na hát tegnap egész pörgős estém lett, ami errefelé nem jelent mást, csak egy este 10-kor kezdődő mítinget, ami előtt megittam egy kávét, ennek örömére éjfélkor alig tudtam elaludni, de amikor sikerült, akkor hajnali 3-kor arra riadtam, hogy a fél pofám szó szerint kétszeresére dagadt, hála az itt tanyázó mutáns szúnyogoknak (azt hiszem a nehézfémmérgezés őket is érinti), akik szétcsipkedték az arcomat, a bal szememet alig tudtam kinyitni (a szemhéjamat is megcsípték), szóval kibogoztam magamat az egyébként teljesen fölösleges szúnyoghálóból, fenistil-t és vape-t ragadtam, de még így is egy órámba tellett, míg levadásztam a dögöt és végre vissza tudtam aludni. az arcom mára egy kicsit jobb, de továbbra is dagadt, ráadásul az itteni csípések nem viszketnek, hanem fájnak, hurrá. szóval ma reggel némiképp fáradt vagyok.

az egész mizéria előtt még elmentem bögrét venni, elég nagy látványosság lehetek ebben a faluban, mert ebben a boltban legutoljára májusban jártam, akkor mondjuk szinte naponta, ezért amikor meglátott, az eladó egyből rohant a raktárba és hozott nekem egy dobozos nescafét, és bár nem azért mentem, gyorsan azt is vettem.

a bögre pedig szavakkal leírhatatlan. íme: (nem tudom, miért ilyen kicsi a kép…)

mivel állandó gondjaim vannak a bejegyzéseim elnevezésével, mostantól dreamdancer módszerét fogom használni és az említett témákról nevezem el a bejegyzéseket. (dd-t egyébként olvassátok, mert nagyon jó (tudom, mindig ezt mondom), és megőrjít, hogy egyértelműen egymástól 100 méterre lakunk, és ugyanazokba a kocsmákba járunk, mégsem tudom, hogy ki az, olyan ez, mint egy filmben, amikor a szereplők keresztezik egymást az utcán, és mi nézők ezt tudjuk, de ők nem. na.)

szóval a tegnapi napnak úgy lett vége, hogy a Maláj elvitt vacsorázni a kedvenc gőzgombócos helyemre, ahol még sült édes burgonyát is ettem, ami ugyan irreálisan lila színű, de kifejezetten finom, és nagyon örülök, hogy végre megjegyeztem a kódnevét (taro), mert tudom kérni, hogy kérjék nekem. szóval a vacsora rendben volt, egészen fel is vidultam, olyannyira, hogy amikor hazafele felfedeztem egy teaárust (egy bódé, ami csak teát árul, no shit), akkor akkora érdeklődést mutattam, hogy gyorsan vettek nekem valami mangós csodát (annak már híre ment, hogy szeretem a mangót), ami mangóporból (nem akarom tudni), jégkockából (tehát csapvízből), valami gyanús löttyből (végképp nem akarom tudni) és tejből (ezt már nem is kommentálnám) állt. de mivel már  _tényleg_ borzasztóan be vannak lazulva az erkölcseim ilyen téren, lelkesen megittam a felét hazafele jövet.

kitaláltátok, kb annyi időm volt, hogy végiggondoljam azt a mondatot, hogy “ha ettől nem fosom le a bokámat, akkor mától hívjatok Vasgyomornak”, és már mehettem is megdönteni az iroda – budi táv rekordját (tudjátok, emeletről le, épületből ki, udvaron átrohan, emeletre fel, kulccsal matat, nadrágszíjjal matat, budiba be). szóval az alakommal tényleg nem lesz semmi baj.

a főnök már megint felhívott váratlanul este 11-kor, amikor épp lefejelni készültem a monitort, szerencsére szakadozott a vonal, így a felét nem értettem a nagy blablának, amit levágott (csak rendszeres időközönként azt mondtam, hogy “igen, főnök”, “értem, főnök”), azt viszont sikerült kihallanom a nagy sistergésből, hogy ma nő nap lévén a délután szabad minden nőnek, így nekem is. azért ennek a rendszernek is vannak előnyei, bár ettől függetlenül munkával fogom tölteni az időt, mert mégis mi a szart csináljak, a cigarettázáson kívül semmi kellemes időtöltés nem jut eszembe, amit ne tudnék pár órával később is csinálni. na jó, esetleg elmegyek venni egy bögrét, nagy kaland.

az abszurdítás rám is sajátos hatással van, néha azon kapom magam, hogy becsukom a szemem, és azt képzelem, hogy Japánban vagyok. és akkor jó nekem.

a tegnapi macguyveres epizód után következzen a napi szüret:

– az egyik (kínai) kollégám megpróbálta elmagyarázni, hogy miről ismerem majd fel a sofőrt: he has black hair, not very big…

– éppen Sunny He-vel és Little Hu-val beszélgetek. mindkettő nő.

hihetetlen, milyen modern lett ez a hely.

kiderült, hogy az új csapból meleg víz folyik! a nap 24 órájában! ezt a lakótárs magyarázta nekem csillogó szemekkel. szóval mit nekem 8 literes boiler, most már akármeddig mosakodhatok lavorból forró vízzel.

a reggeli pedig valami brutális átalakuláson mehetett keresztül, mert amikor unottan becsoszogtam 9 előtt pár perccel, hogy akkor megeszem a szokásos gőzgombócot, legnagyobb döbbenetemre egy 5 fogásos lakoma maradványai fogadtak, valamint sült tészta (!), minőségi gőzgombóc (!!), kenyér (!!!) és egy elektromos serpenyő (csodás elektronikai eszközök vannak itt, komolyan. bedugod a serpenyőt az áramba, aztán melegszik. még állíthatod is a hőfokot), mellette egy tálca tojás. szóval a cukor nélküli nescafémhoz (…) rántottát és gőzgombócot ettem, hihetetlen luxus. holnap felkelek kicsit korábban, hogy kiderítsem, mi lehetett a többi fogás.

most hívott fel a főnököm (Utah-ból), hogy hol vagyok. nagyon meglepődött, amikor mondtam, hogy már a faluban. aztán lebaszott, hogy miért nem vagyok aktívabb egy chatben, amiben benne sem vagyok. indul a gyönyör.

jelentem, Cz az ebédszünetét feláldozva kimentett egy partvis segítségével, majd egy IKEA kenőkéssel lefarigcsálta az ajtót, hogy ne szoruljon, és egy gémkapccsal megszerelte a reteszt, hogy ne lógjon félig ki az ajtóból.

ezek után még üvöltöznöm se kellett a bankban, fél perc alatt elintéztem mindent, elértem a vonatot, elaludtam rajta, de jókor felébredtem, azon se akadtam fenn, hogy a megállóban csak 4 kocsival odébb nyíltak az ajtók, és a számomra ismeretlen sofőrt is sikeresen felhívtam az állomás előtt, hogy ismerjen már fel és vigyen el a gyárba (mindezt “kínaiul”).

ja és lett vezetékes net az ágyam mellett, hozsanna. cserébe fullon van a szoba, hárman leszünk, oh happy day. a fürdőben egy új csapot fedeztem fel, de inkább nem buzerálom, ki tudja, mi kezd még el folyni belőle.

a cuccaimat bepakoltam a rendelkezésemre álló íróasztalba (a szekrény elfogyott), a zuhany és a szúnyogtalanítás még hátravan.

szóval akkor most mégsem megyek a bankba ülvöltözni, mert bedagadt az ajtó és nem lehet belülről kinyitni, főleg, hogy nincs rajta kilincs, csak egy retesz, amit elég nehéz huzigálni, annál is inkább, mert már félig kiszakadt az ajtóból. Cz ebédszünetben ide jön, de nem tudom, hogy fogja belökni az ajtót, mert a túloldalon van egy rács, amihez viszont nálam van a kulcs. esetleg reménykedhetek, hogy megváltoznak a légköri viszonyok, és az ajtó hirtelen magától kinyílik.

sebaj, mint megtudtam, a főnök csak szombaton tér vissza az országba, legfeljebb dekkolok itt még egy napot.

na drágáim, meg vagyok érkezve. rituálisan elzarándokoltam a smoking room from hell-be (ami egyébként a dohai nemzetközi reptéren található, és nagyságrendileg egy füstkockáról van szó, amin van ajtó, hogy bele lehessen lépni. kicsit a Lost füstszörnyéhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy ott a legjobb a wifi lefedettség), majd az út nagyrészét átaludtam, mikre nem jó, ha az ember lázas pakolás helyett kellemes társaságban tölti a budapesti éjszakát-hajnalt, és 3 óra alvás után dobál be inkább mindent a bőröndbe (fognak még engem meglepetések érni, érzem).

Hong Kong csodás, mint mindig, most például az utcán ülök egy moló tövében, bámulom a kilátást, élvezem a 27 fokot és 98%-os páratartalmat, és erősen gondolkodom rajta, hogy iszom egy sört a mellettem lévő bódé sörcsapjából. egyébként Cz-t várom, aki valamikor mostantájt szállt le, szóval remélhetőleg egy óra múlva már itt is lesz.

tengernyi időmet végül egy kellemes mozizással töltöttem (azt hiszem, megérte ezt a várost annyiszor keresztül-kasul járni önmagamban, mert már nem jövök zavarba, amikor a metróból egy Prada bolton keresztül egy reptér méretű plázában kötök ki, azonnal tudom, merre kell venni az irányt a legközelebbi wifi/kávé/mozi/wagyu eléréséhez.

szóval megnéztem a The Lady-t, Luc Besson filmjét Ang Sang Su Kyi-ről, Michelle Yeoh főszereplésével. gondolom ezútóbbi miatt vetítik itt, mivel ő még mindig az egyik legünnepeltebb hong kongi színésznő. a film mindenesetre nagyon szép volt, talán egy kicsit túl sok benne a pátosz, de nem volt zavaró, hogy a film második felét végigbőgtem, ilyen is kell néha. az mindenesetre elég jó jel, hogy vidáman beültem egyedül moziba, pedig az ilyesmi általában lehangol.

és hogy a napi színes is meglegyen, a moziról annyit, hogy amikor becaplattam a bőröndömmel és jeleztem, hogy nem óhajtanék ezzel beülni a terembe, a jegypénztáros azonnal felajánlotta, hogy megőrzi nekem a poggyászomat a film idejére. ez még talán csak magyar szemmel meglepő, de az, hogy a moziban két buddhista szerzetes ült mellettem, akik vidáman végig popcornozták a filmet, majd utána iPhone-jukon cseverészve távoztak már azt hiszem itteni viszonylatban is meghökkentőbb.