julius-augusztusban valahogy mindig automatikusan atallok arra, h ejszaka legyek eber, akkor mukodjon az agyam, ha kell, akar hajnali 6-ig. legendas tortenetek kapcsolodnak ezekhez a korszakokhoz, ekkor ugraltunk szokokutakba buborekkal, mentettuk meg a vilagot muchachaval es tancoltunk hajnalig Volkovval. szeretem ezt az idoszakot, amikor mar
vilagos van, de nem eledt meg fel a varos, amikor nem kell mar villanyt gyujtani, ahogy beesel a lakasba, de nem lehet rendesen olvasni meg. kesoi mar egy hajnali gyrost enni, de egy korai reggeli belefer, foleg, ha vajkrem is van az egyenletben.
talan ezeket a pillanatokat szeretem a legjobban, mert nyar van es meleg es feny, de megis egyedul vagyok es onallo es boldog. es hajnali 4 es 6 kozott az eletem egy vegtelenul kedelyes, bekes sivatag.

na ez egy rendes reggel, végre. felkeltem időben, főztem kávét, adtam enni a macskának, én is ettem, leültem az _asztalhoz_ dolgozni. összességében végre úgy érzem, megtaláltam a bekapcs gombot.

– péntek este muchachával azt taglaltuk, hogy az elmúlt időkben olyan keveset találkoztunk, hogy hamarosan újra be kell majd mutatkoznunk egymásnak és elmondanunk a másiknak, hogy hány évesek vagyunk és mi a kedvenc színünk. itt hangosan hahotáztunk, majd fél órán keresztül nagyon komolyan arról kezdtünk el beszélni, hogy tulajdonképpen nem is tudjuk, mi a kedvenc színünk, mert minden szín olyan jó, és elvileg a türkiz  de a pirosat is imádom, de tulajdonképpen legyen élénk szín, bár én a feketét is nagyon szeretem.

szombat este a kinóban záráskor oda ajándékozták nekünk a maradék két szendvicsüket, mondván reggelire majd jó lesz. fogjuk rá, hogy hajnali f5kor szoktam reggelizni a kocsmából hazafele sétálva. mindenesetre teljesen meghatódtam (és még finom is volt!).

szombaton napközben a palatinus strandon voltam szüleimmel, azt hiszem, összességében több időt töltöttem zabálással és esőben ücsörgéssel, mint strandolással, de azért remekül mulattam, szakadó esőben ülni a termálvízben elég menő (főleg, ha az ember magán felejti a napszemüvegét).

bevallom, kicsit sok volt azért így hirtelen ez a hét, szakításban lévő barátnőt támogatni, minden más baráttal fonalat felvenni, születésnapot ünnepelni, általam szervezett vacsorára főzni, nyaralásból / külföldről hazatérő barátok fogadása és prioritáslistán előresorolása, szülők látogatása, közös költség befizetése, lakás kitakarítása, macskával időtöltés, hogy tudja, ki vagyok, munkaügyi emailek küldözgetése, kína távmenedzselése, tanítvány betáblázása, bankkártya mizéria megoldása, uszodalátogatás… és még valószínűleg kihagytam egy csomó mindent. nem azt mondom, hogy ebben van bármi különleges, vagy drámai, valószínűleg a legtöbb embernek is így néznek ki a hétköznapjai (a munkán kívül), de ahhoz képest, hogy egy hónapig semmi más dolgom nem volt, mint reggel felkelni, bemenni munkába, majd este hazamenni és dolgozni még egy kicsit (illetve időnként kimosni pár bugyit egy vödörben), most hirtelen erős a kontraszt.

most egyébként épp némi munkára próbálom rávenni magam, de elkövettem azt a hibát, hogy ehhez az ágyra ültem rá, ami konkrétan elnyeli a munkamorálomat, és szinte azt kiálltja, hogy hagyjam az egészet a fenébe, és keljek inkább fel holnap korán.

továbbra sem vagyok teljesen magamnál (a ma esti programot lemondtam és félkómában fetrengtem a kanapén, ölemben doromboló macskával), de valami csoda folytán a bankkártyám működik, a spórolásnak azt hiszem lőttek, főleg, hogy örömömben füstölt lazacot is vettem az aldiban…

lassan többet trécselek a hongkongi banki helpdeskkel, mint tulajdon anyámmal. a pénzhez továbbra sem jutok hozzá, a lehető legjobb spórolási módszer, mert ugyanúgy éhen halok, mint előtte, csak közben dől a pénz egy számlára, amihez nem férek hozzá, tralala.

hazajöttem már pár napja, és lassan talán ki is alszom magam, kocsmában is voltam már, fröccsöt is ittam, de nem tudom, valahogy nem egészen találtam még vissza az életembe. mindenesetre visszakaptam a lakást és a macskát, már két mosást is elintéztem, bevásárolni is voltam, remélhetőleg hét végére nem leszek ilyen elveszett…

az elmult 3 honapban tobb szivemhez kozel allo helyszint bejartam, ultem a szuletesnapomkor anyukammal a stanley beachen, kezemben lazacos szendviccsel, hompolyogtem ugyanaznap este kinti barataimmal lam kai fong forgatagaban, az atszallasoknak hala megcsodalhattam a sivatagi napfelkeltet dohaban, shanghaiban oszinten meghatodtam a parkban tancolo emberek latvanyatol es oriasi orommel toltott el az art deco / bauhaus epuletek felkutatasa.

mindezek a dolgok, a stanley beach, a baratok szeretete, a sivatag, az idegen kulturak varazsa, a bauhaus epiteszet fontosak nekem, de oszinten szolva, semmi sem esett most jobban, mint kicsit ittasan hazasetalni ujlipotvaros utcain, kezemben balkan burgerrel, miutan felkelt a nap es a madarak csicseregni kezdtek, mert megis csak itt, ebben a kornyezetben van az otthonom.