csak megmutatom nektek a folyosot, ahonnan nyilik a szobank. a bal oldala nyitott, ezert ez egyben a dohanyzo is. a plafon alatt pedig a lepedok szaradnak.
szallas
Kép
Hozzászólás
kína kategória bejegyzései
megjottunk
most epp hajnali 4 ora van helyi ido szerint es nagyon ugy tunik, a jetlagem a szokasos koroket futja, 4 ora nulla nullakor kipattant a szemem, es gyanitom, ez meg egy oraig igy is marad.
szerencsere a modern technikanak hala mar a telefonomon is tudok blogot irni, csak az ekezetek maradnak el.
szoval 5+7 ora – szerencsere esemenytelen – repulout utan megerkeztunk Hong Kongba, vegre!
minden felelmem ellenere a szallason a no regi baratkent udvozolt, egy szamologep es egy naptar segitsegevel percek alatt lebizniszeltuk a szoba arat, majd megkaptuk a kulcsot. elsore azt hittem, hogy azt a szobat kapjuk, amiben anno a Kartyassal fetrengtunk egy meglehetosen jol sikerult “japan sort iszunk egy random lepcson ulve a nyilvanos budi mellett” tematikaju este utan, de vegulis a vele szembe levot kaptuk. anyukammak a szobaval nem volt kulonosebb baja, de a haz bejarata es lepcsohaza azert kicsit megrazta, ezert a nap tovabbi reszeben borzadaly lepcsohazakat mutogattam neki, hogy kontextusba tudja helyezni a mi kis szuper szallasunkat.
a nap hatralevo reszet az alvas elleni kuzdelem hatarozta meg, annal is inkabb, mert este 10-re meg volt beszelve egy talalkank, hogy leadjuk a turo rudi szallitmanyunkat.
leginkabb fel ala maszkaltunk a kornyeken, felfedeztuk a kornyek tematikus boltjait, igy megcsodaltunk szamos elado hazioltart es konyhai felszerelest (a ket szemelyes bambuszgozolon elgondolkodtam, foleg 300 forintos aron), majd beultunk egy helyi etkezdebe (most
eloszor csinaltam ilyet, meglepoen profin tudtam rendelni es ertelmezni a menut), ahol vegre ehettem fokhagymas, huslevesben fott pok choit, amiert ugy rajongom. komolyan, keves ilyen egyszeru de nagyszeru etellel talalkoztam. orommel konstataltam, hogy a palcikaval eves olyan, mint a biciklizes, nem igazan lehet elfelejteni. anyukam pedig orommel fogadta a pincer altal felajanlott kanalat es villat.
este meg nemi kilatast is neztunk a turo rudi fele, es a legendas star ferry sem maradhatott ki. valamiert minden alkalommal hihetetlen megnyugtato ez a 10 perces komput at a tengeren.
az ido kicsit paras es idonkent esik, de alapvetoen udito ez a 20 fok.
holnap (vagyis 4 ora mulva) alapozo programot tartunk HK for beginners cimszoval es felmegyunk az egyes szamu kilatoba, a Peakre, illetve a helyi tortenelmi muzeumba, hogy kikristalyosodjon mind vizualisan, mind tortenelmileg, hogy megis hol vagyunk.
a nap latvanyossaga egyebkent egy jelentektelen megjelenesu jade karkoto
volt, pottom 1 millio helyi penzert, vagyis 30 millio forintert.
pakolási örjöngés
miután ma reggel _minden_ létező ruhámat kimostam, kapucnis pulóverben és maggie simpsonos trikóban feszítettem egész nap a városban, most meg mániákusan pakolgatok dolgokat a fűtőtestre, hogy száradjanak már meg végre, miközben azon filózom, hogy hány darab nadrágra lesz szükségem, mert elegáns akarok lenni, és 95%-os páratartalom mellett hétszentség, hogy semmi sem szárad meg, ami valaha elázik, és vajon vigyek-e szoknyát.
teljesen egyértelműen megőrültem…
haladunk
talán még nem mondtam, hogy a mostani HK-i szállásunkat a könyvelő szervezte, aki ugye korábban a szobatársam volt Tyúkszarfalván. szóval kontaktáltam még márciusban, hogy izé, lehetne-e, persze, hogy lehet, jaj de jó. ez ilyenkor úgy néz ki, hogy ő elsétál a családi jó barátjához, és szépen megvitatják, hogy jön majd két fehér ember, adjál nekik szép szobát ablakkal, jól van barátom, adok neked, még kicsit discountot is kapsz, csak fizesd ki az első napot én meg adok neked mágikus fecnit, ami ezt igazolja. és akkor készül a mágikus fecniről portréfotó, amit a könyvelő elküld nekem, én meg egy hónappal később felmutatom a nőnek, ő bólogat, a fali naptáron elmutogatjuk egymásnak, hogy igen, igen 10 nap, igen, a kulcsért cserébe 100 helyi pénz letét, mosolygunk, és szinte fel se tűnik, hogy nem beszéljük egymás nyelvét.
eddig egy picit izgultam, mert a mágikus fecnit ezidáig nem kaptam meg, de most megérkezett a telefonomra, szóval íme, a világ egyik legmodernebb városában, ahol szabályosan a bokorból is árad a wifi ezzel a sajtpapírral fogom igazolni, hogy jogosult vagyok egy 8 négyzetméteres szoba és néhány vödör használatára egy olyan szálláson, ami nincs fenn az interneten és egy lakóház hátsó lépcsőházából nyílik az ötödik emeleten.
előkészületek
kezdek beletörődni, hogy én csak idegbetegen tudok elutazni a világ túloldalára.
miután három hétig teljesen minimális társadalmi életet éltem, az elmúlt napokban robbanásszerűen megnőttek az éjszakai kimenőim, aminek hatására a mai nap felét félholtan töltöttem, ahelyett, hogy szépen átgondoltam összeszedtem volna a szükséges nyári gönceimet, kimostam volna őket, és előkészítettem volna a holnap esedékes pakolást. ehhez képest itt ülök hajnali fél 1-kor egy közepes romhalmaz állapotú lakásban és egy órája a facebookot bámulom, miközben reménykedem, hogy a nap második kávéja azért most már hatni fog, ha egyszer megittam este 8-kor.
persze nem aggódom, mert egyszer csak meg fogok világosodni, és eszembe fog jutni, hogy hova is raktam a hongkongi metróbérletemet és a konnektordugasz adapteremet, meg hogy ne felejtsek el bokazoknit pakolni, de most épp a vihar előtti csend van, amikor a tizedik 9gag poént nézegetem és kicsit riadtan pislogok körbe a lakásban, hogy izé, én két nap múlva a világ túloldalán, a 25 fokban fogok ülni.
szóval többé-kevésbé csak a szokásos, de be kell látnom, hogy most, hogy nem egyedül megyek, hanem anyukámmal, totálisan be vagyok tojva, hogy mi van, ha hong kong egy szar hely és jaj istenem, minek nekünk ilyen hosszú útra indulni. ilyenkor imádom, amikor teljesen random helyekről (most épp az egyik tanítványomtól) kapok olyan visszajelzést, hogy “ó, de te olyan vagány vagy”.
Stanley calling
Én afféle kissé egomán alkat vagyok, aki szereti nagy pompával ünnepelni a születésnapját. Minden év április 13-án óriási bulit szervezek, mindenki meghívok, előtte-utána még különböző baráti és családi körökkel vigadok, összességében legalább egy szűk hetet ennek szentelek. Nem dolgozom, nem ér a nevem, nekem születésnapom van.
Eddig fontos volt, hogy a becses napon barátaim körében legyek, érezzem a szeretetüket, ajándékaikat nyitogassam, velük igyak, velük táncoljak.
Most úgy érzem, hogy bár barátaim továbbra is ugyanolyan fontosak, mint korábban, ünnepelni tudok pár héttel később is, viszont a szimbolikus napon szeretnék egy olyan helyen lenni, ami az elmúlt két évben a legtöbb békességet és nyugalmat hozta az életembe.
Ez a hely pedig Stanley strandja, Hong Kong sziget déli részén. És mivel az ünneplés egyedül nem az igazi, a születésemben leginkább érintett fél kísér el, az én szuper anyukám, akinek annyit meséltem Hong Kongról az elmúlt években, hogy mostanra tűkön ülve várja, hogy induljunk április 9-én.
Call from the past
Sose fogjátok elhinni, ki hívott ma fel. Tulajdonképpen magam sem igazán hittem el, annál is inkább, mert tegnap félálomban pont a kínai főnököm járt a fejemben, erre ma nem felhív? Hogy óóó, my friend, olyan rég nem beszéltünk, óóó, hogy ityeg a fityeg? Mert itt, Kínában, a helyzet egyre csak fokozódik, és akkor mi lenne, ha ahogy beszéltük, projektalapú megbízások, esetleg egy kis kínai kiruccanás, vagy talán inkább mennék Afrikába? Csak mert, háhá, most már oda is lehet! Igen igen, lenni sok új fejlemény, lenni új bizniszpartner, áradó double happiness. Szóval akkor alrightie, jó? Mehet megint ugyanaz, mint régen? French language specialist, yes?
Nos, mint is mondhattam volna, mint hogy “igen főnök, persze, főnök, szuper főnök”, miközben igyekeztem nem nagyon röhögni a vonal túloldalán. Korai még kétségbeesni.
update: tényleg nagyon akarhat tőlem valamit, mert azóta megint rám írt, hogy az új bizniszpartner nagyon szigorúan veszi a munkakiszervezését külföldieknek (amikor egy kínai outsourcingról beszél, az több, mint vicces), de ne féljek, a könyvelővel majd kiagyalnak valamit. még mindig korai kétségbeesni.
kínai beszámoló
a legutóbbi kiutazásomkor nagyon belejöttem a beszámolók írásába, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom összeszedni az összes ilyen tematikájú írást, és ráncba szedem, kiegészítem, hátha lesz belőle egy kerek egész. drukkolni ér, az “elkezdett projektek befejezése” nevű képességet nem olyan rég tanultam, még kicsit döcögös.
kompromisszum
na, a főnökömmel meglehetősen használható kompromisszumra jutottunk, nem megyek ki többet, cserébe nincs havi fix, de projekt alapon továbbra is oszthatom az észt pestről pénzért.
ez kb a legjobb opció amit ki lehetett ebből hozni, azt hiszem, kivételesen sikerült jól kijátszanom a lapokat és nem felfortyant aggyal előre neki rontanom mindennek, ami él és mozog.
így 30 felé közelítve ez egész szerencsés azért.
new beginning
szóval az van, hogy fel akarok mondani kínának.
két nyomos érvem van:
1:
2:
A Deákról indultam a Jászaira. Szép idő volt, meleg volt, nem lengett se árpádsáv, se hűvös szél, inkább gyalog menten.
Először is elmentem az Andrássy és Bajcsy sarkáig, jól megnéztem magamnak az Anker köz felfoghatatlan házait. Megbámultam a képkeretezőt, ami ott van, amióta csak emlékszem. Az Andrássy sarkán újfent rácsodálkoztam az Antikvárium házán lévő böszme Hermész szoborra, amit pár hónapja fedeztem fel először. Szegényt jól meg is gyanúsítottam, hogy valami tatarozás mellékterméke, pedig megbízható források szerint már a második világháborúban is ott állt. A napos oldalon elindultam a Bajcsyn és a videótéka előtt átmenten a Bazilikához. Itt kicsit bebambultam és ezúttal a kétlépcsős zebrát gyanúsítottam meg, hogy eddig nem volt ott. A Bazilikára fittyet se hánytam, az engem csak éjszaka tud érdekelni, helyette kivergődtem a Szabadság térre, ahol vidám gyermekraj üdvözölt a játszótéren. Hangos sálálák közepette átszökdécseltem a homokozón, kikerültem a libikókát és jól megbámultam a volt Tőzsdét, ismertebb nevén a Tévé Székházat. A Szovjet emlékműnél kicsit megálltam, mert leszakadt az állam és emlékszem, eszembe jutott, mennyire szép város is Budapest. Elindultam a Parlament felé, amiből jó ideig csak a kupola látszott, de már az is elég volt nekem. Kikerültem Nagy Imrét, eszembe jutott egy részeg este csúcspontja, amikor beleugrottam a szobor alatt lötyögő 30 centi vízbe, majd tovább batyogtam. A Néprajzi Múzeum előtt megálltam és visszanéztem, szokatlan a kordon hiánya, az átadott parkoló. Aztán a Duna-parton végigjöttem, a Szalai cukrászdába beugrottam, vettem három francia krémest és azzal boldogan mentem tovább, el a Cirkó előtt, ahol az első sorban van egy kanapé, el a Fehér Gyűrű előtt, ahol drága a csapolt sör és rossz a bor. A Jászain még kicsit néztem, ahogy a BMX-esek bravúroznak a virágágyások között és megállapítottam, hogy határozottan jól érzem magamat.
Az első a kínai szállásomról egy videó, a második pedig az egyik kedvenc sétaútvonalam vidám leírása 2007 elejéről.
kiegészítő információ: a főnököm azt szeretné, hogy negyedévente két hónapot töltsek pesten és egyet kínában.
Ahogy esik, úgy puffan 