azt álmodtam, hogy hazaugrottam pestre és a pozsonyi úton nyílt egy olyan elrendezésű kávézó, mint itt a wai chi streeten a gyömbéres latte hely, egy hosszú cső, egyik fala tiszta üveg, jó időben nyitva, előtte pult, ahol az ember lánya mindkét irányból ülhet. annyi flanc volt ebben a helyben, hogy bár megtévesztésig hipszer kávézónak tűnt, valójában egy zöldséges volt, ami azért kávét is árult, de hát már álmomban sem éltem Európában egy ideje és gondoltam, ez valami új concept, mint a borbélyok, ahol adnak azért kávét is.

szóval leültem és kértem egy kávét, mire a háttérben unatkozó bácsi elővette a kotyogós kiöntőjét, amiben reggel lefőzött egy liter feketét, és megmikrózott nekem két deci kávét. home, sweet home.

mivel konkrétan megálmodtam a blog új struktúráját (nem tudom, mi lehet ezekben a fájdalomcsillapítókban, de jó cucc) gyorsan kicsit át is rendeztem a fejlécet. az útibeszámolók nagyobb hangsúlyt kaptak, illetve izgalmas új kategóriák jelentek meg a kritika oldalon. a tartalommal (és visszamenőleg betaggeléssel) a héten igyekszem haladni és talán végre a japán beszámolókat is megírom.

aki továbbra is ömlesztve szeret olvasni (én például általában úgy szoktam blogot olvasni, de elismerem, hogy a kategóriák kereshetőbbé teszik az oldalt), az kattintson a blog fülecskére.

a fogtéma vége foghúzás lett, ami elég drasztikusan hangzik így elsőre, de miután két hete félőrült voltam a fájdalomtól és azon belül szerdától szombatig szinte egyáltalán nem bírtam aludni az állkapcsomban villámként hasító fájdalomtól és tényleg soha életemben nem voltam még ilyen állapotban, a felkínált megoldás abszolút kecsegtetőnek tűnt, főleg, hogy a doki elmagyarázta, hogy mivel tályog alakult ki az állkapcsomban a fog alatt (lásd még: bedagadt pofa, fájdalmas nyelés, bedurrant nyirokcsomók, enyhe láz), hiába kezdi most el gyökérkezelni a fogamat, jó eséllyel nem lesz hatásos a terápia és csak időmet, véremet és pénzemet vesztegetném. így 12 perccel azután, hogy beléptem a szekrény méretű, erősen 80-as évek jellegű rendelőbe, ki is léptem onnan, retikülömben két féle előre kimért gyógyszerrel és egy nejlonzacskóba csomagult véres foggal.

a hazajutás enyhén ködös volt, miközben két metróvonalon is végigzötykölődtem, számban nagy adag véres vattára harapva a telefonomba és a külvilágba kapaszkodva próbáltam nem bőgni, hányni és opcionálisan elájulni. itthon hazaérve tömény káromkodások közepette (véres) vattát köptem, majd terápiás célzattal káromkodtam még pár percet ékes francia és magyar nyelven, bevettem egy marék gyógyszert és este 7kor befeküdtem az ágyba.

a kezdeti sokk után (és amikor elkezdtek hatni a gyógyszerek) irreális eufória tört rám a puszta ténytől, hogy végre nem szörnyű kínok között telik minden percem, így az est további része vidám kekszmajszolós sorozatnézésbe fulladt.

még pár nap, míg teljesen rendbe jövök, 4 napos antibiotikumkúra vár rám, illetve olyan nyalánkságok, mint például sós vízzel való öblögetés, de ez már mind semmi ahhoz képest, amit eddig átéltem.

a leckét azonban egy életre megtanultam: ha a fogam egy kicsit is fáj, azonnal orvoshoz rohanok vele, nem várom meg, míg majd elmúlik, mert jó eséllyel nem fog és nem dőlök be az idegfájdalom trükkjeinek, amikor például 3-4 napra teljesen tünetmentes leszek és naívan azt hiszem, hogy ezzel akkor minden megoldódott.