Eztet írtam tegnapelött este vmikor, csak azóta nem nagyon szeretett engem a freeblog…

Nehéz úgy tartósan jól lenni, ha valaki mindig jön
és energikusan belekönyököl kb az egyetlen fájó pontomba. Időidőidő. Nem tudom
megoldani,mert nem rajtam múlik, magyarul jobb ha felkészülök.
Szerb Antal. Elöbb is rájöhettem volna. Zseniális, egyértelműen.
Félek, egyre kevésbé tudok magyarul, félek, egyre laposabb vagyok. Olvasok
tehát, az visszaépíti szétzilált belső világomat, mellesleg nőveli magyar
beszédhelyeségemet 🙂
Régi képeket nézegettem, nem kellet volna, de sebaj. Találtam egyet, amin 46
kiló vagyok. Sokkolóan vékony vagyok, 3 évvel ezelött volt. Nem mintha most egy
bálna lennék, de azért meglepődtem. Talán szeretnék megint olyan lenni, 6
kilóval és pár évvel kevesebb. Bár nem a számokon van a hangsúly, inkább a
tapasztalatokon. Ma valahogy félek, hogy meg fog tőrni az idealizmusom, mert
lassan nincs, ami táplálná. De persze vannak szar napok, illetve fáradt
pillanatok, amikor az agy félrekapcsol, esetleg ki és csak az érzelmi sík
működik, az meg nem tud mit kezdeni egy feltépett sebbel, csak nyalogatni.
Pedig vidám voltam és lelkes. 2 órát ücsörögtem egy proli krimóban kispesten és
feletébb jól szórakoztam a törzsközönségen. Megjegyezném, nem éreztem magamat
kirekesztve, vagy nem oda illőnek, sokkal kellemesebb volt, mint a Café Vianban
ülni esztéká garbóban. Emberibb volt. Meg helyenként groteszk. Mint a
Roncsfilm, azon is azért röhög az ember, mert sírni nem akar. Persze, rémes,
kilátástalan, de mégis van benne valami báj, valami megfogó, amitől mosolyogni
kezd az ember.
Két új szót is alkottam mostanság ráadásul: mondolat (ezt már párszor
véletlenül elsütöttem) és pucc placc. Ezutóbbi vetekszik buborék push-cuccával
(ami egyébként a melltartók kivehető szivacsát jelzi).
Szóval nem volt rossz napom. Sőt. Csak nem kellet volna belém könyökölni. Azaz
magamba könyökölnöm. Mert az ember legtöbbször nem bántják, csak bántja magát.
Én meg csak álmodom. Azzal, akivel nem kéne, akivel nem szeretnék és élvezem és
nem tehetek róla és ez ráül az egész napomra. Kiszolgáltatom magamat
őszinteségemmel, más útat nem ismerek és nem is érdekel, hogy most mekkora
felületet kináltam fel ingyen, ahol pofán lehet engem vágni.
Belemerülök az Utas és Holdvilágba, az leköt

Azért mégis csak érdekes, hogy a puszta ténytől, hogy rám szakadt az év
első hója vmikor éjfél elött kicsivel összerántott bennem mindent és
csodák csodája, minden vitális összetevőm oda került, ahol a helye van.
Ezzel mit kezdene Freud?
Egyébkétn meg irdatlan hosszú nap volt, főleg este 7től kezdve. De
megérte megélni, mint mindig. De máskor nem iszom naívan cappuccinot
este f10kor, csak azért mert lányos zavaromban hirtelen nem tudok mit
rendelni.
Egyébként új szereplő robbant be az életembe, misztikus fiatalember, de
modern vagyok, ezért MSNen kommunikálunk, szóval túl sok élő benyomásom
nincs róla, bár életemben elöszőr mégis élőben találkoztunk és
valamiért megmaradt bennem. Jó ez a wiw, ennyit mondanék.
Simone de Beauvoirt befejeztem, megfogadtam, most nem  női írót
veszek elő, szóval lecsapok az Utas és Holdvilágra, rém ciki, hogy ez
kimaradt az életemből…

Rég értem haza ilyen későn és rág ébredtem  ilyen lendületesen. A
tegnap esti hullámvölgyek leírásával nem próbálkozok, mert felesleges,
lényeg, hogy láttam Jeanne Moreau-t, meg az új Francois Ozon filmet,
amitől kicsit lelkibeteg lettem, de mégis katarktikusan elgondolkodtam
és tulajdonképpen felvidultam, csak egy kis időeltolódással. Sikerült
kölcsönösen nagyon felidegesítenünk egymást buborékkal a minusz
százban, puszta baráti alapon. Ezen felindulva kikötöttünk a Krétakör
Zenekar koncertjén, ahol aztán elfelejtettük minden bajunkat és hülyére
tomboltuk magunkat. Ezek után még rengeteget táncoltunk, sikerült
megbizonyosodnom arról, hogy ha egy használható partnerrel hoz össze a
sors, akkor tudok pörögni, kidőlni és még mitomén mit csinálni. Szóval
az egóm egész jól lett ettől az estétől.
Ma tunyultam ezidáig. Frissen megvilágosulva elmélkedtem mindenféléken,
ilyen elszállt hülyeségeken, hogy milyen is vagyok  én
tulajdonképpen, meg miket szeretnék csinálni és miért nem csinálom én
azokat, meg blabla. Nagyon rég nem feküdtem napközben ágyban, úgy, hogy
nem vagyok beteg, vagy kimerült. Bámultam a plafont és jól elvoltam.
Aztán persze elaludtam, de ez igazán részletkérdés.
Ma még nem találkoztam senkivel, ami hagyján, de még csak
programajánlatot se kaptam senkitől, ami nagyon érdekes, mert szerintem
féléve elöször lenne olyan, hogy senkivel de tényleg senkivel se
találkozok. Ami nem kötelezően baj.
Megint leírhatnám tényszerűen, hogy mik történtek, lehetnék
részletesebb, persze, de őszintén szólva annyira lényegtelen dolgok
vannak az ember életében, hogy utólag nem érdemes őket visszakeresni,
aminek meg kell maradnia, az úgyis megmarad magától. Pl. a pénteki
napom kifejezetten vicces volt, mert azzal indult, hogy beállított
hozzám buborék egy tökkel. Aztán napközben a munkahelyen hülyére
röhögtük magunkat a volt magyar tanárommal, meg jól beégettünk egy
másik tanárt. Este meg megnéztünk egy katarktikusan rossz Grimmet, amit
már nem is tudom miért írok le, talán csak azért, hogy vigyázzatok
magatokra és kerüljétek azt a rémesen pocsék filmet. Ráadásul Monica
Bellucci kb 5 percet szerepel, akkor se túlzottan katarktikus….
Ó. ami még katarktikus (hiába no, sürűn élek), az a hajam. Voltam
ugyanis végre fodrásznál, aki nagyon pofás hajat rittyentett nekem,
érdekesmód rengeteget vágott belőle, mégse tűnik rövidebbnek, ellenben
sokkal sötétebbnek, ami egy kellemes dolog. Na, most meg letesztelem
végre színváltos kacsámat a kádban, kilazítva ugyan azzal a mozdulattal
az izomlázat a seggemből. (rég táncoltam, no).

Mar megint munka. tegnap kicsit keson fekudtem le, eltartott vagy ket kvig, mig magamhoz tertem. Kedvenc mukatarsam beteg, igy ketten nyomjuk itt az ipart, ergo vagy 2.5 orat ultem lukas oran (ilyenkor felugyelek). Abszurdmod meg mindig nem fejeztem be a simone de beauvoirt, pedig rengeteg idom lett volna ra, csak a hulye gyerekek egyfolytaban nyagatnak mindenfele metafizikai kerdesekkel, hogy hol van a viktoria to, meg ilyenek. majdnem nagyon felhuztam magamat egy kis nyomi 11 fiukan, aki kijelentette, hogy en nem tudok franciaul. magam is meglepodtem heves reakciomon, ezek szerint meg mindig ervenyes, hogy erre tenyleg ugrom.
minden valoszinuseg szerint faraszto lesz ez a nap, de a fonok delutan elutazik, szoval legalbb ennyi stresszel kevesebb. lassan vege ennek a hetnek is, ami jo dolog. tulajdonkeppen csak a szerdat kell tulelni, maris minden egyszerubb.
tegnap osseszamoltam, hogy hanyszor kell meg kispestre mennem, csak persze jol elfelejtettem, de egy 25 es 30 kozti szam volt. eskuszom, vissza fogok szamolni.
ahogy olvasgattam a beauvoiromat, amiben konyvjelzokent buborek parizsi kepeslapja van, egeszen ram tort a mult het ilyenkori hangulatom. sokkal zaklatottabb voltam akkor, de akkor meg a jo ertelmben, csak ugy nagyon szerelmes voltam az egesz vilagba, meg szerettem elni. aztan valahol pentek este fele mentem teljesen tonkre. mintha evekkel ezelott lett volna, de minimum 3 honapja. hulyeseg, de valami nosztalgia tort ram. tudom, hogy hulye lelekallapotaim vannak,d e konyorgom, legyenek eletem vegeig, nem tudnek maskepp elni.
tegnap vegre talalkoztam Evel, aki eltunt egy jo par napra. letamadtam az osszes velem tortent esemennyel,a mirol lemaradt. mintha felevet meseltem volna el az eletembol, pedig csak 5 nap volt. a vihar utani csendnek is kezd vege lenni, kezdek kijonni antiszocialis hangulatombol.
ehhez sok koze van egy tegnap hajnali beszelgetesnek, amire lassan mar azt mondanam, hogy halucinaltam. aquanoir-ral beszeltem, aki egy kvazi vadidegen, akivel en Veszpremben talalkoztam kemen 5 percre most nyaron es valamiert megmaradtunk egymas agyaban, aztan a wiwen veletlenul belebotlottam es belelkesedtem, hogy akkor en most kommunikalok vele, erre meglepetesemre o is emlekezett ram es meg erdekes beszelgetopartnernek is minosult, ami azert nalam nagy szo, mert eleg gyorsan elunom a legtobbe mbert (nem, nem vagyok sznob, marmint szeretnek nem az lenni)

Nem, kétségkivül, az életem abszurd találkozásokkal van tele. Valamit
én nem tudok, amit viszont éreznek rajtam az emberek. Rejtély. De
legalább meg tudok lepődni. Ennek a sok zagyva mondat örömére lefexem.

Amióta UndokBeka hallgat, megint nem commentel engem senki… Bár nem
mintha lenne mit…bár ez is felfogás kérdése. No. Ennek örömére megyek
ki a ködbe szétfagyni kispesten.

Jee, tegnap tobb, mint otvenen olvastak engem, ilyen is mar reg volt. ez kisse feldob. itt ulok a fr suliban, nem tortenik semmi, 4tol 5ig mindig holtido, csak most raadasul meg egyedul is vagyok, szoval nincs kivel beszelgetnem, ami egyebkent nem kotelezoen baj.
kedelyesen bambulok ki a fejembol, a tegnap esti-hajnali aktiv idegrohamom atalakult ilyen passziv izebe. egyebkent jo ez a hely, mert az ember legalbb nem marad tetlen es nincs az az erzese, hogy lopja a napot. persze lehet, hogy ram meg pont az ferne mar ram egy kicsit.
ahogy jottem ki delben mariaremetere, szabalyosan tunt el korulottem a varos, olyan kod van itt, hogy a foci palya egyik oldalarol nem is lattam a diakokat, akik pedig lelkesen ott jatszottak.
mas orokolt zenejet hallgatom, yeah yeah yeahs, nem ismertem eddig, de kifejezetten tetszik. szoval a munka hatarozottan jo, volt magyartanarommal hulyere rohogtuk magunkat ebed folott, meg ugy egyebkent is, mint a hulye hormonzavaros libak,komolyan.
egyszeruen le kell szarnom ezt a tanitasi gyakorlatot, de magasrol, valami teljesen massal foglalkozni, csak nem latom meg at, hogy mivel es hogyan. ami pozitiv, hogy rengeteget olvasok mostansag, foleg buborek hatasara, aki meg nyaron ujraelesztette bennem az olvasasi lazt (amiben en 10 eves koromtol egtem, egeszen 17 eves koromig, amikor rajottem, hogy elni jo es ezt az ember nem egy konyv elott teszi meg (attol meg persze lettem bolcsesz, de nem zabaltam a konyveket, mint anno)). szoval ebbol a szempontbol valahol jo ez a nihil hangulat, hogy regi jo reflexkent az olvasasba menekulok. most pl pont simone de beauvoirt olvasok, talan mar emlitettem. lassan lehet, hogy ram ferne, ha nem vmi noi irot kultivalnek, mert kicsit torz lesz a vilagkepem ettol a sok kommunista intellektuel feministatol, mar nem mintha barmelyik jelzovel is bajom lenne…
ennek oromere asszem megyek, leadom a hulye tulora papiromat, decemberre majd felvet a penz, mert a kiscsillag konvelo az oktoberi tulorat is majd akkor fizeti…
de legalabb mar csak 10 perc es vege a npank, marha gyorsan eltelt, ez eleg biztato, irany szimpla es a szineszno, meg a ritualis malnaszorp (100forint, egesz vizsgaidoszakban ezt ittuk, amikor szerveztunk mar visszadobta a kvt es minden penzunket elfustoltuk. rituale rulz)

Hát a tegnapi se volt a legfantaszitkusabb nap az évben. Sztefkával
elég heves vitába keveredtünk, minek következményében boszival nem
voltunk túl használható állapotban egész délután. Ilyen dekadens nihil
tört rám, mint aki nem találja a helyét és nagyon olyanban van, amit
nem szeretne tulajdonképpen.
Én becsületesen lefeküdtem, gondolván, hogy elájulok a fáradtságtól,
ehhez képest olyan kellemes idegbajt kaptam, hogy 4 órán keresztül csak
ültem az ágyban és felváltva bőgtem és remegtem és már nagyon utáltam
mindent. Ezek után ma reggel inkább kihagytam az egyetemet, de most el
kell indulnom az LFB felé, mert nem csúszhatok szét teljesen. Kezd
eszméletlenül mélyen lenni a lelkierőm és mindenenem. Vidám idők
járnak, hiába. Ma este találkozok a Színésznővel, ami jó, mert ő az
egyik ritka ember, akivel mostanság van kedvem találkozni, meg értelme
is van. Különben asszem antiszoc kezdek lenni. Utálok ilyen borús
hangulatú dolgokat írni a blogomra, de ha egyszer ez az általános
fíling, most mit csináljak.
Egyébként közben bécsi konneksönömmel zsírozok le egy december elejei bécsi hétvégét,addig is történik valami.

Van egy csomó zene, amit nem tudok mindig hallgatni, mert annyira kötöm
egy helyhez vagy emberhez, hogy semmi más nem ugrik be róla. Aztán itt
van a Nightwish, amit nem kötök semmihez, mert annyi dologhoz
köthetném, hogy az egész életem ott van. Ezt hallgattam Varsóban,
Párizsban, Szíriában, vizsgaidőszakban, szerelemben, élőben, buszon,
utcán, nappal, éjszaka, hózáporban, sírva, nevetve, hídról bambulva,
ködben úszva, energikusan és lehangoltan. Egy szó, mint száz, ez már
lassan tényleg az életem. Ennyit arról, hogy tegnap hajnal 2ig egy élő
felvételt néztem, a Swanheartot oda és vissza, annyira megfogott ez az
egyébként lassú és gyönyörű szám, hogy elfelejtettem lefeküdni.
Ennyit röviden a lelkivilágomról, olyan kedélyes rózsaszín ködben ülök,
de hát a dolgok múlnak, lassan majd rohanhatok el itthonról, mert miér
ti sne. Pedig ma feküdni kéne a padlón, dohányozni, Velvet
Underground-ot hallgatni, abszintot inni, szelíden flesselgetni és
mindent nagyon nagyon leszarni. Amilyen sürűn emlegetem ezt az érzést,
egyszer majd megcsinálom.

Na ez is egy érdekes nap volt. Fokozatosan éreztem, fel fogok robbani.
Találkoztam a Színésznővel és valami nagyon furcsa állapotban jöttem
haza, úgy éreztem, 3 órát tudnék bőgni, de ez nem tünt túl
konstruktívnak, ezért inkább lefeküdtem pár órára, amitől kicsit
tompább lett minden érzés, ami bennem volt, de csak fél óráig. Ekkor
tudatosult bennem, hogy én most vagy találkozok valami hozzám közelálló
emberrel, vagy szétverek valamit, mert egyszerűen annyira dühös vagyok
magamra. Szóval Szimpláztam egy sort buborékkal. Sok szenvedés árán
sikerült megfogalmaznom fél életemet, ami egyébként akkor és ott egy
rémes érzés volt, de mindenféleképpen indokolt és szerencsés, most
ugyanis, kicsit szétfagyva ugyan, de klasszisokkal jobban vagyok,
tisztábban látom az életemet, meg egyébként  is. Szóval újra van
erőm, hogy életem legrosszabb és leghosszabb félévét valahogy végig
csináljam. Még szerencse, hogy vannak azért mérföldkő emberek az
életemben, különben néha frankón lehúznám magamat a budin, de nagyon.
Kicsit ijesztő dimenziókat tud őlteni a szerencsétlenségem, meg az
őrületem, ha épp olyanom van. No.