úgy látszik nekem mostanság nagyon furcsa álmaim vannak. többnyire furcsa kombinációkban jellenek meg benne valós személyek. de most pl ausztráliába emigráltam anyukámmal és átlátszó cherry coke-ot vettem a bótban. hehe.

egyébként vicces, vannak nem létező helyszínek, amikkel rendszeresen álmodom, ez jelent valamit??

egyébként évek óta most először megjelent exgrafikus is álmomban, aki azzal keresett meg, hogy ma találkoznunk kell. próbáltam megtudni, hogy mit akar, mert nem tudom, mennyi időt érek rá, erre valami olyasmit nyögött ki, hogy nekünk össze kell házasodnunk. erre ünnepélyesen körberöhögtem.

ezek a kategoriák kezdenek az agyamra menni. de határozottan szórakoztató magamat visszaolvasni 🙂 bizonyos leírásokon én is csak ámulok és bámulok. meglepően sokat felejt az ember.

no, most bezabálok valamit , utána meg fordítok. ja!! a sablon immárom mind a két cucc alól uúgy néz ki, hála Stratonak, kap is érte egy sört tőlem. a igen, még be akarom írni a lap aljára, hogy honnan van a kép, meg hasonlók . (bár a lap alját többnyire nem nézi senki).

fordítani kéne, jaj jaj.

helyesbítek: a lap alját nem látja senki. még én sem. így inkább leírnám ide egyszer s mindenkorra, hogy a képet buborék csinálta párizsban bátyám lakásának a konyhaablakából, amikor épp egy idióta macskát bámultunk, hogy vajh leveti-e magát a harmadikról egy méghülyébb galamb után. a dizán többi részét én alkottam, Strato meg segített, amikor az IE hirtelen nem szeretett engem.

egészen sokkoló álmom volt. valami bestof zanza, vagy nem is tudom, volt benne nyár is, család is, tragédia meg fodrász. elmentem, hogy befessem a hajamat pirosra, berontottam a fodrászhoz, aki mellesleg elhívott engem valami sörköszöntő buliba. aztán ültem a tükör előtt és szedtem ki a hajcsavarókat a hajamból, amit a fodrász valamiért benne hagyott. és ahogy szedegettem ki a csipeszeket, meg  a csavarókat, veszem észre, hogy rohadtul szőke a hajam, de az a meghökkentő sárga szőke, mint courtney love-nak. emelett meg tök gótra vagyok festve. gondoltam, hogy ennek már fele se tréfa és megszvaztam, hogy ha visszaviszem a hajcsavarókat, akkor biztos befesti pirosra a hajamat a fordász, hisz elvégre az volt megbeszélve és ő rontotta el. aztán nem jutottam el a fodrászig végül. de elég furcsa volt látni magamat a tükörben szőke gótként.

ez a kategorizálás évekig fog tartani. pedig próbálok haátkony lenni, csak belefulladok a saját hülye bejegyzéseimbe. megnyugtató, hogy legalább blogot írni mindig szeretek, bármennyire is változik mindig a hangulatom és éppen aktuális világnézetem és életkedvem. le kéne feküdnöm,  nekem holnap még találkozóim vannak, meg fordításom, meg…jézusom, más dologm nincs is?

kaptam listát, hogy miket ovlassak, de még mindig várom a tippeket! koncentráljunk magyar modern irodalomra, mert az nekem teljesen kimaradt.

vmiért elcsúszott a sablonom, de nem esem momentán túlzottan krizisbe. inkább a rohadt japán kertekbe kéne esnem, gőzerővel. ja igen. ha valakinek bármilyen jellegű angol-francia-magyar fordítás kéne, sikítson, mert szívesen, kell a gyakorlás, meg a pénz (de abban meg lehet állapodni). na ennyit az önreklámról 🙂

nézegettem szana-szét blogokat. kivételesen nem idegesítettem fel magamat 🙂

holnap ki akartam magamat aludni és ágyban olvasni, de ebből végül nem lesz semmi. ki tudja mikor. ezúton felszólítanék mindenkit, hogy tessék nekem könyveket ajánlani, mert ugyan van nekem is reneteg könyveimitt kéznél, minden tipp jól ön. alapvetően szépirodalomra gondolok, sci-fi, fantasy elég távolállnak tőlem, de mindenre nyitott vagyok.

rohadtul elfelejtettem valamit mondani, sebaj, majd agyamra megy a korai edo korszak és megtáltosodok. a freeblog meg nem publikál majd engem 🙂

az előbb elnyöszörögtem a lábamat anyukámnak, aki szakszerűen megmosta és sebbenzinnen nyakon löttyintette, mire én majdnem bekakáltam, de ettől majd biztos jobb lesz. azért jó, hogy itten nagy önállósodási vágyaim vannak, közben meg egy sebet a lábamon is anyámmal kezeltettek le. kicsit abszurd. főleg az én korképemet ismerve. de ezt most nem mindenki érti, szóval hagyjuk. bár nem játszok a közérekűségre.

ezt felvetette az Újságíró kommentje kicsivel lejebb. miért mondom, h van valami, de nem mondom el, hogy mi? miért utalgatok, de nem mondom meg, mire? azért, mert egyrészt _mindig_ van valaki, aki tudja miről van szó és ez neki kikacsintás, másrészt azért, mert én ragaszkodom ahhoz, hogy én ezt a blogot mindenek elött _magamnak_ írom, szoktam visszaolvasni, ilyenek. az már egy külön kérdés, hogy ezt napi 50 ember olvasgatja, esetleg rendszeresen követi. élőben is van mondjuk 10 ember, aki követi az életemet, ők se mindig tudják, miről van szó. igyekszem ugyan azt a képet kialakítani magamról a blogomon keresztül, mint élőben. nem tudom, milyen kép, mert a tudatosság ilyen téren elkerül. (néha nagyon rövid időkre nagyon koncentráltan elő tudom adni magamat kb bármilyen formátumban (ez engem is meglep néha), de alapvetően elég gyorsan kiesem minden szerepből, mert az öszötneim átveszik az irányítást). szóval arra törekszem, hogy stimmeljen a kettő. azt hiszem ez sikerült is. (általában az irományaim olvasása után szoktak sokkot kapni az emberek, hoy az nem stimmel. de ez már megint egy külön tészta).

remélem válaszoltam.

sikerült megszereznem a love hina betétdalát, épp azzal vidítom magamat (egy mirelit pizza és egy tetemesebb mennyiség csokival bevont narancshéj után). ma éjszaka fordítani fogok, de előtte még gyorsan olvasok egy kis paul austert és melleslege kezdek valamit a lábammal,amit idióta baleset gyanánt elvágott a szandélom és most a nagylábujjam és a második ujjam közötti bőr fel van vágva és nem akar beforni és még fáj is és egyébként is fúj.

megint sikeresen megbuktam morfóból. az egy enyhe kifejezés, hogy kiborultam utána. leginkább Cs tudna beszámolni lelkiállapotomról, neki ügöltöztem a telefonba. itt már nem fogok, mert retrospektív nem idegesítem fel magamat, már csak elvből se.

néztem egy adag monica belluccit, meg tespedtem buboréknál, akitől kaptam pofás babi névre hallagató mini rongybabát, egészen gügyén néz ki, nehéz nem feldobódni tőle.

szóval most fordítás, fordítás, munkaterápia és olvasás.

tegnap volt krétakör, mert miért is ne, ezúttal csak ketten voltunk, kicsit visszafogottan, mármint a zene, mi nem, vénasszonyosan (csak 3 nagy fröccsöt ittam), de így is jó későn értem haza és olyanokat aszociáltunk, hogy ihaj.

rájöttem, hogy kicsit rég kiveszett belőlem a kreatív kirohanás, józenéthallgatunkhajnalban-gyertyafénynélirogatunk-zenéthallgatvaplafontbámulunkföldönfekve. szóval ezek az estéim meg hova tüntek? hozzántenném, a gépemet mostanság fordításon kivül semmire nem használom, jön belőle a használhatatlan undorító goa rádió, meg írom eme blogot, de nuku játék, nuku szenvedély, hát mi van már velem??

kint a konyhában rotyog a sajtos tészta. rég főztem, akár csak egy nyamvadt sajtos tésztát is. most persze morfót kéne tanulni, de nem nagyon tudom rászánni magamat. kint szakad az eső, ami már megint jót jelent. lehet, hogy kicsit megbuggyanta mostanság. sok dolog történt, de ennek nagyobbik részét nem akarom ide leírni, mert senkinek semmi köze hozzá. szóval az életem nem pang, csak nem nyilvános dimenziókba sodrodik.

azért pár dolgot el tudok mondani. h pl megint itt vannak az abszurd fényű esték, padostul, buborékostul és ez mérhetetlenül jó.

kiolvastam az órákat, ami a maga mondján intenzív katarzist váltott ki belőlem, de sokkal visszafogottabb, intellektuálisabb jellegűt, mint a szerelmem nyara már-már zavarbahózó erotikusrobbanás hatása. szóval most inkább intellektuális. talán kicsit megint keresgetem magamat, azaz nem is keresem, csak néha találom, másrészt nézem, hol van a határom, ha elengedik a kezemet, mennyire találom fel magamat, egyedül  hogyan érem el a céljaimat, mennyire tudok kifinomult lenni… ilyesmik. kezd az önbecsülésem a helyére esni, kezdek úgy viselkedni, mint ahogy azt nekem egyébként is kéne. mármint gondolom én.

kisért megint egy-két ember, de kisértsenek csak, szívesen látom őket, mindenkit a maga módján.

kitisztult belőlem egy adag köd. élesebben, tisztábban látom a dolgokat. nem hagyom, hogy minden lehetőség elusszon. ha ki kell nyujtanom a kezemet valamiért, kinyujtom. ha valaki idegesít, akkor belátom, hogy idegesít és nem próbálok neki alibiket találni, hogy megértő legyek. ha valakit szeretek, akkor meg szeretem. nem tudom miért kell folyton agyon komplikálnom mindent.

most viszont már megettem 2 bazi tányér sajtos-tejfölös tésztát és most hősiesen belevetem magamat a morfóba. utána meg az életbe.

most tudtam meg via párizs, hogy  a volt varsói biosz-kémia-fizika tanárom meghalt szívinfarktusban. kicsit furcsa. imádtam azt a nőt és ő is engem. mindig zuziának hívott. rengeteg baja volt, rendszeresen bevonult az elmegyógyintézetbe, hihetetlenül látszott az arcán, hogy ivott és dohányzott, rendszeresen majd megfulladt órán. mesélt nekünk sokszor történeteket a családjáról, meghalt a lánya, túlélte a varsói felkelést kislányként. az a nő egy fogalom volt, a legzseniálisabb tanár, aki meg tudta velem szeretettni a reál tantárgyakat. nagyon furcsán érzem magamat.

hát ez egészen érdekes.  kb vmikor f7 körül aludhattam el és f1kor keltem fel, magyarul nem aludtam túl sokat és mégis egész jól vagyok, amit nem egészen értek. mostanában egész sűrűn van ez, hogy nem abszurdmód semmit sem alszom, aztán mégse vagyok bekrepálva. ami persze nem jó, mert tuti, hogy majd egyszerre fogok össeesni a fáradtságtól. kicsit azért nyügös vagyok, de semmi drámai azt hiszem, csak ilyenkor rosszabbul viselem a megpróbáltatásokat. most épp spell-checkelik a fordításomat, mert nekem vmiért nincs spell checkem, csak magyar a gépen, amie gyébként kurva idegesítő, egy egész szakdolgozatot úgy írtam meg angolul, hogy Rnek küldtem apró részletekbe, hogy javítsa ki. még szerencse, hogy vannak megbízható barátaim, akikre ilyenkor tudok számítani. ma véletlenól felvettem a telefont, amikor nem kellett volna, most mehetek le az alsó szomszédhoz valamit bizniszelni, ahelyett, hogy nem tudom. ülni az ablak előtt és révülnék. vagy órákat olvasnék. kb ezt érdemlem meg, asszem. de úgyse ez lesz a napomból. hanem moderált rohangálás, talán mozi, kv Panzerral, és még ki tudja mi minden, míg ki nem ájulok a képből. nos, csak, hogy az elmúlt pár nap tanulságát levonjam, nem, még mindig nem vagyok normális 🙂 addig jó.