blog kategória bejegyzései

napi abszurd

Közzétéve Szerző:
2

mar kezdtem aggodni, hogy ma napiabszurd nelkul maradtok, mivel amiota itt a fonok, azota mindenki nagyon osszekapta magat, es az elet szinte unalmas, de szerencsere eljott a vacsora idopontja, amikor is konstataltuk, hogy a sofor mikrobuszostul elment valakiert a repterre, ezert gyalogszerrel kell megkozelitenunk a 10 perc setara levo ettermet. ez viszont itteni sztenderd szerint elfogadhatatlan, ezert hamarosan megjelent az egyik kollega egy 3 kereku platos robogoval, hogy azzal fuvarozzon minket. elso korben sikerult meguszni a dolgot, de vegul csak felultem otod magammal a szerkentyure, majd hangos sikitozasok kozepette (negy darab ferfival ultem), vihogva elrobogtunk vacsorazni.
a vacsoran vegre ehettem gombat, ami nem abszurd, hanem egyszeruen csak jo hir, mert itt rengeteg borzaszto izgalmas es izletes gomba van.
azt viszont nehezen birtam ki rezzenestelen arckifejezessel (de kibirtam! alazat mindenek felett), amikor hon imadott fonokunk a bibliat kezdte el idezni, es elmagyarazta az indiai kolleganak, hogy a zsidok akkoriban halat ettek, mert szegenyek voltak, mire az indiai hangosan eltanakodott, hogy vajon honnan van ott hal, es nahat, a feketetengerben lenne hal, de fura.
ezt kovetoen kis eloadast hallgattunk vegig a koser konyharol, de amikor a fonok mar ot perce azt magyarazta, hogy a zsidok disznot esznek, kenytelen voltam kozbeszolni. elso korben ki lettem oktatva, hogy dehogy, osszekeverem oket az arabokkal, de vegul egesz jol meggyozte magat, hogy igazam van. alig varom mar, hogy ket nap mulva megerkezzen a libanoni business partner.
a plaros triciklirol pedig kep alant.

20130610-190501.jpg

a sas leszallt

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

es a fonok megerkezett, mikozben en borzaszto felkeszulten ultem az irodamban, fulemben epp shakira uvoltotte, hogy nyugi, jol leszek, a kezemben pedig a telefonom a shanghaiban fellelheto sushi ettermekrol informalt (nadrag azert volt rajtam). dobbenetemben majdnem hanyat doltem forgoszekestul, de a folytatas meg meglepobb volt, a fonok ugyanis legalabb ot percig dicsert, hogy mennyire jol nezek ki, es milyen eletvidamnak tunok, teljesen mas ember vagyok, mint amikor legutoljara latott, nahat. ezt kovetoen kiviharhozott, majd ujra visszajott, hogy bejelentse, este 8-kor meeting, 10 perc mulva pedig vacsora.

a vacsora soran varatlan dolog tortent, mert a fonok valamivel olyan szinten kiboritotta a pekingi fontos embert (akinek a statuszarol kezdek elbizonytalanodni, mert folyamatosan melegitoben es tornacipoben jar, talan nem is olyan fontos), hogy az torkaszakadtabol uvoltott lilulo fejjel, es a karorajaval, illetve a cigarettajaval csapkodta ritmusosan az asztalt.
mivel kozottuk ultem, normalis esetben megrettentem volna, de mivel egy arva kukkot nem ertettem az egeszbol, rezzenestelen arckifejezessel tudtam bamulni a dekoraciot a falon, tobbi kollegaimmal egyutt.

szinkronicitás

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

őszintén szólva még mindig nem tudom megszokni, hogy váratlan egybeesések és találkozások övezik az utamat (és barátaimét), akárhány ilyen történik, minden alkalommal döbbenten ülök, és bambán nézek ki a fejemből, hogy most mi van. íme egy pár példa a közelmúltból:

1 – annak a történetét, hogy miért ülök most megint kínában itt kifejtettem már, de továbbra is furának tartom, hogy a főnök nagyságrendileg mindig azután jelentkezik pár órával, hogy álmomban megjelenik ez a tematika. az, hogy kitalálom, hogy ezúttal shanghaiba látogatok majd el, erre direkt ide küld másnap már csak hab a tortán.

2 – áprilisban HKban az, hogy a kínai kolléganőm szembe jött a szállás gangján még talán megmagyarázható, elvégre a könyvelő mindenkinek oda foglal szállást, bár attól még nem volt egyértelmű, hogy én pont akkor megyek ki rágyújtani, ő meg pont akkor vonul át a szomszédos épületbe.

3 – az is oké, hogy a könyvelővel felvettem a kapcsolatot érkezésemkor, de hogy egy 8 milliós város utcáján jöjjön szembe, kutyasétáltatás közben…

4 – arra már végképp semmilyen magyarázatot nem találok, hogy miközben HK belvárosának legzsúfoltabb pontján, a déli csúcsforgalom közepén hömpölygünk anyukámmal, az előttem lévő lány egyszer csak megfordul, és közli, Kátya! a hangodról ismertelek fel. és tényleg, ő volt a magyar kolónia egyetlen tagja, akivel addig még nem sikerült összeszervezni találkozót. (a hangomról egyébként elég gyakran szoktak felismerni…)

5 – aki ismer, tudja, hogy sál nélkül egy métert sem teszek meg, így meglehetősen elszomorított most áprilisban HKban, amikor egyik reggel rá kellett ébrednem, hogy előző nap valahol elhagytam a jó kis sálamat.  kicsit (nagyon) bánkódtam, de arra végképp nem számítottam, hogy amikor másodszorra is felkerestük ezt a remek éttermet egy csütörtöki napon, a pincér mosolyogva a kezembe nyomja a hétfőn ott hagyott sálamat, egy nejlonzacskóba gondosan becsomagolva.

6 – bár a budapesti többnyire ugyanazt a pár száz embert foglalja magába, azért némiképp szívinfarktust kaptam, amikor a Színésznőnek éppen fennhangon szidok egy sármos olaszt, aki éppen a szokásos disappearing actet adta nekem elő, majd felnézek, és meglátom az említett sármos olaszt a Színésznő mögött vigyorogni.

ami pedig a barátaimat illeti:

– csipkepitty a tamperei múzeumban szembesétált Phage-dzsel, bár ők valójában nem ismerik egymást.

– hosszu és egy egyetemi csoporttársam ugyanazt a vicces munkahelyi anekdótát osztotta meg fb-n, pedig ők sem ismerik egymást.

– E éppen aktuálisan Brüsszelben tölti a hétvégét, amikor érdeklődtem, hogy megadjam-e az ott lakó bátyám telefonszámát, hogy esetleg találkozzanak, legyintett, hogy már találkozott bátyám feleségével az utcán és lebizniszelték a dolgot.

yes, no, ok

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

csak, hogy lássátok, mi az, amin már fenn sem akadok. beszélgetés az egyik kolléganőmről arról, hogy a hamarosan érkező főnöknek mik a tervei, miközben mindenki az irodában ül, kivéve én, aki a szobában feliratozgatok vígan bugyiban (ma egyébként vasárnap van, de le kell dolgozni a hétfő-kedd-szerdát, ami nemzeti szünnap a sárkányhajó fesztivál miatt, és amit mellesleg a főnököt ismerve szintén le kell majd dolgoznunk)

[7:48:47 AM] én: is the big boss going to go to the office directly?
[7:50:32 AM] kolléganő: no.
[7:50:39 AM] kolléganő: go to the marketing first.
[7:50:55 AM] én: oh ok, so no need for me to go the office?
[7:51:38 AM] kolléganő: yes .I think you need come to Office.
[7:52:21 AM] én: ok, I will be there in 30 minutes

 

vásárlás

Közzétéve Szerző:
8

a mai napon eljött a történelmi pillanat, amikor elmehettem cipőt venni magamnak, de mint kiderül, valójában nem is ez a lényeg.

mivel itt az ember mindent a közösségi szellem keretein belül csinál, nyolcad magammal indultam el, mert a jövő héten esedékes “important eventre” mindenféléket kellett mindenkinek vennie, ezért kézenfekvő volt, hogy az én cipőbizniszemet is elintézzük.

némi kocsikázás után (ami idő alatt rájöttem, hogy a híd, amin át szoktunk menni a belváros felé nem egy folyó, hanem egy böszme tó fölött vezet át), megérkeztünk egy kisebb lakótelep méretű plázakomplexumhoz (ilyen szocreál, két szintes épületeket vizualizáljatok, 1-2 négyzetméteres boltokkal). itt feloszlottunk, a lányok mentek ajándékokat és dekorációt venni a big eventre, a fiúk elektrotechnikai bizgerérket, én pedig megnyertem magamnak a sofőrt, aki ugyan egy szót sem beszél angolul, de nagyon szimpatikus, és mindig rémes kínai cigarettákkal kínál.

meglepetésemre öt perc alatt vettem magamnak egy egész használható megjelenésű, teljesen egyszerű, fekete magassarkú cipőt, mindössze 50 helyi pénzért, vagyik kb 1800 forintért. innentől kezdve küldetés nélküli hősként lézengtem a többiekkel, sűrűn fényképeztem, és így igyekeztem befogadni a látottakat. Arábia lányaként elég otthonosan mozgok az olyan piacképződményeken, ahol minden bolt egy cikk árusítására van szakosodva, így nem lepett meg különösebben, hogy van külön esernyőbolt, teabolt, a nejlonzacskóbolt és a gumikesztyű szakosztály viszont már azért váratlanul ért. hosszú órákon keresztül tudnám sorolni, hogy mi mindent lehetett kapni ezen a helyen, ezért meg se kísérelem, legyen annyi elég, hogy amit ott nem lehet kapni, az valójában nincs is.

a sikeres cipővásárlást követően csatlakoztunk a fiúkhoz, így közel két órán keresztül hangfelszereléseket tesztelhettem velük (ez abból állt, hogy bekapcsolttatuk a karaoke felszerelést és a sofőr mindenhol elénekelte ugyanazt a számot, kicsit ücsörögtünk, hümmögtünk, alkudoztunk, majd végül nem vettünk semmit), illetve végigasszisztálhattam, hogyan vesznek több tucat kék műanyag hokedlit és tizenöt darab biztosítékot, illetve némi pvc szalagot. mindenki jól mulatott, én lelkesen fotóztam az árukat, az eladók pedig lelkesen érdeklődtek, hogy honnan jöttem (songjáli a helyes válasz), igaz, nem tőlem.

ebédre a közeli kfc-ben csatlakoztunk a lányok csapatához, és némi csirkeszárny elnyámnyogása után hozzájuk csapódtam, hogy tükröt vegyünk a call center fülkéibe (hogy az operátorok sose felejtsenek el mosolyogni, amikor felveszik a telefont), illetve finalizáljuk a délelőtt megkezdett tranzakciókat a különböző ápiszokban és háztartási boltokban.

miután ellátogattunk egy kizárólag esküvői kiegészítőket áruló boltba (itt nagyon fontos, hogy az esküvőn minden piros legyen, beleértve a meghívót, a borítékot, amiben az ajándék pénzt adod és a cukorkát, amit a vendégek kapnak, ennek megfelelően a boltban minden piros volt), és némiképp fáradtan különböző maszkokat próbáltunk fel és vihogva fotózkodtunk, tettünk egy magán jellegű detúrt a hajkezelési részlegen, és fejenként több aranyozott hajcsattal, -pánttal és -tűvel folytattuk kalandunkat (az én hajam még mindig értelmezhetetlenül rövid az itteni kultúrában, szóval én nem vettem semmit, cserébe kis, műanyag esernyőbe pakolt befőttesgumikat fotóztam ez idő alatt). miután lealkudtuk a wc-kefe árát és magunkhoz vettünk pár műanyag vödröt, egy úszógumikat árusító bolt mellett leroskadtunk pár ott felejtett műanyag hokedlire, és fél órán keresztül vártuk a sofőrt. ezt az időt arra hasznosítottuk, hogy jobban megismerjük egymást, így megtudtam, hogy melyik kollégám hány éves, van-e gyereke, melyik tartományból származik és hány testvére van (a nemzetközi hiedelmekkel ellentétben igenis több gyerekük van az embereknek, a kollégáimnak mind van egy vagy két testvérük, igaz, ők többnyire vidékiek. továbbá az sem biztos, hogy igaz, hogy a lánygyerekeket megölik, az egyik kolléganőnek pl. pont 3 lánytestvére van). végig mutogattuk egymásnak a telefonunk összes fotóját, és helyeslően bólogattunk mindenre, hogy very beautiful, ha tájkép volt, vagy felnőtt ember, illetve, hogy very cute, ha kisgyerek vagy állat.

ezt követően még útba ejtettünk egy művirág boltot, ahol kitessékeltek a minibuszból, hogy Suzanna, itt a szomszédban lehet kenyeret kapni, gyorsan, menjek, vegyek magamnak, mert biztos nagyon hiányzik nekem a kenyér, hisz európában azt eszünk rizs helyett. szóval kötelességtudóan (és kicsit meghatottan) vettem magamnak valami kalácsszerű mókát és egy zacskó zsömlét, kíváncsi vagyok, milyen meglepetéseket tartogat számomra. a kalácsot azóta megettem, kifejezetten kellemes, mezei kalács volt.

a délelőtt 10-kor indított expedícióról délután 5-re értem vissza a szállásra, amikor is úgy határoztam, ledőlök egy fél órácskára, röpke 2,5 órával később riadtam fel, ez sokat elárul a kipihentségemről.

összességében ez egy jó nap volt, a hazafele úton némiképp elszörnyedve döbbentem rá, hogy kezdem határozottan élvezni ezt a helyet.

közkívánatra csatoltam pár fotót, természetesen a cipőről, egy random boltról és a műanyagesernyőkről.

20130609-105508.jpg

20130609-105521.jpg

20130609-105527.jpg

napi abszurd 2

Közzétéve Szerző:
5

remek napunk van, vagy csak én vagyok szemfülesebb, mindenesetre voila:

– kiálltam a szakadó esőben a teraszra cigizni,  utánam jött a pekingi fontos ember (aki tegnap rizses zsákon ebédelt) hasonló megfontolásból, csodálatos műanyag sportpapucsban. követhette a tekintetemet, mert egyből elmagyarázta, hogy “very bad weather, rain.”

– egyszer csak berontottak az irodámba és felcímkézték az asztalomat. csalódást okoz, hogy nem gépelték el a nevemet, de ha már ott voltak, hoztak egy guriga wc papírt is.

– amikor hangos puffogásra lettem figyelmes, észrevettem, hogy a teraszon (ahova az irodám ablaka néz), tőlem 5 méterre egy nyers csirkét darabolnak éppen egy böszme bárddal. berlini orvosbarátom, aki egyben járványügyi szakértő is, megnyugtatott, hogy a madárinfluenza egyre ritkább, de lehetőség szerint ne én daraboljam a döglött állatot. talán sikerül türtőztetnem magam.

napi hírek

Közzétéve Szerző:
14

– végre sikerült átaludnom egy egész éjszakát, felemelő érzés.

– tegnap beraktam egy mosást…a vödörbe, majd vállfára akasztva kiteregettem az ablakpárkányra

– ezzel együtt nem hinném, hogy bármi is megszáradna egy hamar, mert a “kellemes” 28 fok / 98% pára mára 23 fokra és szakadó esőre + viharos széllökésekre alakult, szóval a ruháim szerintem vizesebbek, mint tegnap

– tegnap itt felejtettek az irodában, de hazasétáltam (10 perc gyalog), mint egy nagy kislány

– vacsorára vettem a boltban “u taste french style rusk” fedőnevű kétszersültet, hogy majd jól rákenem a májkrémet, hej de jó lesz. kicsit hezitáltam, hogy mazsolás kenyér legye-e (arról tudom, hogy tiszta kalácsszerű) vagy ez, de a kétszersült biztosabbnak tűnt. hát nem édes volt az a szar? kis kristálycukor darabkákkal volt megszórva a teteje. azért megettem.

I’ve come a long way

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

tegnap több mint egy év után először beszéltem (chateltem) a volt férjemmel. eddig tudatosan kizártam az életemből, minden fórumon letiltottam, letöröltem, stb. erre régen szükség is volt, mert minden beszélgetés egy újabb pofon volt, és egy idő után már tényleg nem láttam értelmét, hogy helybe menjek a lófaszért.  amikor megpendítettem barátaimnak (a legtöbb döntést előtt crowdsourcingot alkalmazok,) hogy talán lehet, hogy ráírnék, harciasabb barátnéim (a Színésznő és Cs) nagyon kategorikusan rossz ötletnek tartották, megpróbáltak lebeszélni, nehogy megbántódjak és nagy érzelmi felkavarodásban találjam magam kína külsőn.

mostanában már nem szeretek napokat szenvedni pitiáner problémákon, szóval persze mégis ráírtam.

két dolog történt:

– a kedélyes beszélgetés során egyszer sem éreztem késztetést, hogy csúnyákat mondjak, még egy muhahát sem.

– amikor megkérdezte, hogy van-e valakim, én pedig elmeséltem, hogy voltaképpen inkább nincs, mint van, és egyébként is, mostanság kezdtem el csak azt érezni, hogy szeretnék valakivel együtt lenni, de helyette most inkább utazom, mert lám, hogy megszerettem az egyedüllétet és shanghai-ba is egyedül megyek, akkor rádöbbentem, hogy anyám, azon túl, hogy most nagyságrendileg az I Will Survive szövegét írtam körül (And you see me, somebody new, I’m not that chained up little person still in love with you), én tényleg megszerettem az egyedüllétet, és basszus, tényleg egyedül utazgatok a nagyvilágba, és ez milyen kurvafasza már?

oh, glorious day.