a fogtéma vége foghúzás lett, ami elég drasztikusan hangzik így elsőre, de miután két hete félőrült voltam a fájdalomtól és azon belül szerdától szombatig szinte egyáltalán nem bírtam aludni az állkapcsomban villámként hasító fájdalomtól és tényleg soha életemben nem voltam még ilyen állapotban, a felkínált megoldás abszolút kecsegtetőnek tűnt, főleg, hogy a doki elmagyarázta, hogy mivel tályog alakult ki az állkapcsomban a fog alatt (lásd még: bedagadt pofa, fájdalmas nyelés, bedurrant nyirokcsomók, enyhe láz), hiába kezdi most el gyökérkezelni a fogamat, jó eséllyel nem lesz hatásos a terápia és csak időmet, véremet és pénzemet vesztegetném. így 12 perccel azután, hogy beléptem a szekrény méretű, erősen 80-as évek jellegű rendelőbe, ki is léptem onnan, retikülömben két féle előre kimért gyógyszerrel és egy nejlonzacskóba csomagult véres foggal.

a hazajutás enyhén ködös volt, miközben két metróvonalon is végigzötykölődtem, számban nagy adag véres vattára harapva a telefonomba és a külvilágba kapaszkodva próbáltam nem bőgni, hányni és opcionálisan elájulni. itthon hazaérve tömény káromkodások közepette (véres) vattát köptem, majd terápiás célzattal káromkodtam még pár percet ékes francia és magyar nyelven, bevettem egy marék gyógyszert és este 7kor befeküdtem az ágyba.

a kezdeti sokk után (és amikor elkezdtek hatni a gyógyszerek) irreális eufória tört rám a puszta ténytől, hogy végre nem szörnyű kínok között telik minden percem, így az est további része vidám kekszmajszolós sorozatnézésbe fulladt.

még pár nap, míg teljesen rendbe jövök, 4 napos antibiotikumkúra vár rám, illetve olyan nyalánkságok, mint például sós vízzel való öblögetés, de ez már mind semmi ahhoz képest, amit eddig átéltem.

a leckét azonban egy életre megtanultam: ha a fogam egy kicsit is fáj, azonnal orvoshoz rohanok vele, nem várom meg, míg majd elmúlik, mert jó eséllyel nem fog és nem dőlök be az idegfájdalom trükkjeinek, amikor például 3-4 napra teljesen tünetmentes leszek és naívan azt hiszem, hogy ezzel akkor minden megoldódott.

miután egy zaklatott nyár után eltöltöttem itt két hónapot a szokásos bőrőndből éléssel idegen tájakon és mások cuccaival telepakolt lakásokban, bevallom, már megint kicsit tököm kilett ebből a nomád életből és az összes szexi vonzatából (lásd még hova a picsába rakhattam a két pulóveremből azt, amelyik kevésbé üt el az öltözetemtől, illetve az emelt színtű pakolási bravúrjaimat). a Tengeralattjáró olyannyira lehangolt, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy hagyom ezt a nagy flancos önmegvalósítást a fenébe és hazamegyek Pestre macskát ölelgetni és vice rosékat iszogatni, csak aztán persze eszembe jutott, hogy Pesten sötét és hideg van és a légkör pár hónap alatt sajnos megmérgez, így nem maradt más hátra, mint bízni a pár hónappal korábbi saját magamban, aki tömény lelkendezés közepette járta Sham Shui Po utcáit és gyerekkora lerobbant káoszát vélte itt felfedezni, ezért hát úgy határozott: legközelebb itt kell majd lakni.

és szerencsére jól kalkuláltam, mert amint kiszabadultam a Sziget fullasztó expat légköréből, ahol technicolor műanyag álvalóságban mászkálnak az öntelt bankárok, unatkozó háziasszonyok és arrogáns franciák és visszatértem a műanyagzacskó nagykerek, a 120 éve operáló tofu kifőzde és az éjszakai piacok kerületébe, máris tökéletes összhangba kerültem önmagammal, hiszen igen, ezért szerettem meg HK-t, mert a mosodában este 10-kor 300 forintért egy kantoniul magyarázó mosolygós néni megvarrja az elszakadt táskád fülét, mert hajnali 2-kor kis piros hokedlin ücsöröghetsz egy bambuszállvány alatt és 700 forintért eheted a forró wonton levest benne friss, ropogós rákokkal és mert az utcád a nap felkeltével óriási bazárrá alakul, de estére mindig rendezett bódésorrá szelidül, ahol nyoma sincs a hello kittis törülközőknek és kamu drónoknak, csak pár patkány unatkozik a standok alatt.

és igen, végre kipakolhattam egy szoba méretű szobában, ahol nem egy, de két ablak is van, kilátással és napfénnyel és még polc is van, ahol elférnek a könyveim és stratégiai döntéseket se kell hoznom, hogy melyik pár cipőmet száműzzem a bőrőndöm aljára inkább, hogy reggelenként esetleg tudjak nyomni egy fekvőtámaszt.

és mivel a lakás tetőteraszon kívül kicsi, ámde használható (noch dazu ablakos) konyhával is rendelkezik, végre átvehetem az irányítást a táplálkozásom felett, többek között mindenféle ételek elkészítésével. ez nem csak pénztárcámra, de hangulatomra is remek hatással van, arról már nem is beszélve, hogy mivel kissé eltúzom az adagokat, a lakótársaim is jóllaknak, aminek aztán végképp mindenki örül.

és hab a tortán, sétatávolságra van egy nagyon korrekt kis úszoda, ahova tegnap és ma is ellátogattam és bár tegnap mondhatni csoda, hogy bele nem fulladtam, ma határozottan dinamikus és sikeres voltam, így van remény, hogy hamarosan igazi rendszert lehet ebből majd csinálni.

(arról nem is beszélve, hogy az elmúlt órákban finalizálták végre a poziciómat egy új feliratózócégnél, így remélehetőleg a filmipar sokadig összeomlását követő anyagi krach is lassan véget ér).