatosan. (a könyvelő ugyanis fantasztikusan normális, kommunikatív és rendelkezik önálló véleménnyel, és az olyan összetettebb dolgokat is kultiválja, mint például a pletykálás).

az információk alapján két dolog körvonalazódott bennem, egyrészt érdemes kivárásra játszani, másrészt nem érdemes ettől a munkától várni sorsom jobbra fordulását, ezért nagyon precízen meghúztam magamban a határt, hogy hol van az a pont, amikor azt mondom, hogy csókolom (ha októberig ki akarnak ide rángatni még egyszer). és igen, tudom, kicsit ellentmond a kettő egymásnak, de a tények ismeretében nem is annyira.

mindenesetre kitaláltam, hogy mi a B tervem, ha ez az egész móka befuccsolna, már úgyis régóta vágytam rá (elmegyek filmforgatásra dolgozni, vagyis, hogy megpróbálok).

azon meg már nem is dühöngök, hogy megint eltűnik mindenki az indulásom előtt egy héttel, és baszhatom itt a rezet a nagy semmire, de sebaj.

voltaképpen unom már ezt a témát, csak éppenséggel semmi másról nem tudok beszélni, egy béna kis droid lettem, aki reggel felkel, dolgozik, este pedig lefekszik, és az a legnagyobb happening, ha lekési a vacsorát, mert annak misztikusan megváltozott az időpontja (ez a héten csak kétszer esett meg velem).

szóval nincs igazán kedvem kommunikálni, mert senkinek se tudok mit mondani magamról, hiába no, elsivatagosodott az agyam.

szóval úgy tűnik, mégsem megyek pekingbe meg shanghaiba a hétvégén rengeteg óra vonatúttal. őszintén szólva nem is bánom, legalább pöcsölhetek a leányregénnyel nyugiban.

de azért ha még lettek volna illuzióim, hogy ez egy normális munkahely, nos, azok teljesen szertefoszlottak.

mivel ma ebédre pacal volt, üveges tekintetű hal (nem eszem halat, ha üveges van tekintete, ha nem, félek a szálkáktól), és két féle porcogós-ultra csipős valami, ezért elnyámnyomgtam pár darab párolt cukkinit pirított mócsinggal, majd úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, veszek valamit a kinti boltban, mert ez így tarthatatlan.

azért nem alkalmaztam még ezt a módszert korábban, mert a boltban nem árulnak teszem azt csokoládé szeleteket, vagy péksüteményt, vagy tudom is ént mit, amivel át lehet vészelni egy délutánt. nem, itt többnyire töltött kacsanyak, meg csipős csirkeszárny a klasszikus nassolnivaló, ami az én helyzetemen inkább rontana, mint javítana.

végül úgy döntöttem, a chips lesz a legbiztonságosabb megoldás, és találtam is két félét. a pirosat alapból kilőttem, hogy az a spicy, még a kis paprika jel is ott virított rajta. marad a zöld, biztos valami hagymás lesz. még jó, hogy megnéztem közelebbről. “with the taste of sea moss.” áhá. szóval moszatos chips.

ezért inkább halált megvető bátorsággal a kekszek felé terelődtem, amivel egyszer már csúnyán megjártuk, mert a banális háztartási keksznek tűnő valami valójában hal aromával ízesített chilis-savanyú háztartási keksz volt.

hosszas válogatás után kizártam a krémes dolgokat (köztük az Orio márkájút is), a csipősnek tűnő dolgokat, és letette a voksomat egy olyan mellett, amin egy nyitott hüvelyű zöldborsó látható, amiből sárga borsók táncolnak ki (talán már értitek, miért olyan nehéz errefelé tájékozódni az ilyen alapvető dolgokban is, mint egy kurva keksz).

teljesen banális győri édes klasszik. most már csak meg kell jegyeznem a csomagolást.

fú, most, hogy a gyárban is akad már munkám (tegnap este f10-kor volt egy világmegváltó mítingem, ami hirtelen új felelősségekkel és feladatokkal ruházott fel, ami pl. azért is jó, mert a főnök mostantól nem fogja úgy érezni, hogy a semmire fizet, és remélhetőleg nem fog fél percenként kirángatni Kínába), kezd kicsit megviselni ez a dupla műszak.

napközben tolom a kínai melót, mindenféle dolgokat szerkesztgetek, magyarázok, gondolkodom, közben próbálok haladni a leányregénnyel, mindezt olyan este 7, f8-ig. ezután visszavonulok a szobámba, ahol egy 20 perces futással megszakítva még hajnali 1-ig fordítom ezt a béna leányregényt.

szóval mostanra tökhülyének érzem magam, teljesen zokni az agyam, azon kapom magam, hogy már egyáltalán nem is követem, hogy mit beszélnek hozzám, a szavak meg nem jutnak eszembe, amikor fordítani próbálok.

bármennyire is szeretem a sokszínűséget, és unatkoznék is, ha nem csinálhatnék sok mindent egyszerre, azért néha arra vágyom, hogy legyen egy darab jól fizető állásom, ne pedig három-négy különböző helyről kelljen összeollózni a havi bevételt.

és tudom, az én kurvaanyámat, mert bezzeg más fele ennyi pénzből nevel négy gyereket egyedül, meg egyébként is, Afrikában éheznek az emberek.

szentséges szűz anyám. ez vár rám szombattól csütörtökig:

16 óra vonat, városnézés, alvás, meeting, meeting, 13 óra vonat, meeting, meeting, alvás, városnézés, 21 óra vonat.

és felajánlották, hogy nem kell menni, ha nem akarok, de én elkötelezett munkaerő vagyok.

persze akkor még nem láttam az útitervet.

jaj istenkém, az élet itt csupa móka és kacagás. történt ugyanis, hogy a szomszéd irodában neki álltak hígítóval lemosni az ablakon lévő ragasztó nyomokat, így az ott tartózkodó húsz ember egyszer csak megjelent a mi négy fős irodánkban (ahol már ültünk öten), egy rahedli sámlival és laptoppal, és szépen letelepedett. az ajtót gondosan bezárták maguk után, de ettől még csak átszivárgott a hígító, ezért jázminos füstölőt gyújtottunk, az ajtót továbbra sem nyitottuk ki, és mivel ablakunk nincs, felkapcsoltuk a légkondit és a plafonon lévő ventilátort max sebességre.

ezek után kedélyesen folytattuk a munkát, miközben lobogott a hajunk a jázminos-hígítós jéghideg orkánban, és az egész társaságból csak én akartam röhögőgörcsöt kapni.

istenem, adjatok egy fröccsöt.