Hát ez nagyon vicces. Nyakig ülök a posztmodern irodalom ZHmban és már
megint arra kell rájönnöm, hogy évek óta kialakult izlésem van, csak én
nem raktam össze, hogy az egész irodalmi ízlésem a modernizmustól
napainkig témakör körül forog. Most pl. megtaláltam Majakovszkij nevét
a jegyzetekben, akit én imádok hosszú évek óta. Elöző év ilyenkor,
egyetemi éveim legnagyobb szétzuhanásában (exgrafikus…), amikor olyan
határozottan csúnyán voltam rosszul a vizsgáktól, akkor 3 dolog tartott
életben: boszi, a Nightwish-től a Wish I had an Angel és Majakovszkij.
Ennyit erről.
Bátyám megjött, itt lesz 2 napot. Hozott nekem ajándékba egy hyper
pöpec paplanhúzatot, tiszta hippi a cucc. Jó is lenne most belefeküdni
abba az ágyba és vmi határozottan poénosat álmodni, olyan rám vallót.
De még egy kis brazil konkrét költészet vár rám, hurrá.

Jelentem, egy kis önkritika, kb így nézek ki :

KV szünet.
Rémisztő, hogy vizsgaidőszakban micsoda kreativítással esek neki a kv
kotyvasztásnak. Most pl belenyomtam egy adag fehér csokit, határozottan
jobb lett tőle 🙂
Már most elegem van a goa hallgatásból, de még másfél hónapig ez a sors
vár rám. Höh, még jó, hogy fizikailag is leamortizálódok itt útközben,
mert legalább nem is tudok pörögni, ha akarok se.
Nem is meséltem a tegnapi szinházat. Talán jobb is. Pocsék volt, de
erről nem a Színésznő tehet. Csak úgy kb minden más. A rendezéssel se
voltam kibékülve, nem tudom, hogy lehet ilyen unalmasan és ennyire
bunfordin megrendezni valamit. Nekem közöm sincs a színházhoz (bár,
most, h így belegondolok, általánosban volt valami szervezkedésem,
jééé, ezt el is felejtettem. Ezek szerint már akkor is nyughatatlan
voltam), öszintén szólva nem is szeretem annyir a műfajt (bár
kétségtelenül voltam pár jó előadáson mostanában), nincs bennem
színészi készség, rendezői meg végképp nem. Egyetlen egy pozitív
viszonyom az egésszel, hogy imádok színdarabokat olvasni, amitől
átalában minden normális ember hülyét kap. Na, egy szó, mint száz, a
negatív alapképzésemmel se tudtam volna ilyet szart rendezni szerintem
és akkor aztán tényleg messze áll az önimádat. Anyway, a Színésznővel
beszélni kéne, hogy menjen máshova, ahol tud haladni, ahol vannak
nagyon jó emberek, akiktől lehet tanulni.
Nem megyek ma bemutatni irományaimat, de talán nem is baj,
hirtelenjében azt se tudtam volna, hogy mit mutassak meg, most kezdek
épp írni bármit is, eddig lazsáltam.
Na KV elolvadt, megyek vissza a történelmi avantgárdhoz.

Nincs meg vkinek közületek az amerikai pszichó (bret easton ellis),
18.ai vizsgámra kell s azt konkrétan szívesen el is olvasnám végre. Aki
nékülönzni tudja egy hétre-10 napra és kölcsön meri adni (semmi
atrocitást nem követek el a könyvekkel), annak nagyon megköszönném! Meg
fogok hibbani ettől a rengeteg olvasástól, amit mostanábban elkövetek.
Eksüszöm, moziban is ezer éve voltam…Rémes. Tiszta elszállt bölcsész
leszek a végén!

Huh, álmomban egy szál törülközőben rohangáltam szana-szét. Az egész
egy kádban kezdődött egy konyha közepén, majd vhogy egy szupermarket is
bekeveredett a képbe, meg Veszprém, meg mi van?? Na mindegy, vicces
volt, minden esetre, semmi olyan, ami nem történt volna meg velem, csak
kissé izgalmasan voltak összevágva a jelenetek és a szereplők… De
végre egy álom, ami rám val 🙂
Na, irány a tanulás, ezerrel.

Mi baszakodik itt a freeblog már megint? Ma reggeli bejegyzésem hol
van, csókolom? Most értem haza meglepi partyból, már megint
beigazolódott, hogy örök plátói szerelmem marad a volt angoltanárom, ez
az ember vmi tüneményes! Lassan indulok is színházba. Tök jót
beszélgettünk a Színésznővel, az írásról, meg arról, hogy tartunk most
az életünkben.
Ez az összeröffenés nagyon jó volt, meglepő módon egyszer csak
begyalogolt maga Catherine, csak, hogy allátámassza örök axiomámat,
miszerint a világ kicsi és a szálak mindig összefutnak. Nagyon
kellemesen elbeszélgettünk vele, megtudtuk, hogy egy időben sztyűárdesz
volt és rengeteget utazott. Egyébként ez volt az a miliő, ahol a
Színésznővel természetesen tudjuk magunkat érezni, mert nem ciki, hogy
tudunk 5 nyelven és szana-szét éltük az életünket a világban. Ugyan
akkor senki se sznob a volt matek tanáromról (akinél az egész hepaj
volt) pl. kiderült, hogy marha jól fest és tulajdonképpen ez az igazi
hivatása. Hihetetlen kedves volt mindenki, a Színésznő volt francia
tanára, aki azota átavanzsált művészi nem is tudom minek, letámadott,
hogy hozzak neki irományokat, mert érdekli. Valószinűleg az
angoltanárom mesélhetett rólam, mert én csak pislogtam nagyokat, kissé
lemaradva. Ki tudja, ebből még mi lesz. Ott volt volt spanyol tanárom
is, egy tüneményes mexikói nő, akivel többynire spanyol lehet
kommunikálni. Rá kellett eszmélnem, hogy ugyan teljesen jól értem
minden szavát, tökéletesen képtelen vagyok egy értelmes mondatot
kinyögni. De örök türelmének hála nagyon jól elbeszélgettünk, majd
bucsúzáskor bensőségesen a nyakamba borult “Ay, Susanita!”
felkiálltással. Maga az ünnepelt meg kb 4 métert ugrott hátra a
meglepetéstől, amikor spontán jelleggel rá rontottunk a szobából, ahol
addig rejtőzködtünk. Közölte velünk, hogy 10 év múlva ne játszuk el
ugyan ezt, mert holtan esne össze. Egy szó, mint száz, remekül éreztem
magamat.

Na gyerekek, tegnap hirtelen felindulásból Evel és buborékkal (E egyik
kedves ismerőse, akivel már régóta akartam találkozni) kikötöttünk a
Holdudvarban, moderált partyzásban. Nagyon jót tett a lelkemnek, azt
kell, hogy mondjam. Utána még hajnalig Géher féle Shakespeare
olvasókönyvet olvastam, marha jó, mindenkinek ajánlom! Ja meg kérem
szépen, írtam, ne kérdezzétek, hogy mit és miért, de közzéteszem,
fikázzátok nyuodtan (vagy szerintem pont el fog mindenki siklani
fölötte), nincsenek nagy írói ambicióim, de jól elszórakoztatom
magamat. Lassan indulok volt angoltanárom meglepetés partyjába, a
Színésznő hívott, őt meg egy volt franciatanár. Kissé vicces, hogy én
egy rakat tanárral fogok együtt röfögni egy pár órát, de a Színésznővel
majd kapaszkodunk egymásba, aztán lesz, ami lesz. Este egyébként magát
a Színésznőt nézzük meg színpadon Evel “József Jolán, az édes mostoha”
c. darabban.

Egy apró kis szösz két mellem közt, két, élettől dagadó keblem közt.
Éjnek évadján, egy kérdőjel, “mit keres ez itt?”

Egy megmagyarázhatatlan tény a millió közül, honnan jött s mikor, milyen céllal s meddig?

Elpöckölöm s elfelejtem, mint az örök rejtélyt magamban; itt vagyok s élek, szeretek s félek.
Érzelmi skálán az özönvíz, ott megnyílt a föld, most meg csak a csönd.
Elalszik a villany, elöbb útóbb minden klisé lejár, elveszítesz te is, én is magamat.
Csak a szösz marad, én elmentem, testemet az értelem ködében elhagytam.

Szálll az éterben lelkemmel együtt, örök kérdőjel, folyton alalkuló füst-értelem.
“
Szerettél?” kérdezném, de késő már, hisz elnémultunk mind a föld fölött…

Választ, remélem, én adtam eleget.

Van egy két blog, ami nem szerepel az oldalsó linkek között, mégis
olvasom őket, többé-kevésbé rendszeresen. Olyan emeberek, akiket
ismerek személyesen,s nem tudják, hogy olvasom őket. Most épp
beleolvastam az egyikbe és rám tört a hányinger. Utálom, ha valaki
hazudik magának, de ha ezt még írásba is adja, az már egészen rémes.
Konkrétan a hányinger tört rám, hogy nem szakad rá a plafon arra, aki
ennyire hazudik magának. Nem vagy én atya úristen, mindenki azt csinál,
amit akar, de egyszerűen sajnálom azt, aki ennyire el van tájolva és
ennyire téveszmékbe ringatja magát. Legalább magunkat válaljuk már fel,
gyerekek, hazugságra nem lehet harmóniát kreálni, bármennyire is
próbáljuk. Bár mit akarom én folyton megváltani a világot, foglalkoznék
inkább többet magammal…

Megyek, olvasok Francoise Sagan-t, mindenkinek ajánalom, határozottan
szimpatikus stílus és téma, az érzelmek. Emészthető és kellemes könyv
(Bonjour Tristesse), azt tükrözi, hogy az író tisztában van magával és
nem próbál más lenni, mint ami. Így lehet szerintem minőségi művészetet
kreálni, ha mögötte egy müködő s harmónikus személyiség van. Most
persze nem a ponyváról beszélek, ahhoz fantázia kell és egy minimális
technika, hogy élvezhető is lehessen. Szó se róla, szeretem a ponyvát
is, határozottan pihentető tud lenni  a sok mélyérzelmi oldal
után. Csak egyszerűen nem egy kategória. S nem, nem vagyok sznob, mert
mind a kettőt tudom élvezni azért, ami. Csak nem keverem a szezont a
fazonnal.

Esküszöm, ezt nem hiszem el. Ma a szó legszorosabb értelmében kib@sztak
a volt sulimból. Konkrétan az igazgató üvöltve közölte velem, hogy a
kijárat merre van. Köpnyi nyelni nem tudtam és hiába magyaráztam, hogy
ide jártam (és hogy az én családom pénzéből épült ez a konkrét folyosó,
ahol állunk) és meg van beszélve, hogy én ide jövök. Lenyügöző. Tényleg
nem vagyok egy elveszett ember, de ez abszolút matt volt. Ez a
takonyképű hájas disznó artikulátlanul üvöltözött velem, ráadásul azt,
hogy tiszteltlen voltam vele (he??) s azonnal tünjek i nnen a francba.
Azt hittem hallucinálok. Ennyit a legendás francia etikettről és
pedagógiai érzékről. Vérlázító. A legagasztóbb az egészben az
volt,  hogy a volt osztályfőmököm, aki egy tekintélyes tanár,
illetve E apja, a tanulmáyni osztály feje ketten együtt nem mertek
semmit se mondani, amikor végig nézték az egészet. Szép ki hangulat
lehet ott. Bosszút forralok és botrányt fogok csapni, még nem egészen
tudom hogyan. R végül egy lángossal s egy kvval nyugtatott le, szegény
az egészet áldozatként átélte. Konkrétan felrobbanás fenyegetett. Így
útólag visszagondolva is robbangatok szeliden…

Mi a frász van már itten? Ma meg felriadtam 6:00kor, amikor ráértem
volna mondjuk 8kor is. Idegesítő, amikor az ember nem tudja kialudni
magát. Viszotn fokozatosan minden nap egy kicsit jobban vagyok szerda
óta, szóval ez biztató. Tegnap este óta goat hallgatok, az segít. Meg
fogok hibbani, ha vizsgaidőszak végéig ezt hallgatok…
na jó, MA, megpróbálok nem elkésni…