Nem mintha tudnám hol vagyok. de határozottan lehetne rosszabb. Azon kivül, hogy irdatlanul fáj a fejem és nyom a szemem, egész jjól vagyok, leszámítva, hogy azzal a felülírhatatlan vággyal ébredtem, hogy nekem meg kell hallgatnom a One way ticket-et a Boney Mtől. Lehet, hogy senki se érzékeli, de én irdatlan büszke vagyok magamra, fel tudtam kelni, aránylag magamnál vagyok, ködösen még az a két vers is dereng, amit tegnap nagy nehezen az agyamba pakoltam valamikor 4 elött kevéssel. De azt azért bevallom, hogy arról csak ködös elképzeléseim vannak, hogy ki vagyok és mit akarok. Találkoznom kéne emberekkel, akkor ráönnék, hogyan is viszonyulok hozzáuk. Persze a taálálkozó nem járható út… Kibaszott zaklatotság… Kicsit asszem kiestem magamból. Na jó, a koherens beszédet a vizsgákra tartogatom, inkább iszom egy kvt.

Már megint eltünt a Baudelaire-em (Romlás virágai, mi más). Az a könyv, ami alapvetően a bibliám volt 16 éves koromban,néha felszívódik. Pedig nekem keddre 5 szabadon választott verset meg kell tanulnom (19.század, francia irodalom, azon belül bármi). És nem találom a jó kis Spleenjeimet, amit reményeim szerint azért tudatalatt tudok. Szóval előástam egy Verlaine-t. Közben a fél könyvespolc rám esett, ekkor elhatároztam, ágybafexem, azért az életösztönöm most már nagyon sikítozik. Át fogok mindent költeni, szókás szerint. Csak ne vegye észre a tyúk a vizsgán. Amin egyébként meg fogok bukni, ha a jelenlegi állapotomból indulok ki. De olyan nincs, h én francia irodalomból megbukok. Én csak aludni szeretnék, hogy újra ember legyek, nem pedig egy megtestesült túlélő ösztön, egy megzakkant szerkezet, ami kezd teljesen félresíklani.

Eljött az a történelmi pillanat, amikor egyszerűen már nem értem, hogy mit olvasok, hiába egyértelmű, hiába százszor, nem megy. Normál ember ilyenkor lefexik. Én inkább előveszek valami más tantárgyat, lehetőség szerint más nyelven.

Olyan furcsa időszak ez a vizsgaidőszak. Azaz, az ember lesz furcsa. Persze nem mindenki, mert nem mindenki kel ki magából. De én teljesen. Olyan szinten leamortizálódok, hogy valami telejsen más tudatállapotba kerülök. Valahogy minden sokkal mélyebb, ugyan akkor egyszerűbb is, végletesebb is. Simán elsírom magamat egy fél mondaton (akár jó, akár rossz), egy szempillantás alatt elkezdek üvölteni, percekig bambulok a semmibe, mondat közepén elfelejtem, hogy mit egyáltalán én beszéltem. Valahol persze rossz, mert minden létező egyensúly megszűnik bennem. Ugyan akkor jó, mert rengeteg dolog eszembe jut, érzések, amik eltüntek bennem évek óta. Sokkal fogékonyabb vagyok és sokkal nyersebb. Nincs energiám megszűrni a belőlem kiáramló információkat és így egész érdekes dolgokat tudok meg én is, meg néha egész hatékonyan elmozdítok patthelyzeteket valamerre.

Most nem fájnak a vad, kegyetlen képek. Olyanok, amiket i de nem akarok leírni, mert tudom, mást sokkolna. Képek a múltból, amiket ilyen részletesen még nem mertem megnézni. Most mertem.

na. Egy két mélyponton már túl vagyok a mai nap folyamán, az inkább hagyjuk is, annyira nem dicsőitő egy adag jegyzet fölött zokogni a fáradtságtól. De egy kvval, egy teával és egy is C.vitamminnal dúsítva megint magamnál vagyok, már amennyire ez lehetséges persze. Szóval újjult erővel vetem bele magamat mindenféle nyelvtanulással kapcsolatos EU szabványokba. Hogy nekem erre mi szükségem, kicsit kérdéses, de sebaj. Olyan kellemes apatikus eufóriában vagyok, magyarul hepi vagyok, de semmi erőm hozzá. Ennek az ellentéte valószínűleg az, amikor egyik barátnőm kijelentette, hogy már a depressziót is unja.

Tiszta csoda, hogy még nem gépeltem félre túl sok dolgot, mert száz kiló jegyzet borítja az asztalomat és nem egészen látom a billyentyűzetet. Meg a fejemből se túlzottan ki. De sebaj, ezen is röhögni fogok hamarosan 🙂

Bassza meg, hogy most jut eszembe, hogy január első hetére vissza kellett volna vinnem egy szakdolgozatot a tanszékre. Az oké, hogy visszaviszem holnap reggel. De mikor olvasom el? Valahogy összemosódott az agyamban a konzultációs dátummal, ami 17.e. Nekem legendásan jó (volt) a memóriám, de azért most már lassan enyhén szólva túl sok információt kell észben tartanom, ezt nem egészen értem, hoyg hogy gondolják a szakon, hogy mi ezt lazán megoldjuk. de hát izé, majd lazán megoldjuk. De most nem vagyok hajlandó a szakdolgozatommal foglalkozni, elferdített Carpe Diem mondásommal élve: Élj a mának, egyszerre csak egy dolgon parázz! (én pl. most azon stresszelek, hogy nem tudom kivel és mikor megyek a szimplába, ergo nem tudom mennyi időm van, hogyan ütemezzem a tanulást…

Miközben az állandó értékelés kontra dolgozatíratás érdekes összecsapását olvasgatom, időnként bevillan a tegnap este valamelyik feletébb abszurd pillanata és röhögnöm kell. És ülök itt, pizsamában egy sötét szobában, egy valag esszével, amit el kell olvasnom és nem oszthatom meg senkivel, hogy höhö. De nem is kell. Mert minek, úgy se értenék, egy hangulatot nem lehet elmondani, főleg nem egy olyat, ami csak bennem él. Minden esetre hosszú lesz ez a nap. Kvznom kell ma a sima szimplában, ez egyértelmű. Olyan hangulat van. Csak a partnereknek fel kéne támadniuk a cél érdekében…

Kicsit aggasztó, hogy kezdem az index összes cikkét fejből ismerni, über-kompetens vagyok a velvet rovatból, követem a paris-draquart, az iraki helyzetet, sáron agyvérzését, de azzal is tisztában vagyok, hog bill gates-nek mi lesz a legújabb húzása, illetve tudom, hogy van skype telefon, ami wifin műxik. Na szóval ez mind szép és jó, de nem egészen segít tanulmányaimban, azt hiszem 🙂

Kedd-szerda-csütörtök vizsgák, nagyon nagyon vicces napoknak nézek elébe (ti meg pszichedelikus blogbejegyzéseknek). De kit érdekelnek ilyen földhöz ragadt témák?

Hisz ént egnap szalagavatón voltam, méghozzá buborékén. Evel csak ájuldoztunk össze-vissza a gyönyörtől, illetve a partyn utána a (buzi drága) Vilmostól. Az este hangulata meglepő módon leírhatatlan, de minden esetre nagyon rendben volt, felszabadultság és hasonlók, 5re már itthon is voltam, kicsit szétálló aggyal, meg főleg fájdalmas lábakkal. Éljen a szexuális forradalom, én azt mondom. Meg a Vilmos. Meg a szép ruhák, benne szép nők. Meg minden. Hare Krishna gyermekeim, ez az év még mindig jól kezdődik 🙂 

Na. Még csak dél van, ez zseniális. Buborék drága, én szívesen átkeresztellek téged itt, de akkor mondd meg, hogy mi legyen a neved, várom a avaslatokat. Addig is maradj itt nekem buborék, mert a kedves olvasó (meg én se) nem fogja tudni, h mi van.. Ennyi volt a mai nyílt levél rész 🙂

Szóval csak még dél, tiszta jó, mert ugye én telefonon lettem ébresztve, ami annyira nem volt kellemetlen, sőt, kifejezetten jó volt. Még annyi erőm is volt, hogy kicsoszogjak reggeliért a konyhába, sikerült visszatérnem egy tejszínhabos kvval, egy hideg teával és egy maradék zacskó győri édessel (tere-fere, a citromos kicsit túl perverznek tűnt a kvhoz…). Na, de ez csak a hangulatfestés, mint ahogy az az információ is, hogy oda és vissza vagyok a gyönyörtől, hogy sikerült 8 kerek órát aludnom 🙂

A lényeg, ami lényeg, hogy tegnap találkoztam Prestonnal és ez feletébb jót tett többek között az egómnak, illetve az életérzésemnek. Ha az első hetemből indulok ki, elég érdekes és kellemes évem lesz 🙂 Meg főleg feletébb szabad. Én, aki ilyen nagy szabadság centrikus vagyok, már a második emberrel találkozok, aki osztozik ebben az életérzésben, sőt, talán még én tudok tanulni tőlük egy kis lazulást. Hogy ebből következik, vagy sem, minden esetre gazdagabb lettem még egy meghatározhatatlan de pozitív kapcsolattal. Kb másfél éve (idővihar konstans, szóval sacc) vonzom az olyan szituációkat, embereket és kapcsolatokat, amik addig szerveződnek mindenféle történésekké, míg egy szót se tudok kinyögni, ami lefedné a valóságot, de legalább, amit érzek. Szeretem ilyennek az életemet, mégha frusztrál is, hogy csak nagyon kevés embernek tudom átadni, azt, ami bennem van, de hát ennyi baj legyen.

Mennyire témába vág: rémköszönt varsói örök barátném. Róla azon kivül, hogy kb az életemet köszönhetem neki, azt kell még most konkrétan tudni, hogy nagyon konvencionálisan éli le az életét, de elfogadja az én formabontóbb stílusomat is, bár nem mindig érti. Ő kifejezetten kapcsolatfüggő és kitartóan tud szeretni embereket éveken keresztül, tüzőn, vízen, távolságon keresztül. Én is. Csak most nincs olyan, akire rá tudok interpretálni egy konvencionális kapcsolatot. Magyarázom neki, hogy minek mi a lényege és mi miért jó és hááát…nem teljesen értjük egymást. csak egy alátámasztó példa volt.

Ennek örömére tanulok.

Na, hát én meg vok halva. Túl sok kv, túl kevés alvás, felborult anyagcsere, zakkant bioritmus, magyarul totális vizsgaidőszak, ami nem lenne para, ha nem kéne fél percenként elrohannom vhova, h ilyen olyan feladataimnak eleget tegyek. Ma is tanulni akartam, de mivel, hogy szó szerint nem állok a lábamon (marhára fáj a térdem), lehet, hogy inkább lefexem és nem idegesítem magamat holmi módszertani hülyeségekkel.

Blogot sincs túlzottan erőm írni,d e azért pár dolgot mégis (most épp próbálok erőt venni magamon, mert tudom, hogy a holnapi nap se lesz rövid és reggel használhatalna vok). Szóóóval.

Van egy ember, aki ugyan nem része a hétköznapjaimnak, átlag 2 hetente találkozunk, de mi8ndig nagyon követi az életemet, mert valamim isztikus okból érdekli. Ezt megtanultam tisztelni, annál is inkább, hogy fennt említett ember a megtestesült golyóálló sziklafal, akiről nehéz elképzelni, hogy bármilyen hatással van rá a külvilág. Én valahogy mégis. Na, ez az ember akárhányszor itt azt olvassa, hogy nekem bármilyen lelkikrizisem van, minimum egy telefonnal megdob, hogy jól vagyok-e és ha válaszom nem elég határozott, előránt prima szovjet hütőjéből valami pánszlév szeszt, opcionális lószunyoggal (nem vicc, láttam a saját szememmel). Én ezt sose köszönöm meg, mert nem olyan a helyzet és az ember se, de ezt itt és most szeretném megtenni, mert sokat jelent nekem. Köszönöm.

Mást most nem is írok, legyen ennyi elég. Ja, még annyit, hogy megittam ma az év első fröccsét és feletébb jól esett. Elvégre péntek este van, vagy mi.

Jaj. Könnyű elfelejteni ezt a leírhatatlan álmosságot. Ilyenkor mindig kérdéses, hogy hogyan fogok A pontból B pontba jutni (főleg, hogy ma még minimum C és D pontba is mennem kell…). A tegnap este diffúz emléke kicsit nyomaszt, mert  nem tudom, én már csak ilyen vagyok, meg aztán fogalmam sincs, hogy mi a kiscsillag van. Biztos túl stresszelem, de álmossan nehéz kikattanni egy témából. Kicsit valószerűtlennek tűnik, hogy én ma este szórakozni fogok, inkább alszom egy jót…