blog kategória bejegyzései

megjottunk

Közzétéve Szerző:
1

most epp hajnali 4 ora van helyi ido szerint es nagyon ugy tunik, a jetlagem a szokasos koroket futja, 4 ora nulla nullakor kipattant a szemem, es gyanitom, ez meg egy oraig igy is marad.

szerencsere a modern technikanak hala mar a telefonomon is tudok blogot irni, csak az ekezetek maradnak el.
szoval 5+7 ora – szerencsere esemenytelen – repulout utan megerkeztunk Hong Kongba, vegre!
minden felelmem ellenere a szallason a no regi baratkent udvozolt, egy szamologep es egy naptar segitsegevel percek alatt lebizniszeltuk a szoba arat, majd megkaptuk a kulcsot. elsore azt hittem, hogy azt a szobat kapjuk, amiben anno a Kartyassal fetrengtunk egy meglehetosen jol sikerult “japan sort iszunk egy random lepcson ulve a nyilvanos budi mellett” tematikaju este utan, de vegulis a vele szembe levot kaptuk. anyukammak a szobaval nem volt kulonosebb baja, de a haz bejarata es lepcsohaza azert kicsit megrazta, ezert a nap tovabbi reszeben borzadaly lepcsohazakat mutogattam neki, hogy kontextusba tudja helyezni a mi kis szuper szallasunkat.

a nap hatralevo reszet az alvas elleni kuzdelem hatarozta meg, annal is inkabb, mert este 10-re meg volt beszelve egy talalkank, hogy leadjuk a turo rudi szallitmanyunkat.
leginkabb fel ala maszkaltunk a kornyeken, felfedeztuk a kornyek tematikus boltjait, igy megcsodaltunk szamos elado hazioltart es konyhai felszerelest (a ket szemelyes bambuszgozolon elgondolkodtam, foleg 300 forintos aron), majd beultunk egy helyi etkezdebe (most
eloszor csinaltam ilyet, meglepoen profin tudtam rendelni es ertelmezni a menut), ahol vegre ehettem fokhagymas, huslevesben fott pok choit, amiert ugy rajongom. komolyan, keves ilyen egyszeru de nagyszeru etellel talalkoztam. orommel konstataltam, hogy a palcikaval eves olyan, mint a biciklizes, nem igazan lehet elfelejteni. anyukam pedig orommel fogadta a pincer altal felajanlott kanalat es villat.

este meg nemi kilatast is neztunk a turo rudi fele, es a legendas star ferry sem maradhatott ki. valamiert minden alkalommal hihetetlen megnyugtato ez a 10 perces komput at a tengeren.

az ido kicsit paras es idonkent esik, de alapvetoen udito ez a 20 fok.

holnap (vagyis 4 ora mulva) alapozo programot tartunk HK for beginners cimszoval es felmegyunk az egyes szamu kilatoba, a Peakre, illetve a helyi tortenelmi muzeumba, hogy kikristalyosodjon mind vizualisan, mind tortenelmileg, hogy megis hol vagyunk.

a nap latvanyossaga egyebkent egy jelentektelen megjelenesu jade karkoto
volt, pottom 1 millio helyi penzert, vagyis 30 millio forintert.

pakolási örjöngés

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

miután ma reggel _minden_ létező ruhámat kimostam, kapucnis pulóverben és maggie simpsonos trikóban feszítettem egész nap a városban, most meg mániákusan pakolgatok dolgokat a fűtőtestre, hogy száradjanak már meg végre, miközben azon filózom, hogy hány darab nadrágra lesz szükségem, mert elegáns akarok lenni, és 95%-os páratartalom mellett hétszentség, hogy semmi sem szárad meg, ami valaha elázik, és vajon vigyek-e szoknyát.

teljesen egyértelműen megőrültem…

haladunk

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

talán még nem mondtam, hogy a mostani HK-i szállásunkat a könyvelő szervezte, aki ugye korábban a szobatársam volt Tyúkszarfalván. szóval kontaktáltam még márciusban, hogy izé, lehetne-e, persze, hogy lehet, jaj de jó. ez ilyenkor úgy néz ki, hogy ő elsétál a családi jó barátjához, és szépen megvitatják, hogy jön majd két fehér ember, adjál nekik szép szobát ablakkal, jól van barátom, adok neked, még kicsit discountot is kapsz, csak fizesd ki az első napot én meg adok neked mágikus fecnit, ami ezt igazolja. és akkor készül a mágikus fecniről portréfotó, amit a könyvelő elküld nekem, én meg egy hónappal később felmutatom a nőnek, ő bólogat, a fali naptáron elmutogatjuk egymásnak, hogy igen, igen 10 nap, igen, a kulcsért cserébe 100 helyi pénz letét, mosolygunk, és szinte fel se tűnik, hogy nem beszéljük egymás nyelvét.

eddig egy picit izgultam, mert a mágikus fecnit ezidáig nem kaptam meg, de most megérkezett a telefonomra, szóval íme, a világ egyik legmodernebb városában, ahol szabályosan a bokorból is árad a wifi ezzel a sajtpapírral fogom igazolni, hogy jogosult vagyok egy 8 négyzetméteres szoba és néhány vödör használatára egy olyan szálláson, ami nincs fenn az interneten és egy lakóház hátsó lépcsőházából nyílik az ötödik emeleten.Image

előkészületek

Közzétéve Szerző:
2

kezdek beletörődni, hogy én csak idegbetegen tudok elutazni a világ túloldalára.

miután három hétig teljesen minimális társadalmi életet éltem, az elmúlt napokban robbanásszerűen megnőttek az éjszakai kimenőim, aminek hatására a mai nap felét félholtan töltöttem, ahelyett, hogy szépen átgondoltam összeszedtem volna a szükséges nyári gönceimet, kimostam volna őket, és előkészítettem volna a holnap esedékes pakolást. ehhez képest itt ülök hajnali fél 1-kor egy közepes romhalmaz állapotú lakásban és egy órája a facebookot bámulom, miközben reménykedem, hogy a nap második kávéja azért most már hatni fog, ha egyszer megittam este 8-kor.

persze nem aggódom, mert egyszer csak meg fogok világosodni, és eszembe fog jutni, hogy hova is raktam a hongkongi metróbérletemet és a konnektordugasz adapteremet, meg hogy ne felejtsek el bokazoknit pakolni, de most épp a vihar előtti csend van, amikor a tizedik 9gag poént nézegetem és kicsit riadtan pislogok körbe a lakásban, hogy izé, én két nap múlva a világ túloldalán, a 25 fokban fogok ülni.

szóval többé-kevésbé csak a szokásos, de be kell látnom, hogy most, hogy nem egyedül megyek, hanem anyukámmal, totálisan be vagyok tojva, hogy mi van, ha hong kong egy szar hely és jaj istenem, minek nekünk ilyen hosszú útra indulni. ilyenkor imádom, amikor teljesen random helyekről (most épp az egyik tanítványomtól) kapok olyan visszajelzést, hogy “ó, de te olyan vagány vagy”.

takony

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

nem tudom, mi van az idei náthákkal, de én lassan harmadik hete agonizálok kisebb-nagyobb hullámokban. volt itt már minden, bedugult orr, izzadás, teljes levertség, étvágytalanság, hőemelkedés, ízületi fájdalmak, köhögés, hörgés, aktív haldoklás

ebből adódóan szépen lassan feladtam a heti három edzést, a társadalmi életet, sőt a végére még a tanítást is lemondtam, és teljes vákumban ültem itthon napokig, időnként magamba öntve egy levest.

általában egész békés beteg vagyok, mert tudom, hogy nem tart sokáig, meghatározott koreográfia szerint szoktam ilyenkor szenvedni, első nap fáj a torkom, második nap bedugul az orrom, harmadnapra már egész tűrhetően vagyok. most azonban két hét után kicsit már aggódni kezdtem magamért, hogy baszki, az nem állapot, hogy nincs kedvem semmihez, hogy attól majd elájulok, hogy felporszívózom a lakást, és összességében olyan, mintha egy birkanyáj legelne békésen az agyam helyén.

a jó hír, hogy tegnap este, miután minden létező gyógymódot alkalmaztam magamon, amit felajánlottak, és ennek megfelelően kalcium pezsgőtablettával vettem be a panadolt és ettem hozzá némi gyömbért, váratlanul visszatért az életkedvem.

szóval most újult erővel üzenek harcot ennek a nyamvadt pizsamázós korszaknak, és ha már napfényt nem bírok generálni magam köré, legalább este elmegyek egy kicsit mulatni, barátaim már panaszkodtak, hogy lassan azt sem tudják, hogy nézek ki. aztán ha holnap megint ágynak esem, akkor nyasgem.

Stanley calling

Közzétéve Szerző:
9

Én afféle kissé egomán alkat vagyok, aki szereti nagy pompával ünnepelni a születésnapját. Minden év április 13-án óriási bulit szervezek, mindenki meghívok, előtte-utána még különböző baráti és családi körökkel vigadok, összességében legalább egy szűk hetet ennek szentelek. Nem dolgozom, nem ér a nevem, nekem születésnapom van.

Eddig fontos volt, hogy a becses napon barátaim körében legyek, érezzem a szeretetüket, ajándékaikat nyitogassam, velük igyak, velük táncoljak.

Most úgy érzem, hogy bár barátaim továbbra is ugyanolyan fontosak, mint korábban, ünnepelni tudok pár héttel később is, viszont a szimbolikus napon szeretnék egy olyan helyen lenni, ami az elmúlt két évben a legtöbb békességet és nyugalmat hozta az életembe.

Ez a hely pedig Stanley strandja, Hong Kong sziget déli részén. És mivel az ünneplés egyedül nem az igazi, a születésemben leginkább érintett fél kísér el, az én szuper anyukám, akinek annyit meséltem Hong Kongról az elmúlt években, hogy mostanra tűkön ülve várja, hogy induljunk április 9-én.

Image

kölcsönmacska

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mivel a barátaim szokás szerint zseniálisak, Volkov azzal hívott fel pár napja, hogy izé, elutaznának a hosszú hétvégére, nem akarok-e macskára vigyázni addig. Szóval a legendás miniszar (aki azóta midiszarrá cseperedett), aki nyáron terrorban tartotta az én hős Micimet, most itt járkál fel-alá a lakásban.

Első körben minden körbejárt, nagyon nagyon aprólékosan megszagolt, majd leült minden olyan helyen, ahol a Mici ülni szokott (ezt nem tudom, mire vélni), majd mászkált még egy kicsit, gyanakodva méregetett, ugrált egy kicsit az ágyon, majd amikor kapott kaját, gondolom nyugtázta, hogy egye-fene, megteszi ez a hotel egy pár nap erejéig.

Ma reggelre előtúrta a lakás összes, emberi szem elől rejtve maradt alufóliagalacsinját, és azokat üldözi vidáman, időnként átgázol rajtam, majd elmélyülten nyalogat engem is mosakodás közben.

Azért így sokkal kellemesebb a lakás.

farewell

Közzétéve Szerző:
2

Ahol én felnőttem, ott a macskák szerves részét képezték a városi látképnek, bármerre néztél, macskát láttál, a bokorban, a kukában, a hentesboltban, a lépcsőházban. Tavasszal és ősszel kismacskák árasztották el a kertvárost, ahol laktunk, a mi kertünkön / teraszunkon is több falkányi macska született, akik békésen tébláboltak mellettünk pár hónapig, aztán rendjére eltűntek. Bátyám súlyos allergiája ellenére egy nap egy papírzacskóval állított haza, amiben icipici macska ült, nem volt szívünk kidobni, kiraktuk a kertbe, másnapra persze a halálra vált állat eltűnt, mint kiderült, felmászott az ereszbe. Bátyám úgy mászott fel a tetőre, hogy egy vödör vizzel kiöntse. Onnantól kezdve meglehetősen vidám élete volt velünk, a bablevesből mindig kiette a főtt répát, a kertben pedig fára mászni tanítottam. Végül ez a macska sem maradt velünk sokat, talán egy évet sem, mégis a mai napig emlegetjük. Később, amikor macskát kértem szüleimtől, mindig bátyám allergiája volt a kifogás, akkor is, amikor már évek óta másik országban élt, és évente párszor látogatott csak haza. Megfogadtam, amint elköltözöm, első dolgom lesz beszerezni egy macskát. El is jött önállósodásom boldog pillanata, amit mindössze egy évvel előzött meg a kellemetlen felismerés, hogy idő közben én magam is észveszejtően allergiás lettem a macskákra. Szántam, bántam, macskás barátaimat kálcium tablettával felszerelkezve mentem látogatni, másfél óra után menekültem, és lassan kezdtem beletörődni a sorsomba, amikor egyik ilyen látogatás során feltűnt, hogy kapok levegőt, nem sírok, a macska boldogan alszik az ölemben, nekem pedig semmi bajom. Gyorsan végig látogattam minden macskás ismerősömet, még egy macskakiállításra is elmentem, és semmi, minden allergiás tünetem a múlté lett hirtelen.

És ekkor jött Mici a képbe. Leánykori nevén, Rükvercként került az életembe miniatűr szőrgombócként, aranyos bemutatkozó videóján még Hubbie vállán mászkált, majd a hirtelen jött változások után velem maradt. Nagyon sokat köszönhetek neki, ebben a korszakban hihetetlen jót tett, hogy volt rajtam kívül még valaki a megüresedett lakásban, hogy ha magammal nem is, de vele törődnöm kellett. Válásom stressze őt is megviselte, hónapokig jártam vele állatorvoshoz misztikus bőrbetegsége miatt, amitől kihullott a szőre, de különböző gyógymódok hatására minden rendbe jött, a macska és én is kivirultunk és szépen lassan összerázódtunk. Szörnyülködve figyeltem, ahogy a negyedik emeleti erkélykorláton egyensúlyozik, kicsit haragudtam rá, amikor egyszer belegabalyodott a laptopom kábeleibe és magára rántotta az egész gépet, de főleg iszonyatosan sokat nevettem rajta, akkor is, amikor az éjszaka közepén fél kiló kiolvadófélben lévő mélyhűtött csirkemellel találtam meg az asztal alatt, és akkor is, amikor elmélyült mosakodás közben hanyatt esett az ágyról, majd úgy nézett rám, mintha én löktem volna le. Örültem, amikor éjszaka a bejárati ajtóban ásítozva várt, és érdeklődve figyeltem, amikor fontoskodva megjelent, és addig nem nyugodott, míg ki nem engedtem az erkélyre, mert jött a kukásautó, és azt mindenképpen meg kell nézni, ha esik, ha fúj.

Micit múlt szombaton élettelenül találtam a nappaliban, az orvos szerint leállhatott a szíve. Úgy nézett ki, mint aki békésen aludt, csak a szeme akadt fenn. Most lett volna két éves. Hadd mutassam meg a róla készült utolsó képet, amin büszkén őrzi kedvenc játékát, a mindenkori alufólia galacsint.

Image