Önvédelemből nem mertem ide írni, mert kicsit végletes dolgokat tudtam
volna csak közölni, amin egyesek besértődtek volna, amin én ideges
lettem volna, hogy milyen alapon, mire ők összezavarodtak volna, mire
én szarul éreztem volna magamat, hogy micsoda házisárkányként üvöltöm
itt le a nép fejét, stb. Ergo ezt így en bloc kihagyom, maradjunk
annyiban, hogy bizonyos dolgokkal, helyesebben inkább emberekkel nem
vagyok kötelezően megelégedve és bántónak illetve indokolatlannak
tartom viselkedésüket.
De a mélyponton tegnap boszi átlendített, amikor segítségemre sietett a
Madáchba és felkommandózott egy rakat virágot a falra, illetve a
plafonra. Fel is mostunk, ami lehet, h felesleges volt, ahogy elnézem a
szakadó hóvihart, de ez nem rajtam múlt.
Miszter Iksz nem jön a partyra, aminek obviously nem örültem, de most
már tisztában vagyok azzal, hogy ez valószinüleg nem egy rossz dolog.
Elvégre talán obb lenne elöbb megsimerni közelebbről, mielött rázúdítom
az összes hibbant (és persze pont ezért imádott) barátaimat. Mellesleg
közölte velem, h nagyon be fogjuk pótolni ezt a dolgot, amivel van egy
sanda gyanúm, hogy nem járok rosszul. Ámen. Legalább kevesebb esély van
a botrányra.
Na, ennyit a partyról, útolag majd talán többet, bár ki tudja miket kell majd cenzuráznom.
Tegnap a Humorkával voltunk jelmez nézőben. A Thália színház régi
jelmezeit adják el aránylag jó pénzért. Egy gigászi pince rendszerben
lehet rohangálni és jókat röhögni idiótábbnál idiótább cuccokon.
Találtam egy kicsit extrém kabátot, kicsit drágának találtam, de
szerintem vissza fogok érte menni és pöttyet lealkudom. Nagyone xtrém
egy darab, de az extravagáns öltözet egyre inkább az én műfajom. Amióta
nincs felsőbb hatalom, kinek belepofázását eltüröm, nem tudom mi tudna
visszatartani. Ja, mellesleg ez a felsőbb hatalom semmiképp se anyukám,
hanem konkrétan exgrafikus volt. Nem szidom, mert azzal magamat
minősítem 🙂
Na mindegy, jó volt humokástul rohangálni a sorok között, megcsodálni
Bonszájmacska domina cipőit (ami egyébként már annyira ronda volt, hogy
az valami bámulatos), illetve megtekinteni Albertet és Stratot 80as
évek NDK bőrdzsekiben. Olyan kellemes “töténik végre valami ” fílingje
volt a dolognak. Sajnos elég korán távoznom kellet, mert mentünk
takarítani meg egyébként is…na hagyjuk.
Most megyek, rendet kell még raknom és riasztanom kell a népet ma estére, bár azért elfelejteni már csak nem felejtették el…

Szó se róla, imádok partyt szervezni, imádom a barátaimat, imádom a
hippiket, imádom a helyszínt és a bulit is imádni fogom. Csak ezt a fél
nap stresszt kihagynám, amikor már nincs mit tenni, csak várni
nyugodtan. Közben van időm sikítozva rohangálni, hogy biztos minden
szar lesz. Botrány és hasonlók. Személyes tragédiák, mint pl az, hogy
Miszter Iksz nagyon valószinű, hogy nem tud jönni. Ami több mint drámai
lenne. Szóval itt ülök a szolid sikítófrászban, miközben ráadásul a
hülye ETR rosszul rögzítette az egyik  jegyemet (naná, hogy egy
4est írt be egy ötös helyére…), szóval majd biztos ezzel is lesz vmi
bajom.
Azért ma elmegyek Rel hippi göncöket vadászni magamnak, eredetileg
egyedül akartam menni, de időben nem jön ki sehogy a dolog…Ha Miszter
Iksz tényleg nem jön el leszek kenődve. Ami persze majd tart a buli
második percéig, onnantól valószinüleg magával ragadnak kedvenc hibbant
barátaim. Most nem hagyhat cserben a karmám és a péntek 13.-ai
születésem (amitől véleményem szerint nekem egész életemben szerencsém
lesz. Valahol olvastam, hogy a szerencse többynire úgy müködik, hogy
hinni kell benne. Szóval rajtam nem múlik, kvázi az egyetlen nem emberi
dolog, amiben hiszek.), eddig éreztem a pozitív akármiket Miszter
Iksszel kapcsolatosan, nem cseszödhet el hirtelen minden…Hm.
Na jó, megpróbálok vmi hatékonyat is csinálni.

Hát nem elbeszélgettem az időt? Kezd úrrá lenni rajtam a szokásos buli
elötti para, miszerint minden szar lesz és mindenki rosszul fogja
érezni magát, orbitális üvöltözésbe fog kitörni mindenki mindenkivel,
nem fog tetszeni a zene és egyéb baromságok, amiknek tudom, hogy kevés
esélyük van bekövetkezni, ha én vagyok a házigazda, de ilyenkor
egyszerüen muszáj idegeskednem, mert ez a siker záloga. Megpróbálok
_nem_ kommunikálni miszter iksszel, elvégre flört, randi, kölcsönös
szimpátia, de még mindig csak kétszer találkoztam vele életemben. Na
jó, ez nem igaz, összesen négyszer, egyszer bemutattak minket egymásnak
(hi! bye!), egyszer múlt kedden elhívtam spontán jelleggel a partyba,
és akkor indult el a lavina alapvetöen… Ezzel most már mindenki össze
tudja rakni, hogy ki Miszter Iksz, nem mintha ez bármit is elárulna,
mert új szereplő az életemben. Lényeg ami lényeg, most próbálom az
összes női praktikámat összevakarni vhonnan, csak én annyira nem élek
ilyenekkel, hogy kb fogalmam sincs, hogy hova raktam praktikáimat.
Helyette inkább józan eszemet használom és hallgatok megérzéseimre,
abból már klasszisokkal több van. Kedvenc tanítványom ma közölte, hogy
ne taktikázzak, mert az illető utána abba szeret bele és életünk végéig
nem tudunk taktikázni. Ebben is van valami. Majd meglássuk ez a bulit.
Kivételesen reális esélye van, hogy botrányba fulladjon, de talán
vagyunk annyira felnőttek, hogy ez ne essen meg.

Az elöbb csak úgy postoltam, pedig tudtam volna még folytatni. Csak
időnként rám tör a totális motiváció hiány, mondhatni virtuálisan
leesik a cukrom és nincs semmihez se kedvem, csak az alváshoz.
Valószinüleg a tél teszi, hamarosan majd napsütéssel és napozással
fogok álmodni (minden évben így van). És én még Varsóba megyek…hát
nem vagyok normális. Apropó, varsói imádott barátném egyre jobba
hiányol. Ha tudná, hogy hamarosan találkozunk…Azért nem lesz semmi az
a sokk, amit akkor fog(unk) kapni 🙂

Tegnap egy egész furcsa dologra jöttem rá. Mármint tök hétköznapi, csak
magamhoz képest furcsa. Rájöttem, hogy egy csoporttársamat nagyon nagyon
el akarom kerülni, amit sose hittem volna, hisz elvileg jóban voltunk,
vele ültem anno a Feneketlen Tónál, emaileztünk és ápoltam a lelkét.
Aztán vizsgaidőszakban volt pár szar húzása, amitől fokozatosan
(mondthatni lassan, de biztosan) marha ideges lettem. Mostanra már oda
fajult a dolog, hogy látni se akarom és előre rettegek attól a
pillanattól, amikor majd együtt kell órán ülnünk. Bár azért ez még
talán megoldható lesz, elvégre vagyunk páran. Na de mindegy, az a
lényeg, hogy én általában üvöltök egy nagyon nagyot, aztán gyorsan túl
vagyok az egészen. Nem szokásom kerülgetni emberek és aktívan
idegeskedni. Szóval ez nekem furcsa, nem tudom mennyire voltam érhető.
Az is igaz, hogy nem szoktam vadidegenekbe belehabarodni 10 nap alatt.
Változnak az idők.
Egyébként fent említett csoporttársnál azért borult ki hirtelen a bili,
mert ráeszméltem, hogy mindenben csakis kizárólag a rosszat tudja
látni, ergo soha se fogom tudni megoldani egyetlen problémáját se, mert
sose lesz megelégedve semmivel. Emelett tételesen lealázta azokat, kik
legközelebb állnak hozzám, ami annyira nem jó ajánlólevél.
Remélem a szombati buli agymos, mert a tegnapi napból rájöttem, hogy az
egyetem rendkivül rossz hatással van rám. Mentem le a Dürer lépcsőin és
masszív káromkodásban törtem ki. Spontán és ok nélkül. Egyszerüen csak
csömöröm van. Aztán megjelent valaki, akiről nem akarok rosszat
mondani, mert jobban sajnálom, mint bármi más, de minden esetre
önvédelemből kirontottam az épület elé, mert hirtelen tök rosszul
lettem a képmutatástól. Általában jól bírom ezeket a dolgokat,
fapofával végig hallgatok bármilyen alázást és látszólag a legnagyobb
bunkóság is lepattan rólam, de ezen a héten még szűz vagyok és nyers,
páncél nélkül járkálok. Hétfőre remélhetőleg lesz elég euforiám illetve
rózsaszín felhőm, hogy legyen mibe öltöznöm…
Kedden spontán kifakkadtam boszinak és Rnek, akkor tudatosult bennem,
hogy engem mennyire megbántott amikor két különböző ember is azt mondta
rólam, hogy milyen link vagyok. Ami egy baromság. Ugyanis nem vagyok
link. Nagyon tudok dolgozni. Konkrétan az egyik ember miattam tudott
levizsgázni 18.századból, az én tételeimből. A másik kommentárja meg
arra volt alapozva, hogy nem volt elöttem egy rakás papír, úgy
tartottam előadást a Hairből. Tudom, hogy hülye vagyok, hogy ilyeneken
felhúzom magamat, de ez valahogy nagyon szarul esett. Csak azért, mert
nem vagyok hajlandó pánikrohamot kapni minden egyetemi szarsággal
kapcsolatosan… Persze, tehetnék többet  is, de akkor nem én
lennék az, jó nekem ez a stabil 4.0-4.2 átlag. Nem csinálok belőle
presztízs kérdést, tény és való, mert nem úgy mérem az embereket, hogy
mennyire tanulják magukat a sírba, hanem inkább egyéb, emberi vonások
érdelnéknek. Egyébként is, évfolyam első vagyok, rohadjanak meg.
Bocsánat, ideges lettem. Erre jó az egyetem, hogy egy rakás hülye
emberrel összeboronáljon, akik felhatalmazva érzik magukat, hogy
itélkezzenek. Hm, legyünk objektívek, ha nincs egyetem, akkor nincs EBE
és nincs boszi, CS, R, sőt, nincs kedvenc tanítvány se, szóval azért
valamire jó volt ez az egész. Meg hol lenne Virginia Woolf, Angela
Carter és a posztmodern világkép az életemből? Pff, olvasok egy kis
Joycet, most arra van szükségem. Átolvasni az éjszakát, mint a régi
szép időkben. Bár holnap délelött vásárolni akarok valami hippi
felsőt….anyway.

Visszaolvastam egy rakat blogot még a tv2es időkből, főleg
vizsgaidőszak elötti cuccokat. Valami történt a blogolási stílusommal,
melléültem a budniak, vagy nem tudom, de amiket akkor írtam, azt obban
értettem és jobban tetszett, mint amit most. Persze lehet, hogy csak az
idő teszi.
Vagy 50 bejegyzés után ött elöszőr a szemem elé az a szó, hogy grafikus
és hirtelen belém nyilalt, hogy amióta Miszter Iksz bellibbent az
életembe, azaz múlt kedd óta, teljesen megfeletkeztem exgrafikus
létezéséről. Tudjátok, mint amikor az ember (mondjuk egy unalmas
mondatszintaxis szemináriumon hétfő reggel 8:30kor) riadtan arra ébred,
hogy elaludt. Elöszőr azt se tudjuk, hol vagyunk, utána ijedten nézünk
körbe, hogy e szörnyű szentségtörésnek mi a következménye,
összeomlott-e a világ, kővé vált-e az összes ember. Pislogunk párat,
majd kénytelenek vagyunk észre venni, hogy az ég világon semmi se
történt. Egy szót sincs kedvem erre a témára pazarolni, nem azért, mert
dűhit, sem azért, mert idegesít, bosszúvágy sem hajt,
egyszerüen…semmi. Totális nihil.
Arra jutottam, hogy talán kicsit szükszavubb lettem a blogomon.
Régebben egy kicsit jobban kifejtettem a dolgokat. Pedig a hős korban
nagyon féltem, hogy jaj, mi lesz, ha ezt egyesek elolvassák. Most
inkább csak fásultságból nem mesélek. Enyhe világundor? De csak első
nézésre. Tul.kép enyhült hirtelen az magamutogatási rohamom. Az elmúlt
időkben 3 ember is közelebb került hozzám, 3 ember, akinek meséltem
arról, hogy mik voltak az életemben, hogy milyen is vagyok. 3 ember,
akit próbálok követni, mert megérdemlik. Szóval most nem gyülemlik fel
bennem olyan, amit nincs kinek elmondanom. Ha ebből most bármit is
értetettek…

Minden nő egy kurva. Nincs ebben semmi új. Csak ma megint
beigazolódott, hogy nő vagyok én is. Van, hogy egy enyhe fázis késéssel
tudja csak az ember azt mondani, hogy “ezt ne”. Egy röpke másodperc,
míg a megfogalmazott mondat kimondatattik és a test reagál, hogy talán
távolódni kéne. Az a röpke pillanat a testé, aki sose tiltakozik olyan
vehemensen, mint a tudat.

Kis zürzavar, de most, valamiért, magam se tudom miért, elég erős
elöttem a cél (milyen hülye kép, mintha valami verseny lenne), ahhoz,
hogy ne bénitson le egy kis köd. Magyarul nem kavart be annyira a mai
nap, de azért egy kicsit sokkolt.

Találkoztam végre kedvenc tanítványommal, kár, hogy mind a ketten be
voltunk punnadva, de vele már nem kell semmit se bizonyítani, nem kell
a jó oldalunkat egymásra villantani.

Na szóval kaptok pár képet.
Aki azt kérdi, hogy miért dohányzom, hát tessék a válasz, én ilyen hülye befoláysolható ember vagyok, tetszik a dolog glamourja…

   
Persze én sose leszek ilyen glamour, mert nem vagyok Monica Bellucci (ő látható a képen). Ha tudnék így nézni, mint ezen a képen ő, hát elég hepi lennék. De hiába, nem vagyok femme fatale…

Álmomban háború volt. Egy lepukkant lakásban laktunk albérletben egy
furcsa középkorú párban. Be szerettem volna ülni egy kád vizbe, meg is
engedtem a vizet, de közben rohangáltam fől le. Valahogy SZíria is
becsatlakozott az álomba, de fogalmam sincs, hogy hogyan. Minden esetre
egy varsói sráccal voltam (akivel a mai napig tartom a kapcsolatot). A
házinéni reklamált nekem, hogy túl sok vizet használok el, de végül épp
belecsobbantam volna a vízbe, amikor ráeszméltem, hogy kevés itt a
fény. Elkezdtem keresgélni kapcsoló után, találtam is vagy 20at. Volt
amit tekerni kellett, volt amit nyomni, tolni, kattintani. A fal minden
részén voltak, változó magasságokban. Mindig felgyulladt valami, de
pont nem az, amit nekem kellett. Végül épp bele ültem volna a 
kádba egy közepes félhomályban, amikor a házi azda rontott be és
elkezdett vetkőzni, mert nem vette észre,  hogy  mar foglalt
a fürdőszoba . Aki ezt érti….
Ugyan csak azt álmodtam, hogy Varsóban leszállok a vonatról további 3
emberrel, melyikből az egyik Albert volt. Elindultunk valamit keresni,
de én telefonálni akartam. Mondjuk ez egy teljesen érthető álom, ezzel
nincs is baj 🙂 De ezek a villanykapcsolók…

Drágáim, azt kell, hogy mondjam, hogy remek egy találmány ez a
Bailey’s. Én személy szerint jéggel szoktam inni, de ezzel nem mindenki
van így. De azért jobb letisztázni a dolgokat, szóval azt a nagy adag
Bailey’st, amellyel anyukám fél órával ezelött belibbent a szobámba,
már többnyire megittam, csak, hogy tudjátok. Hiába, nekem már csak ilen
jó fej anyukám van, hol egy Sziget hetijeggyel ront be a szobámba, hol
egy adag Bailey’sel 🙂
Rendkivüli módon szar volt ma egyetemre menni, két pozitív dolog volt
csupán : boszinak egészen hibbant rózsaszín nyuszikás hajgumija volt,
amitől spontán röhögőgörcsöt kaptam mélydepresszióm közepette, továbbá
a tanár (akit imádok) megjegyezte, hogy a múlt évben általam mesélt
viccet tovább adta és nagy sikere volt. Ezen kivül majdnem elbőgtem
magamat, annyira lehangolt az egész. És találkoztam undorítóan álszent
és képmutató barmokkal is, fúúúj. De mindegy, ez már a múlté, hisz
utána voltam moziban miszter iksszel, ami nagyon feldobó volt, igaz a
Hosszú Jegyesség annyira nem egy fantasztikus film, de annyira nem is
rossz, meg na, hát nem azon van a hangsúly 😉 Szóval talán fokozódik a
helyzet… Majd elválik, minden esetre el vagyok varázsolva.
Most értem haza nem rég japán dob estből, nagyon jó volt, annak
ellenére, hogy az elején, volt egy bizonyos frekvencia, amitől kicsit
beszédültem, de utána ez elmúlt. Kiszúrtam magamnak az egyik csajt, aki
a megtestesült anime diák lány volt. Egész idő alatt vigyorgott, nagyon
vicces volt. Jó hangulata volt az dolognak. Nem az a nagy katarzis,
inkább az a kellemesen elmerengős valami. észre se vettem szinte, hogy
2.5 óra elmúlt, annyira kellemesen elgondolkodtam mindenféléken.
Na jó, belefolytom magamat vagy az ágyba, vagy a Longest Journey c. játékba, ami elég izginek tűnik…

Meghekkelték az angolszakos oldalt. Ez azért nem semmi…Elöször tök
hepi voltam, hogy jó van, vannak még lázadó alkatok rajtunk kivül az
egyetemen, de most rájöttem, hogy nekem vmi infó kellene arról a
lapról. Bár elvileg már müködik. Minden esetre micsoda történések
vannak itten! 🙂
Na rohanok arra a rohadt órára (fú, micsoda alliteráció), hát már
nagyon várom, mondhatom… Egy darab emberrel nem akarok találkozni
most egy ideig az egyetemen, kiváncsi vagyok, hogy most, hogy ezt
szóról szóra leírtam, Murphy mennyi idő alatt fogja elém hozni az
illetőt…

Ilyet is kb évente kétszer csinálok. Este 10 elött fogom magamat, és
lefexek. Lehet, h tudatalatt holnap nagyon formában akarok lenni…hm…