Egyre jobban kezdek felélénkülni, bár még mindig szokatlanul
szédülök…Épp módszeresen zabálok, amit nem viselek túl ól, de muszáj,
sikerült 2 kilót lefogynom az elmúlt két nap alatt (remek fogyókúra, de
én nem akarok fogyni kérem szépen és életemben nem fogok fogyókúrázni,
csak azért sem.).
Ez az Ágota Kristóf egyre nyomasztóbb és abszolute nem élvezhető. Engem
ezért nem fognak szeretni, mert többek már jelezték, hogy imádják ezt a
könyvet. Ilyen is rég volt már, hogy egy nap alatt két könyvet is
kivégzek. Biztonságos érzés ad.
Anyway.
Rájöttem, már egy ideje, hogy bizonyos dolgok közt szinte nincs határ.
Pl egy semmiség választja el a büszkeséget a dacctól. A segítő
tanácsokat a belepofázástól. A vakmerőséget a hülyeségtől. Meg ilyenek.
Na majd máskor kifejtem, ha egyáltalán van mit, most még kicsit kókadt
vagyok ehhez.

Úgy hírlik, Varsóban ocsmány téli idő van. Most így annyira nem zavar,
a helyszínen a második kint töltött óra után rüheleni fogom az egészet.
Amikor szétfagy a lábam, megfagy a könnyem és eltörik a táskám
fémcsatja, akkor kevésbé fogok hallelujázni…Na mindegy, kell egy kis
kaland. Legutoljára egyébként pont március 15.kor voltam és
eszméletlenül hideg volt. Tüdőgyulladást is kaptam. Meg
idegösszeomlást. De az egy külön sztori. Kereken 3 éve volt. Varsóban
meg egy évvel elötte voltam utoljára. Jáááj, de múlik az idő. Mi a túró
van velem és a nosztalgia szezonommal?hm…

A fél napot átolvastam. Épp Ágota Kristóf Nagy Fűzet (könyv?)-ét
olvasom, eredetiben, franciául (aki kérem svájcba diszidált…). Valami
idegtépő ez a könyv. Maximálisan perverz. Ami nem baj. Csak teljesen
indokolatlan. Valahogy nem tudom élvezni. De még csak a felénél tartok,
megjavulhatnak a dolgok addig…
Felhívott boszi, hogy jobba vagyok-e. Nagyon irreálisnak tünt a hangja.
Arra kell rájönnöm, hogy a lázálmokon kivül szinte semmire se emlékszek
az elmúlt két napból, inkább olyan, mintha valaki mással történt volna
ez az egész. Talán jobb is. Elmondva is elég fosnak tűnik az állapotom.
Na nyavalygás off, megyek olvasni vissza.
ja és van végre hálokocsi jegyem! Kis szerencsével tényleg kijutok
Varsóba. Csak addig regenerálódnom kéne. Mindig belehajtom magamat a
fizikai leépülésbe, józan ész határait túllépve. Menekülnék? Fáradt
vagyok az analizáláshoz, jól esik büntetlenül dögleni az ágyban
naphosszat.

Én és a hülye Kasszandra vonásaim… Naná, hogy beteg lettem, méghozzá
olyannyira, hogy 2 napig átlag 39 fokos lázzal szenvedtem. A budiig
alig tudtam elvonszolni magamat, aludni se tudtam, mindenem fájt, na
szóval fúúúj. A hideg törülöző borogatás gyanánt meg nagyon gyilkos (de
hatékony).
Izgalmas lázálmaim voltak. Régi álmaim voltak bezanzásítva, olyan
filmelözetes gyanánt. Emelett meg meglepő precizitással tudtam
felidézni megtörtént eseményeket. Pl. tök jól, percre pontosan lebontva
felidéződött egy párizsi napunk boszival. Meg az egyik sétánk
Damaszkuszban most nyáron. Meglepő dolgokra képes az agyam ebben a
hibbant állapotban… Na de megyek, visszafexek, mert ugyan már egy
fokkal jobban vagyok, azért annyira sok erő még mindig nincs bennem.

Hu a rohadt életbe, de szar a torkom…Mintha késekkel szaggatnák a
nyelőcsövemet. Legszivesebben itthon maradnék, de mégis csak a kedvenc
órámról van szó, meg boszi, meg ilyenek. Professzor tatát már így is
leszavaztam. Csak így meg el fogok késni.
Vmi nagyon hosszadalmasat és komplexet álmodtam. köh köh…nem akarok beteg lenni! már igazán más se hiányozna Varsóig…

Kicsit sok(k) volt ez a mai nap. Pl. bejelentették, hogy a tanári kar
60%át kirugták tegnap, augusztustól nem lesznek. Ez azért kicsit
sokkoló, mert szakunk elég kicsi és meghitt és ugyan nem vagyok nagy
lokálpatrióta, 3 év alatt megszerettem ezeket az embereket. Rémes
nyomott a hangulat, életem legnyomasztóbb metodikáján ültünk boszival
és kb a sirógörcs kerülgetett, h mennyire el van kenődve kedvenc
tanárunk.

Phage ápolta a lelkemet egy masszív Szimplázás keretében, minek hála
sikerült nem teljesen elkenödnöm és még jól zavarba is hoztuk egymást,
meg magunkat. Minden esetre jókat vihorásztunk, az tény. De zavarom még
nem egészen mult el…
Történtek még mások is, de az nem kötelezően publikus.

Most viszont olyan szinten szét vagyok csúszva, hogy azt fontolgatom,
hogy holnap reggeli professzor bácsimat hagyom a francba és nemes
egyszerűséggel inkább alszom. Megnézhetnék egy Vészhelyzet részt is, de
egyrészt lusta vagyok átpakolni egy videót a cél érdekéből, másrészt
meg nem biztos, hogy kibírnék még egy érzelmi sokkot.

Tegnap harcias hangulatban írtam Miszter Iksznek, a Szinésznővel
karöltve olyan szimbolikus smseket irogattam, hogy az már művészet
volt, sikerült is a létező legkilátástalanabb helyzetből egy találkozót
kicsikarni, de vhogy abban a percben, hogy ez megtörtént, elveszítettem
teljes érdeklődésemet Miszter Iksz iránt. A franc volt pasik után
rohangálni. Meg egyébként is, ez a vonat elment.

Apropó vonat, lassan már igazán kéne vennem hálókocsi helyet, de a
hálókocsi elromlott, így múlt héten még nem sikerült. Ne kérdezzétek,
egy hálókocsi hogyan tud elromlani, én is bambán néztem ki a fejemből.
Minden esetre tiszta averzióim vannak Varsóval kapcsolatosan, nem elég,
hogy több méter hó lepte el az országot, de amilyen szerencsém van, a
Pápa is meg fog halni és 5 hónapos nemzeti gyászt fognak elrendelni,
minek következményeben semmi se lesz nyitva. Nem vicc gyerekek, én ott
voltam, amikor a Pápa látogatóban volt, minden rohadt bolt zárva volt
és szesztilalmat rendeltek el. Ha ezek normálisak… Szóval remek lesz,
már latom, amint tolom a vonatot a tundra közepén, miközben zarándokok
hordái taposnak le Zakopanenál… Elvégre Prágát is akkor öntötte el a
víz, amikor ott voltam…

Na jó, van mit feldolgoznom, megyek, hátha sikerül beküzdenem magamat holnap hajnalban professzor tatához…

Hogy lehet ilyen irdatlan hideg? Nem vagyok normális, h dalolva és
önszántamból megyek Varsóba, amikor már itt is minusz száz van…Semmi
kedvem kimozdulni. És még el is fogok késni. Catherine könyvébe meg úgy
belealudtam este f10kor, hogy most ébredtem csak föl.

ÁÁÁh, a nap fénypontja!! Apám megtalált a szekrény egy rejtett zugában
egy darab szír marcipán rudat. Mámor. Leírhatatlan. Egy harapásnyi nyár
tért vissza ereimbe.
Másról most nem is nyilatkozok. Röviden és tömören csak magamat idézném
be, “Hulla nulla vagyok” nyögtem be a harmadik kvm után délben,
feladván abban a pillanatban minden további egyetem látogatást.

Egészen mosott szarként érzem magamat. Nem aludtam túl ól, fogalmam
sincs, h miért, minden esetre azt álmodtam, hogy az elöző bejegyzéshez
még hozzágépelek valamit…Szerencsére csak álmodtam. Bár fogalmam
sincs, h mit írtam ide álmomban, lehet, hogy nagyon okos dolog volt.
Minden esetre ez a blogolási fanatizmus…Elgondolkodtató. Ha nem rólam
lenne szó, felszólítanám az illetőt, hogy kb “get a life”. De nekem van
egy életem… Na mind1, majd syntax 2ön ezen fogok tanakodni, lesz
aktív másfél óra bambulásom.
Épp kv+ Moskau kombóval próbálok életet lehelni magamba, meg
kapaszkodok az éjszaka egyetlen pozitív álmába, ami annyira nem volt
egy wasistdas, de legalább nem volt rémnísztő.
Mert amikor arra ébredk, hogy az ágyban mellettem fekszik egy 5 napos
hulla egy szönyegbe csavarva, az nagyon nem egy kúl álom…
Franc essen a didaktikába meg ezekbe a hülye vasárnapi koncertekbe…

Na jó, most már tudatosult bennem, h voltam Rammsteinon 🙂
Phage-el átmentünk vadmancska üzemmódba, semmi se jobb az
egzisztenciális lelkiválságokra. Mondhatni nem is értem, mi bajom volt
idág. Ehhez nagyban hozzájárult a zene és a pirotechnika, na meg persze
a társaság is, aki védelmezően körbeölelt, néha nem csak védelmezőleg 😉
Na, beáulok euforikus állapotban az ágyba, ripityom gyerekek, nem volt semmi ez az egész, Moskau!!! Raz dva dnyi!!!

Jaj nekem… Kellett nekem bezabálnom ennyi székelykáposztát
tejfököstül, majd egy embertelen mennyiségű palacsintát? Szabályosan
felrobbanok. Asszem elindulok komotosan sétálva a találkozom
helyszinére, hátha az segít a dolgon.
Lenyügöző, már megint nem leszek csak holnap legközelebb, kicsit hibbant az életmódom…