jaj, az évszázad poénját nem is meséltem.
Boszival felszáltunk a 75ös trolira. Erről azt kell tudni, hogy
képtelenség rá daliásan, nőiesen vagy csak akár elegánsan felszálni,
mert kanyarodik pont, amikor leülnél és magas és zsúfolt és minden
bajunk. Szokott taktikám a gyorsulást kihasználva becsapódni a csuklóba
és ott egy profi sztriptíztáncosnőt megfélemlítő karmozdulattal
perdülni egyet, a centrifugális erő árnyékába. (kicsit posztmodern lett
ez a mondat, de sebaj). Szóval nekem ez sikerült is, de boszi
lefagyott, szóval kicsit nagymamásan bedöcögött utánam a csuklóba. Nem
voltak sokan, a legközelebbi kétszemélyes széken egy 8 éves kisfiú ült,
aki azonnal felpattant és közölte velünk, hogy “tessék leülni, átadom
szívesen a helyet”. Mondanom se kell, hogy éktelen röhögésben törtünk
ki és míg boszi próbált lányos zavarából magához térni én
visszatessékeltem a kisfiút a helyére. Hát igen, 20 év, az 20 év…

Na szóval érzelmi össze-visszaság, az uralkodik egy pöttyet most rajtam.
Történt ugyanis, hogy tegnap lelkesen elmeséltem az egész exgrafikus
sztorit a Színésznőnek. Szakításunk óta most elöszőr meséltem az
egészről ilyen részletesen és lássuk be, marha kompaktan előadtam
magamat, de azért nem igazán tettem jót pici lelkemnek ezzel. Kicsit
visszajöttek a régi megaláztatások és önbecsülésem kicsit a béka segge
alá.
Ezek után ma elöször is, kedvenc tanárom halál beteg, de bejött és oda
adta nekem az uccsó Strepsilsét. Ezen teljesen meghatódtam. Aztán
kiderült, hogy a litreview határidejét 3 nappal kitolták. Oh my god.
Közben boszinak meglett a jogsija. Váá.
Találkoztam Raffyval, Alberttal és Lamiaval és emelkedett hangulatban
beestem Catherinehoz, ahol kellemesen elbeszélgettünk. Óra végén
megdícsérte a kalapomat és megemlítette,  hogy olyan, mint a
Marguerite Duras Szerető c. könyvében a főhős. Imádom Marguerite
Durast…
Utána nosza, Phage és Szimpla. Itt valahogy elszabadult a pokol, Phage
minden áron meg akart győzni arról, hogy szép vagyok, így végül az
világvégén kötöttünk ki, pontosabban a kollégiumban, ahol egy számomra
vadidegen ember le lett szólítva, hogy de, hogy én szép vagyok. Itt már
kezdtem besokkalani, de ezek után még rá lett téve az egészre egy
lapáttal (hát ez gyönyörüen magyaros, hiába), amikor már nem volt semmi
választásom, minthogy sírva fakadjak életembe elöször a meghatódástól.
Fényévekre vagyok exgrafikus pitiáner lelkiterrorjától asszem.
Most meg itt ülök egy rakás hippi party kép között és enyhén szólva
hehehe, marha viccesen érzem magamat. Azt már nem is említem, hogy
expresszíve az én kedvemért vki holnap felvonatozik Pestre, amit nem
értek, de már nem tudok szinte hova meghatódni. Túl sok ez nekem
gyerekek, most komolyan.
Edzek Varsóra….Van egy sanda gyanúm, hogy érdekes dolgok várnak rám ott is…de háh…
Jó érzés kicsit visszaszokni az életbe, már kezdet uncsi lenni, hogy
csak zenéktől, filmektől és egyéb intellektuális dolgoktól kapok
katarktikus rohamot, emberektől meg félek (nem szándékosan, csak a
lelkiterror túl tud élni embereket…de már nem!).

Van egy Soulslide szám, nem tudom mi a címe, abban van ez az egy nagyon
frappáns sor: “Lies don’t survive”. Amikor hazaértem, pont azt rakta be
random a lejátszóm…a Sors keze…

Kettő darab kép a hippi partyról. Igyekeztem senkit se kompromitálni…
A kádban a Színésznő, a budin mellette Phage maga, balról idiótán be én
volnék. a 30as évek divája magából kikelve meg a bécsi konneksönöm.
Érzelemdús napom volt, de ezt kicsit késöbb…

Höhöhö, ez remek. Van nálunk egy közütált évfolyam dolgozat, litreview
névre hallgat, nem egészen értem, h miről szól és egyébként is, lényeg,
hogy március 16.ra le kell adni. Ami nekem teljesen lehetetlen(ek
tűnik), ezért kértem haladékot, mire közölték velem, hogy persze
persze, csak akkor 15 pont levonás van alapból. Ami 25 pontot hagy a
40ből. Ami egészen szörnyüséges.
Szóval kicsit anyáztam, na jó, NAGYON anyáztam, aztán megbeszéltük Rel,
hogy reggel9re bevonulunk a könyvtárba, kigyűjtjük az anyagokat, amit
én megpróbálok a létező leggyorsabban feldolgozni. Kiszámoltam, hogy ha
nem vagyok túl hülye, akkor kis szerencsével a 14 óra vonatúton
hazafelé megírom az egész baromságot. Máskor nem nagyon lesz nekem
ilyenre időm, az fix. Hazaérek, begépelem, alszok pár órát és leadom.
Fantasztikus csataterv. De azért rohadjanak meg, hogy nem képesek előre
közölni ezt a levonás baromságot. Rosszul, illetve nem lettem
tájékoztatva, felháborító.
Asszem ma még gyorsan kialszom magamat, legközelebb a vonatban fogok
békésen aludni…Jééééézus Mária!!! Már csak 3at kell aludnom és a
vonaton ülök…aztadedurva.

Imádom úgy kezdeni a hetet, hogy 15 percenként állítom át az órát, hogy
még 10 percet vhogy tudjak aludni. Semmi de semmi kedvem most másfél
órát rohadni syntaxon, de most már muszáj lesz egy ideig…

Álmomban vhogy kikötöttem a Böszörményi úti Szamos cukrázdában, ahol
Vincze Lilla volt a pénztárgép mögött. Mikor kijöttem, a Böszörményi
útról egy ideig még tudtam, hogy ez az, de volt egy bazi nagy
Hundertwasser ház a közepén és a villamos helyett fehér buszok jártak.
Egy ideig kovályogtam rajta, aztán valami susnyásban kötöttem ki egy
rakás kutyával, szóval hagytam a fenébe.

Rég volt, nagyon rég volt, hogy ennyire lazán átvette felettem az
irányítást egy zene. Tito & Tarantula: Hungry Sally. Nyári éjszaka,
csillagos ég, egy márvány terasz, kimegyek mezitláb és a sötétben, egy
száll nyári ruciban csak forgok és forgok, a zene ritmusára, egyre
gyorsul. Egyedül és mezitláb. Mert úgy van az ember a legjobban,
akárhogy is. Mármint a magamfajta emberek. Egyedül és mezitláb.

Hiába vagyok nagy társasági ember, hiába vagyok közösségek tagja, sőt,
talán mozgató ereje, hiába vagyok sok embernek közeli barátja, kevés
ember van körülöttem, aki igazán partner. Egyrészt. Másrészt meg
szertem a saát világomat és nem szívesen áldozom be, bárki kedvéért is.

Szíriában márvány padló van mindenhol, a parketta nem túl ismert
fogalom. Nyáron kellemesen hűsít, télen meg benne mennek a fűtés
csövek. Az erkélyek is azzal vannak kikövezve, én mostam fel őket,
slaggal és tuszkolófával. Imádtam és a mai napig imádok mezitláb
gázolni a vízben. Megszoktam, hogy mezitláb lehet rohangálni. Itthon
ezt csak nyáron lehet. De akkor teljesen bűntetlenül.

Megnéztem ma az Előzést. Elöször nem értettem anyukám miért akarja
tőlem, hogy megnézzem, aztánb nem bántam meg. Kevés filmből árad
ennyire a szabadságérzés, mint ebből.
Az őrülteknek nem szabad magukkal rángatniuk olyat, aki nem egy
kategoria velük, mert annak csúnya vége lesz. Ezt jobb, ha én is észben
tartom.

Kevés olyan szám van, ami alatt nem tudok mást csinálni, a Hungry Sally most olyan. Lefagyok, ha hallom.

Íróasztalom káoszában megtaláltam egy Cstől kapott amerikai browniet.
Teljesen megkeményedett. Amikor beledobtam a fém kukámba, akkorát
koppant, egészen megijedtem.

Jaja, most már emléxem, mit akartam egész nap írni.
Ez az Ágota Kristóf!!! Vazzze kérem!!! Azta rohadt!!!
khm, na, megpróbálok effektíve ki is fejezni vmit…
Szóval nem vagyok én egy szép lélek (egy kicsit idealista, de attól még
elvagyok a nyomasztó lelkivilágokkal, bár gyakorlatban hülyeségnek
tartom őket, elméletben viszont nagyon érdekesek) és látam már
nyomasztó dolgokat, sőt, 3 évet együtt töltöttem korosztályunk egyik
legnyomasztóbb emberével, de szóval ez azért már mégis csak túlzás. Én
megértem, hogy valahogy illusztrálni kell a háború szörnyűségét és
annak hatását az emberekre. Valóban sokkal hatásosabb, ha az mutatom
meg, hogy kettő darab kisfiú (ikrek) (kb 11 évesek lehetnek, a végén
meg mondjuk 15), akik magas intelligenciával vannak megáldva, kiírtják
magukból az összes emberi vonást. Nem lesznek gonoszak, hanem
embertelenek. Mert a gonoszság, mint a kedvesség is emberei vonás.
Igazságosak. Ezért pl elvágják a torkát egy öreg nőnek, aki könyörög,
hogy gyújtsák rá a házat. Rá is gyújtják. Ez csak egy epizód a sok
közül. Elöszőr csak tudatosan edzik magukat. Hogy mindent ki kell
bírni. Ezért nem esznek. Aztán úgy tesznek, mintha vakok lennék, meg
süketek. Érzelmileg is edződnek. (ez a rész azért volt szörnyű nekem
úgy extrába, mert drága exgrafikusnak határozottan voltak ilyen
hajlamai. na jjó, nem emlegettem. bár remélem felfogtátok, hogy ilyen
pszichopatával ritkán hozza össze a sors az embert az életben. na de le
van szarva). Teljesen szrönyű az egész és egyszerüen nem értem, hogy mi
a fenének kell magamat kitennem ennek, én, naív és szegén olvasó, mit
vétettem, hogy így belenyomasszanak a lelkembe, hogy anyák robbanjanak
fel csecsemőstül az orrom elött és fiaik szemrebbenés nélkül ássák el
őket. Egészen felidegesített. Aki erre azt mondta, hogy ez egy
katarktikusan jó könyv, annak valami baj van a lelkével (pedig én
próbálok nem túl radikálisan fogalmazni).

No, végre, máris jobban érzem magamat. Spontán jeleggel visszatért
szokásom formám. Remekül elszórakoztam, miközben anyukámnak
felvázoltam, hogy pontosan hány létező ponton sántít a varsói
prodzsekt. Egy ideig szörnyülködve figyelt, majd ő se bírta és derűsen
kacarásztunk .
Sikerült ma “spontán” jelleggel “diszkréten” meginterjúvolnom varsói
imádott barátnémat (akiért többé-kevésbé ez az egész hajcihő folyik).
Állitom, hogy remek volt a kamu sztorim, Evel elötte meg is vitattuk
meg minden, erre naná, hogy a második kérdése az volt, hogy ” az a
meglepetés, hogy jösz meglátogatni?”. Ilyenkor imádom az internet
személytelenségét. Nagy nehezen, miután megesküdtem össze-vissza, hogy
ugyan má, nem vagyok én hülye, hogy oda menjek, blabla, közölte velem,
hogy jó jó, de megöl, ha mégis igaza volt, ergo, tuti, hogy meg fog
ölni. Ráadásul számomra ismeretlen terepen jelölt meg találka helyet,
szóval remek. De sebaj, kalandra fel, szerintem remekül fogok
szórakozni egész idő alatt, csak vigyek magammal discmant és
Nightwisht, más zenével nehezen tudom elképzelni a varsói telet. Valami
magamba zuhanost nem egészen bírnék ki. Tök be vagyok sózva. Emellett
úgy köhögök, mint állat, szóval van 5 napom, hogy ez megszünjön.
Így utolag belegondolva talán egyértelmű, hogy betegségem elötti enyhe
nyomott hangulat is ennek a drámai influenzának volt betudható. Egész
belejöttem ebbe a tunyulásba, szar lesz az elkövetkezendő 3 nap, de már
csak túlélem, elvégre ott van boszi, meg R, akivel ma kellemesen
elbeszélgettünk fél órát. Jó lesz elmenni, de jó lesz hazajönni is.
Furcsa gondolatok járják be agyamat, de nem merem leírni, túl nagy itt
a nyilvánosság egyrészt, másrészt meg annyira még semmi se kiforrott
bennem.
Jaaaj gyerekek, mondtam, hogy elvileg most hétvégén Miszter Iksszel
randiztam volna? Mondom volna, ha érdekelne. Úgy volt, hogy majd
üzenünk egymásnak, köhöhö, ő nem írt én meg hülye leszek. Varsói
imádott barátném kifejtette, h nekem egy karakteres pasasra van
szükséem, aki nem beszari és nem tutyimutyi. Ezzel én nagyon
egyetértek, drága csaj mindig nagyon jól tudja, hogy nekem milyen
pasira lenne szükségem, de esetleg hozzám is vághatna egy-két
szemléltető példá(ny)t… Most már ezt is tudjátok. Tényleg nem bírom
és asszem sosem bírtam a nyamvadt, nyözöge,
jaj-Istenem-nem-tudom-mit-akarok-az-élettől tipusú pasasokat. Egy kis
szenvedély. Tűz. Utálat. Ilyesmik. Ez már sokkal inkább bejön 🙂
Olyannyira, hogy a szadizmust és a pszichológiai problémákat elfelejtem
tudomásul venni. De asszem ebbe a hibába többet nem esek bele. Na jó,
nem akarok átlag női blog lenni, ennyi erővel fogyókúráról, ruhákról is
beszélhetnék. Ez nem az én műfajom, van akinek sokkal jobban áll,
csinálja az.

Juuuj, depresszíós rohamot kaptam, most, hogy belegondoltam, hogy múlik
az idő és lassan megint lezárul egy korszak az életemben, vége az
egyetemnek. Mármint én még nem akarom mad otthagyni, de a felhőtlen
jókedvnek és barátságnak amiről ez néha tud szólni… Báár. Szeretnék
megint az első év végén lenni, amikor épp kollektíven nagyon egymásba
voltunk szeretve az EBEbé. Ebből mára már nagyon kevés maradt. Persze
jöttek új emberek, mindig jönnek új emberek, szó se róla, csak valahogy
hirtelen nagyon rám tört, hogy hiányoznak azok a régi szép idők. Talán
azért van, mert megtaláltam egy két régebbi blogomat, még első éves
koromból, aztán jól belefulladtam a nosztalgiába.
Viszont egy mozzanatot nem sírok vissza abból a korszakból :
exgrafikust. Olyan ez mint egy jó kijózanodás, már a fejem se fáj.
Mármint metaforikusan. Mert különben rohadtul, még nem egészen tisztult
ki az agyam ebből a hülye influenzából, a gyomrom se a legjobb, a fejem
meg kifejezetten pocsék. Kicsit mintha viz alatt ülnék…remek érzés.
És már szombat van. Miért múlik ilyen irdatlan gyorsan az idő? Szerda
óta most elöször keltem fel több mint 2 órára.