október 5-25 megint ülök a gyárban kínában. készüljetek.

részletesebben később.

tegnap elmentem talalkozni egy francia baratnovel, aki rovid idon belul odageneralt korem egy kisebb francia koloniat (aminek egyebkent kifejezetten orultem, mert uditoen hatottak ram a heves tarsadalmi vitak es filozofiai merengesek a demokracia letjogosultdagarol), koztuk egy szimpatikus oceonagrafust aki az est nagyobbik feleben nekem magyarazta, hogy hogyan mukodik a gulf stream, hogyan dolgozott masfel evig egy bordeaux melletti szollon, illetve hogy miket szeret fozni es milyen jo a magyar konyha. miutan mar megbeszeltuk, hogy szombat reggel elmegyunk egyutt piacolni, aztan foz nekem egy jo ebedet, amikor hajnali 1kor felinvitalt magahoz vacsorazni, mert ugyis tul sokat fozott, ugy ereztem, egy ilyen ajanlatot megsem hagyhatok ki.
amikor a rotyogo fazek mellett kozolte, hogy nyugodtan ott alhatok, es meg be is allitotta a vekkeret, hogy fel tudjak majd kelni, illetve megmutatta a kavegepet es felkinalta a lekvaros bodont, hogy abbol nyugodtan reggelizzek, ugy ereztem, egyertelmuen sinen vagyok.

ezt kovetoen masfel oran at hallgattam, hogy mennyire szerelmes
a baratnojebe, aki mennyire hianyzik neki.

a vacsora legalabb tenyleg jo volt, az ejszakai busz haza mar kevesbe.

amikor júniusban hazajöttem kínából és egy csomó melóba futottam bele (miközben kint is dupla műszakoztam ugye), azt gondoltam, hogy ez mindig így van, de majd elmúlik.  júliusban ugyan már kezdett kicsit gyanús lenni, hogy űzött vadként mentem el 4 napra olaszországba, de én sosem tudom higgadtan elhagyni az országot. aztán augusztusban az volt, hogy csak arra a két nap szigetre jussak ki, különben nem panaszkodom. most legutóbb, amikor ugyan már pár hete leesett, hogy kicsit kezdek belehülyülni a munkába, az volt a szempont, hogy csak adjam le ezt a sok szart berlin előtt. 

de most, hogy pontosan ugyanarra a munkamennyiségre jöttem haza, azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez nem valami átmeneti állapot, hanem (hál’ Istennek) mind a két melóhelyem pörög ezerrel.

így viszont az akut túlhajszoltságot krónikussá nyilvánítom és megpróbálok berendezkedni rá. első lépésben tehát neki állok újra főzni, hogy ne mindenféle (drága) szeméten éljek, és teszem azt, legalább kicsit kikapcsolódjak a konyhában. mivel a kicsire nem adunk, gyártottam magamnak heti menüt és el is mentem bevásárolni hozzá. 

most itt ülök egy tál házikoszttal, és tényleg jobban érzem magam. hozsanna.

szóval ma reggel felraktam fb-re egy eladó kanapét, amire 9 perccel később le is csapott a törzskocsmám pincére (még, hogy nem éri meg folyton a kocsmában ülni), aki 3 órával később be is állított a másik pincérrel, hogy elvigyék a portékát. miközben rájuk vártam, beültem a castróba ebédelni, ami rajtam kívül teljesen üres volt, míg be nem sétált egy kedves svéd ismerős, aki hóna alatt laptoppal épp munkát keresni készült, de így inkább oda ült hozzám. nem sokkal később beesett az argentin pólójátékos ismerőse, aki iziben rendelt magának egy whiskeyt (délben), majd kissé dekandensen ücsörögtünk ott, várva, hogy munkát találjunk elvigyék a kanapét. a végére már mind a ketten felajánlották, hogy segítenek lecipelni a hetedikről a bútort, de végül ez is megoldódott, sőt, még az autóba is be bírták szuszakolni. és még csak délután 2 óra van…

a tegnapi buliban (ahonnan reggel f7re keveredtem haza) azt mondta nekem egy pasas, hogy ne mosolyogjak ra igy, mert belem fog szeretni.

neha azert vannak jo felszedodumak is.

azért legyünk őszinték, a teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy amikor a konyhai kukán ülök és aggódva azt figyelem, hogy a frissen műtött macska két lépesenként hanyatt esik, mint egy döglődő bogár rángatózik és remeg, akkor azért nem az az első gondolatom, hogy hej de csuda jó dolog ez a szingli élet.

(de az is igaz, hogy e közben négy különböző chaten áramlik felém a támogatás a barátaimtól)

a fonokom kuldott egy screenshotot a telefonjarol, amin egy chat ablak lathato az o uzeneteivel (minden uzenet elott kis profilkepecske). a chat hattere pedig egy foto sajat magarol, ahogy vigyorog.

elmentem allatkertbe.

keves olyan pihenteto dolog van, mint a napon ulni, fagylatot nyalni es nezni, ahogy a leopardok alszanak.

már ki sem akarom számolni, mióta tart ez a munkaroham, de nem is kell, mert látom, hogy a lakás egy romhalmaz, hogy én már a kialvatlanságnak azon a szintjén vagyok, amikor már aludni sem tudok, hogy hetek óta nem ettem értelmes kaját, hogy felváltva és külön-külön is mind a két csuklóm bedurrant, hogy a társadalmi programokat sorozatban mondom le és napokig nem megyek utcára.

szóval ma még éjszakázok egyet, egye-fene, nyomasztóan sok késéssel elküldöm a munkát, aztán még leadok ezt-azt keddig,  szerdán elszállásolom DD-t, aki hazalátogat HKból, elpasszolom a macskát, majd csütörtökön elrepülök Berlinbe, ahol hétfőig az ég adta világon semmit sem szándékozok csinálni különböző hedonista tevékenységeken kívül, mint pl. sushizabálás, állatkert, mozi, Björk koncert, tóparton hesszelés.

aztán majd meglátjuk.

én: mi a fenét írjak az (esküvői) üdvözlőlapra?

showtzo: hát jótól kérdezed… a cinikus elvált nők.

én: ja basszus, mégsem írhatom azt, hogy tartson a házasságotok húszszor annyit ideig, mint az enyém.

showtzo: azt tényleg nem írhatod.

én: pedig tényleg ezt kívánom.

showtzo: szerintem nem értenék.

én: jó, de akkor mit írjak?

showtzo: …boldogságot! ez az! kívánj nekik sok boldogságot!

én: ja tényleg.