ma egy sorstárs fordítóval pont azt beszéltünk, hogy egy hetet simán lenyom az ember ebből az őrületből, két hét után kezd kicsit fura lenni a világ, a harmadik hétre meg már azt se tudjuk, hol vagyunk. 

én most a második hét végénél tartok a non-stop munkamániából és ennek megfelelően a következőket fogyasztottam ma (úgy, hogy nem szoktam nagyon édességeket enni, max étteremben egy desszertet, nassolni végképp soha): reggel egy kávé, majd délben egy nagyobbacska rúd tejkaramella, amit leöblítettem fél liter kólával (!!), majd megittam még egy kávét és a délután folyamán még elnassoltam két Pocket Coffeet (ami csokoládéba csomagolt folyékony kávé). mi lesz velem a harmadik héten??

ja és mindehez Napoleon Boulevard-t hallgatok, ami szerintem a kóla zenei megfelelője.

(aggodalomra semmi ok, ettem értelmes, rendes ételeket is a mai nap folyamán, sőt, még reggeliztem is).

pár hónapja még röhögtöm azon, aki közölte velem, hogy ő mindent akar, mindent ki akar próbálni, mindehová el akar jutni, mindenkit meg akar dönteni ismerni, semmi sem elég, csak egy élet van, ki kell használni. röhögtem, mert ugye, ilyet nem lehet, aki mindent akar, az nem kap soha semmit, nem tud örülni, sosem elégedett, sosem tud csak úgy a seggén létezni és jól lenni.

elképzelhetőnek tartom, hogy a nagy pofámmal valójában én is mindent akarok, csak az én mindenem nemes egyszerűséggel a munka-magán/társadalmi élet-sportolás háromszögből áll. de hogy én sem fogom megkapni mind a hármat egyszerre, az fix. tegnap este 10-kor kiájultam a képből a fáradtságtól, ma h4-kor ébredtem először, majd 9től este f10-ig másfél óra megszakítással dolgoztam, mozgás semmi, főzés gyanánt egy rántotta, a többi közepesen anti fitnessz szar, kávé három, pihenés, mély levegő, vidámság faktor: nulla. a helyzetet tetézendő, azon gondolkodom, hogy iszomt egy jó gintonicot. vagy megint lefekszem 10-kor. szóval ennyit a nagy sportos életről, futóedzésről, mindenről.

és persze, tudom, nekem kell valahogyan bekalibrálnom a rendszert, de lehet, hogy ez a három komponens egyszerűen nem lehet egyszerre jelen az életemben, bele kell törődni.

a cím valójában le is lövi a poént, nem kertelek tovább, az előbb vettem meg a repülőjegyemet HK-ba, szeptemberben megyek, februárban jövök. a miértekről lehet nagyon hosszasan és nagyon röviden is társalogni, megpróbálom mindkettőt. 

hogy miért megyek HK-ba 5 hónapra?

röviden: azért, mert ehhez van kedvem és megtehetem.

hosszan: azért, mert 2011 január 10-én, miután 5 perce tartozkodtam az országban belém nyilalt, hogy nekem itt élnem kell. mivel 16 éves koromig össze-vissza éltem a világban, tudtam értékelni egy ilyen benyilalás fontosságát és nem hagyott többet nyugodni a dolog. olyannyira nem, hogy amikor még bőven férjnél voltam, a Kártyásnak már azt magyaráztam a hk-i éjszakában a sokadik leértékelt japán sör után, hogy nem érdekel baszki, én kiküldetem magam ide fél évre, nekem ez kell. ő emlékeztetett arra, hogy egyébként van egy férjem, aki talán annyira nem értékelné, ha elköltöznék a világ másik felére fél évre. később, amikor kiderült, hogy a férjem mégis csak nagyon értékeli a nélkülem töltött időt, olyannyira, hogy bejelentette, hogy ő el akar válni, talán szégyenletes bevallani, de a legeslegelső érzés bennem az óriási megkönnyebbülés volt, hogy jaj de jó, akkor mehetek HK-ba. egy szó, mint száz, a hely valamiért fontos nekem és mágnesként vonz az első perctől kezdve (lásd még főnököm misztikus újrafelbukkanásai).

hozzájön ehhez az, hogy az elmúlt két évet azzal töltöttem, hogy összevakartam magam érzelmileg, majd némi munkamániás detúrral anyagilag felturbozódtam. mostanra jutottam oda, hogy ideje élvezni is egy kicsit az életet, nem azért, mert eddig nem volt mit élvezni rajta, hanem mert nem voltam igazán fogékony. némi gondolkodás és merengés után arra jutottam, hogy jelenleg leginkább azt élvezném, ha az egyik legnagyobb vágyamat valóra váltanám, és HK-ban élnék egy kicsit. pár hónap alatt összeállt a kép, megvitattam pár fontosabb emberrel, akik egybehangzóan azt felelték,hogy 3 éve azt várják, hogy kimenjek. Cz tegnap feltette a pontot az ire, amikor csak annyit reagált, hogy “tudod, hogy HK szeret téged és te is szereted HK-t, hol itt a kérdés.” és tényleg.

félreértéseket elkerülendő, nem emigrálok, imádom pestet, a lakásomat, a macskámat, a családomat és a barátaimat, csak most szeretnék egy kicsit világot látni (mint mondtam, idén utazni szeretnék). jó lesz.

(kérdezni ér)

a minap akkor tudatosult bennem, hogy nem a szokásos társaságommal mentem el bulizni, amikor valaki mellettem azt mondta: és akkor álltunk ott a misén, mint minden vasárnap.

nem tudom, hogy csináltam, de az elmúlt 5 napban lefeliratoztam két filmet, két borzadály sorozatot, rögzítettem nagyon sok google promptot (erről hamarosan bővebben) és most rengeteg dvd extrát feliratozok épp. mivel közben hirtelen nyár is lett és nem vagyok hajlandó a seggemen ülni, a fáradtsági szintem egész pszichedelikus. tegnap például lefekvéskor gondoltam olvasok pár oldalt a könyvemből elalvás előtt, de hiába bámultam az ágy mellett lévő 3 könyvre, egyszerűen sehogy sem bírtam rájönni, hogy vajon melyiket olvasom épp.

a macskának vesegyulladása van, kapott antibiotikumot a seggébe, és ki lettem oktatva, hogy hogyan adjam be neki most egy héten keresztül a gyógyszert. mindenesetre továbbra is teljesen jó bőrben van, pedig a doki szerint elég komoly a helyzet.

update: helyesbítek, amióta beledöftek egy injekciót a seggébe és kimondták a füle hallatára, hogy tök beteg, a macska leverten, nyávogva csoszog, időnként kicsit remeg, és minden áron rajtam akar aludni, miközben dolgozom. a nagy szenvedésről csak akkor feledkezik meg, amikor elszáll mellette egy légy, amit gyorsan levadász és felfal. utána jöhet újra a pátosz. a macskám egy primadonna.

tegnap este emberfeletti erővel összevakartam magam a hajnalig tartó mozim (na meg a pár száz feles) mellékhatásaiból, sütöttem magamnak egy lazac steaket némi krumplipürével (mert ugye megfogadtam, hogy többet fogok főzni) és biciklire pattantam, hogy lakásavatóra menjek. gondoltam jaj de jó lesz nekem, éjszaka a városban biciklizni a legjobb dolog…míg az ember nem kap defektet egy alattomos kátyútól. stratégiai döntést kellett hoznom, hogy hátrahagyom a biciklit és bkv-ra szállok, hazaviszem és megint elindulok, vagy lesz, ami lesz, defektestül elmegyek a buliig. végül az utóbbi mellett döntöttem, ami több szempontból is remek ötletnek minősült, mert hajnali 2-kor hazafele lekapcsoltak a rendőrök ittas kerékpározásért (a három kisfröccsömből egyet vallottam be és nagyon bűnbánóan viselkedtem, ezért végül elengedtek, hogy toljam hazáig), a felnivel persze szétvágtam a külsőt is és 3-ra értem haza a sok viszonttagság után, vagyis egy óráig tartott hazajutnom a lőrincz pap térről, ami bkv-val lett volna max fél óra.

ja és arra értem haza, hogy a macska vért pisil, így még azon is tanakodhattam egy kicsit, hogy most ez mennyire súlyos, rohanjak-e vele éjszakai ügyeletre, vagy kibírja ma estig, míg rendel az állatorvos (kibírta, teljesen jól van ezt leszámítva egyébként).

szóval most irány az állatorvos, holnap meg a szervíz, subidu.

(a lakásavató egyébként remek volt).

…vagy mindenesetre random megvilagosodas kereteben hirtelen rajottem, hogy az elmult idokben valamikor visszanyertem egy jellegzetes szemelyisegvonasomat, miszerint minden korulmeny kozott abbol indulok ki, hogy akarhogyan is alakulnak a dolgaim, valahogyan majd lesz es en azt elvezni fogom. es nem, ezt nem a valaskor veszitettem el, hanem meg korabban.

ettol most tiz fokozattal jobban erzem magam, mint a zuhany elott.

mostanaban a banalisnak szamito tevekenysegeim valahogyan irrealis idokereteket nyernek. tegnap muchachaval elmentunk moziba, gondoltuk megnezzuk a lakotarsat keresunk 3. reszet, iszunk egy froccsot, aztan ejfelre otthon vagyunk. ehhez kepest annyira felidegesitettuk magunkat, hogy milyen egtelen szar ez a film (a forditonak meg ezuton gratulalok, hogy azt, hogy “I was into grunge at that time”, úgy fordította, hogy  “nem voltam a takaritas bajnoka”), hogy erre gyorsan innunk kellett egy felest, meg utana meg egyet, majd gondolom meg tizet, mindenesetre egyszer csak reggel 6 volt es en frissen sutott peksutemenyekkel felszerelve vidaman botorkaltam haza.

(de arra azert meg emlekszem, hogy a tancparketten oda jott egy pasi, es megkerdezte, hogy mar ne is haragudjunk, de mi tenyleg konyvekrol beszelgettunk az elobb a bejarat elott, mert ez neki olyan egzotikus, mit beszelgettunk mi konyvekrol hajnali 2-kor. majdnem mondtam neki, hogy ez olyan, mint a pipazas es a toraolvasas, de lehet, hogy nem ertette volna.)

mint ahogy azt korábban említettem, visszakaptam tehát a teljes rendelkezést az időbeosztásom felett. ez egyben csodálatos is, de közben némiképp ijesztő is, mert hiába vagyok lassan hatodik (!!) éve szabadúszó, a rutin sem ment meg időnként a teljes szétfolyástól. szóval kell egy terv, hogy legalább legyen mitől eltérnem, amikor a szakmai sajátoságnak számító spontán káosz beüt az életembe.

az elmúlt egy hónapban gondolkodtam azon, hogy valójában mivel is szeretnék most egy kicsit foglalkozni és arra jutottam, hogy magammal. valójában arról van szó, hogy az egy éves agyonhajszolódásban kicsit leépültem, a fölösleges dolgokat szépen lassan kidobáltam az életemből, hogy a végére aerodinamikus, de némiképp unott munkagép legyek. lehet, hogy nagyon hatékony voltam, de őszintén szólva folyamatosan az volt az érzésem, hogy éppen valamilyen kötelezettségnek kell eleget tennem, eltűntek azok a pillanatok az életemből, amikor csak úgy szimplán élvezem azt, amit éppen csinálok. most igyekszem visszacsempészni ezeket a dolgokat az életembe, akkor is, ha ez esetleg azt jelenti, hogy lassabb leszek (és ezért kevesebbet dolgozom) és kevesebbet leszek elérhető, mert kétszer is meggondolom, hogy kivel hány fröccsöt igyak, ha helyette kicsit magamra koncentrálhatok. nem hiszem, hogy könnyű lesz, mert valójában a prioritáslistámat kell átprogramoznom, hogy a munka ne üssön ki automatikusan bármi mást, illetve a szórakozás ne mindent másfél napra lekapcsoló tivornyát jelentsen, hanem valahogyan párhuzamosan létezzenek a dolgok.

íme, mikre akarok fókuszálni, majd beszámolok, hogy hogyan megy:

– olvasás: 4 év bölcsészkar után 2 évig szabályosan rá sem bírtam nézni egy könyvre sem, majd a skandináv krimik (konkrétan a millenium trilógia) valahogy visszarángatott az olvasáshoz, de egy évvel ezelőttig csak krimiket voltam képes fogyasztani. idén megfogadtam, hogy 25 könyvet elolvasok (miután elszörnyedtem, hogy múlt évben összesen 8 könyvet olvastam el). eddig éjszakánként, lefekvés előtt olvastam, de ilyenkor gyakran belealszom a könyvekbe (kivéve, ha krimi), ezért új időzónákat kell találnom az olvasásra, egy fasza olvasófotelt már beszereztem év elején.

– mozgás: talán még ennek van (meglepő módon) a legtöbb esélye, hogy összejöjjön, mivel az elmúlt hónapokban rálelkesedtem a futásra. most gyártottam magamnak egy új edzéstervet, ami heti 4 futást igényel, a célja megint a 10 kilóméter, ezúttal gyorsabban, lelkesebben, rendszeresebben. vasárnap kezdődik a buli és nagyon lelkes vagyok, mostani célom elérni azt, hogy tényleg rendszeresen fussak, ne pedig hébehóba csináljak valamit és 4 hónap alatt fejezzem be a 2 hónapos edzéstervet.. e mellett kedden elmentem úszni és örömmel konstatáltam, hogy még mindig messze ez a sportolási forma dob fel a legjobban, igaz, éppen felújították a lelátókat a hajós alfrédban, így a nagy kumbaja életérzést kicsit megtörte a flex hangja és a cigarettázgató szakik látványa.

– főzés: az elmúlt hónapokban olyan minősíthetetlen szarokat ettem össze-vissza, hogy már nekem is ég a pofám. teljes mértékben leszoktam a főzésről, ami csak azért butaság, mert alapvetően kifejezetten szeretek főzni, mindegy, hogy mit, ez a tevékenység mindig feldob. nem azt mondom, hogy 3 fogásos menüket fogok minden nap rittyenteni magamnak, de igyekszem nem kekszen és házhoz rendelt izéken élni mostantól. terveim szerint így pénzt és kalóriákat is spórolhatok, az általános good feelingről már nem is beszélve.

– lakás: a lakásom úgy néz ki, mint két évvel ezelőtt, amikor elakadtam egy szinten a dekorálásban. van rengeteg képem, már addig is eljutottam, hogy némelyiket bekereteztessem, de egyszerűen nem sikerült még felraknom őket a falra, pedig lássuk be, nem lenne egy nagy etwas. ugyanilyen folyamatosan eltologatott feladat a gardrób kiszelektálása és az erkélyek helyrepofozása, virágosítása és használatbavétele. valahogyan birtokba kell vennem a lakásomat, mert a 80 négyzetméterből szerintem kb 35-öt használok, ami azért némiképp nevetséges.

– az interneten töltött idő racionalizálása: mivel egyes számú munkaeszközöm a laptopom, érthető, hogy folyamatosan online vagyok. sajnos én sem mindig vagyok az önfegyelem bajnoka és néha idegesítően sok időt baszok el mindenféle nagyon izgalmas cikkek olvasgatásával (hogy a buzzfeedet ne is említsem) a munkát meg sokszor este 8-kor kezdem el csinálni végül. szintén idegesít, hogy mennyire online vagyok a telefonomon, teljes órákat lehet elszarni azzal, hogy az ember sorra nézegeti az összes társadalmi médiáját. mivel több mint 15 éve totális geek vagyok, nem célom hirtelen letépni magam a világhálóról és a különböző gadgetekről, mert ezek olyan dolgok, amiket alapvetően szeretek (látnátok, mennyire oda vagyok az új laptopomért), de igyekszem hasznosabban tölteni az időmet a neten és pl. inkább a blogírásra fogok koncentrálni.

drukkoljatok, mert bár lelkes vagyok, tudom, hogy az ember rohadt nehezen tudja magát átprogramozni, még akkor is, ha ezeket a dolgokat külön külön már többször rendbe bírtam rakni az életemben és akkor határozottan könnyedebb és vidámabb volt az életem, szóval tudom, hogy megéri, csak hát na, old habits die hard.