postmodernystka bejegyzései

Ismeretlen's avatar

postmodernystka névjegye

megírom az életemet, hülye sztorikkal, abszurd estékkel, indokolatlan kiborulásokkal együtt. néha lapos, néha már siralmas, de sosem marad egy helyben.

Spectre

Közzétéve Szerző:
4

mint ezer éves James Bond rajongó, természetesen én is nagyon vártam az új filmet. Daniel Craig ugyan nem a kedvencem Putyinszerű bérgyilkos fejével, de a Skyfall annyira jól sikerült, hogy hirtelen mindent megbocsátottam neki, és bízva bíztam, hogy megismételhető az előző film sikere. a bemutató után azonban sokan mondták, hogy nem jó ez a rész, barátaim felháborodottan írtak, hogy a film rossz és nem méltó a James Bond sorozathoz, kritikusok a történet szétesettségét hangsúlyozták.

ezek után különösebb elvárások nélkül ültem be a moziba, a James Bond filmek azért lássuk be, sose a különösebben összetett történetükről, barvúros színészi alakításaikról, vagy mély karakterábrázolásokról voltak ismertek.

és ilyen értelemben valóban nem csalódtam, a film hozza a szokásos 007-es parafenáliát, gyors kocsik, egzotikus tájak, szép nők (bár itt azért megjegyezném, hogy Monica Bellucci egyrészt túl keveset szerepel, másrészt Léa Seydoux a daccos bölcsészlány figurával messze nem említhető egy lapon mondjuk Ursula Andresszel, de Eva Green óta tudjuk, hogy a James Bond franchise mostanában bukik az életunt bölcsészlányokra), akciójelenetek tömkelege. a képi világ csodás, a beállítások egész festőiek (lásd Monica Bellucci a temetésen), helyenként már-már reménykedtem, hogy megint kapunk egy Skyfall féle vizuális orgazmust, de aztán hiába az összes alapanyag egy helyen, a film egyszerűen leereszt, mint egy rossz szufflé, az ember pedig azon kapja magát, hogy unalmában olyan apróságokat kezd el figyelni, hogy Léa Seydoux vajon honnan rántotta elő a fehér selyem kombinéját amiben kikel az ágyból, amikor fél perccel korábban még lenge nyári ruhácskában dőlt oda be részegen.

az egész film alatt az volt az érzésem, hogy a film valójában a régi James Bond rajongók előtt tiszteleg azzal, hogy ad egy “best of Bond” élményt, összevágva a legemlékezetesebb jeleneteket az elmúlt 50 évből, így megkapjuk az alpesi hegytetőn lévő futurisztikus szanatóriumot az On her majesty’s secret service-ből (síelős üldözéses jelenettel együtt), a Live and let die nyitójelenetére hajazó mexikói halottak napi cécót és a luxusvonatos verekedést a From russia with love-ból. ez valahol persze érthető is, hisz főgonoszként egy régi ismerőst szedtek elő a forgatókönyvírók (nem lövöm le a poént), aki ráadásul személyes viszonyban is van/volt a mi Jamesszünkkel.

és talán pont ez a baj. James Bond egy régimódi szuperhős, egy flancos bérgyilkos szexi kütyükkel, aki jön, lát, hódít, majd dolgát jól végezve lelép. nincs családja, nincsenek szerettei, többnyire konkrét múltja sincs, csak egy kicsit kiégett, mindig pengeélen táncoló jelenje van, amiből aztán valahogy mindig kikecmereg élve. és ennyi pontosan elég is, lehet kicsit játszani a karakterrel, lehet viccesebbé (Roger Moore), elegánsabbá (Pierce Brosnan), vagy nagyon sármossá (hát persze, hogy Sean Connery) tenni, de nem kell  hirtelen 3 dimenziós karakterré alakítani, akinek érzései, sőt! érzelmei vannak, mert nem fog működni a dolog, ahogy John McLane-re se vagyok kíváncsi, amikor nem véres atléta van rajta és véletlenül épp nem másnapos.

így a film valóban nem működik, bár vannak benne szimpatikus újítások, így például én kifejezetten örültem, hogy az egész MI6 backoffice végre felállt az asztaluk mögül és Q, Moneypenny és M is kiveszik a részüket az akciójelenetekből. ezzel együtt a film ugyan nem rossz, de egyszerűen unalmas és tartalmatlan (a rengeteg történés ellenére), Christopher Waltz hiába zseniális színész, itt csak önmaga árnyéka, ahogy az egész film teljesen eltörpül a Skyfall által nyújtott remek élmény mellett.

verdikt: nem igazán ajánlom, max rajongóknak, mert ugyan nem idegesítően szar, teljesen érdektelen és unalmas.

végre sínen

Közzétéve Szerző:
2

miután egy zaklatott nyár után eltöltöttem itt két hónapot a szokásos bőrőndből éléssel idegen tájakon és mások cuccaival telepakolt lakásokban, bevallom, már megint kicsit tököm kilett ebből a nomád életből és az összes szexi vonzatából (lásd még hova a picsába rakhattam a két pulóveremből azt, amelyik kevésbé üt el az öltözetemtől, illetve az emelt színtű pakolási bravúrjaimat). a Tengeralattjáró olyannyira lehangolt, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy hagyom ezt a nagy flancos önmegvalósítást a fenébe és hazamegyek Pestre macskát ölelgetni és vice rosékat iszogatni, csak aztán persze eszembe jutott, hogy Pesten sötét és hideg van és a légkör pár hónap alatt sajnos megmérgez, így nem maradt más hátra, mint bízni a pár hónappal korábbi saját magamban, aki tömény lelkendezés közepette járta Sham Shui Po utcáit és gyerekkora lerobbant káoszát vélte itt felfedezni, ezért hát úgy határozott: legközelebb itt kell majd lakni.

és szerencsére jól kalkuláltam, mert amint kiszabadultam a Sziget fullasztó expat légköréből, ahol technicolor műanyag álvalóságban mászkálnak az öntelt bankárok, unatkozó háziasszonyok és arrogáns franciák és visszatértem a műanyagzacskó nagykerek, a 120 éve operáló tofu kifőzde és az éjszakai piacok kerületébe, máris tökéletes összhangba kerültem önmagammal, hiszen igen, ezért szerettem meg HK-t, mert a mosodában este 10-kor 300 forintért egy kantoniul magyarázó mosolygós néni megvarrja az elszakadt táskád fülét, mert hajnali 2-kor kis piros hokedlin ücsöröghetsz egy bambuszállvány alatt és 700 forintért eheted a forró wonton levest benne friss, ropogós rákokkal és mert az utcád a nap felkeltével óriási bazárrá alakul, de estére mindig rendezett bódésorrá szelidül, ahol nyoma sincs a hello kittis törülközőknek és kamu drónoknak, csak pár patkány unatkozik a standok alatt.

és igen, végre kipakolhattam egy szoba méretű szobában, ahol nem egy, de két ablak is van, kilátással és napfénnyel és még polc is van, ahol elférnek a könyveim és stratégiai döntéseket se kell hoznom, hogy melyik pár cipőmet száműzzem a bőrőndöm aljára inkább, hogy reggelenként esetleg tudjak nyomni egy fekvőtámaszt.

és mivel a lakás tetőteraszon kívül kicsi, ámde használható (noch dazu ablakos) konyhával is rendelkezik, végre átvehetem az irányítást a táplálkozásom felett, többek között mindenféle ételek elkészítésével. ez nem csak pénztárcámra, de hangulatomra is remek hatással van, arról már nem is beszélve, hogy mivel kissé eltúzom az adagokat, a lakótársaim is jóllaknak, aminek aztán végképp mindenki örül.

és hab a tortán, sétatávolságra van egy nagyon korrekt kis úszoda, ahova tegnap és ma is ellátogattam és bár tegnap mondhatni csoda, hogy bele nem fulladtam, ma határozottan dinamikus és sikeres voltam, így van remény, hogy hamarosan igazi rendszert lehet ebből majd csinálni.

(arról nem is beszélve, hogy az elmúlt órákban finalizálták végre a poziciómat egy új feliratózócégnél, így remélehetőleg a filmipar sokadig összeomlását követő anyagi krach is lassan véget ér).

life as such

Közzétéve Szerző:
1

es akkor itt ulok sham shui poban, HK egyik legautentikusabb negyedeben ejfelkor a tetoteraszon egy rozzant kanapen (tiszta romkocsma), az arab nevu, svajci, de valojaban olasz (de mivel 10 evet elt parizsban, ezert velem franciaul kommunikalo) antropologus lakotarssal es a szikh robotika kutato indiai lakotars orult koncertszervezo bengali haverjaval, mikozben beesett a finn szinpadi vilagosito lakotars es arrol beszelunk, hogy az ozora azert egy eleg meno fesztival.

ez a koltozes a vilag legjobb dolga, ami tortenhetett velem.

tegnapi nap

Közzétéve Szerző:
1

az egesz kibaszott facebook falam kek feher francia, nem viccelek. egesz nap baratokat hajkurasztam online, hogy egyaltalan elnek e meg. a parizsi pasi, akibe nyaron a forgatason vegzetesen belezugtam, ketszer is irt, hogy jol van, romaban van, pedig nem tartjuk a kapcsolatot. egesz nap a sirogorcs kerulgetett es igy volt ezzel mindenki, akivel beszeltem. kozben megerkeztem osakaba es elmentem egy meleg barba, ahol egy cuki kekhaju brazil fiu elmagyarazta nekem, hogy a glee a harmadik szezon ota nem az igazi. aztan orjongve tancoltunk a sweet dreams feldolgozasara. hazafele egy vadidegen a kezembe nyomta az esernyojet, hogy ne azzak el. oszinten szolva nem tudom, mit mondjak, jo nap volt-e a mai, azt gondolnam megis, igen.

de talan illetlenseg ilyenkor ilyet mondani, ilyenkor ilyet erezni. vagy talan pont ez kell, mindentol fuggetlenul elvezni az eletet, ameddig tart? 

parizs

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

az eg aldja a facebookot ilyen helyzetekben, ket ora alatt sikerult mindenkit megtalalni. attol meg a sokkos allapotom nem enyhult, a Szineszno es Godly Woman egesz kozel jartak az egyik lovoldozeshez, egymas kezet szorongatva jelentkeztek be a metrorol (amire terrortamadas eseten nem igazan szeret felulni az ember, de mas megoldas nem volt), erthetoen halalra vallva.

(es abba bele se merek gondolni, hogy ezek utan garantaltan porra romboljak Sziriat)

elvonulas

Közzétéve Szerző:
1

annyira jol megy ez az “elvonulok a vilagvegere egyedul szemelyisegfejlodni”, hogy egyre nagyobb erofeszitest kell tennem, hogy kommunikaljak a kulvilaggal (es pl. blogot irjak). de ne feljetek, az ilyen befogado fazisaimat mindig aktiv szofosas koveti.

tokioi napjaink 2

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

a kirandulast kovetoen konnyed vacsorat fogyasztottunk egy atlagos izakayaban. ez kb a francia bisztro megfeleloje, a nyilt teru konyhat egy pult veszi korbe, az ember onnan rendeli a kulonbozo nyarson sult aprosagokat, amivel az ember meglepoen jol tud lakni.

par sortol elegge belazultunk, de hosies erofeszitest tettunk, hogy ertelmes idoben hazaerjunj, mivel masnap indulas elott meg meg akartuk nezni a halpiacot. elhatarozasunkban meg az sem ingatott meg, hogy menet kozben belesetaltunk egy matsuriba, vagyos egy kisebb nepunnepelybe. probaljatok meg egy templom mellett felhuzott satortabort elkepzelni, ahol kulonbozo finomsagokat lehet kapni, mint a bucsuban (actually, pont, mint a bucsuban). szerencsere epp degeszre voltunk eve, igy nem jutott eszunkbe leragadni a csabito sult halak, okonomiyakik es kandirozott bananok vilagaban.

masnap meg igy is egy oracskaval kesobb ertunk ki a halpiacra, mint idealis lett volna, de amiota a tonhal arveresre korlatoztak a latogatok szamat (es ahhoz 4kor mar sorba kell allni, hogy az ember bekeruljon a kivalasztottak koze), valojaban az a cel, hogy az ember zaras elott vegig tudjon menni a rengeteg nyers halat es egyeb tengeri herkentyuket arulo standok kozott. 

mar a Jiro Dreams of Sushi c. filmben is feltunt, hogy a voros tonhal mennyire esztetikus tud lenni, most eloben ez meg jobban kijott. harcedzett szervezetem szinte semmin sem akadt fenn (elvegre kiskoromban minden pentek este nyuzott es kibelezett baranyok logtak a lakasunk bejarata mellett), de azert efolott a rettenetet folott azota sem terunk napirendre, ha valaki tudja, mi ez, ne titkolja el elolem! 

  
a piacon egyebkent engem a fent emlitett esztetikus tonhalakon kivul meg az orias kardok nyugoztek le, amivel a tonhalakat bontjak szet. ime egy par kep mindkettorol. bonuszkep a lazac sashimi es ikra rizs, amit az egyik halpiac melletti kifozdeben ettunk. mint a pultostol megtudtam, az ikra ugy igazan finom, ha az ember leontknszojaszosszal, ami valoban igy van, vegre ertelmet nyert szamomra ez az etel is.