Aki ért franciául, az olvasson engem eredetiben. Aki nem (tudom, a
többség, jó van na), az várjon egy kicsit, míg lefordítom, de nem
hiszek abban, hogy tényleg le lehet vmit fordítani…

Ces most qui en
attirent d’autres par une force magnétique que l’on ne peut comprendre
car le snes est dans mon cerveau seul, dans mes souvenirs et mon être
entier. Ce que je ne peux oublier ni expliquer, associations téméraires
et pour toi inconnues, toi, qui pourtant me connaît grâce au temps et
aux flots de parole incessants qui me caractérisent. Je ne saurait
t’expliquer, malgré mes mots dont l’art je crois maîtriser. Lâche que e
suis, éblouie par la beauté de cette impossibilité de m’expliquer,
‘abandonne et me résout aux longs silences d’amitié.

 Gyors zárójel: kiszavazták a Megasztárból a kedvenc emberemet, tiszta sokkoló. Na jó, akinek ilyen haja van, azzal elfogult vagyok. Ha nem tudnátok, hajmániám van. Nagyon. Zavaróan. Hiába, kellett nekem az arab hajak között felnőnöm, valami hajfetisisztává fejlődtem…
Na mindegy, záróel vége.
Catherine könyvével jól haladok, bár kicsit nehéz követni a dolgot. Egy amnéziás pali keresi a múltát 10 évvel az amnéziája kezdete után. Izgalmas. Ilyenkor folyton elgondolkodok, hogy mi történne velem, ha amnéziás lennék hirtelen. Más ember lennék? Mi lennék Szíria, külföld, francianyelv és rengeteg emlék nélkül? Sose akarom megtudni, de agyilag sem tudom áthidalni, hogy pontosan milyen formában léteznék tovább, pont én, akinek valahol annyira fontos az, hogy nyomot hagyjon környezetében, mások emlékeiben…Hm…valami logikai buktató van itt elásva, de asszem nem is akarom kibogozni.

Holnap megyek Rammstein koncertre, valahogy nem tudatosult bennem még. Bőven elég, ha az első taktusnál tudatosul bennem. Szó se róla, evezredek óta szeretem a Rammsteint (minimum 6 éve, ha nem több), csak ez nálam nem olyan heveny szenvedélyes valami, inkább olyan kellemes, megbízható kedvelés. Időről időre vissaztérek hozzájuk és újra tudom élvezni. Maradandó élményt nyujtottak nekem a Lost Highway filmzenéjében és egy-két ritka éjszakai kocsikázásban, melyben még exgrafikus idejében volt részem. Kanyarogtunk össze-vissza, Atom Zseni vezetett (nem tudom, hogy éltem túl), sötét volt, nyár volt és üvöltött a Rammstein. Volt egy hangulata. Vannak zenék, amik csendesen nem elég jók.
Minden esetre kiváncsi vagyok a koncertre, azért nem lesz semmi (remélem).

Ami nagyon is tudatosul bennem az Varsó. Teljesen kitölti az agyamat, de még körbe lengi egy kellemes misztikus és irreális köd, hogy nem hiszem el, ez nem történik meg. Pedig de. Helyjegy ugyan még nincs. De minket már nem állit meg semmi. Sokkoló lesz. Tömény. Megrázó. Szokásom mondani, hogy nem szabad semmit se elöre bejósolni, mert akkor nem jön össze, de most egyszerüen nincs semmi, ami megállíthatná azt az érzelmi sokkot, amit ott vár rám. Ennyire nem lehetek blazírt. Ennyire soha se akarok blazírt lenni. Már így is túl sokszor érzem mostanság azt, hogy nem érintenek meg eléggé a dolgok.

Lassan megint sérthetetlennek érzem magamat. Miszter Iksz pofonja nem tartott tovább a kelleténél. De lehet, hogy ahhoz elég volt, hogy ő már ne keljen soha többet. Kiderül március 10.-én. Addig nem gondolkodok túl sokat. Inkább olvasom az amnéziát. Meglepően kellemes érzés megint időtlenül tespedni az ágyban és csak olvasni és olvasni, ameddig ki nem folyik a szemem, az agyam, akkor kicsit bambulni, majd folytatni. Lamia írta, hogy kérdezték tőle, mennyi könyvet olvasott el életében. Erre a kérdésre én meg se reszkiroznám a választ. Egyszerüen dunsztom sincs. Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben siralmasan keveset olvastam, még mindig marha sokat. Talán feltámad bennem ez a jó szokás…

Ha már mások blogjánál tartok, Bonszájmacska meg női rucikról mesél. A téma elvileg távol áll tőlem, de konkrétan azt a csipkés izét, amit Lamia vett, én is láttam és magamat meghazugtoló módon még szimpatizáltam is vele. Csak persze nem mertem mondani, mert ez nem az a közeg, ahol megengedhetek magamnak ilyen nőies megnyilvánulásokat. Ami baromság. Csak én kérem szépen még csak most kezdek nővé válni (ezt az elmúlt időkben határozottan érzem) és még nem érzem annyira magaménak a műfajt, kicsit szerencsétlennek érzem magamat. Talán azért is vagyok mostanság lelkiekben kicsit nyözögébb, mint szoktam, mert a változás leköti az energiáimat. Kis szerencsével hamarosan visszatérek határozottan nőiesebben és lelkiekben is szokásos lendületemmel és jó kedvemmel. Csak addig bíratok ki még egy kicsit.

Gyors zárójel: kiszavazták a Megasztárból a kedvenc emberemet, tiszta
sokkoló. Na jó, akinek ilyen haja van, azzal elfogult vagyok. Ha nem
tudnátok, hajmániám van. Nagyon. Zavaróan. Hiába, kellett nekem az arab
hajak között felnőnöm, valami hajfetisisztává fejlődtem…
Na mindegy, záróel vége.
Catherine könyvével jól haladok, bár kicsit nehéz követni a dolgot. Egy
amnéziás pali keresi a múltát 10 évvel az amnéziája kezdete után.
Izgalmas. Ilyenkor folyton elgondolkodok, hogy mi történne velem, ha
amnéziás lennék hirtelen. Más ember lennék? Mi lennék Szíria, külföld,
francianyelv és rengeteg emlék nélkül? Sose akarom megtudni, de agyilag
sem tudom áthidalni, hogy pontosan milyen formában léteznék tovább,
pont én, akinek valahol annyira fontos az, hogy nyomot hagyjon
környezetében, mások emlékeiben…Hm…valami logikai buktató van itt
elásva, de asszem nem is akarom kibogozni.

Holnap megyek Rammstein koncertre, valahogy nem tudatosult bennem még.
Bőven elég, ha az első taktusnál tudatosul bennem. Szó se róla,
evezredek óta szeretem a Rammsteint (minimum 6 éve, ha nem több), csak
ez nálam nem olyan heveny szenvedélyes valami, inkább olyan kellemes,
megbízható kedvelés. Időről időre vissaztérek hozzájuk és újra tudom
élvezni. Maradandó élményt nyujtottak nekem a Lost Highway
filmzenéjében és egy-két ritka éjszakai kocsikázásban, melyben még
exgrafikus idejében volt részem. Kanyarogtunk össze-vissza, Atom Zseni
vezetett (nem tudom, hogy éltem túl), sötét volt, nyár volt és üvöltött
a Rammstein. Volt egy hangulata. Vannak zenék, amik csendesen nem elég
jók.
Minden esetre kiváncsi vagyok a koncertre, azért nem lesz semmi (remélem).

Ami nagyon is tudatosul bennem az Varsó. Teljesen kitölti az agyamat,
de még körbe lengi egy kellemes misztikus és irreális köd, hogy nem
hiszem el, ez nem történik meg. Pedig de. Helyjegy ugyan még nincs. De
minket már nem állit meg semmi. Sokkoló lesz. Tömény. Megrázó. Szokásom
mondani, hogy nem szabad semmit se elöre bejósolni, mert akkor nem jön
össze, de most egyszerüen nincs semmi, ami megállíthatná azt az érzelmi
sokkot, amit ott vár rám. Ennyire nem lehetek blazírt. Ennyire soha se
akarok blazírt lenni. Már így is túl sokszor érzem mostanság azt, hogy
nem érintenek meg eléggé a dolgok.

Lassan megint sérthetetlennek érzem magamat. Miszter Iksz pofonja nem
tartott tovább a kelleténél. De lehet, hogy ahhoz elég volt, hogy ő már
ne keljen soha többet. Kiderül március 10.-én. Addig nem gondolkodok
túl sokat. Inkább olvasom az amnéziát. Meglepően kellemes érzés megint
időtlenül tespedni az ágyban és csak olvasni és olvasni, ameddig ki nem
folyik a szemem, az agyam, akkor kicsit bambulni, majd folytatni. Lamia
írta, hogy kérdezték tőle, mennyi könyvet olvasott el életében. Erre a
kérdésre én meg se reszkiroznám a választ. Egyszerüen dunsztom sincs.
Annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben siralmasan keveset
olvastam, még mindig marha sokat. Talán feltámad bennem ez a jó
szokás…

Ha már mások blogjánál tartok, Bonszájmacska meg női rucikról mesél. A
téma elvileg távol áll tőlem, de konkrétan azt a csipkés izét, amit
Lamia vett, én is láttam és magamat meghazugtoló módon még
szimpatizáltam is vele. Csak persze nem mertem mondani, mert ez nem az
a közeg, ahol megengedhetek magamnak ilyen nőies megnyilvánulásokat.
Ami baromság. Csak én kérem szépen még csak most kezdek nővé válni (ezt
az elmúlt időkben határozottan érzem) és még nem érzem annyira
magaménak a műfajt, kicsit szerencsétlennek érzem magamat. Talán azért
is vagyok mostanság lelkiekben kicsit nyözögébb, mint szoktam, mert a
változás leköti az energiáimat. Kis szerencsével hamarosan visszatérek
határozottan nőiesebben és lelkiekben is szokásos lendületemmel és jó
kedvemmel. Csak addig bíratok ki még egy kicsit.

Mint igértem, kialudtam magamból a tegnapi zürős hangulatot. Ma lengyel
konneksönnel elmentünk helyjegyet venni a vonatra, hát azt hiszitek,
hogy csak úgy lehet venni olyat? Egy nagy túrót. Szóval mehetünk vissza
holnap, hurrá, nincs jobb dolgunk. Viszont kellemesen elücsörögtünk a
parlament elött a napon. Mint vmi öreg nénik. Egész tavaszias az idő,
süt a nap végre.
A héten kétszer is végig néztem, ahogy az eső elöször havasesővé, majd
szabályos, nagypelyhű hóvá alakul. Volt benne valami tümdéri hangulat.
Ha hó van, akkor valahogy a város is tompább,  mint zaj el van egy
kicsit némítva. A villamos se csikorog annyira (nem is jár olyan
gyakran) és a sok rohanó ember se kopog agresszívan az aszfalton.
Jelzem, nem is rohanak, mert be vannak szarva, hogy elvágodnak. Szóval
volt valami kellemes  “megáll az idő” fílingje annak, ahogy az
ideges eső lassan lehiggad és a végére kövér hópihévé lassul.

Megpróbálok jó bölcsész lenni és átolvasni a nap nagyobbik részét,
igazán rám fér már lassan. Nem lehet olyan szerencsém, hogy minden
Catherine órán elszeszeljük az időt és magasról szarunk Mériméere…

Raffy, nagyon dizájnos lett a blogod!! Olyan kis minimalista.

Erről jut eszembe, hogy ma lengyel konneksönnek magyaráztam, hogy a
parlament épületét évente újrafaragják, mert a mészkő elporlik. Erre
megjegyezte, hogy a végén a jó kis neo-gotikus diszítések el fognak
tünni és egy teljesen mezei román épülettel fogunk szemben állni.
Érdekes ötletnek találtam.
Mint amikor múltkor olyan köd volt hajnalban, hogy a Hősök Tere közepén
nem láttam vezéreinket és eljátszottam az ötlettel, hogy mi lenne, ha a
megszokott épületek nem ott lennének, ahol szoktak. Vicces lenne
átrendezni időnként a város belső berendezését. Asszem forradalmosítanám a “város” történelmi és földrajzi jelentését…Kár, hogy megvalósíthatatlan…

Nincs jó kedvem. És dühős vagyok, mert ez nem az én hibám. Mert nincs
semmi bajom, csak egyszerüen nem szárnyalok annyira intezíven, mint
szoktam, ebből egyből mindenki megjegyzi, hogy milyen negatív vagyok.
Mert a fene nagy pozitivizmusomhoz van mindenki szokva. Igen, most
kérem szépen nem vagyok az az elszállt, konstans katarzisban fetrengő
valaki, aki szoktam. Mert én is csak ember vagyok és vannak szar
napjaim, sőt, annál több a jelentéktelen napom, amikor nincs semmilyen
kedvem. Csak aztán elkezdenek cseszegetni, hogy mi bajom, akkor naná,
hogy végére lesz is vmi bajom.
Na mindegy, majd kialszom. Mindennel együtt, túlnyomó többségben mindig jó kedvem van, aztán sokkot kapnak ha mégsem. Ámen.
Rengeteget kéne olvasnom, sőt, ide is kéne írnom egy kicsit, de
bevallom, nincs sok kedvem. Hét első felében rohantam. Második felében
pihentem volna, ha pihentem volna és egy hétfői incidens miatt nem
éreztem volna úgy, hogy én márpediglen elszeretnék szívni napi egy
csomag cigit és leginkább éhen akarok halni és csakazértsem akarok haza
menni. Az a baj, hogy akivel ki akarok tolni, az leszarja, anyukám
szegény meg hiányol. Ja, én meg éhen halok és elájulok, szóval szó se
róla, fasza egy taktika volt 🙂
Kárpotlásul most megnéztünk 3 darab filmet anyukámmal, miközben
tespedtünk a remek kanapénkon. A harmadik egy orosz film volt, amibe
véletlenül botlottunk bele a Duna Tvn, Nővérek, vagy mi volt a címe,
tök jó volt az egész, meg a zenéje is, kimagaslóan.
Most pedig ha megdöglök is Strad von Zarovichot fogok olvasni és csak holnaptól traktálom magamat hülye kötelezőkkel.
Ma kihagytam egy találkozót, amit nem kellett volna, de nem fogok rajta siránkozni.
Hm, kissé szét vagyok esve (mint a posztmodern világkép, mondaná Mező,
kinek véleménye szerint a költészet politika, ugyan úgy, mint a vallás.
Nagyon szimpatikus ember…)
Egyébként ezen a héten rájöttem, hogy a Szinésznő társaságában szakadok
a röhögéstől, ha nem mond semmit, akkor is. Phage drágávál meg
beszélgettem egy rohadt jót. Ahogy múlik az idő, úgy veszem észre, hogy
tényleg mennyire rohadt jót beszélgettünk. Mint a j ó bor, idővel
érlelődik. Rég volt az az érzésem, hogy konkrétan van érteleme annak
amit mondok, mármint a hallgató szempontjából. Néha tépem a számat, de
annyira tudom, hogy leszar a hallgatóság, mert kulturális idegen vagyok
nekik, vagy mert magasról szarnak az idealizmusra és úgy egyébként is
bármire. Jó volt érzékelni, hogy ez most nem így van.
Talán lassan visszatalálok magamhoz, visszanyerem érzékeimet és megint
tudom értékelni az apró dolgokat, nem csak blazírtan kommentálom a
világot.
Vettünk vonatjegyet Varsóba. 🙂
Ezen a héten kétszer is utaztam a 6os Ével…eléggé izgi volt, szokás
szerint. Megint volt hányás, de nem rám. Ezt is ki tudnám fejteni, ha
olyan hangulatom lenne. De röhögni fogtok, de nem vagyok
blogolhatnékomnál. Inkább olvasok, vagy írok francia agymenéseket, kár,
hogy nem értitek.
Spróolok a kötőszavakkal, lényegretörő vagyok. Ma egy kellemeset
koppantam az átlag magyar előitéleteken, olyan embertől, kitől nem
vártam volna ilyet. Úfent megvilágosodtam, hogy francia neveltetésem kb
15 főre szűkíti azon személyek számát, akikkel el tudok képzelni bármit
is hosszú távon. És ebből a 15ből szerintem nagyon maximálisan kettőt
ismerek, ha jóindulatú vagyok, azok meg más kritériumok miatt esnek ki.
Na jó, lassan olyan leszek, mint egy átlag blog, siránkozok itt a nem
létező pasi életem felett…pff, tiszta hülye lettem, esküszöm. Szóval
le is fexem!

Egyébként tegnap félkomában lefekvés elött rájöttem, hogy nekem minden
bizonnyal nem Miszter Ikszre van szükségem. E örök mondata ugrott be az
agyamba “Neked egy szenvedélyes pasi kell”. És tényleg. Kezdjük ott,
hogy pasi. Belevaló. Nem tutyimutyi. Persze persze, lelkivilág
fejletsége nem utolsó szempont de azért ha történetesen tudja, hogy ő
kicsoda és hova tart, az nem utolsó szempont. Valahogy mindig begyűtöm
a lelkisérülteket és az anyjuk leszek. Talán ideje lenne ennek a
hülyeségnek véget vetni. Mi lenne, ha kivételesen a velem azonos
kaliberű emberekkel hozna össze a sors? Mármint férfiakban. Mert nőkben
mondhatni csak nálam jobb (ezalatt értendő izgalmasabb, szebb,
belevalóbb, nőiesebb stb) nőkkel találkozok. Most talán ezt kéne elérni
a pasi fronton is. Nagyképűség? Szerintem csak kezd visszatérni az
önbecsülésem oda, ahova kell. Ha meg kimondom azt, amit elvileg nem
illik, azért ne tessék rám haragudni, én már csak ilyen vagyok, attól
még igaz. Na ámen, most már tényleg eszek vmit.

Rengeteg dolog történt velem, csak most épp kis platyadék vagyok
(copyright kedvenc tanítványom). Tegnap elmentem itthonról reggel f8kor
és hazaértem hajnali 1re. Mondhatni élveztem. Csak most kicsit ködös a
tekintettem (meg az agyam), pedig nem is ittam vagy semmi. Jó, hogy
most volt szó arról, hogy rohangálok össze-vissza naphosszat és most
egy kicsit nem fogok, aztán szerintem egyik legzürösebb hetemnek nézek
elébe. De élvezem, szóval most nem tudom, mi a baj.
Mondjuk ma szívem szerint egész nap az ágyamban feküdnék és
olvasgatnék, vagy vmi hasonló. Azt persze nem lehet. Nem tudom, ki
határozza meg ezeket, hogy nekem mit szabad és mit nem. Miért bűn délig
aludni és semmit se csinálna, ha történetesen nincs mit csinálnom?
Mármint mindig van vmi tennivaló, de semmi égető…
Na mindegy, ma elvileg megyek vonatjegyet venni lengyel konneksönömmel… majd újjongok, ha meglesz.
Tegnap már megint egy maratonit beszélgettünk Phage-el, ami feletébb
jót tett a lelkivilágomnak, meg egyébként is. Nem áradozok többet róla
(pedig tudnék), mert tudom, hogy olvas, hehe…Néha szeretném, hogy
megint teljesen ismeretlen legyek a blogom és én magam is. De a
feltünési viszketegség mindent legyőz.
Na jó, most eszek, mert szerintem a hétfő esti leves óta nem ettem
meleg kaját. Azaz nem szerintem, hanem abszolút nem. Lassan de biztosan
kezd visszatérni belém az éltekedv és a lelkierő. Bár az útobbi csak
nagyon minimálisan hagyott el egy hét alatt.
Ja és Miszter Iksznek nem írok március 10.-ig. Punktum. 🙂

Jaj mamám, irdatlan álmos vagyok. Csak ülök itt, mint egy rakás
szerencsétlenség, és próbálom rávenni magamat, hogy NE feküdjek vissza.
Teljesen szét vagyok fagyva és egyszerüen nem tudok mit kezdeni
magammal…Már megint tiszta csoda lesz, ha sikerül bejutnom.
Miszter Iksz jár a fejemben. Így ébredtem. Nagyon frusztráló. De ha
megrohadok se írok neki. Megfogadtam, hogy most ő jön. Megpróbálom
alapvető makacsságomban rejlő lehetőségeket kiaknázni. Nem tudtam
kiolvasni a rohadt Colombát, de még szerencse, h tudtommal van pár óra
szünetem az óra elött. Na jó, megpróbálok elindulni, de ez már
emberkínzás.

Jelentem, én most nem Colombát olvasok. Ami gáz. Mert még 90 oldal hátra van holnap du n5ig…Megoldom.
Ma összesen 45 percet tartozkodtam egyetemen, mármint órán. Akkor is a
Szinésznővel kisebb botrányt generáltunk, mert a legnagyobb csendben
elkezdett röhögni az egyik szar viccemen.
Különben boszival, a Szinésznővel és Rel kvzgattam naphosszat, rá ment
egy valag pénzem, de egyszerüen vannak ilyen egyetemi napok, amikor
sokkal jobban esik ücsörögni egy kényelmes fotelba és beszélgetni, mint
Syntaxot hallgatni, vagy az ETRt anyázni. Új életfilózofiám….na jó,
nem új, csak igazított, szóval annak hála a mai napot többnyire
maximális nyugalomban és jó érzésben töltöttem. Ez alól kivétel a
nyelvtöri, ahol hisztérikusan röhögtünk és az est, amikor grűz
néptáncosokat bámultam leszakadt állal.
Rengeteg dolgot szeretnék írni, de egyszerüen muszáj olvasnom holnapra,
sorry. Nagyon fáradt vagyok, hülyén hangzik, de azért el lehet fáradni
ebben az egész napos kvzásban (mondjuk átlag 3 óránként helyszíin
váltottam és emlékeim szerint napközben nem is BKVztam, szóval
gyalogoltam eleget a hóban, köszi szépen).
ja és elszívtam egy csomag cigit ma. heh, de jó nekem. Na mindegy.
Szóval most megyek, a grúzokat majd leírom. Meg azt is, hogy változni jó. Meg nem tudom, még egy csomó dolog eszembe jutott…

Már majdnem elkezdtem itten nyavalyogni, hogy senki se commentál rám,
aztán, heh, Strato megtette a magáét, most itt ülök, kisebb sokkos
állapotban. Vannak ilyen mondatok, amik pofáncsapnak tisztánlátásukkal.
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a szóban forgó commenteket, de itt is
megemlíteném a lényeget.
Egyrészt szó van arról, hogy mintha kisebb lelkiválságban lennék, nos
igen, lássuk be, ez tényleg így van. Phage is megjegyezte, mintha
átdesignolnám egy kicsit az életemet. Tény és való, szükségem volt már
arra, hogy egy picit elgondolkodjak, mi is van. Mert, hogy. Itt jön a
lényeg. Hogy túl gyorsan élek. Most itten boncolgathatnám, hogy ez
miért van, de tény és való, hogy villámsebesen rohanok át az életemen,
egyfolytában történik velem valami, de sose ülök le elgondolkodni,
hanem máris egy újabb kaland után rohanok. Türelmetlen vagyok, de csak
saját türelmetlenségemet fokozom azzal, hogy mindig szolgáltatok
magamnak valami újat. De ezt nem lehet fokozni az idők végeztéig, ezzel
a tempoval az élet nem lesz elég, lassan semmi se fogok tudni
értékelni. R is mondott valami hasonlót a minap, hogy régebben mennyire
téma volt egy bizonyos dolog (amit személyes okokból nem teszek most
közzé, annyira nem is fontos), mostanra meg szinte szempillánk se
rezdül, ha adott téma feljön. Elhasználom a környezetemet és magamat
is. Kiírtom magamból a rácsodálkozás képességét. Nagyon érdekes, hogy
pont az elöbb küldött át Görög Hősnő egy francia esszét ebben a
témában, hogy javítsam ki. Utol kéne érnem magamat és nem lenne gond,
ha azért egy pár célt kitűznék, meg egy két viselkedési formához
ragaszkodnék, hogy egyszerüen legyen mihez ragaszkodnom. Volt idő,
amikor tényleg spontán jelleggel viharos gyorsasággal változott az
életem, ez többek csodálták is, ami nekem imponált és kicsit
beleragadtam a szerepbe. Szóval ma már le is ültem egy kicsit szuszanni
és elhatároztam pár dolgot, amihez nagyon szeretném tartani magamat. 5
perc volt az egész, de nagyon jó érzés volt utána, érezhetően
visszatért egy kis darab talaj alám.
Még néhány éve írtam valami szöszenetet, aminek a lényege az volt, hogy
egy öndestruktív szélmalom vagyok, ami annyira pörög, hogy elkezd
lebegni. Mindenki csodálja, aztán túlzásba viszi a dolgokat és beleáll
a földbe és darabokra zuzza magát. Lehet, hogy hülye hasonlat, de
teljesen helytálló.
Evel beszéltem az elöbb erről az egészről és egyet ért ő is. Kérdeztem,
mi tévő legyek, mondta, hogy ha már tudatos a probléma, akkor már sok
baj nincs. Valóban, tiszta szerencsés vagyok, hogy 2 nap fos
hangulattal megusztam.
Most meg lefexem, holnap hajnalban találkozok boszival egyetem helyett…Zajlik az élet, bár most konkrétan nem az enyém 🙂