Gyerekek. az elöbb visszaolvastam magamat és vagy nem tudok olvasni,
vagy nem tudok írni (esetleg mind kettő), de ez valami rémes!! Nem
szoktatok megfulladni a mondataim olvasása közben? Tanítson meg vki
rendesen magyarul írni, mert ez így nem állapot!! Most egészen
elszontyolódtam… Szóban is ilyen érthetetlen vagyok? Hogy akarok én
így tanár lenni? Bár…na jó, ebbe most nem megyek bele.

Ma valahogy egész nap Napolen Boulevard-t hallgatok (biztos Phage
hatása) és van valami ennek a nőnek a hangjában ami nagyon
tetszik…Hm, mintha valami női hang mániám lenne diszkréten?
Na anyway, hála kiterjesztett ismeretségi körömnek, ma sikerült röpke 2
órát sorba állnunk (különben kb 4 lett volna) beiratkozás végett, de
végul sikerült, igaz valamiért mintha hirtelen bölcsész angolra járnék
a fősikolai helyett, de nem volt erőm reklamálni, miután számon kérték
rajtam a TAJ számomat (amit nem tudtam produkálni) és adószámomat (amit
szerencsésen lemásoltam az egyik papírról a másikra, na ennek mi
értelme lehetett), majd kb ötször fagyott le a rendszerük. Hősként
szabadultam a TOról. Ezt a metaforát folytatva a francia szakon
kellemesen érintett, hogy saját mártírjukként kezelnek csoporttársaim,
mert kb kondoleálni jöttek oda hozzám a francia lektor miatt. Ez jól
esett, főleg, hogy csak távoli ismerősöm az a csaj. Egyébként a francia
szakra sok dolgot lehet mondani, de azt nem, hogy nincs szolidaritás.
Basszus, most jutott eszembe, hogy mit felejtettem elintézni. Na
mindegy, majd csak lesz vmi.
Különben meg kérem szépen ma sikerült egy csikkel elmosogatnom egy
megpenészedett kanalat. Izgi mi? A legrosszabb, hogy teljesen igaz a
sztori. A Madáchban voltunk megint (halad a dekoráció!!) és rám tört a
tisztasági roham. A mosogatóban találtam egy kanalat, amin nagyon
érdekes penész képződött (asszem nem akarom tudni, hogy mi a fene
tudott megpenészedni, hisz azt a kanalat legutoljára abszinth iváshoz
használtuk, konkrétan cukor égetéshez, szoval na, nem értem, de elvégre
én bölcsész vagyok…. Gondoltam majd a viz nyomásávval majd lemosom.
Viznyomás egy nagy túrót, épp, hogy csordogál a viz. Hozzányulni azért
mégsem akartam, de nincs ott semmi felszerelés, szóval kínomban egy
cigaretta csikket alkalmaztam (tök hatékonyan).
Találkoztam a Szinésznővel is, sőt egy rakás emberrel is, majdnem
elájultam az éhségtől a nap végére, de most már jó, most be vagyok
zabálva és az a bajom. Hiába, semmi se jó.
Utálom a regisztrációs hetet. Több kvt iszok és kevesebbet alszom, mint
vizsgaidőszakban. Szombatig ki kéne pihennem magamat, nem kéne
elaludnom a party hevében. Bár van egy gyanum, hogy ez a veszély nem
fenyeget.
Holnap órám van!!! Ez undorító!! Illegális!! Vérlázító!! Szerencsére
egyik kedvenc tanárom tartja, de azért mégis pofátlanság. De legalább
találkozunk. De nem vagyok hajlandó jegyzetelni. Kész. Átmentem durcás
kisgyerekbe, illetve 15 éves lázadó kamaszba. Elrontják itt a hetemet.
Na  jó, azt azért nehéz lenne. Holnap moziba megyek….pápárámpám,
ez örömteli hír (tudjátok, jól alakuló magánélet, meg ilyesmik …)

Nos hát, hogy is volt ez? Én mint ahogy azt le is írtam, próbáltam
nagyon felkészülten szembenézni a mai egyetemi horrorral, de öszintén
szólva ezzel kicsit nehéz. Kezdjük ott, hogy tévedtem, igenis fütenek,
ergo tényleg majdnem el akartam ájulni, illetve hányni is jó lett
volna, meg persze összeesni, de ez már luxus lenne, csak egy kis
szédülésre futotta. Sikerült többszörösen beégnem, illetve idegbajt
kapnom, de legalább spóroltam egy kávét magamnak a kedvenc francia
lektornőmnek hála, aki azzal fogadott, hogy meg kéne tanulnom írni.
Csodálom a flegma fejemet, hogy nem estem neki. Na mindegy.
Találkoztunk mindenkivel, azzal is, akivel nem akartunk volna, minden
esetre egy idő után beszédelegtünk a Madáchba, hogy akkor mi most
dekorálunk. Elfogyasztottuk azt a minimális mennyiségü vodkát, amit
volt, ettől egész kreatívak lettünk. Nem árulom el, hogy mi lesz a
lényeg, majd meglátjátok, meg egyébként is, titok 🙂
Majd rohantam a szó legszorosabb értelmében SÖRre. Itt álljunk meg egy zárójelre.
Két dolgot kell tudni: kedvenc volt angoltanárunk szervezte az össznépi
szinházat, ő az, akit már többször emlegettem megtestesül Atyauristen
néven, egyszerüen nem lehet nem imádni ezt a pasit (persze csak
plátóian, hisz ő köztudottan a pasikat szereti), elájulunk, ha
megjelenik. Nagyon vidám egy ember, legendás röhögőgörcsei vannak.
Másik infó, hogy negyedikben kb féléven keresztül Shakespeare Sonnet
18-jét tanultunk, a végére már tudtuk fejből, megimádtatta velünk ezt a
verset. A mai napig tudjuk egy részét fejből, többször reménykedtünk,
hogy az egyetemen is kihúzzuk.
Zárojel finished.
Szóval K barátnémmal leülünk stratégiai helyre, angoltanárnak
integetünk, majd elkezdődik a darab. 3 férfiszinész, kevesebb, mint 2
óra, 37 darab. Amikor fair Veronában begyalogolt Juliet, aki persze a
legférfiasabb pasi volt ruhában és parokában, mindezt a Pretty Woman c.
számra, akkor tudtuk, nem lesz baj a darabbal. Egész első felvonás
alatt azt hallgattuk, hogyan röhög a terem másik felében drága
tanárunk. Ezen felbuzdulva és miután a szünetben szokásosmód
elflörtöltünk egymással, vagyis megjegyeztem, hogy kopaszodik, mire
megkaptam, hogy démoni vagyok, emelkedett hangulatban a tanárunk mögé
ültünk. Kevéssen mulott, hogy nem tiltottak ki minket a szinházból.
Természeten most is röhögött, mi meg rajta, körülöttünk mindenki meg
rajtunk (nem tudok diszkréten nevetni). Amikor azonban felcsendült a
Sonnet 18 annyiszor elismételt első mondata (“Shall I compare thee to a
summer’s day?”), akkor nemes egyszerüséggel beleröhögtem a síri
csendbe. Ekkor persze Knak és a tanárnak is leesett, hogy miért röhögök
és kevésen mulott, hogy nem zuhantunk kia  képből székestül. Folyt
a könnyünk, már levegőt se kaptunk és sehogy se tudtuk abba hagyni,
olyannira nem, hogy a szinész minket nézett és ő is röhögőgörcsöt
kapott. Innetől mondhatni más síkra tereltük az előadást, hisz a
szinészek elkezdtek imporvizálni (remekül jelzem). Kiszúrták, hogy a
társaságunk francia, erre elkezdték franciául nyomni a darabot, már
szinte fájdalmas volt.
Amikor vége lett, akkor még vagy fél óráig nem jutottunk szóhoz, drága
tanárunkat összekanalaztuk a lépcsőre, ugyanis a nagy röhögésben már
teljsen mozgásképtelenné vált. Felejtehetetlen élmény volt, de asszem
sose fogok tudni Shakespeare olvasni röhögés nélkül.
És köszönöm szépen, a magánéletem is alakulgat 🙂
Szóval euforia kedves olvasoim, ez itt a lényeg. Sajnálom, ha unalmas vagyok ezzel az állandó heppinesszel 🙂

Azért küldök még egy gyors Petri Györgyöt Phagenek, meg mindenkinek, elgondolkodtató.

A Filozófiáról

“Esik az eső” – mondja a kisfiú.
“Na és?” – mondja a mama.
Megfosztva a gyermeket
a felsimerés-kimondás örömétől.
És így tulajdonképpen
minden rossz szándék nélkül
elkezdi leszoktatni a csemetét
a csodálkozásról. És már be is iratta
– akaratlanul- a tanfolyamra,
amit úgy hirdetnek:
“Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?”

10 perc múlva indulnom kell, én meg itt dülöngélek az álmoságtól. Nem
tudtam elaludni tegnap éjszaka egy csomó ideig, reggel viszont fel
kellett 7kor kelnem, ergo most nagyon használhatatlan vagyok, idáig
szerintem egyszer se sikerült emberi formában megjelennem a francia
szakon félév első napján egy kis bunyóra. Ilyenkor az történik, hogy a
francia szak egyébként is kusza és keskeny folyosóira betömörül minden
létező évfolyam és neki áll sorban állni, illetve stratégiai helyeket
foglalni, hogy majd ha jön a tanár, akkor, akkor elsőként lehessen
bezúdulni hozzá. Leginkább egy métert se lehet tenni semerre se és
ismerősről ismerősre üvölti az ember, hogy “Te, irjál már fel a keddi
morfóra!” “Melyikre?” “Te Anna, jösz velem metaregényre?”” Hülye vagy,
az pénteken van!” Szóval ilyen és hasonló teljesen értelmezhetetlen
mondatok töltik be a, mint már említette, egyébként is szükös folyosót.
Időnként bevonul egy tanár, esetleg a tanszék vezető is megtisztel
minket jelenlétével és undoritó művigyorával és rozsaszín ingével
becsoszog intarziás szekrényes, két szobás tanszéki irodájába. A kedves
diák meg befolyik tized magával egy 3 négyzetméteres sztk szobába, ahol
két tanár és egy számítógép kuporog. Tiszta szerencse, hogy tél van és
a BTK nem füt, a végén még el akarnánk ájulni… Persze vannak pikáns
részek is. Pl amikor mindenki által közkedvelt professzor bácsimat
faggatjuk, hogy ugyan már tanárúr, hogy néz ki az új lektor, hisz még
sose láttuk, hogyan gáncsoljuk ki. Kedvenc professzorom egyébként a
létező legszűkebb folyosó közepén ücsörög egyedül egy miniatűr szobába,
félúton a morfó felé. Szobájában nincs semmi, csak egy asztal, egy
aszott kis professzor és egy óriási szekrény, benne első kiadásu
Voltaire-ek, bőrkötésben, egy kulccsal zárható üveges szekrényben. Mert
ilyen ez a francia szak kérem szépen, ránk szakad a plafon, de azért
van egy eredeti Nagy francia Enciklopédiája a tanszéknek, 2 millió
forint volt csak a felújítása. Szóval hiába fogok töményen szitkozódni,
amikor majd beesek professzor bácsimhoz, megtestesül fizikai
képtelenségként, azon gondolkodva, hogy vajh merre lehet egyáltalán a
melltartókapcsom, azért a legnagyobb örömmel fogom ma reggel felvenni
nála utolsó szakszemináriumomat, “Természetfilozófia és irodalom a
18.században”. 18. század, melyet mellesleg abszolut utálok, de ezt az
ötödik szakszem után már be se merem valanni. Majd diszkérten
átsunnyogok egy ajtóval odébb, és felveszem a kisérletező irodalmat, a
metaregénytől a konkrét költészetig. Csak tudnám, hogy mi lehet az…
Hölgyeim és uraim, ellentétes érzelmeimet hallották a francia szakról…

Unikum, sör, rum, kevert, nem értem miért vagyok reggel levert…

Most vagy hirtelen nagyon elromlott az izlésem, vagy Tereskova Unikum c. száma a maga nemében nem rossz.

Tiszta euforikus vagyok gyerekek (tudom, kezd kicsit unalmas lenni, de tessék engem végig olvasni, mindjárt kiderül, hogy hehe, annyira nem is uncsi). Szóval meg vagyok hibbanva. Nem is tudom mióta nem éreztem úgy magamat, hogy csak azért mert valaki (nem akárki, egy bizonyos valaki, na ná) ír nekem egy smst, már totál extázisban rohangálok fől alá. Próbálom nem beleélni magamat semmibe, de lássuk be, az én képzelőerőmmel ezt nehéz. Minden esetre végre a már remélt vérfrissítés bekövetkezett. A továbbiak majd még alakulnak, minden esetre boldog vagyok és energiadús.

Közben egy Tereskova koncertfelvétel megy, és hát izé….pöttyet azért idegtépő ez a dolog. Valószinüleg ha bevedelnék fél liter égetett szeszt, akkor tudnék ilyen szinvonalon énekelni. Bár lehet, hogy még akkor se lennék elég alpári és primitív. Egy volt osztálytársam jut eszembe, kinek butasága és agresszív primitívsége legendás volt. Egész szórakoztató tudott lenni anekdota szinten, de amikor konkrétan az ember szavába vágott, helyesebben üvöltött bele, akkor már nem volt annyira poén. Szerintem azóta nem is üvöltöttem akkorát, mint érettségi évében, amikor a menzán megelözött. Apró baromság, de addigra már annyira elegem volt a csajból, hogy valami teljesen szokatlan hangnemben és hangerőben elküldtem melegebb éghajlatra, mire az érintett kedvesen rám mosolygott és leült, a felügyelő és a menzás néni ellenben annyira meglepődtek, hogy soron kívül kiszolgáltak és meg egy extra desszertet is kaptam, hogy nyugodjak meg. Félelmetes vagyok amikor üvöltök, szerencsére nagyon ritkán szoktam.

Jól jön ez a stabil jó kedv, amit bizonyos smsek kreáltak bennem (nem is annyira a tartalmuk, inkább a puszta keletkezésük :)), holnap valószinüleg szükség lesz egy kis pozitiv flegmaságra vagy jó adag euforiára, amit védőpajzsként tudok majd használni a rengeteg hisztérikus hatás ellen, amik tudják érni az embert az egyetemen…

Hm, épp az Interview egy Vámpirral zenéjét hallgatom. Amint az
blogírási szokásoimból is látszik, ezen a héten keveset voltam itthon.
Ami persze nem baj, sőt kifejezetten ajánlott, amikor kezdődik újra ez
a -kiscsillag- egyetem.
Tegnap az össznépi Besh o Dromból leginkább az lett, hogy találkoztam
Zosiaval 7kor, kellemesen eldaráltuk egymásnak életünk történéseit,
majd Rel kiegészülve neki vágtunk a Szimplának. Itt kicsit elszabadult
a pokol, mint nagy nehezen kiderítettük, Zosia heveny Panadol
mérgezésben szenvedett, ennek következményében fél percenként el akar
ájulni, tömegfóbiája támadt, illetve izzadt, fázott, hányingere volt és
úgy általában, na, nem volt jól. Így pont a koncertkezdéskor úgy
döntött hazamegy, közben szembe jött lengyel konneksön. Eg ideig
kisértük Zosiát, majd valahogy beverekedtük magunkat egy aránylag tágas
helyre (itt csak ötöd magunkkal áltunk egy négyzetméteren).
Tömegfobiánkat egész sikeresen masszív táncolással enyhítettük, főleg
miután lengyel konneksön is kikötött körünkben egy cseh és pár francia
társaságában. A Besh o Drom még mindig remek zenét játszik. Kicsit
sokkot kaptam az énekesnő láttán, aki kb 20 kiló vasággyal. Rendesen
öntötte magába az unikomot, amit a közönség szolgáltatott, így eléggé
megőrült mindenki a koncert végére és virtúoz saxofon szolóra sikeresen
kitáncolhattam magamból az egész hibbant vizsgaidőszakot. Miközben
koncert után épp hagytuk el a helyet, épp felsikítottam ékes francia
nyelven, hogy a tőlünk jjobbra álló srácot, aki a cseh ismerősünkkel
kommunikál számomra ismerős, amikor spontán jelleggel balról rám
köszönt egy ezer éve nem látott kedves ismerős, akivel kellemesen
elbeszélgettünk és egyébként is, kicsi ez a Pest. Vagy az én köreim túl
nagyok. Vagy mi. Röpke 10 percre lenéztünk a Szódába is, de hagytuk az
egészet a fenébe, igaz, imserős itt is volt, számszerint 5…
Rel végül kisebb sétafika után a Ricardo nevezetű intézményben
kötöttünk ki a Jászain és világmegváltottunk, helyesebben elmélkedtünk,
helyesebben én fostam a szót, szegény R meg hallgatta, mert ő egy
kedves ember és egyébként is.
Fél4re már itthon is voltam, ma meg naphosszat punnyadtam, ráeszméltem,
hogy a büdös életben nem leszek kész 5 év múlva a francia szakkal, mert
hülyén vannak meghírdetve az órák. Hát hurrá.
Merészkedtem Cstől kapott amerikai browniest fogyasztani…hát izé…
Eltartott egy ideig míg rájöttem, hogy konkrétan olyan, mint a viasz.
Szóval gyorsan ettem nemzeti érzésből egy kis echte hungarische mákos
gubát, most meg felrobbanok…Hát így megy ez.
Holnap valószinüleg csunyákat fogok ide írni,  mert órafelvétel
lesz, össznépi tobbzodás, anyázás és könyökölés. Kevés volt ez a 10
nap, hogy kipihenjem magamat, még mindig térdig gázolok a jegyzetekben,
ez így nagyon nem lesz jó, a héten megpróbálom összeszedni magamat és a
papírlapokat a földről, illetve nem lenne hülyeség megtalálni azt a
hülye 18. század anthologie-t, mert kitiltanak a
könyvtárból…Szerencsére EBE szinten ellenprogrammot szervezünk a
Madáchba, holnap fogjuk kreatívan kidekorálni az egészet, illetve
holnap kezdjük el, a többi majd elválik. Szóval azért lesz jó is,
ráadásul megye SÖRre a Nemzetibe K barátnémmal és a volt
angoltanárunkkal, szóval nem hinném, hogy rossz lesz, ráadásul angolul.
Szerdán meg japán dobra megyek, vagy mi a túróra, jó, hogy anyukám
szólt, majdnem elmentem naívan karaokezni, de hát ezért kénytelen
leszek majd máskor, asszem kibírom…

Na jó, akkor most én is becsatlakozom, pofátlanul a Lamia+
Bonszájmacska dialogusba, ha már a rohanó világ és hasonlókról van szó,
akkor Lamia, csak azt üzenném, hogy nekem is állandóan az a bajom, hogy
kifakulnak az élmények, hiába szépek, nem elég. Erre én csak egy
megoldást találtam, méghozzá a tömény életet, kicsit fizikailag
lestrapáló, de teljesen jól megvalósítható. Persze jobb, ha az ember
társasági lény és mondju körbe veszi magát hibbant alakokkal. Egyetemen
egy csomó esélyed lesz ilyena alakokkal találkozni, ne aggódj, csak
bírd ki még az érettségiig… Na jó, ennyi volt a nagyon intelligens
kommentárom az egész témához 🙂

Na. Különben meg kreáltam magamnak órarendet, amivel próbáltam
maximálisan legyilkolni az egyetemet, ami sikerült is asszem, hisz most
csak 3 nap tanítást kreáltam magamnak, igaz, azt teletömtem minden
szarral 🙂
Egész délután krediteket és egyéb baromságokat számoltam, aztán a
végére sikerült kihoznom amit akartam. Kicsit para ez a félév tananyag
mennyiségileg, de hát ez van. Megpróbálok kicsit felnőtten hozzáállni a
dologhoz… 🙂
Ma este össznépi Besh o Drom, hej de jó lesz, bár addig még fel is kéne
támadnom, kicsit túl korán riadtam ma reggel és kedvenc tanítványom
egyből letámadott mindenféle egyetemi kérdésekkel, amit próbáltam
értelmezni, de hát nem volt könnyű ilyen kómásan.

Hm, vmiért nem szereti a félkövér betűket a blog…anyway.
Asszem van egy olyan, hogy “Szimpla effektus”. Ma naívan ott ücsörgünk
Bon Jovival (aki R eddig névtelen de annál szimpatikusabb barátja
keddről), ismerkedés végett épp jókat sztorizgatunk, amikor begyalogol
maga R és BB barátja. Nagy egymásnak megörülés és egyebek, akkor még
annyira meg sem lepődtem, de amikor közölték, hogy boszi egy szinttel
feljebb ült, akkor azért jókat néztünk. Már csak Csnek kellett volna
beszambáznia egy fél társasággal, ahhoz, hogy az EBE egyesüljön szent
helyünkön (melyett anno otthonnak neveztünk).
Kellemes esténket Rel egy kicsit furcsa filmmel fejeztük be, a Szimpla
Télikertben (ahova holnap Besh o Drom koncertre megyünk, többed
magunkkal, ripityom!).
A találkozó elött lengyel konneksön robbant behozzám katasztrófa
állapotban, hogy sürgösen magához kell vennie pár ruhát (amit nálam
tárol, mert nem rég össze-vissza költözött), mert nincs mit felvennie
és ez így gáz.
Nagyon kellemes érzés van bennem, az az igazság, rég éreztem magamat ily kellemesen, szóval heppinesz.
Ideje lenne, hogy letépjem magamat a képernyőről, mondjuk inkább egy
kis Ulyssesszel fogom kábítani magamat, melynek az első 30 oldalából
szinte semmit se értettem tegnap hajnalban, de mi az nekem csókolom,
hisz röpke 1300 oldal a könyv, lesz időm megérteni (remélem).

Van nekem egy kedvenc
együttesem. Azért szeretem őket, mert ilyen szövegeket tudnak írni. Vannak néha
emberek, akik a vesztünkbe taszítanak minket, mégis eszméletlenül vonzóak.
Mindenki találkozott már ilyen emberekkel, van aki elmenekül, van aki elcsábul
és van, aki mindig elcsábul 🙂 Én is égtem már meg így, de ettöl még nem jött
meg az eszem, merem remélni, hogy tanultam azért valamit és legközelebb sikerül
csak elcsábulnom és kedélyesen röhörészve átugranom vesztemet. Tipikus esete a
“most vagy nagyon hülye vagyok, vagy nagyon zseniális” állapotnak 🙂

Pulp-Like a Friend

Don’t bother saying you’re sorry

Why don’t you come in?

Smoke all my cigarettes, again

Everytime I get no further

How long has it been?

Come on in now

Wipe your feet on my dreams.

You take up my time

Like some cheap magazine

When I could have been

learning something

Well, you know what I mean.

I’ve done this before

And I will do it again

C’mon and kill me baby

While you smile like a friend

Oh and I’ll come running

Just to do it again.

You are that last drink I never
should have drunk

You are the body hidden in the
trunk

You are the habit I can’t seem to
kick

You are my secrets on the front
page every week

You are the car I never should
have bought

You are the train I never should
have caught

You are the cut that makes me hide
my face

You are the party that makes me
feel my age.

You’re like a car crash I can see
but I just can’t avoid

You’re like a plane I’ve been told
I never should board

You’re like a film that’s so bad
but I’ve just got to stay ‘til the end

Let me tell you – that it’s lucky for you that we’re friends.