közelgő születésnapom alkalmából úgy gondoltam, megajándékozom magam egy iPad 2-vel. kiválóan megideologizáltam, hogy most kell megvenni, amikor lement az ára az új megjelenés miatt, meg amikor hosszú hétvégékre száműzve vagyok a bőgető tehenek és rohangászó tikok földjére.

persze mondhatnám azt is, hogy menthetetlen geek vagyok és betegesen rajongok a gadgetekért, sőt, még egész használható gamer múltam is van (csupa g betűs csoda), most, hogy végre levitték az én szintemre a kezelési felületeket (nyomd meg a képernyőt, oszt szevasz), úgy érzem ideje visszaszállni ebbe a műfajba, főleg, hogy még időm is van rá, mint tenger.

szóval szuper, felmentem a hongkongi applestore honlapjára, beikszelgettem, hogy mi kell, megadtam az ottani irodánk címét, a könyvelő elérhetőségeit, mint contact person, a saját bankkártyám adatait, minden szuper, kapom is az smst, hogy levonták/zárolták a pénzt (az otp annyira sejtelmesen tud fogalmazni), szállítás 1 nap alatt, fasza.

aztán másnap hív a könyvelő, hogy hívta őt az Apple, nekem meg küldtek emailt, hogy küldjek nekik bankszámlakivonatot, ami igazolja, hogy az a kártya az enyém, mert csak akkor tudják leokézni a bankkal a tranzakciót és elküldeni a cuccot. legszebb az egészben, hogy ezt azzal magyarázzák, hogy mert hát az interneten rendeltem. hát beszarok. rengeteg helyről rendeltem már, volt, hogy más kártyájával a saját nevemre, volt, hogy a sajátommal más nevére, sose kérdeztek semmit, nem hogy még szkennelgessek meg faxolgassak papírokat, amikor én fizetek nekik. ilyesmi procedúrán az online pókernél kell átesni, amikor kivenni akar az ember pénzt a számlájáról, ezt még egye fene, megértem. egyébként nem tudom, mire mennének azzal, ha küldenék nekik egy papírt, amin rajta van az én nevem, a pesti címem és kb ennyi, mert a kártyaszáma a magyar kivonatokon nem is szerepel.

szóval visszaírtam nekik, hogy toll a fülükbe, épp utazom, nem tudok szkennelgetni, töröljék a rendelésemet.

időközben a könyvelő bement a boltba és megvette nekem a hőn áhított kütyüt, elvileg ma este meg is kapom.

most már csak az a kérdés, hogy mikor kapom vissza a pénzt az Apple-től. attól tartok, hogy hirtelen áthidalják majd valahogy a technikai malőröket, és kikötök két iPaddel a hónom alatt. de hát izé… ez legyen a legnagyobb bajom.

a mai napon délben megszűntem fázni legalább 10 összefüggő percre. csodálatos érzés.

a főnök nekem mostanában nagyon gyanús. nem elég, hogy baromi szupportív volt velem, amikor közöltem, hogy válok, mert egyrészt kb ő küldött el Hawaiira, másrészt mindenkire rászólt, aki feladatokat akart volna nekem adni ebben az időpontban, hogy hagyjanak csak engem tequilázni pihenni. ez ugyebár ugyanaz az ember, aki a múltkori hivatalos megnyitóra elvárta, hogy az előző éjszaka még vesergörccsel kórházban fetrengő nélkülözhetetlen munkaerő másnap reggel 8-kor legyen az asztalánál és végezze nélkülözhetetlen feladatait.

de ez még hagyján, a tegnapi mítingen háromszor is nyilvánosan megdicsért, sőt, utána még külön rám írt chaten, hogy mennyire konstruktívak és fantasztikusak az ötleteim, mennyire értékeli őket. pedig az egyik ötlet az övé volt, nem is értem, az egója általában nem enged ilyen megnyilvánulásokat.

most meg pénzbéli bónuszt ajánlgat a csapatnak, ha időben és megfelelően teljesítjük a feladatot.

(tegyük hozzá, még nem találkoztam vele, amióta itt vagyok, szóval lehet, hogy a holnapi személyes találka majd visszazökkent a szokásos “ez az ember őrült” kerékvágásba…)

– a mai napon, minden különösebb összebeszélés vagy egyeztetés nélkül a Kártyás és az Angol Pasas is felmondtak a cégnél, a könyvelővel csak úgy kapkodtuk a fejünket. szóval mától hivatalosan is én vagyok az egyetlen fehér ember a cégnél.

– most épp egy röpke 50 fős mítingen ülök (este 11 van). ide fele jövet a nagy sietségben sikeresen kizártam magam a szobából, ezért gondoltam ráírok skype-on a szobatársamra, hogy majd segítsen bejutni. kedvesen válaszolt, hogy itt ül mellettem kettővel és semmi baj, majd hazamegyünk együtt.

pedig minden egyes chatpartnerem szólt tegnap, amikor nálam már hajnali fél 3 volt, hogy menjek el aludni, de hihetetlen nehézkesen szántam rá magamat, ennek eredményeként kb úgy ébredtem, mint egy döglött hal. a légköri viszonyokra való tekintettel, mint egy fagyasztott döglött hal.

Ma’ tanácsait követve neki álltam különböző comberősítő láblendítéseket gyakorolni ebédidőben, attól röpke negyedórára pont fel is melegedtem, ami elég volt arra, hogy minimális sikítozással megejtsek egy hajmosást. tényleg ezredszerre állapítom meg, hogy sokkal inkább legyen melegem, mint hogy fázzak.

nem tudom említettem-e már (bizonyára úgy ezerszer), de itt NINCS fűtés, nem is értik, hogy miről érdeklődöm, amikor szóba hozom. szóval az egy dolog, hogy Arábia lányaként befagy a popóm, mert ám legyen. de mint az újlipótvárosi távhő törzsvendége, még az is sokkol, hogy amikor bemegyek az utcáról az épületbe, fel a lépcsőn, végig a folyosón, majd kinyitom a szobám ajtaját, akkor nem történik SEMMI. nem áraszt el hirtelen a meleg, nem sóhajtok fel elégedetten, hogy ihaj de jó nekem, végre itthon. lószar, belépek a dohos és hideg betonkockámba, és elgondolkodom azon, hogy ha nyitva hagyom az ajtót, akkor vajon bejön-e az utca melege (mert ott pár fokkal több van), vagy kimegy az a kevéske meleg (meg cigarettafüst), amit nagy nehezen csiholtam.

és tényleg nagyon strapatűrőnek tartom most már magam, mert mérsékelten rinyálok, sőt, nem is ráznak már meg az itteni életkörülmények, még az sem, amikor szó szerint lefosom a bokám valami exotikus kajától, de a kevés kaja ÉS a hideg együtt már kicsit túlzás.

és azt nem is tudom, hogy említettem, hogy elszúrták a vízumomat, szóval nem tudok kimenni HKba hétvégére, most hogy történetesen még lenne is kivel töltenem az időt.

még jó, hogy a hétvégén vettem valami abszurd megjelenésű pillecukorkát, ami meglepő módon tényleg pillecukorka és nem csak annak néz ki, ráadásul kísértetiesen hasonlít az íze gyermekkorom pillecukorkájára, jelzem az is a fejlődő világban volt, még az is lehet, hogy az arábiai pillecukorkát valójában Kínában gyártották.

egyébként most a legnagyobb gondot a hideg okozza, mivel 27 fokról hirtelen 10-re zuhant a hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy nem csak az utcán, de a szobában is ennyi van, mivel talán már említettem, hogy egy óriási betonkockában lakom, aminek se fűtése, se ablaka, szóval marha nehezen melegszik fel.

máig egész türelmes voltam, de ma bevetettem a kettes szintű hidegvédelmet, ami azt jelenti, hogy a lepedő fölé raktam a könyvelő pokrócát, húztam még egy zoknit, pulóverben alszom, óránként iszom egy forró teát és egy lavór forró vízben állva zuhanyozom.

szoktatok sálban aludni? én mostanában egyre gyakrabban.

mai napi abszurd rovatunk kicsit megúszós lesz, mert az itteni kaja elég hálás téma. de muszáj megosztanom veletek, hogy a lakótársam az előbb elém nyomott egy tálca csirkelábat (karommal meg mindennel, így önmagában), hogy kérek-e belőle. a maximumon menő ventilátor, a bugyogó vízforraló és az üvöltő tv műsör zaján keresztül is hallom, ahogy csámcsog rajta.

vacsoránál pedig kacsanyelvvel kínálgattak.

valamelyik este pedig lótusgyökér (baromi esztétikus, irreálisan lila, és borzasztóan keserű) és pacal volt…

az elmúlt pár napban sokat morfondíroztam az életemen, a fél blogot visszaolvastam, igyekeztem rekonstruálni az életem elmúlt 2-3 évét. ennek kapcsán rájöttem arra, hogy egy időben teljesen leszoktam az írásról. aki esetleg nagyon rég olvas (mondjuk 5 éve), vagy visszaolvasott az elejéig, az tudja, hogy volt idő, amikor szabályosan fostam a szót, aztán volt pár év, amikor csak munkáról és egyéb hétköznapi nyavalygásokról tudtam írni pár soros böffeneteket. értem én, hogy akkor tényleg ez foglalkoztatott (meg a biciklik), de azért aggasztónak tartom, hogy az önreflexiót (mert az írás nekem ezt a szerepet tölti be) ilyen szinten hanyagolni tudtam, főleg, hogy mellette nem vezettem papíralapú naplót, és barátaimmal sem folytattam hajnali animált beszélgetéseket az élet értelméről. ezt a változást egyébként érzékeltem is, többször rám tört az az érzés, hogy az életem nem szól semmiről, nincsenek is már barátaim, jaj, jaj, lehet, hogy ilyen az, amikor az ember felnő? persze most már tudom, hogy ez hülyeség, de azzal legalább már akkor is tisztában voltam, hogy valami egyáltalán nem stimmel.

nem a múlton akarok keseregni, csak megosztok egy felismerést. amikor elindultam erre az egy hónapos száműzetésre, most először hoztam magammal egy csinos kis füzetet, és elkezdtem naplót írni, papíron, tollal. az elején már azt se tudtam, hogy hogy is működik ez az egész, de kezdek belejönni, oldalakat feketítek be a gondolataimmal. régen leírtam a nap történéseit, most is ezzel kezdtem, de gyorsan visszajött a régi rutin, egész hosszan tudok már elmélkedni saját magamon, és ez hihetetlen jó érzéssel tölt el, érzem, ahogy megszilárdul alattam a talaj.

ehhez most két napig kicsit csöndben akartam lenni, hogy meghalljam a saját gondolataimat. az elmúlt hónapokban rengeteget kommunikáltam különböző csatornákon vagy 10-15 különböző emberrel. ez hihetetlen erőt adott azokon a rémes napokon, amikor úgy éreztem, tényleg összedőlt az életem, és egy lépést se tudok megtenni egyedül. sokat nevettünk, sokat ittunk, mindig mentem valahova, mindig találkoztam valakivel. borzasztó jó érzés volt, hogy bármi történik velem, nem egy, hanem legalább öt emberrel oszthatom meg szinte valós időben (éljenek az okostelefonok), de a nagy hang- és színkavalkádban alig maradtam egyedül. ha mégis lett volna időm leülni a kanapéra egy bögre teával és elmélkedni a dolgokon, reflexszerűen megnyitottam három chat ablakot és máris szertefoszlott a magány, lement a nap és hirtelen felkelt megint, én pedig megint nem voltam egyedül.

ezért is jó ez a kényszerű száműzetés, ez a vidéki élet (néha hallom, ahogy bőgnek a tehenek a szomszédos telken), mert nem ehhez vagyok szokva, és ezért kitépett ebből az állandó örvénylésből, amit kiválóan megteremtettem magam körül. nem mondom, hogy minden percét élvezem, időnként súrolom a komfortzónám határait, de összességében nagyon szükségem volt most erre az “elvonóra”.

ma reggel vagy bő fél órával tovább aludtam, mondván, hogy mégis csak szombat van, hülyék ezek, hogy ilyenkor is dolgozni kell, de aztán csak bekullogtam kisebb lelkiismeret-furdalással, erre az iroda fele vagy az asztalra borulva alszik, vagy itt sincs. talán annyira nem is “ezek” hülyék, hanem a főnök. az egyik kolléga még cseverészni is idejött hozzám!