Ó a francba a provokatív hajlamaimmal! Miért van bennem egy pusztítási
ösztön, hogy mindent lebontsak, mindent, még azt is, ami nekem jó?
Abszolút dafkeből mindennél több kell. Én szabom meg a határaimat és én
döntöm le őket szüntelen. Mennyire szeretném, ha lenne valami, akármi,
bármi, ami örökké szent tudna maradni a szemem elött, vmi, amit tudnék,
hogy soha se tennék meg. Miért nem neveltek belém vmilyen hitet, vmi,
ami több nálam, amit használhatnék, amit sose kérdőjelznék meg. De én
csak magamban hiszek és a saját határaimat egyre messzebb tolom.
Meg kéne szoknom, hogy tartozok vhova és valakihez, de ez nekem
teljesen új és nem kötelezően tudok vele mit kezdeni, lázadok, l’art
pour l’art, magam ellen, csak dühös és indolatosak lehessünk. Hogy
rohadnék meg.

Azt álmodtam, hogy van új pápa…persze az nem derült ki álmomból, hogy
ki az. Aztán Varsóban is jártam álmomban, ott, ahol amikor visszamentem
se voltam, a “francia getto”ban, a lakótelepen, ahol mindenki lakott és
ahol mentek a legnagyobb szarkeverések. S végül azt is álmodtam, hogy
egy hihetetlen luxu szállodában napozok. A pápát leszámítva semmi új.
Ma megfogadtam, h ogy megpróbálok nem elkésni az egyetemről, megyek is.
Egy fokkal pihentebb vagyok, de még néhány nap pihenés rám férne…

Talán már ez is időszerű volt: már megint kiégtem, lefagytam,
kimerültem, kikészültem, nem tom, szóval ami jobban tetszik, lényegében
szétkapcsolódtam a valósággal és arra kell rájönnöm, hogy elhanyagoltam
magamat és lelkivilágomat. Magány. Semmi más és senki más, csak én.
Az elöbb leültem írni de nem megy, mert mintha nem lenne lelkivilágom,
amit leírhatnék, vagy nem értem még utol magamat és magam sem tudom, mi
van a lelkivilágomban. Nem szeretek ilyeneket írni, mert tudom,
kialszom és holnap jobb lesz. De hazugság lenne azt mondani, hoy most
nem vayok elkenődve. Márpedig ez a blog teljes személyem tükre. Csak
most éppenséggel nem látok benne semmit, csak azt, hogy nagyon
szeretnék zokogni egy sort, ami nálam nem természtes állapot. Ezért
mielött pánikrohamot kapnék, TÉNYLEG lefexek aludni. Ezzel együtt
kirobbanok az energiától és jó kedvem is van, szóval franc  se
érti ezeket.

Raoul Renier

DESERTOR FIDEI

Letűnni csendben, mélyen, elpihenni,

Kihúnyni halkan, mint a gyertyaláng,

Törődést, bút-bajt, gondot elfeledni,

Alászállni a lelkek csarnokán;

Beh szép is volna örök lankadásod,

Az enyhet adó megnyugvás, Halál!

Hűs ölelésed, titkos suttogásod –

Csontkebleden a szív vigaszt talál.

De nem! Ne bűvölj! Mást rótt rám a végzet!

Bukjon, ki gyenge; én nem alkuszom!

Nem csalsz te tőrbe, hű barát, enyészet:

Acél vagyok, és úr a sorsomon.

S ha rút világom eltaszít magától,

Reménynek-harcnak mindnek vége van;

Ha Isten földre dől a trónusáról;

Lesz még, akiben higgyek – önmagam

Rájöttem mit tudok remekül csinálni ebben az állapotban: írni. Azt ugyis csak szétzuhant elmeállapotban tudok. Hajrá.

Na most is lehetne írni belőlem egy pszichológiai tanulmányt (kérdés,
hogy mikor nem, de sebaj). Miután elcseverésztem Phage-el, rá kellett
önnöm, hogy azért pöttyet szét vagyok csusszanva. Épp kedvenc
tanítványom francia háziját fordítom, ami annyira nem kihívás, csak egy
pöttyet unalmas. Emellett vicceseket produkálok, szóval a francia
cheminée-t azaz kéményt hirtelen köntösnek akartam fordítani, abszolúte
fogalmam sincs, hogy miért, biztos vmi freudi kapcsolás, amit én nem
követek. Erőt veszek magamon és megprobálok korán nyugovóra térni, hogy
ne essek még jobban szét.

Hol van a kézifék?? A nap első felében az első két kvmtól pörögtem, meg
a party érzelmi útórengéseitől. A nap második felére a harmadik kvmtól
és az egyetemi teendőktől, ami szokás szerint egyszerre zuhant a
nyakamba. Nem kommentálnám azt a zseniális tényt, hogy nyelvtöriből
írhatok máus 23.-án ZHt, ami egyébként a vizsgafuckingidőszak első
napja és 2 másik vizsga időpontja is. Szóval most van tipíkusan az az
idő, amikor kezdem látni, hogy mennyi rengeteg dolgom van, de rendszert
még nem találtam benne és túlélő stratégiám a struccpolitikában merül
ki, szóval kvba dugom fejemet és aktívan sikítozok. Ja és persze
töményen káromkodok, de hát ez ilyen sztenderd. Asszem vissza kell
vennem a posztmodern világképemből, hát nem mintha sok kedvem lenne
hozzá, de  talán megment a végleges bekattanástól…

Már megint hétfő….anti-kánaán. Ráadásul elfogyott itthonról a fantasztikus kvnk, megint kaphatok szívlötyögést, hurrá
Aggaszt, hogy az elmút 5 napban annyira fáradt voltam, hogy bár tudom,
hogy álmodtam mindenfélét, egyszerüen fogalmam sincs, hogy mi lehetett
az. Határozottan érdekelne pedig… Na mindegy.

Tegnap boszival elmentünk lézengeni egy sort, meg egy kicsit rendet
rakni a party helyszínén. Annyira nem volt katasztrófikus, bár ahány
cigis dobozt találtunk…kicsit elborzadtunk, de sebaj. Kellemesen
elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól, misztikus barátságunkról és az
elmúlt 3 év alatt véghez ment változásokról. Olyan egészségesen
punnyadt állapotban lézengtünk, de azért jókat röhögtünk. Miután
elváltak útjaink, szerintem a fél város nézett teljejsen hülyének, mert
olyan totális röhögőgörcsöt kaptam az Oktogon kellős közepén, hogy öröm
volt nézni. Ezen felbuzdulva felhívtam Phaget, akivel ugyan csak
szakadtunk a röhögéstől. Most nem azért, de az elmúlt 5 napomat asszem
leginkább a röhögés jellemzi. Hiába, búval baszott egy alak vagyok.

Höh, említettem már, hogy vannak Kasszandra vonásaim? Egy csomószor
megjósoltam a jövőt, mindenki csak röhögött rajtam, aztán bejött. Most
konkrétan megmondtam tegnap, hogy ma mosott szar leszek 🙂 Na jó, ehhez
nem kell jóstehetség, minden esetre feletébb ramaty állapotban
ébredtem, alig tudtam kivonszolni magamat a konyháig. Ott gyors
egymásutánban magamba öntöttem egy vájling teát, majd egy nagyobb
vájling kvt, most meg itt ülök a gép elött és Nightwish és hasonló
jellegű zenékkel sokkolom magamat. Komolyan, be van dagadva a szemem.
Volkov naívan érdeklődött, hogy akkor miért is keltem fel, ami valóban
egy jó kérdés, valószinűleg van valami dolgom ma, csak tudnám micsoda.
Majd elválik a következő kv+tea kombó után…

Most pedig sikítoznék egy sort Alexei Yagudinról. Nem tudom, valalki
biztos ismeri, lényeg, hogy egy elég zseniális korcsolyázó volt, aki 16
és 20 éves kora között kvázi mindent, azaz tényleg mindent megnyert.
Mint talán tudjátok, nagy korcsolya raongó vagyok és ezért az emberért
totál odavoltam. Egyrészt marha nagy szinvonalú dolgokat alkotott,
másrészt meg ő volt az, aki a legszimpatikusabb volt, mint ember.
Gyakran megesett, hogy ott zokogott, ha valami elrontott és ettől nekem
teljesen rokonszenves volt. Aztán az olimpia után fogta magát és
visszavonult, szó nélkül. Erre tegnap valami halálosan gagyi égrevüben
csuszkált össze-vissza egy rakat nímand korcsolyázó társaságában, akik
vagy a has been, vagy  a never been kategóriába esnek. Egy szó
mint száz, jogosan kérdeztem magamtól, hogy mi a túrót keres ez az
ember egy ilyen pocsékság közepén, mire anyám illúziók nélkül közölte:
pénzt. És valóban. Valahogy egy világ dőlt össze bennem. Ez az ember,
aki kamaszéveim hőse volt, valahogy annyira elkurvult, hogy nekem volt
ciki nézni őt. Utálom, ha valaki a könnyebb útat választja. Én is
hajlamos vagyok rá időnként, mint ahogy mi mind, de ettől még utálatos
egy dolog. Egy rakat ember pazarolódik el, emberek, akik többre
lennének képesek, akik esetleg tehetnének a köz érdekében is valamit
bezárkóznak a kis magánérdekeikbe, azt az emberiség meg rohadjon meg.
Tudom tudom, idealista rohamom van épp, de kinek legyen, ha nem nekem?

Biztos kifejtettem már ezerszer, h szeretem ezt a kevéssé kialudt
állapotot, hiába tudom, holnap nem fogok élni és hangom sincs
tulzottan, ellenben egy rakás belsőszervemet károsítom, nem is kevéssé.
Nah, szóval merengek itt a semmibe, helyesebben a Palmyra képbe, ami
direkt ott lóg a falamon, ahova az ember bambulna. Időnként eszembe ut
egy s más a partyról és egészen furcsán érzem magamat. Meglepő dolgok
maradnak meg az emberben. Meg vannak mondatok, amiktől kicsit
átértékelődik a világ. Nekem vhogy mindig sikerül kifognom az
ilyeneket. Pont erről esett szó, hogy velem mindig olyan abszurd dolgok
történnek, főleg az emberi kapcsolatok terén, hogy az embernek csak úgy
ketté áll az agya és nem ért semmit aktívan. Asszem vmikor ma reggel 9
tájékán sikerült ráébrednem (bevallom, segítettek), hogy esetleg nem
csak a szende szenvedő alanya vagyok itt a
meglepő-szokatlan-heves-extrém érzelmek megnyilvánulásainak, hanem
talán enyhén szólva vhogy miattam vannak, vagy, h is mondjam. Ahogy
Homer Simpson mondja: beer is the cause and the consequence (kövezettek
meg, ha nem így van). Ezt egyébként anyukám mondta még ezer éve, hogy
szélsőséges hatásokat váltok ki az emberekből. Most kezdem megérteni,
hogy mit is értett ezalatt. Úgy reggel 9kor, 24 óra ébrenlét után
kicsit nem tudtam mit kezdeni ezzel a felfedezéssel, sőt, akkor ennél
kicsit kuszább is voltam. Kellemes érzelmi sokkos állapotban hozott
haza Volkov drága, konkrétan egy értelmes mondatot nem tudtam
összerakni és ha mégis, akkor abban csakis heves kritikákat tudtam
megfogalmazni magam ellen. Aztán most egy fokkal jobb, kicsit összeállt
bennem a köd és kitisztul a kép. Vagy mi a túró. Lényeg, hogy asszem
megvilágosodtam már megint, csak aludnom is kéne már végre. Feletébb
kiváncsi vagyok, hogy mit fogok álmodni…