mivel ma ebédre pacal volt, üveges tekintetű hal (nem eszem halat, ha üveges van tekintete, ha nem, félek a szálkáktól), és két féle porcogós-ultra csipős valami, ezért elnyámnyomgtam pár darab párolt cukkinit pirított mócsinggal, majd úgy döntöttem, hogy egy életem, egy halálom, veszek valamit a kinti boltban, mert ez így tarthatatlan.

azért nem alkalmaztam még ezt a módszert korábban, mert a boltban nem árulnak teszem azt csokoládé szeleteket, vagy péksüteményt, vagy tudom is ént mit, amivel át lehet vészelni egy délutánt. nem, itt többnyire töltött kacsanyak, meg csipős csirkeszárny a klasszikus nassolnivaló, ami az én helyzetemen inkább rontana, mint javítana.

végül úgy döntöttem, a chips lesz a legbiztonságosabb megoldás, és találtam is két félét. a pirosat alapból kilőttem, hogy az a spicy, még a kis paprika jel is ott virított rajta. marad a zöld, biztos valami hagymás lesz. még jó, hogy megnéztem közelebbről. “with the taste of sea moss.” áhá. szóval moszatos chips.

ezért inkább halált megvető bátorsággal a kekszek felé terelődtem, amivel egyszer már csúnyán megjártuk, mert a banális háztartási keksznek tűnő valami valójában hal aromával ízesített chilis-savanyú háztartási keksz volt.

hosszas válogatás után kizártam a krémes dolgokat (köztük az Orio márkájút is), a csipősnek tűnő dolgokat, és letette a voksomat egy olyan mellett, amin egy nyitott hüvelyű zöldborsó látható, amiből sárga borsók táncolnak ki (talán már értitek, miért olyan nehéz errefelé tájékozódni az ilyen alapvető dolgokban is, mint egy kurva keksz).

teljesen banális győri édes klasszik. most már csak meg kell jegyeznem a csomagolást.

fú, most, hogy a gyárban is akad már munkám (tegnap este f10-kor volt egy világmegváltó mítingem, ami hirtelen új felelősségekkel és feladatokkal ruházott fel, ami pl. azért is jó, mert a főnök mostantól nem fogja úgy érezni, hogy a semmire fizet, és remélhetőleg nem fog fél percenként kirángatni Kínába), kezd kicsit megviselni ez a dupla műszak.

napközben tolom a kínai melót, mindenféle dolgokat szerkesztgetek, magyarázok, gondolkodom, közben próbálok haladni a leányregénnyel, mindezt olyan este 7, f8-ig. ezután visszavonulok a szobámba, ahol egy 20 perces futással megszakítva még hajnali 1-ig fordítom ezt a béna leányregényt.

szóval mostanra tökhülyének érzem magam, teljesen zokni az agyam, azon kapom magam, hogy már egyáltalán nem is követem, hogy mit beszélnek hozzám, a szavak meg nem jutnak eszembe, amikor fordítani próbálok.

bármennyire is szeretem a sokszínűséget, és unatkoznék is, ha nem csinálhatnék sok mindent egyszerre, azért néha arra vágyom, hogy legyen egy darab jól fizető állásom, ne pedig három-négy különböző helyről kelljen összeollózni a havi bevételt.

és tudom, az én kurvaanyámat, mert bezzeg más fele ennyi pénzből nevel négy gyereket egyedül, meg egyébként is, Afrikában éheznek az emberek.

szentséges szűz anyám. ez vár rám szombattól csütörtökig:

16 óra vonat, városnézés, alvás, meeting, meeting, 13 óra vonat, meeting, meeting, alvás, városnézés, 21 óra vonat.

és felajánlották, hogy nem kell menni, ha nem akarok, de én elkötelezett munkaerő vagyok.

persze akkor még nem láttam az útitervet.

jaj istenkém, az élet itt csupa móka és kacagás. történt ugyanis, hogy a szomszéd irodában neki álltak hígítóval lemosni az ablakon lévő ragasztó nyomokat, így az ott tartózkodó húsz ember egyszer csak megjelent a mi négy fős irodánkban (ahol már ültünk öten), egy rahedli sámlival és laptoppal, és szépen letelepedett. az ajtót gondosan bezárták maguk után, de ettől még csak átszivárgott a hígító, ezért jázminos füstölőt gyújtottunk, az ajtót továbbra sem nyitottuk ki, és mivel ablakunk nincs, felkapcsoltuk a légkondit és a plafonon lévő ventilátort max sebességre.

ezek után kedélyesen folytattuk a munkát, miközben lobogott a hajunk a jázminos-hígítós jéghideg orkánban, és az egész társaságból csak én akartam röhögőgörcsöt kapni.

istenem, adjatok egy fröccsöt.

tegnap este elmentem futni, és a neten talált gyorsító feladattal szórakoztattam magamat, ami marha hatékony volt, ebből adódóan ma hihetetlen fáradt vagyok, de sebaj, a fáradtság jó nekünk.

megvitattam a maláj kollégával, akivel együtt dolgozom, hogy mi volt a szombati mítingen, mert ő szerencsésen lemaradt róla. roppantmód diplomatikus voltam, elmondtam, hogy meghatároztuk a célokat, azokat felolvastam neki a jegyzeteimből, mire ő mondta, hogy ezek szerint semmire nem volt jó a míting. én próbáltam nem túl látványosan helyeselni, és teljesen fahangon elmondtam, hogy inkább arról volt szó, hogy miért fontos csapatban dolgoznunk. erre mondta, hogy szerinte folytassuk a saját tervünket, ahogy azt elkezdtük, ne várjuk meg a főnök következő agymenését, mert nekünk a részletekre kell koncentrálnunk.

szóval megnyugtató, hogy más is látja, hogy kicsit kilóg a lóláb, így van remény, hogy tényleg elérünk valamit, és nem üres propagandákat jöttem ide hallgatni egy hónapig.

és mellékesen megjegyezném, hogy arra is nagyon büszke voltam, hogy borzasztó taktikusan kibírtam, hogy egy árva rossz szót se szóljak a főnök viselkedéséről. a végén még megtanulom befogni a pofámat, istenem, itt a vég.

egyébként sokat elárul a cég szuper szervezettségéről, hogy még mindig nem tudni, hogy mikor és hogyan megyünk pekingbe, pedig elvileg két nap múlva indulunk. mindenki azt várja, hogy a főnök böffenjen valamit a témában. ezek után nem csoda, hogy 10 nappal előtte szólnak, hogy jöjjek ki hozzájuk egy hónapra.

ülök itt a kis betonkockámban, fordítom ezt a rohadás leányregényt, meleg van, izzadok, pedig megy a légkondi, de ha jobban felkapcsolom (már megtanultam, melyik krikszkraksz micsoda a távirányítón), akkor tüsszögni kezdek, a másik helyiségben a két szék háttámlájára lógattam azt a két trikót, ami 3 nap alatt sem száradt meg teljesen, felkapcsoltam a plafonra szerelt két asztali ventilátort, várom a csodát, és még kételkedtem abban, hogy ruhák meg tudnak penészedni, haha. buddha bart hallgatok, a folyosón időnként hangos csoszogás, vihogás, sikítozás. a szemközti épületből karaoke-gyanús zajok szűrődnek ki. végre nem esik az eső, talán a ma kimosott bugyijaim is megszáradnak még a héten, és futni is elmehetek ma este, miután lejjebb megy bennem az olajos gyömbéres tojásos tészta, amit két napja eszem délben és este, ittam is rá egy langyos kólát, naná, hogy coca-colát, de azt hiszem, itt csak én érzem az iróniát. időnként csöpög a légkondi az alá rakott kék vödörbe, én pedig kizökkenek gondolataimból, csúszó-mászó-repülő iszonyattól tartok, aztán rádöbbenek, hogy csak a vödör az. a vödrök hazájában vagyok, kicsiny szobámban van három ágy és, megszámoltam, tíz vödör (ebből kettő szemetes) és három lavor. messze szeretnék lenni innen, a városligetben, egy hideg fröccsel a kezemben.