kiotó

Közzétéve Szerző:
4

mint ismeretes, kiotóban múlt évben is jártunk Szmisszel és itt taglóztak le a csodálatos zenkertek, amik köré idei utamat szerveztem. első éjszaka nemi még velem volt, így gyorsan mulatni vettük az irányt, ami végül könnyed okonomiyaki (itt kicsit másképp készítik el kedvenc palacsintámat, például van benne rózsaszín gyömbér, de lényegében ugyanaz a finom comfort food, mint máshol) és sok sör fogyasztásában merült ki, majd elvezettem nemit a másik kedvenc kiotói látványosságomhoz, Gionba, a régi szórakozónegyedbe, ahol a gésák is megtalálhatóak a mai napig, bár ritkán láthatóak. nekünk óriási mázlink volt, mert az egyik hely hátsó ablaka alatt sétálgatva remekül megfigyelhettünk egyet, amitől rám óriási eufória tört, amit sajnos barátaim közül elég kevesen értettek meg, de ez a világutazás már csak ilyen műfaj. hazafele még betértünk egy izakayába, ahol szokásos nyárson sütött ezt meg azt ettünk hajnalig további sörök társaságában, mivel rádöbbentünk, hogy ez az utolsó együtt töltött esténk.

másnap valóban nem maradt más, mint elbúcsúzni egymástól, majd miután nemi visszatért tokióba, én némi bambulást követően nyakamba vettem a várost. 3 hónap távlatából már ki emlékszik minden nap apró részleteire, kiemelném a lényeget, miszerint újból eszembe jutott, hogy kiotónak teljesen idétlen buszrendszere van, ami ugyan hatékony, de őrjítő lassúsággal megy körbe körbe a városon, miközben biciklisek hada cikázik vígan a profi biciklisávokban, ami egyébként elég frusztráló élmény volt. az időjárás elromlott félidőnél, de azt spec részletesem leírtam, hogy azt a napot voltaképpen zabálással töltöttem, ami egyáltalán nem volt kellemetlen élmény. szintén az elromlott időjárás miatt végül nem béreltem biciklit, aminek következményében rekordtávolságokat mászkáltam, amitől egy idő után kissé nyűgös voltam, ezért ilyen mondén dolgokat is csináltam, mint hogy elmentem szupermarketbe és bevásároltam mindenfélét, hogy főzni tudjak magamnak vacsorát (mint emlékezetess, előtte lehúztam két hónapot a Tengeralattjárón nulla konyhai felszereltséggel, amitől már konkrét elvonási tüneteim voltak), amit aztán filmnézés közben elfogyasztottam. igen, SAJTOT is ettem, ami ugye HK-ban megfizethetetlen luxuscikk.

de ami valójában kitöltötte a Kiotóban töltött 4 napomat, azok a templomok és főleg a kertek voltak. nem tudnám felsorolni így hirtelen, hogy hol mindenhol jártam, de felkerestem az előző évben megtekintett helyek 90%-át és lassan végigjártam az összes kertet, gyakran kétszer, vagy akár többször, fényképezőgéppel és anélkül, meg-megállva, helyenként egész meghatódva. ha tehettem volna befaltam volna a látványt, az időzítés tökéletes volt, irreális szépségű színekben úszott a természet, lángoltak a fák, a földet pont festői mennyiségű levél borította, giccs vagy nem, de többször legszívesebben elsírtam volna magam.

kiemelt élmény volt a Filozófusok Sétánya mellett sétálni, ahol múlt évben Szmisszel valahogy elfogyott a türelmünk és ketten kétfelé menekültünk a századik templom láttán (én a Manga Múzeumba mentem olvasgatni, ő a hercegi palota padlóját tesztelte), most azonban szinte sajnáltam, amikor vége lett a kis patakmenti sétának és nagyobb útra kellett kavarognom, úgy éreztem, még bármeddig tudnék ott sétálni. extra örömmel töltött el, hogy az előző évben kiszúrt kóbor macska zóna (egy rövid szakasz, ahol rengeteg macska él, kis népnevelő piktogramok buzdítják a népet, hogy fogj egy neked szimpatikus cicát közülök, vidd el kimiskároltatni állatorvoshoz, majd hozd vissza megjelölt füllel, etetni fogják a környekbéliek és jó gondjukat viselik majd) most is ott volt és most is tele volt kissé pufók és közepesen szimpatikus macskákkal, akik ott primadonnáskodtak nekem.

bár még mindig nem kupálódtam ki eléggé a témából, most már tudom, hogy én többnyire a tájkép kerteket kedvelem, mert azokban mindig van egy tó, vagy valamilyen jellegű víz és gyakran híd is, ami ha belegondolok, többnyire az a két elem, amit egy városban is szeretek megtalálni, különben hiányérzetem van (HK-ban pl nincsenek hídak és ez mindig elkezd zavarni). mélyen megrendítenek és megérintenek ezek a tökéletes kompozíciójú helyek, ahol valahogy minden harmonikusan illeszkedik a környezethez, az utat is egy anyagában és mértékeiben oda passzoló rúddal zárják le a látogatók elől, sehol egy erőszakos elem, sehol egy szögletes valami ebben a lekerekített világban. bár sok helyen tömeg volt, valahogy nem emlékszem zajra, a szelfibotokat jó érzékkel kitoltották, enni, inni nem szabad, de valahogy még a legbunkóbb turistának sem igazán jut eszébe ilyesmi, mert amennyire láttam (bár nem a többiekkel foglalkoztam), fura révületbe esik mindenki, amint belép a kertekbe. óriási szerencsémre teljesen véletlenül kifogtam egy éjszakai nyitvatartást, amikor a kerteket éjszaka újra megnyitják, és stílusosan megvilágítva kínálják a látogatók elé. szintén kvázi véletlenül leleményesen a hosszú sort egy előre megváltott jeggyel sikerült kikerülnöm, így nem kellett több órás várakozással megtörnöm a zent és több kört is mehettem zárást előtt.

az út során mentem még kertekbe és varázslatos helyekre Japánban, de még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni, mitől ennyire tökéletesek ezek a helyek, csak azt érzem, hogy ahogy belépek egy olyan helyre, ahol minden a legtökéletesebb helyén van, bennem is minden egy kicsit közelebb kerül a legtökéletesebb helyéhez és végtelen alázat lesz úrrá rajtam, ahogy elmerülhetek egy ilyen kifinomult, tömény szépérzékben.

 

japán beszámolók

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

beszámolót ígértem, és mivel hamarosan újra útnak indulok (erről bővebben később), azt hiszem, most vagy soha tudom még visszaadni a japán út második felét, amikor is vidám magányban utazgattam jobbra-balra még novemberben. szokásos módszerrel a fotókat külön posztba pakolom, a sorrendet bogozzátok ki, ha nagyon akarjátok, annyira nem lényeges az élmény szempontjából.

a hely, ahol lakom – életkép

Közzétéve Szerző:
1

említettem már, tradicionális helyen lakom, a piacon lila tónusú, virágos steppelt pufajkát lehet kapni, passzoló nadrággal, hogy életszerű kantoni néninek öltözhessen az ember, igaz, ahhoz még kellene egy jóféle mamusz is. a tradicionális patikában, ahol üvegbödönökben mindenféle szárított furcsaságok merednek az emberre, hétvégén fehér köpenyes orvos rendel íróasztal mögött, aki csekély vizitdíjért meghallgatja a pácienseket és felír nekik valamit a bödönökből. teregetni mifelénk a tetőn szokás, de amióta esős az idő, én is gondolkodás nélkül akasztom ki különböző ruhaneműimet a lépcsőfordulóban lógó kötélre, eszembe se jut, hogy másnapra esetleg nem találom ott a méredrága bőrdzsekimet. igaz, a héten inkább mosodába mentem, ahol jutánys áron szárítógéppel megszárították a ruháimat, és úgy mellékesen elmagyarázták, hogy mázlim van, mert a közelgő kínai újév miatt most mindenkinél nagymosás van, ezért nagyüzem van minden mosodában, és tényleg, most, hogy jobban figyelek, mindenkinél jellegzetes óriás fehér nájlonszatyrok és gyanús vállfák vannak. felfedeztem azt is, hogy tőlem épp csak egy sarokra, a 120 éves tofu kifőzde mellett remek rízstésztát lehet kapni, amit szálanként mérnek és forró vízből kihalászva szabóollóval vágják fel, majd háromféle szósszal öntik nyakon. és ha az ember elvitelre kéri, egy zsírpapír, egy műanyag tányér és egy nejlonzacskó segítségével az egészet szuper profin elcsomagolják. és ha már streetfoodról van szó, egyik nap balra fordultam, ahol jobbra szoktam, mert egy békésen szundikáló macska eltérített, és lám egy remek dumplingezőt találtam, ahol senki sem értett angolul, de egy mosolygós néni előjött a konyhából és türelmesen felnyitotta nekem az összes fedőt, hogy bökjek rá arra, ami tetszik, majd egy számólógéppel elárulta az ebédem nevetségesen alacsony árát. és ma reggel, amikor kiléptem a lépcsőházba és füstszagot éreztem, nem riadtam meg, hogy ég  ház, inkább csak érdeklődve mentem egyre lejjebb, míg a szálló pernyében meg nem pillantottam a szomszédasszonyt, aki az erre a célra rendeltetett kis piros lyukas vödörben szerencsepénzt égetett, én pedig nyugtáztam, hogy milyen jó, hogy a másik szomszéd egy lépcsőfordulóval feljebb tárolja a gázpalackokat, mert így bizonyára az egész házra jószerencse vár, nem pedig pusztító gázrobbanás.

évértékelő, előre-hátra, össze-visszatekintő

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

amikor valamikor 2012 tavaszán a Könyvelővel tyúkszarfalvi kis lakosztályunkban teázgattunk és elmeséltem neki, hogy egyébként válok, egyrészt megkérdezte, hogy a férjemnek vannak-e rólam meztelen képei, majd amikor biztosítottam róla, hogy nincsenek (közben mondjuk kicsit elgondolkodtam a helyi társadalmi szokásokon), vidáman hátba veregetett és megnyugtatott, hogy ugyan, ugyan 28-35 golden period for women, ami ugye nagyon kapóra jött, mert épp 28 éves voltam.

bár percre lebontva nem tudnám így hirtelen felídézni az azóta eltelt majdnem négy évet, de maradjunk abban, hogy az első kettőt nem jellemezném a golden jelzővel, de még annyira a rozsdással sem. nem is annyira a szakítás volt igazából a megrázó, bár persze nem volt egy egyszerű kör, de sokkal nagyobb kihívást jelentett rájönni, hogy now what, mit kezdjek magammal így hirtelen egyedül és úgy egyébként ki is vagyok, most, hogy nem elégedhetem meg azzal a válasszal, hogy valakinek a felesége vagyok. sokáig tartott felfogni, hogy a világ valójában teljes mértékben a rendelkezésemre áll, és igen, kell egy kis akaraterő, egy kis elszántság, talán némi hülye vakmerőség és enyhe leszaromság, de úgy egyébként el lehet indulni, ha éppenséggel arra vágyom, hogy elinduljak.

mint ismeretes, ugye tényleg el is indultam és most már második szezonja járom ázsia változatos pontjait, egyre gyakrabban egyedül, ami alapvetően nagyon jó dolog. és igen, most már egyet értek a Könyvelővel, mert azt hiszem, sosem voltam ennyire kiegyensúlyozottan és magabiztosan saját magam, ami önmagában rendkívül üdítő. ha gyakorlati dolgokat nézünk, a korábbi évek kilengéseihez képest sose ittam és dohányoztam ilyen keveset, rendszeresen alszom, eszem, olvasok és új kedvenc hobbim a testmozgás. úgy érzem, nem csak jobban meg bírom fogalmazni, hogy ki vagyok és mit akarok, de meg is tudom valósítani ezeket a dolgokat és ki tudok állni magamért szükség esetén (a látszat ellenére régebben előszeretettel rendeltem alá magam másoknak, mert szezont a fazonnal keverve azt gondoltam, ezt hívják kompromisszumnak).

ennyit a visszatekintésről. ami a jövőt illeti viszont árnyalnom kell a korábbi bekezdések nagy kumbaya hangulatát, mert azért nem egészen az történt, hogy egy nagy drámát követően csapot-papot hátrahagyva elmenekültem a világ másik felére új életet kezdeni és itt most felhőtlenül nyaralok azóta is. valójában a legfontosabb és legnehezebb kérdéseket magammal hoztam ide, hogy önkéntes száműzetésben, egy számomra biztonságos és otthonos helyen eltanakodjak rajtuk és kihozzak belőle valamit. mindezt úgy, hogy mesterségs vákumot generálva kilőttem magam alól a legfontosabb támogatói hálómat, a barátaimat, a családomat, budapest ismerős utcáit, a macskámat, a biciklimet, mindent, ami korábban alapból definiált. coelhosan mondva kiléptem a komfortzónámból, nem egyszer, hanem sokszor egymás után. és ne higgyétek, hogy annyira kellemes, vagy szórakoztató lenne, mert bár humorérzékem és nyitottságom gyárilag van doszt, bennem is rengeteg félelem kódolódott be az évek során, és eltartott egy ideig, míg eljutottam odáig, hogy nem izgat, mik a vacsorám misztikus összetevői, mikor ér oda az éjszakai busz, amin ismeretlen tájakon zötyögök épp, ki iránt tör rám hirtelen lángoló szerelem és ki fog megbontránkozni a meggyőződéseimen. igen, bátrabb lettem, mert minden alkalommal bebizonyosodott, hogy ezekbe a dolgokba mind nem lehet belehalni, sőt, a vakító migrénbe se és az alattomos fogtályogba se, pedig akkor még a humorézérkem is elfogyott. és remélem, szelidebb is lettem és kevésbé ítélkezem mások felett és alázatosabb vagyok, bár tudom, erre nap mint nap oda kell figyelnem, mert még mindig nehezen jön ez reflexből és puszta jóindulatból akarok még mindig mindenkit megmenteni vélt vagy valós hülyeségektől és halálra izgatom magam mások döntésein, ami valójában, lássuk be, nem tartoznak rám. a szép, naplementés, bölcs idézetekben az egész olyan egyszerűnek tűnik, mintha az ember ezeket a dolgokat csak aktiválná magában, kicsit olyan ez, mintha oda mennének egy szép képeslappal egy átlag emberhez, hogy nesze, nézegesd egy kicsit, aztán fuss egy maratont, mert végülis “fejben dől el az egész”, azt valahogy sokszor kihagyják a számításból, hogy célszerű felkészülni és edzeni is előtte, ami bizony néha azzal jár, hogy tököd kivan mindennel, mindened fáj és egyébként is, sushit szeretnél majszolni valami gügye sorozat előtt naphosszat.

szóval megérte és nem csinálnám másképp de úgy érzem, még egy szezon ebből az életmódból már felesleges önsanyargatás lenne. úgy érzem, kellőképpen megerősödtem, hogy visszamenjek a természetes közegembe, a nyüzsgő pesti életembe. nem, nem fogok tudni ott maradni, ezt már most tudom, de lehet 1-2-3 hónapokat is utazgatni, lehet Európán belül is digitális nomádkodni és persze Hong Kongba is bármikor vissza lehet jönni, de azt hiszem, nincs szükségem már évi 8 hónap intenzív terápiára és főleg nem magányra.

egy szó, mint száz, május közepén székhelyváltás következik, ami valahol elszomorít, mert azt hiszem, Hong Kong volt életem eddig legsikeresebb projektje, ami minden hozzá fűzött reményt beváltott, de most ideje más vízekre eveznem.

ezek után talán nem meglepő, hogy idei prioritásaimat a kapcsolataim képzik, illetve szeretném tovább erősíteni a fitnessz vonalat, ami hosszú évek után végre beindult.

a jáde skorpió átka

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

(ez egyébként egy woody allen film címe, és csak elég távolról kapcsolódik a történethez).

 

az elmúlt öt évben, amióta járom ázsiát és a korábbi tíz évben, amit arábiában töltöttem, megtanultam, hogy rendkívül sok mindent lehet motoron, taligán, szamáron, biciklin, traktorgumis faszekéren, vagy egyszerűen bambuszrúdon, vállon, fejen, batyuban szállítani. mosolygok, de különösebben nem rendülök meg, amikor egy motoron ülnek hatan, közülük valaki egy élő kecskét fog, a család egy másik tagja pedig félkézzel egy gázpalackot tart. amikor múlt évben burmában egy élő kakassal szálltak fel a külvárosi vonatra, nyugtáztam, hogy milyen jól nevelt egy állat, hogy illedelmesen helyet foglalt és türelmesen várta, míg három óra alatt megtettünk tíz kilométert.

azt is tudom már, amióta egyszer a virágpiacon nekitoltak az oldalamnak egy raklapnyi orchideát, hogy Hong Kongban ha valami, a taliga biztosan sose fog megállni, és jobban teszed, ha elugrasz előle mihamarabb, különben könyörtelenül legyalulnak és még nekik fog följebb állni.

de azért hogy ma az utca közepén elgázoltak egy gurulós üvegvitrinnel, ami tele volt jáde buddhával és arany sárkánnyal úgy uszvke háromszázezer helyi dollár értékben, az azért egy picit meglepett.

 

továbbra is kedvelem a lakótársamat

Közzétéve Szerző:
2

mert amikor reggel (bár ezt a napszakot máshol azt hiszem, délnek hívják) a konyhában kábán összefutunk, csak azt kérdezi, hogy “főzöl kávét?” és közben leugrik kenyérért, de menet közben vesz még egy narancslét is nekem és hoz csokis fonatot is, ami enyhíti a hiányérzetünket az európai pékségek iránt, majd drukkol, hogy ezúttal sikerüljön végre igazi kínai tükörtojást sütnöm (minden irányból fehér, ha belevágsz, kifolyik a sárgája), komolyan kiértékeli a technikai fejlődésemet (a kettőből csak egyet folyattam szét idő előtt), közben kenyeret pirít, én pedig üvegpohárba szétöntöm a kávét, miközben mindketten azon tanakodunk, hogy mintha régen több bögrénk lett volna. aztán kedvesen visszavonulunk a szobáinkba bambán reggelit nyámnyogni.

fogalmam sincs, mi lesz velem márciusban, amikor másfél hónapig nem lesz itt.

időjárás update

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

köszönöm mindenkinek az aggodó üzeneteket és a támogatást, a hőfok újból 16 fok fölött van, a páratartalom visszament a szokásos 98%-ra és ugyan időnként annyira esik, hogy azt várom, hogy halak fognak beúszni az ablakon, de ez teljes mértékben hidegen hagy, mert végre zokni nélkül bírtam aludni, és a szobámban újra lehet a paplan fölött is létezni. mondhatni boldogság járja át a testem, de lehet, hogy csak a meleg az.

idojarasjelentes

Közzétéve Szerző:
3

mint tegnap emlitettem, kicsiny koloniankra ugy nevezett polar vortex, vagyis nagy adag sziberiai levego csapott le ket napja. mar akkor sem igazan orultunk, amikor 6-7 fokokat josoltak (itt sose megy 12-13 ala telen se), de amikor ma reggel 3 fokre ebredtunk, szerintem a varos feleben elpattant valami. 

a lakossag egy kis szazaleka felmaszott a legmagasabb, majdnem 1000 meteres hegy tetejere, hogy sajat szemevel nezze meg, ahogyan megfagy a termeszet, illetve homerokkel szelfizzenek. kicsit kesobb, a kozben kialakult onos eso miatt ok nem birtak lejonni, a kierkezo tuzoltok meg nem birtak felmenni ertuk, rengeteg videofelvetel keszult seggre eso turazokrol es/vagy tuzoltokrol, amin egyebkent jot rohognek, ha nem lennek teljesen kockara fagyva es nem sajnalnam szegeny hongkongiakat.

az utcan nyalkas jeges szar esik, az altalaban parkokban hesszelo szabadnapos fulopszigeteki takaritonok most jobb hijan a metroban bandaznak, az ejszakai piac erdeklodeshianyaban elmaradt, a bulinegyed kihaltan pangott szombat ejszaka, tanitasi szunetet rendeltek el holnapra,  en meg szokasomtol elteroen taxiba szalltam egy 10 perces tavra.

hiaba dolnek meg percenkent a hidegrekordok (most mar a 60 eve leghidegebb nap ketes cimnel tartunk) es veszunk reszt egy tortenelmi pillanatban, oszinten szolva kicsit elegem van abbol, hogy  ot reteg ruha nelkul mozdulni se merek, a szobam egy jegverem, amiben salban es ket felsoreszben, (szigoruan a fejemre huzva, kulonben fazik az orrom) dupla paplan alatt alszom es a sutot, a hajszaritot es a vizforralot hasznalom futotest gyanant.

es az elso, aki azzal jon, hogy “bezzeg europaban minusz ennyi, meg annyi), az lesz szives kuldeni nekem egy kozponti futesrendszert, vagy legalabb egy kad forro vizet.

polar vortex

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

milyen jo, hogy par hete szereztem egy legkevereses sutot (es egy rekesz sorert hazacipeltettem a svajcival a metron), mert most, hogy sziberiabol (!!!) erkezo polar vortex (!!) csapott le HK-ra es a kinti homerseklet 7 fok (!!) es folyamatosan csokken, futetlen es szigeteletlen lakasomban legalabb azzal nemi melegseget birok csiholni, hogy magamra nyitom a sutot.

a sylvia plath rajongokat megnyugtatom, hogy elektromos sutorol beszelunk.