hihetetlen módon bepörögtek itt a társadalmi események.

mint utaltam rá, tegnap kisebb ünnepséget tartottunk, hogy megünnepeljük egyik projectünk végét és hivatalosan is elindítsuk az eddigi legnagyobb projectünket (annak az előkészítése miatt vagyok itt egyébként).

talán már említettem, hogy errefelé kicsit sajátosak ezek a “hivatalos” események, leginkább egy gimnáziumi év végi műsorra hasonlítanak. most is volt természetesen tánc és éneklés, és szép ruhás műsorvezető, meg tapsolóka a tömegnek.  új elem volt a neonvillogó rudacska, amit vittek, mint a cukrot (bevallom, arra én is rálelkesedtem, egyből kettőt is kaptam, amikor látták, hogy mennyire tetszik), és a konfettiágyú. dekoráció gyanánt lufi volt, mint mindig, ezúttal nem taposták szét, ahogy azt rituálisan szokás (mint megtudtam, amióta betiltották a beltéri tűzijátékot (!!), azóta így élik ki magukat az emberek a pukkantgatási vágyukat).

az ünnepség során a munka hőseit vörös csillaggal oklevéllel tüntették ki (ilyenkor egyébként kapnak pénzbéli jutalmat is), a legsztahanovistább munkásunk pedig másodmagával elmehet 4 napra a Hainan-szigetekre egy öt csillagos szállodába a cég pénzén.

a főnökről egyébként sok mindent el lehet mondani (többek között azt, hogy őrült), de azt abszolút dícséretesnek tartom, hogy a 2 000 alkalmazottjának mind tudja a nevét és hogy mióta van a cégnél.

ezt egy este 11-kor kezdődő “party” követte, amikor beültünk az egyik nagyobb termünkbe, gőzgombócot és pirított rizst fogyasztottunk hungarocell dobozkákból eldobható pálcikával, miközben a főnök egy majdnem 3 órás lelkesítő beszédet vágott le kínaiul. mivel hihetetlen módon volt sör is (fejenként egy 0,3-as doboz), megpróbáltam szolidan az asztal alá inni magamat, de ez elég nehéznek bizonyult, pedig együttérző kollégáktól sikerült még két dobozt begyűjtenem, de egy liter langyos, porízű sör még nem fog ki rajtam. a lelkesítő beszédnek annyi előnye volt, hogy a végére kisebb vita alakult ki, aminek hatására mindenki megfeledkezett arról, hogy még valami vetélkedőt is említettek, de szerencsére hajnali 2 körül ezt a napirendi pontot átugorva térhettünk nyugovóra.

holnap pedig kirándulni megyünk valami közeli hegyhez, majd közös ebéd, vásárlás és kora este vissza a szállóba. azért sokat elárul az itteni mentalitásról, hogy amikor kérdeztem a lakótársamat, akinek egyébként két gyereke és férje van, akikhez szombat délután szokott elutazni, hogy ő is jön-e, és nem zavarja-e, hogy így nem látja a férjét hétvégén, értetlenül nézett rám, hogy “we are a team”. magyarul mi egy csapat vagyunk és a csapat most együtt megy kirándulni, ez mindennél fontosabb. nem is értette a kérdésemet. na ezért tart itt ez az ország, ahol.

arról azt hiszem még nem is írtam nektek, hogy mennyire végtelenül aszexuális ez az egész közeg. ennyire nem is tudatosult bennem eddig, de tényleg olyanok itt az emberek, mint a nagyra nőtt gyerekek.

persze, a könyvelő mesélt arról, hogy Dongguan városa (ami a legközelebbi nagy város) leginkább a csodálatos bordélyházairól ismert, és hogy errefelé elvárás, hogy a komoly üzletemberek rendszeresen látogassák őket, sőt, fontosabb tárgyalásokat egyenesen oda szerveznek. e mellett az is többé-kevésbé elvárás, hogy az ember tartson itt magának egy kiemelt szeretőt, akit el is tart, lakást vesz, és szép ruhákat és ékszereket ajándékoz neki.

a másik oldalon viszont ott van az amerikai nyelvzseni srác, akivel Pekingben találkoztam legutóbb, aki azt mesélte, hogy Kínában a házasság előtti szex abszolút tabu (majd hozzátette, hogy őt ez nem zavarja, mert hívő katolikus, így eszébe se jut a házasság előtti szex fogalma).

harmadik oldalról pedig ott van a shenzheni (ami ugye a Hong Kong túloldalán található nagyváros, ahol sok külföldi lakik, és ami része HK-val együtt a különleges (gyakorlatilag kapitalista) gazdasági zónának) szórakozóhely, ahol egyszer a Bugyigyárós Malájjal, a Kártyással és egy idegesítő amerikaival voltam. hihetetlenül hiányos öltözetű kínai nők jelentek meg hordákba verődve, hogy megismerkedjenek nyugati fickókkal, akik remélhetőleg elveszik majd őket feleségül. ehhez olyan viselkedést produkáltak, ami hagyományos kínai nőktől merőben szokatlan, így például vedelték a piát és megállás nélkül dohányoztak. na ők nem úgy néztek ki, mint akik csak a frigy utánra tartogatnák magukat, de elképzelhető, hogy öltözetük és viselkedésük merőben mást hivatott sugallani. ez esetben sajnálom azt az egyébként szánalmas pár részeg angolt, akik sorra vették nekik a piákat.

ezzel együtt mifelénk falun mindenki borzasztóan jól nevelt, nemi szerepektől szinte teljesen mentes és ebből adódóan a végtelenségig aszexuális. nem mondom, van ennek előnye, mert például óriási biztonságérzetet ad, nekem, mint egyrészt egyedülálló nőnek, másrészt mint kisebbségnek, és tényleg szórakoztató, ahogyan gyerekként viselkedik mindenki (a mai ünnepségen például neon villogókat osztottak a közönségnek, volt még lufi és konfettiágyú is), de azért van egy sajátos furcsasága is ennek a helynek, főleg amikor az ember éppen újjászületik a nőiessége terén.

a kollégák bekapcsolták a légkondit

évekkel ezelőtt mesélte a Nő, hogy amikor Japánban járt röpke 3 hétre, majd megőrült a szupermarketekben, mert képtelen volt bármit is venni magának, mivel a japán feliratok nem világosították fel a termékek tulajdonságairól.

na hát ugyanezt éltem át az előbb a sarki boltban, amikor megpróbáltam sampont venni magamnak. gondoltam, majd választok valami nemzetközi márkát, azt szevasz. haha. egyrészt nemzetközi márka alig volt (ellenben voltak Jackie Chen arcképével fémjelezett dolgok), másrészt ami volt, azon se volt angol felirat. szóval honnan tudjam én most hirtelen, hogy melyik a sampon és melyik a balzsam? a színkódokat ugye ebben az esetben a hajamra kenhetem (szó szerint), mert mit tudom én, hogy a helyi “Rejoice” márka hogyan rendszerezi a különböző hajápolási szereit.

kicsit hezitáltam egy 2 in 1 feliratú valami fölött, de alapvetően utálom a 2 in 1 kencéket, mert pont nem jók egyik funkcióra se, bár ebben az esetben kétség kívül meglenne az előnye, hogy a két komponensből az egyik legalább tényleg sampon.

végül előtúrtam egy hátsó polcról egy angol feliratú helyi gyártmányú valamit, igaz, hogy ez korpásodás ellen (is) jó, de kit érdekel. egy rövid ideig megpróbáltam a beazonosíthatóan sampont tartalmazó flakon feliratát összehasonlítani a többi flakon feliratával, de ezt elég gyorsan feladtam, egyszerűen nem láttam semmi hasonlóságot semmi között.

szóval azért szórakoztató itt az élet.

ja, még az is eszembe jutott, hogy segítséget kérek az eladótól, de aztán végiggondoltam, hogy igaz ugyan, hogy mutogatási képességeim már egy haladó Activity-bajnok szintjére fejlődtek, de mégis hogyan mutogatod el azt, hogy sampon, amit nem lehet úgy is érteni, hogy hajkondicionáló balzsam? megfejtéseket a szerkesztőségbe várjuk.

hát nem tudom, de egyszerűen nem bírok időben felkelni, ma is a vekker után 45 perccel téptem ki magam az ágyból, de ahhoz is emberfeletti lelkierőre volt szükségem. azért látszik, hogy az elmúlt 5 évet szabadúszóként húztam le.

érdekes, ezúttal nem volt jetlagem, talán az elmúlt hónapok össze-vissza alvása “segített”, de most nem riadtam fel az éjszaka közepén egyszer sem, és nem voltak gondjaim az elalvással sem. és úgy tűnik, végre leszoktam arról, hogy reggel 6-kor kidobjon az ágy bár kétség kívül volt egy varázsa ezeknek a meditatív pillanatoknak.

aztán jött a szúnyogos epizód múlt héten, amikor 3 után aludtam el úgy igaziból, majd a hétvége, amikor kicsit elengedtem magamat, ezen a héten pedig óriási dolog, hogy tegnap fél 2-kor már lekapcsoltam a villanyt, mármint, hogy olyan “korán”.

szóval most már inkább fél 10-10 körül csoszogok be az irodába, nem 9-kor, de ma reggel a könyvelő még édesdeden aludt, amikor én elindultam, szóval azzal nyugtatom magam, hogy úgy sem izgat ez senkit.

az viszont azonnal felébresztett, amikor belekortyoltam a hideg nescafémba, elromlott ugyanis a vízmelegítős víztartály vízmelegítő funkciója. általában semmi bajom a hideg kávéval (már amikor ez nem az unicum fedőneve mindenféle disztingvált állami intézmények kávézójában reggel 10-kor), de azért a cukor és tej nélküli hideg nescafé már erősen lécrezgős. sebaj, lassan úgyis fényevő kezdek lenni.

este 8-kor szóltak, hogy 9-től míting, ez nem jelenthet mást, mint  hogy megérkezett a főnök, és valóban, szinte azonnal neki is mentem a folyosón, pufi dzsekiben és fülmelegítőben jött megcsodálni az új “production centert”, amit az elmúlt napokban építettek (nagyságrendileg egy nagy deszka pódiumról van szó). gyorsan elmenekültem, mielőtt még leáll velem beszélgetni és elküld pekingbe, vagy egyéb formabontó ötlete támad.

egy szinttel lejjebb a könyvelőnek ütköztem neki, aki egyébként a kedvenc karakterem errefele, egyben a lakótársam is, és jelen esetben az ipad futárom is, szóval miközben vele pletykáltunk az Angol Pasas felmondóleveléről, bőszen nyomkodtam az új kütyüt, abban a naív hitben, hogy még van egy órám a mítingig. zárójelben jegyezném meg, hogy errefelé nem értik a pletyka fogalmát, ezért is annyira üdítő, hogy a könyvelővel lehet ilyeneket.

szerencsére a harmadik lakótárs berohant előttem a fürdőbe, így legalább nem fejemen egy törülközővel kellett megjelennem 8:30-kor az előrehozott mítingen (amiről úgy értesültem, hogy 8:33-kor minden létező platformon elkezdett keresni három kollégám, hogy azonnal jelenjek meg a tárgyalóban).

azóta két óra telt el, nagyságrendileg három mondat hangzott el angolul, az előbb a kollégák egy része körbe állt a tárgyalóterem sarkában és kő-papír-ollózni kezdett, majd hangosan tapsoltak, de ennél már többet kell felmutatniuk ahhoz, hogy meglepődjek.

a főnök nagyon jó hangulatában lehet egyébként, mert még sütit is hozott, egg tart névre hallgató borzalmat, olyan, mint egy cukor nélküli puding, ha jól sejtem sült tojás sárgája tejjel. elég rémes, de unalmamban már azt is megettem, legalább az émelygéssel is elment fél óra.

közelgő születésnapom alkalmából úgy gondoltam, megajándékozom magam egy iPad 2-vel. kiválóan megideologizáltam, hogy most kell megvenni, amikor lement az ára az új megjelenés miatt, meg amikor hosszú hétvégékre száműzve vagyok a bőgető tehenek és rohangászó tikok földjére.

persze mondhatnám azt is, hogy menthetetlen geek vagyok és betegesen rajongok a gadgetekért, sőt, még egész használható gamer múltam is van (csupa g betűs csoda), most, hogy végre levitték az én szintemre a kezelési felületeket (nyomd meg a képernyőt, oszt szevasz), úgy érzem ideje visszaszállni ebbe a műfajba, főleg, hogy még időm is van rá, mint tenger.

szóval szuper, felmentem a hongkongi applestore honlapjára, beikszelgettem, hogy mi kell, megadtam az ottani irodánk címét, a könyvelő elérhetőségeit, mint contact person, a saját bankkártyám adatait, minden szuper, kapom is az smst, hogy levonták/zárolták a pénzt (az otp annyira sejtelmesen tud fogalmazni), szállítás 1 nap alatt, fasza.

aztán másnap hív a könyvelő, hogy hívta őt az Apple, nekem meg küldtek emailt, hogy küldjek nekik bankszámlakivonatot, ami igazolja, hogy az a kártya az enyém, mert csak akkor tudják leokézni a bankkal a tranzakciót és elküldeni a cuccot. legszebb az egészben, hogy ezt azzal magyarázzák, hogy mert hát az interneten rendeltem. hát beszarok. rengeteg helyről rendeltem már, volt, hogy más kártyájával a saját nevemre, volt, hogy a sajátommal más nevére, sose kérdeztek semmit, nem hogy még szkennelgessek meg faxolgassak papírokat, amikor én fizetek nekik. ilyesmi procedúrán az online pókernél kell átesni, amikor kivenni akar az ember pénzt a számlájáról, ezt még egye fene, megértem. egyébként nem tudom, mire mennének azzal, ha küldenék nekik egy papírt, amin rajta van az én nevem, a pesti címem és kb ennyi, mert a kártyaszáma a magyar kivonatokon nem is szerepel.

szóval visszaírtam nekik, hogy toll a fülükbe, épp utazom, nem tudok szkennelgetni, töröljék a rendelésemet.

időközben a könyvelő bement a boltba és megvette nekem a hőn áhított kütyüt, elvileg ma este meg is kapom.

most már csak az a kérdés, hogy mikor kapom vissza a pénzt az Apple-től. attól tartok, hogy hirtelen áthidalják majd valahogy a technikai malőröket, és kikötök két iPaddel a hónom alatt. de hát izé… ez legyen a legnagyobb bajom.

a mai napon délben megszűntem fázni legalább 10 összefüggő percre. csodálatos érzés.

a főnök nekem mostanában nagyon gyanús. nem elég, hogy baromi szupportív volt velem, amikor közöltem, hogy válok, mert egyrészt kb ő küldött el Hawaiira, másrészt mindenkire rászólt, aki feladatokat akart volna nekem adni ebben az időpontban, hogy hagyjanak csak engem tequilázni pihenni. ez ugyebár ugyanaz az ember, aki a múltkori hivatalos megnyitóra elvárta, hogy az előző éjszaka még vesergörccsel kórházban fetrengő nélkülözhetetlen munkaerő másnap reggel 8-kor legyen az asztalánál és végezze nélkülözhetetlen feladatait.

de ez még hagyján, a tegnapi mítingen háromszor is nyilvánosan megdicsért, sőt, utána még külön rám írt chaten, hogy mennyire konstruktívak és fantasztikusak az ötleteim, mennyire értékeli őket. pedig az egyik ötlet az övé volt, nem is értem, az egója általában nem enged ilyen megnyilvánulásokat.

most meg pénzbéli bónuszt ajánlgat a csapatnak, ha időben és megfelelően teljesítjük a feladatot.

(tegyük hozzá, még nem találkoztam vele, amióta itt vagyok, szóval lehet, hogy a holnapi személyes találka majd visszazökkent a szokásos “ez az ember őrült” kerékvágásba…)

– a mai napon, minden különösebb összebeszélés vagy egyeztetés nélkül a Kártyás és az Angol Pasas is felmondtak a cégnél, a könyvelővel csak úgy kapkodtuk a fejünket. szóval mától hivatalosan is én vagyok az egyetlen fehér ember a cégnél.

– most épp egy röpke 50 fős mítingen ülök (este 11 van). ide fele jövet a nagy sietségben sikeresen kizártam magam a szobából, ezért gondoltam ráírok skype-on a szobatársamra, hogy majd segítsen bejutni. kedvesen válaszolt, hogy itt ül mellettem kettővel és semmi baj, majd hazamegyünk együtt.