miutan a futas utan meg leadtam a macskat nyari taborba mulatni (aminek nem igazan orult), pizzaztam meg egyet a Szinesznovel, majd fel ejfelkor neki alltam bepakolni es legnagyobb meglepetesemre ejfelre vegeztem is (hamarosan kiderul, otthon hagytam-e valami letfontosagut).

ma reggel 5 korul kidobott az agy, irany a repter, meg egy kave az utra, majd nemetorszag erintesevel megerkeztunk a newark nemzetkozi repterre. kicsit izgultam, hogy vajon beengednek-e az orszagba, elvegre egy embargo alatt allo orszagban szulettem, de a hataror kedelyesen erdeklodott a munkam felol, es nagyon tetszett neki, hogy filmeket feliratozok eletvitelszeruen.

kivalo idojaras es gyors ugyintezes vart minket, a taxibol elenk tarult a manhattani latkep es a szabadsag szobor is felbukkant, ami nekem meglepoen kicsinek tunt.

manhattan sziveben, a union square mellett lakunk, szerencsere a lakast meg takaritottak, amikor megerkeztunk, igy nem volt idonk bepunnyadni, magunkhoz vettuk a kulcsokat es azon nyomban el is indultunk.

az utcan ugy kozlekedtunk, mint a hulyek, folyamatosan mindenfele dolgokra mutogatunk, bamuljuk az embereket, akik tenyleg egyszeruen MINDENFELEK (pl. szembejott egy tetotol talpig rozsaszin lany, parokaban, rizsporban, tutuben, de volt egy masik jarokelo is, aki egy divatos pokrocba bugyolalva setalgatott) es az epuleteket, amik szamomra meglepoen oregek es hangulatosak (valamiert azt hittem, hogy itt minden ultramodern szenszal es uveg lesz, kozben a tegla es az ontott vas dominal).

eljutottunk a madison square parkhoz, ahol elsore nem ismertem fel a flat iron epuletet, mert a seggeben erkeztunk meg, majd beszippantott minket valami atmeneti kajafesztival (mi mas), ahol ittam egy tularazott sort (amit anyukam vett meg nekem, mert nem birtam igazolni magam hirtelen) es ettem egy zsenialisan omlos libanoni baranysultet, mi mast.

ezt kovetoen betevedtunk egy olasz “kozertbe”, ami akkora, mint egy kisebb focipalya es csak olasz termekeket arul a kavetol a tesztan at a kagyloig. tobb etterem es bar is talalhato benne, a vegere alig talaltunk ki a helyrol es teljesen lefaradtunk az egy millio vizualis es egyeb ingertol, ami ert minket.

most pedig azon vagyunk, hogy a faradtsagtol es az uttol nemikepp hullamozva valahogy meg ebren maradjunk 1-2 orat es csak utana ajuljunk el a faradtsagtol.

fotok itt is hamarosan, instagrammon pedig folyamatosan.

az volt a cel, hogy meg new york elott befejezzem az edzestervemet es lefussam eletem elso 10 kilometeret.

sikerult.

szerdan elutazunk anyukammal new yorkba 10 napra es megunnepeljuk a 30. szuletesnapomat, illetve az anyaknapjat.

ezt a jo hirt mar csak az fokozza, hogy ezuttal munkaeszkoz (laptop) nelkul megyek, magyarul IGAZI nyaralasra indulok, ahol egy masodpercet sem fogok dolgozni, de nem am. nem is emlekszem, mikor volt utoljara ilyen.

abban egyebkent nincs semmi meglepo, vagy szokatlan, hogy neha azt almodom, betornek a lakasomba, mikozben en is ott vagyok. ilyenkor almomban ebren vagyok es hallom, ahogy jarkalnak a masik szobaban, nem merek mozdulni sem, es panikszeruen azt veszem vegig, hogy mennyi keszpenz van itthon es hogy hol van a biciklim. de valahol lelkem melyen ilyenkor mindig tudom, hogy ez nem mas, csak egy alom, aminek vagy nagyon egyszeru okai vannak (mar megint ehesen fekudtem le), vagy nagyon osszetett lelektani eredete (lovik szet a szulofoldemet, megfosztanak a multamtol).

az mondjuk mar egy picit meglepett, hogy amikor legutobb almodtam ezt, akkor utolag kiderult, hogy epp a folottem levo lakast pakoltak ki.

a mai nappal lezárult a második (de szerintem nem utolsó) kínai fejezet az életemben. ennek legnagyobb hátulütője az anyagi biztonság elvesztése, de úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó többet ezen szerencsétlenkedni, valahogyan majd lesz, eddig is volt.

lássuk inkább a pozitívumokat és mindent, ami ebből ered.

a kínai munka gyakran nem sok vizet zavart, mégis teljes kiszámíthatatlanságot és tervezhetetlenséget vitt az életembe. többször akartam beiratkozni akármilyen tanfolyamra, vagy edzésre, de végül nem mertem magam elkötelezni 6-8 hétre előre, mert ki tudja, mikor küldenek kínába. a hétköznapok terén még amikor elvileg épp nem volt feladatom, akkor is folyamatosan készenlétben kellett állnom, így a telefonomtól és a teljes internetes lefedettségtől nem mertem hosszabb (értsd 1 óránál tovább) eltávolodni. a főnököm sajátos személyiségéből fakadóan, hiába tudtam én, hogy elvileg jogomban állna pár órát a strandon fetrengeni egy szombaton, akkora lendülettel tudott ilyenkor üvöltözni velem, mintha minimum az egész céget vittem volna csődbe.

magyarul most leesett rólam ez az enyhe, de állandó nyomás, aminek a hatását kiválóan éreztem magamon a nap 24 órájában és ami az elmúlt hónapokban már komoly demotiváltságot eredményezett, meg általános fásultságot.

hetek óta gondolkodom azon, hogy most hogyan tovább és arra jutottam, hogy januárig “pihenek” (ezért május 1-én is épp filmet feliratozok…) és felhatalmazom magam, hogy élvezzem az életet. ki szeretném használni, hogy visszanyertem az uralmat az időbeosztásom felett és megragadom az alkalmat, hogy végre kicsit gatyába rázzam az életemet. hogy pontosan milyen logika mentén, arról hamarosan írok még.

az iment a barpultnal tarsalogtam francia baratnommel, majd rendeltem (magyarul) a pultostol, mire a mellettem allo kulfoldi srac kedvesen erdeklodott, hogy mennyi ido volt, mig megtanultam magyarul, mert o nagyon szenved a nyelvtannal.

tessék, úgyis rég raktam már ide zenét, az előző poszt fényében.

valamikor még száz éve tanultam zongorázni, ami több év lengyelországi tartózkodással vegyítve indokolatlan rajongást eredményez chopin iránt, ezzel eddig is tisztában voltam. azt sem új információ, hogy mivel szeretem a balettet, ezért relatíve kedélyesen végig tudok ülni egy hattyúk tavát, bár első sorban azért nem a zene motivál.

aztán múlt évben elmentem egy ismerős fuvolakoncertjére, ahol némiképp fennakadtam azon, hogy a bach darabok tetszettek a legjobban, de gyorsan elhessegettem ezt a zavaró felismerést.

aztán pár hete valahogy egy klasszikus zenei playlistet raktam be az esti kádban olvasgatáshoz, azóta pedig elszabadult a pokol: két napja hajnali 1-kor kisebb extázisban törtem ki, amikor felfedeztem sosztakovicsot, most pedig beethovent hallgatok.

mi lesz még? megszeretem a vörös bort?

az egész németországban, dessauban kezdődött, amikor pár hónappal ezelőtt elzarándokoltam a bauhaus iskolába, hogy magamba szívjak sok érdekes információt és rengeteg fényképet készítsek a lépcsőházról. a múzeumboltban bagóért árulták a plakátokat, így persze vettem egyet, mondván, majd kézben hazahozom a repülőn, ami egyébként így is történt, még ha kicsit kényelmetlen élmény is volt mindenkinek. a plakát pár hónapra elfelejtődött, majd múlt héten elvittem a zizi képkeretezőhöz, akit mostanában izgalmasabbnál izgalmasabb képekkel szórakoztatok. ő kicsit sziszegett, meg hümmögött, valamit motyogott, hogy talán ha kasírozzunk, nem lesz hullámos, majd pár nappal később kezembe nyomott egy prímán bekeretezett plakátot és megesketett, hogy olyan helyre rakom ahol nem látszik, hogy csíkos. 

én hát neki álltam keresni egy megfelelő helyet, amit a hallban, a fogas mögött találtam meg, de sebaj, mert a fogast át lehet tolni a bárszekrényként operáló konyhaszekrény túloldalára, onnan pedig ide lehet rakni a kis narancssárga asztalkát, ami úgyis az egyetlen bauhaus bútorom, ráadásul anyai nagymamám hozománya volt, így igazán stílusosan mutat majd a konyhaszekrény mellett, amit apai nagymamám nászajándéka, csak persze előbb el kell róla távolítani a kis piros presszógépet, ami viszont az én nászajándékom, mert ugyan mi sem szexibb egy piros kávéfőzőnél, de kitakarja a képet, majd keresek neki új helyet. a képet bekalibráltam, a szöget bevertem, laza mozdulattal felakasztottam a plakátot, majd hátraléptem megcsodálni a művet, mire az egész kóceráj szögestől levetette magát a falról, magával rántva egy kisebb kráternyi vakolatot is. miután ezt még egyszer eljátszottuk, neki álltam felkutatni a lakást masszívabb szögekért, ezért többek között lepakoltam a konyhaszekrény tetején található random dobozokat, amik még a beköltözéskor kerültek oda. szöget ugyan nem találtam, de a macska nagyon megörült apukám régi utazókofferének, ami hirtelen a hall közepén kötött ki és büszkén hírdette, ahogy édesapám 30 évvel ezelőtt a yak & yeti hotelben szállt meg katmanduban.

végül a kép felkerült a falra és úgy döntött, ott is marad, én pedig lelkesen betoltam alá a narancssárga asztalkát és konstatáltam, hogy ez a színkombináció tarthatatlan, az asztalt le kell festeni. szegény asztal nem először esik áldozatul ilyen akcióknak, az előző lakásban szintén nem passzolt valahogy az előszobával, akkor nyerte a nem túl meggyőző narancssárga színét, amit az akkori szaki okosba diszperzittel oldott meg, hát olyan is lett. 

a folyamat negyedik napja tart, a fél lakást (beleértve a macskát) a lesmirglizett finom narancssárga festékpor borítja, a fogmosópoharamban ecsetek száradnak, a hajam pedig szexi tincsekben festékes. sőt, mint ahogy azt tegnap észrevettem, a sajtreszelő is, de erre nem igazán tudok értelmes magyarázatot adni. az asztal viszont ezek után nagyon remélem, hogy csodásan fog kinézni, a lakást mindenesetre kisebb atomvillanás érte, mert most, hogy ennyi mindent lepakoltam eddig rejtekhelyéről, megszállt az ihlet, hogy szelektálni fogok. jaj nekem.

kuurankukka feltette a jó kérdést erről az egész kínai felfordulásról, ezért külön bejegyzésben válaszolok. a kérdés úgy szólt: “te mit szeretnél?” nos, a világbékén kívül elég sok minden jut még eszembe, amit szeretnék, és még több, amit nem szeretnék, de ezekből a dolgokból több lehetséges jó választ is össze lehet rakni.

pár alapvető dolog biztos:

– továbbra sem akarok beülni egy irodába és napi 8-10 órában valami “rendes” munkát végezni. 8 éve azon dolgozom, hogy megengedhessem magamnak, hogy az ilyen ajánlatokat elutasítsam, jöjjön az az atya úristen, vagy a főnököm ajánlásával.

– nem akarom magam még egyszer az őrületbe dolgozni, sem azért, mert úgy érzem, nem érdemlek jobbat bizonyítanom kell, sem azért, mert rászorulok anyagilag. ez hatványozottan igaz az önbecsülést rombolóan rosszul fizető munkákra.

– idén utazni akarok. ez volt a terv és nem fogok eltérni tőle, már csak azért sem, mert ez ugyan kikapcsolódásnak tűnik, de azért szerepel az éves célkitűzéseim között, mert a komfortzónám átlépésére késztetne és érdekes kihívások elé állítana (ebből talán egyértelmű, hogy nem bécsbe szeretnék eljutni egy hétvégére).

– ha ez most azt jelentené, hogy megszakad a kapcsolatom HK-val, akkor sokkal-sokkal kétségbeesettebb lennék, de mivel egy éve felismertem, hogy nekem az a hely igenis fontos, volt időm B, C és D terveket gyártani és előkészíteni erre az eshetőségre.

ezek a fix pontok, a többi nagyban függ attól, hogy mit ajánlanak, ha egyáltalán ajánlanak valamit, május 1-től mindenesetre fel vagyok mentve a főnök baromságai alól, ami nem biztos, hogy rossz dolog, mert a türelmem kezdett erősen fogyni vele kapcsolatosan (eredetileg az év végén akartam felmondani). ha most pár hónapig hagynak élni, el tudom képzelni, hogy kellőképpen lenullázódik a számlálóm ahhoz, hogy benevezzek még egy körre, főleg, ha ezúttal peking külsőn kell szétrázatnom magam a zuhannyal. ott még úgyis csak egyszer voltam és nem láttam semmit a városból.