Mamám, az ember sose babráljon a sablonjaival, kisebb káoszban ülök. Remélem holnapra ezt nem érzékelitek…

Hát ez vicces. Eddig szarakodtam, hogy akkor megúítom a blog dizájnt,
kaptok valami szépet, vagy mitomén. Ehhez képest 3 órát böngésztem a
netet és nem találtam végül semmit, ami megfogott. Gondoltam átcsapok
minimalistába, de ahhoz meg túl ók ezek a képek. Szóval maradjunk
ennyiben. De kaptok linkeket.

Elmondhatnám ezer szóba, vagy még többen is. De nincs rá időm,
sajnálom, pedig egy élmény lenne. Persze lehet, hogy össze-vissza
beszélek és mindjárt elmondok mindent részletesen. De most legyen annyi
elég, hogy kicsivel több, mint 40 órája nem aludtam értékelhető
mennyiségű és minőségű időt. vagymit. Volkov meg hazament Pécsre.
Végleg. Még vasárnap este. És gondolatok sürűn Marlara a Fight Clubból,
most olyan vok. És élvezem. de vmi kurvára. visszatért az életkedvem,
szerelmes vok megint az életbe és rá tudok csodálkozni ilyen
baromságokra, hogy buborék csinál nekem kakaót éjfélkor. ugy érzem,
magam vok. csak kevesen múlik érzelmi stabilitásom, 3 dimenzíós
szinuszgörbe. de magamban már biztos vok, csak a külvilág tud kissé
kiborítani. attól félek, szegény Volkov klasszisokkal rosszabbul van,
mint én valaha leszek, amit sajnálok, mert nem érdemli meg.
aki meg úy érzi, le van maradva életemmel, az esetleg gondolkodjon el,
hogy vajh mi a túróért nem képes velem találkozni egy órára se, ha
nayon nyomatékosan kérem tőle, akkor se. (ez most egy nyílt levél volt,
az illető magára ismer majd).írnék még, de anyukám rámnyitott és igaza
van, aludni kéne. de oly vonzó az éjszakai hibbantság.
jah és azt élvezem, hogy olyan vok, mint Marla, nem azt, hogy Volkov
végleg kilépett az életemből (kérésemre), azért szadista nem vagyok,
kikérem magamnak. sajnálom az egészet, de nem volt mit tenni.
lábjegyzet: Karinthy egy zseni
útoirat: ma volt Máriaremet, holnap Wekerle, minden kompatibilis
hatóságnál benyújtottam kérvényemet, miszerint ne üssék egymást az
órarendek. reménykedek, hogy fasza egy csaj vok és megoldom. ámen.

No, jelentem alássan, olyat takarítottam, hogy ihaj. Mondjuk amikor a
szönyeg majdnem sikítozva kiugrott az ablakon, amikor meglátta a
porszívót, elkezdtem komolyan aggódni. Aztán amikor a porszívó
elkezdett szabályosan fűteni, akkor már szempillám se rebbent. De
hozsánná, minden és midnenki túlélte a dolgot, kivéve azt a pár millió
élőlényt, akit szándékosan beszippantottam. Jó tudom, annyira nem nagy
sztori. De azért érdekes volt, punktum.

Egyébként meg micut hallgatok (mitsoura), most már be tudom
azonosítani, hogy őt láttam tök véletlenül Pécsett is egy szabadtéri
koncerten. nem rossz zene, no. Rohantam fogadóórát tartani Szimplában.

Tegnapi nyárbucsúztató partym valami teljesen másba fulladt. Ami nem
kötelezően rossz, csak én úgy indultam el, hogy magamba öntök egy adag
szeszt, aztán elhülyéskedünk buborékkal, azt minden jó lesz és vége a
nyárnak. Ehhez képest annyira sok szesz nem folyt, palacsintát
zabáltunk és próbáltam rájönni, hogy lelkivilágom mennyire defektes.
Ebből két lehetőség van: vagy egyáltalán nem és csak buborék
hallucinált kissé kialvatlanul, vagy tulajdonképpen nem annyira, csak
vannak problematikus pontok, amikkel egyszer szembe kéne nézni és akkor
minden jó. Asszem a második lehetőség esete forog fenn. Na mindegy,
érdekes volt ez az egész, nem kötelezően kellemes, de mindenképpen
hatásos. Mondhatni könyebb vagyok pár titokkal, amikről én se tudtam,
hogy léteznek. Ja és erősen elgondolkodtam, hogy lehet, hogy vége sincs
a nyárnak még egy kis ideig…

Közben itt nagyokat tüsszögök, f5kor találkozok a Színésznővel végre
(ezer éve nem láttam), majd Csvel (őt csak Sziget óta nem láttam, höh,
az is egy ideje volt már…). Este  jön Volkov, akiről tegnap este
kiderült, hogy Pesten van, amit valahogy mindenki tudott, csak én
értettem félre valamit… De nem vagyok egy szívbajos alkat, szóval egy
gyors programváltoztatással simán meglátogattam a drága embert (kinek
haja mostanság túl rövid, amit szóvá is tettem).

Röviden és tömören ennyi. Mostanság az egyébként több központú
társasági életem eléggé beszükűlt, ami nem véletlen, meg nagyon
kellemes sok szempontból, de lassan visszaterjeszkedik szokásos
orbitális káoszába, lásd a mai napomat is 🙂 Még írhatnék a büféről,
majd talán fogok is, de momentán megfulladok a szobámban és szerintem
itt már egy egész fauna éldegél, ami ezennel felszámolnék
ünnepélyesen…

Azért este 6kor még nem sikerült sose felkelnem… khm. Igaz, 2kor is
fenn voltam vagy másfél órát, csak közben kiderült, a Kártyás lemondta,
így nem volt értelme, hogy ébren maradjak. a mert tegnap sikerült
kedvenc unokatesómnál dekkolni vagy 5 órát, egészen reggel f7ig.
Beültem mellé a büfé üvegkalitkába és okultam a világ dolgairól.
Elöszőr megtudtam egy s mást a motorosok világáról, aztán a pesti
alvilágról, az aluláró világáról, amdj pakolásztam az ipari szesz
feleseket a hűtőbe. Mindezt kb 4 négyzetméteren az egyébként is elég
nagy darab unokatesómmal.. Egy jobb szociológiai ótával felért a tegnap
estém-éjszakám,c sak most egy icipicit álmos vagyok még. Rám férne már
egy kis Szimpla, csak kihaltak a népeim… Többet késöbb, ébrebben.

Történelmi pillanat, itthon vagyok. Ugyan mehetnék vmi házibuliba,
amibe lehet, hogy végül fogok is, de momentán úgy teszek, mintha
elhinném, hogy nem megyek sehova, csak a Blahára, kedvenc unokatesómhoz
traccsolni. De talán nem is baj, mert holnap f4kor találkozok a
Kártyással, ami egy olyan időpont, amiben elvileg rohadtul aludni
szoktam mostanság, szóval jobb ha nem reggel fexem le.

A kimondhatatlan nevű nő határozottan emlitésre méltó, szóval íme a
neve : Jhumpa Lahiri és a novella kötet címe Interpreter of Maladies.
Határozottan jó.

Csuklóm behalt, nem írok többet.

Huh, ma kétszer keresett ugyan az a szám, ami nekem nagyon derengett,
hogy a francia suli száma. Amikor ez realizálódott bennem, tisztára
felébredtem a stressztől, szóval 5 óra alvás után fel is keltem. De
legalább nem vagyok hülye, igazam volt, tényleg onnan kerestek. Közben
kaptam egy emailt eredetileg orosz vezetőtanáromtól is, amin szakadtam
a röhögéstől, nagyon aranyosnak tűnik ez a nő. Szóval közeleg az új
élet, te jó ég.

Az elmúlt napokban akkorát puffantam a levegőbe emberekkel
kapcsolatosan, hogy alig térek magamhoz. Csak úgy csattantam egy
elegáns(nak vélt) porfelhőben. Még volt bennem elég tartás, hogy vissza
tudjak vonulni, de mint ahogy tegnap hajnalban arra rájöttem, erősen
nyalogatom a sebeimet. Egyrészt egy pitiáner sztori kapcsán kiderült,
hogy emberismeretem kissé elhagyott. Nem is az érzelmi sokk volt
dermesztő, hanem inkább a tény, hogy ennyire félreismerjek valakit, aki
öt éve szerves része az életemnek… Másik ágon meg pofán csapott a
felfedezés, hogy egy eddig hozzám közelálló ember mennyire
mértéktelenül frusztrált és ebből kifolyólag határozottan utálatos és
agresszív. Bármennyire is megértem, én ennyi feszültséggel nem tudok
mit kezdeni. Szóval kicsit rájárt a rúd az ismeretségi körömre az
elmúlt napokra, meg főleg a lelkivilágomra. Na nem mintha belehalnék.
Csak kicsit döbbentem lefele.

Egy csomó embert belső frusztrációk vezérlik egyfolytában. A legtöbbnél
kimerítő pszichológiai elemzést tudnék írni róluk, hogy mi a bajuk és
mit miért értenek szándékosan félre. Ha hinnének nekem és valahogy
feloldanák magukban ezeket a baromságokat, amik kissé elködösítik az
agyukat, sokkal felszabadultabb és boldogabb emberek lennének. De
többnyire nem hisznek nekem (kivéve egy-két határozottan okos emberke),
ami az ő bajuk, egészen addig, míg a frusztrációjukat rajtam tőltik ki
(mert mondjuk nem vagyok egy agresszív alkat és bennem van mindig a
legkevesebb ellenállás). Innentől az egész határozottan kezd az én
bajom lenni, sőt többnyire egy idő után már csak az én bajom (mert
lassan emésztek meg egy-egy ilyen baromságot). Ez nem olcsó
mártirkodás, mert akkor ennél patetikusabb műfajban nyomnám a vakkert
(barokkos körmondatok, gyertek!). Csak úgy rájöttem az életértelmének
egy részecskéjére. Bár szerintem ezt már réges rég tudtam.

Jelentem alásan, vissza vagyok fogyva versenysúlyomba. Ez felemelő.
Ennek örömére reggeliztem egy kis sajtos mascarponeval (ami kvázi
tejszín), mert gondoltam, hogy mégsem lehet rakott kelt reggelizni, de
persze lehet, hogy ez csak egy ilyen hülye nyársatnyeltség…

Tegnap buborékkal kisebb extázist kaptunk könyvtémában, amitől én
alapvetően feldobodtam, mert kevés emberrel lehet extatikusan könyvről
beszélni. Többek között emiatt a beszélgetés miatt magamhoz vettem egy
kis Csáth Gézát, amit már rég akartam. Meg találtam valami
kimondhatatlan nevű modern indiai női irót, aki novellákkal árasztja el
a világot, megtetszett a dolog. Anyukám ilyen modern indiai novella
ember, valószinűleg miatta vannak Arundati Roy-ok a lakásban meg izék
(csodálom is, hogy nincs több Salman Rushdie…). Szóval ma olvasni
fogok, olvasni, olvasni. Erről Lenin jut eszembe és a tegnapi ARC
kiállítás, amin voltak szovjet plakátok, amitől én elájultam. Egy párat
azért szívesen kiraknék a falra… Ha már ilyen sok az orosz téma ma,
közzé teszem anyukám által szüretelt nyelvészeti gyöngyszemeket (én nem
tudok oroszul, ő igen) a szputnyiszkájá tv a műholdas tv, a nyányá
(vagy nyanya, izlés szerint) meg a dada, divatosabban mondva a
baby-sitter. Ezen én behaltam, de lehet, hogy csak azért, mert bölcsész
vagyok. Diszkréten megjegyezném, hogy kicsit leszakadt az állam, amikor
a tegnap kapott finnországi képeslapot, mely egy gyömbéres süti
receptje, anyukám tök jól megfejtette, míg nekem arra sikerült csak
rájönnöm, hogy mi a fahéj és a naracshéj. Szóval ennyit arról, hogy én
vagyok a bölcsész 🙂

Mentem, mert szét van a csuklóm a rengeteg gépeléstől, ámen.

Böff, hogy nőies legyek… Nem kéne tejet inni hajnalban.
Na jó.
Most akkor ünnepélyesen írásba adnám, hogy hibbant életmódomat, mely
abból áll, hogy nappal alszom, éjszaka meg többnyire szimplázok és
fosom a szót buborékkal szombattól felhagyok, mert tény és való, hogy
bármennyire is nekem most erre van szükségem, ez azért nem szerencsés
évkezdés szempontjából. Egyébként is, Volkov szombaton érkezik és
szeretnék vele foglalkozni. Csak még ilyen poszt-sziget időket élek,
tolom a nyarat és az őrületet ahova tudom, mert az a nagy büdös
igazság, hogy qvára be vagyok szarva a szeptember egytől, hogy én
dolgozni fogok, hogy én tanítani fogok, hogy én jézusom, új életet
kezdek. Megfutamodni már késő és tudom, hogy a helyzet magaslatán
leszek, de félek, rohadtul félek, mert még sose csináltam ilyet és
asszem ez normális. Ezért töltöm a napjaimat buborék üdítő
társaságában, mert ő nem fél és mert életvidám ember, akitől mindig jó
kedvem lesz és most nem tudok elviselni negatív dolgokat, mert ha egy
kicsit elgondolkodnék, találnék hirtelen nagyon nagyon sok negatív
dolgot a környezetemben, amitől csak szomorú tudok lenni, mert olyan
emberek vannak szarúl, akik szerves részei az életemnek, csak távol
vannak tőlem és nem tudok nekik segíteni, ezért csak nézhetem végig,
hogy megy tönkre az életük, a szemem láttára.
Most, hogy ezt végre ki tudtam mondani, kicsit jobb, meg sok dolgot
megmagyaráz, de tulajdonképpen egészen höh, nem lettem jól. Öszinteségi
rohamomat hallották, ne aggódjanak, elmúlik. Szép álmokat.

Teljesen megfordult a bioritmusom… Persze lehet, hogy nem negyed6kor meg f7kor kéne lefeküdnöm, akkor kicsit fittebb lennék.
SPontán jellegge rám telefonált Phage, hogy jönnek ma Pestre Joeval.
Szeressük az ilyen spontán dolgokat, majdnem nem maradtam ma Pesten. Na
mindegy.
Egyébként szarság kedvem megoldodott, köszönöm mindenkinek, aki
kedvesen támogatott, vagy szóval szimpátiáját kifejezte felém. Nagy
ritkán agybajt kapok, csapkodok és mindig meghatodok, hogy mennyien
jelzik,nem éri meg.
Tegnap újabb adag sziget kép került elő, hát tudok vágni egy pofát, szó se róla. Elöző életemben tuti rajzfilmfigura voltam 🙂

Na jó, minimális az energiaháztartásom, most vagy visszafexek, vagy összevakarom magamat, franc tudja, hogy menni fog-e…