Kellemes kialavatlan fíling. Most értem haza a HK partyból, mely
időtartamából is kikövetkeztethetően is jól sikerült. Tényleg jól
éreztem magamat, kommunikáltam minden féle emberekkel, többek között
Phage-el, akivel már rég óta akartam. Kevés mozzanatot tudnék leírni,
de az egész magában nagyon poénos és kellemes volt. Csak most kicsit
szédülök, és ugyan 5 perce még jó ötletnek tünt abszolute le se
feküdni, lehet, hogy ezt már nem fogom tudni megvalosítani, mert izé…
De mekkora jjó már, hogy nem rohanok sehova és addig maradhattam,
ameddig jól esik, mert nem vár egy rakás tananyag, vagy akármilyen
sürgös elvégzendő akármi.
Asszem beesek (a szó legszorosabb értelmében) a zuhany alá, a többit majd meglátjuk. Carpe diem gyerekek, carpe diem.
Jaj de jó volt már a 4 fal közül kiszabadulni és nem a megszokott
arcokkal kommunikálni, hanem “harmadfokú punnyadtágot” produkálni
(8napon túl gyógyuló) és megérni azt a pillanatot, amikor lefagyott a
gyufa (valamikor hajnali 5 körül). Pihentek voltunk, hiába 🙂

lol! egy darab ember úgy kötött ki a blogomon, h beírta a google-be, hogy “Tarja Turunen”. 🙂
Nem rég keltem fel, igazán le kéne szoknom arról, hogy délután kelek és
hajnalban fekszek, az embernek a fél napja elmegy alvásra. 3 óra múlva
HK tali, kiváncsi vagyok, ezúttal miket fogunk alkotni…
Tegnap hajnalig beszélgettem vkivel, egész érdekes volt. Ezekben a
hajnali  beszélgetésekben általában az a jó, hogy az ember
hirtelen olyanokat fogalmaz meg, amiket eddig is tudott, csak ebben a
formában még nem mondta ki soha. Szóval kicsit olyan
rácsodálkozás+megvilágosodás fílingje van. Kellemes. Én pl rájöttem,
hogy abszolute nem vagyok egy tudatos ember, maximálisan tudatalatt
kommunikálok, nagyon ritkán szoktam taktikázni, hogy “akkor most inkább
mondjuk azt, mert akkor, blabla”. Öszintén szólva nem is akarok valami
hyper megfontolt ember lenni hirtelen. A bölcsészkaron kicsit nehéz
megőrizni kommunikációs “szűzességünket”, nekem ez idáig mégis ment,
szóval van remény, hogy most már ilyen sponát maradok és nem kezdek el
mindenféle toposzokat használni, sablonok és sémák társaságában. Vagyis
persze, h használom őket, mert a nyelv így van felépítve, de nem
tudatosan rendezem őket valamilyen logikus sorrendben, hanem csak úgy
jön. Ahogy esik, úgy puffan.
Tetszik már érteni a címet? Ilyen ember vagyok én, ahogy épp sikerül.
Többnyire nagyon lendületes vagyok és az segít, az apróbb hibák így nem
tünnek fel. De lássuk be, amit én spontaneitásnak istenítek éppenséggel
orbitális lustaságnak is betudható. talán ezért is olyan könnyű utálni
engem. Régebben zavart, hogy szésőséges érzelmeket váltok ki az
emberekből, mostanra valahogy megszoktam, jobb hiján.
Na jó, önelemzésnek vége, az elmúlt pár napban csak ilyesmikkel
mulattam az időt, kicsit unalmas lehet a kedves olvasónak. De ma
dinom-dánom, szóval majd lesz mit mesélni.
Tegnap egyébként ezer év óta elöszőr megint Enél döglöttem és marha
kellemes érzés volt, mégha el ia akartunk aludni a túlfütött lakásban.
De mennyire jó érzés, hogy ha gondolom, elalhatok akár 3 órára is, nem
maradok le semmiről.
Ja és van igazság, az nyerte a korcsolya EBt, aki megérdemli, nem pedig
a nagyon népszerű, de annál antipatikusabb második helyezet, aki azt
hiszi, hogy ő a világ közepe, pfú de utálom azt a pasit…

Kisebb eszmefutatásba keveredtem a nyelvekről hirtelen és erről eszembe
jutott boszi egy megnyugtató mondása, miszerint minden nyelv más, hiába
tudsz rajtuk nagyon jól, mindegyik más fejezt ki és mást jelent neked.
Ezért nem lehet rendesen fordítani…mármint szerintem vmi mindig el
fog veszni…Na mindegy, csak ebbe belegondoltam hirtelen. Asszem
felveszem majd az a “a kétnyelvűség problémáiról”c. retorika előadást…

Na jó, gondoljuk végig,  mi a túrót tudok most írni, ami effektíve
megtörtént és amit a népes olvasóközönségnek is szívesen
felfedek…ööö….jelentem allásan meg vagyok hibbanva, de most már
tényleg tökre. Szeptember 5 óta valahogy elszabadult minden és tényleg
valami totál hippi alkat lettem, vagy mi. Öszintén szólva semmit se
fogok tenni az ügy ellen, élvezem a szitut. Mindig is szerettem
tesztelni a saját határaimat és egyre jobban kitolni őket, ahova csak
tudtam, persze néha azt hittem, nincs tovább. Néha meg szándékosan
inkább megállltam, tuti, ami biztos. Most épp pörögök és haladok,
fogalmam sincs, hogy mi felé, de az tudom, hogy senki se állíthat meg.
Asszem most tényleg enyém az élet 🙂
Képzeljétek el, mi lenne, ha még be is lennék lőve 😉

Micsoda kellemes érzés, hogy itt ülök hajnalok hajnalán de nem azért, mert egy rakás posztmodern versben kell elvesznem, hanem effektíve cseverészhetek barátaimmal MSNen, tanakodhatok, hogy mit írak a blogomba, élvezhetem a zenéket, amiket bepakol a gép (most épp Morrissey-t, amit már rég meg akartam hallgatni, csak a végére már nem bírtam zenét se hallgatni). Most ez hülye szőke libásan hangzik, de alapvetöen felemelő érzés, hogy ha rám tör, hogy most akkor körmöt fogok reszelni 15 percen keresztül, akkor megtehetem, mert abszolute semmi dolgom. Na jó, mielött azok meglincselnének, akiknek még van vizsgájuk, gyorsan témát váltok.

Egy csomót beszélgettem ma Evel, kit mellesleg nagyon imádok, talán nem annyira látványosan mint másokat, de attól még nagyon komolyan adok a véleményére, mert kérem szépen jó az ember ézéke és mellesleg nagyon jól ismer. Igy ma is tök jól levezetett nekem egy két érzelmi mozzanatot az életemből. Ezeket konkrétan nem óhajtom nyilvánossá tenni, de ezzel kapcsolatosan megosztanám azt a furcsa jelenséget, hogy én nem csak emeberekbe tudok beleszeretni, hanem hangulatokba, „fílingekbe”. Tulajdonképpen azokba sokkal jobban és gyakrabban, mint emberekbe. Pedagóiából azt tanultuk, hogy az embernek rossz az érzelmi memóriája ezért arra nem szabad hosszútávon bazírozni. Na kérem szépen velem vmi nem stimmel, mert rendkivül jó az érzelmi memóriám, remekül fel tudom idézni 3-4 évvel ezelött történt dolgok hangulatát. Az egy másik dolog, hogy alapvető mazochizmusomból kifolyólag, leginkább a rosszat tudom annyira feleleveníteni, hogy tiszta lelki beteg leszek. De mondjuk a jó is hosszan konzerválódik bennem, innen jönnek gyakori eufória rohamaim, spontán jelleggel, ohne történés, hirtelen eszembe jut valami vicces/pozitív azt már el is vagyok. Annyira nem rossz nekem. Azt meg már megszoktam, hogy mindenhol elkönyvelnek, mint egy kedves őrültet 😉

Asszem valami nagyon jó történt velem hirtelen. Megbékéltem a múltam egy újabb részével. Mondhatni most már nem nagyon rendelkezek olyan múltbéli korszakkal, amivel nem békültem volna ki. Ahogy ezeket a leveleket olvasgattam, melyben beszámolók az érettségi évéről, hirtelen megláttam azt a sok jót, azt a sok hülye röhögést, amit akkoribban is elkövettünk. Amióta találkoztam AZ exnővel és rájöttem, hogy már egy csöppet sem izgat, hogy mi volt anno és mennyire utáltam vagy sem, éreztem, hogy elindult a megbékélés folyamata. Csak az kellett, hogy eszembe jusson a jó is, ha már a rosszat el tudtam felejteni. Szóval tök jjó, most már max csak pár pillanatnyi hülyeséggel nem vagyok kibékülve, de az annyira nem lényeges, mint egész iskolai évek, vagy még annál is hosszabb idők.

Ha már a megbékélt múltnál tartunk, nagyon úgy néz ki, hogy sikerült megoldanom kijutásomat Varsóba. Aki esetleg aggódna, hogy ez mennyire jó ötlet, annak csak azt tudom mondani, hogy tegnapi boszinak alig mertem beszámolni a terveimről, de végül amikor mégis sikerült kinyögnöm, hogy hova megyek, akkor egy percig végig nézett rajtam, majd közölte, hogy ámen, ebben az állapotban el mer engedni. Szóval ne tessék aggódni, jót fog ez nekem tenni, mivel, hogy fogok találkozni kettő emberrel, akik a mai napig nagy hatással vannak rám. Egyikük se tudja, hogy megyek, infarktust fognak kapni a helyszínen, nem mintha én nem. Egyébként lengyel konneksönnel megyünk, aminek pláne sőt örülök, mert tudom, h jó társaságban leszek. Közöltem vele, hogy bizonyítsa be nekem, hogy Varsó egy jó hely, csak én voltam akkor rossz passzban. Majd kiderül.

Most ezt is elküldöm, de van még mondanivalóm, ne aggódjatok 😉

Hibbant egy idők járnak. Tegnap felszabadultásgott ünneplendő boszival kicsit bevodkáztunk, Szimpláztunk és masszívan euforizáltunk. Tanakodtunk, hogy mi a fene történt ezzel a vizsgaidőszakkal, hogy ennyire szétcsúsztunk benne, meg egyébként is. Miután felsoroltam azt a pár érzelmi hatást, ami ért engem az elmúlt másfél-két hónapban valahogy nem nagyon kerestünk további indokot a szétzuhanásra. Hát tény, hogy kicsit össze-vissza fel vagyok dúlva, vagy talán annyira nem is, de azért meglepődök itten mindenféle reakciókon, meg aztán magamon is egy kicsit. Minden esetre semmi se bizonyítja jobban, hogy jó ötlet volt kedves grafikust exé avatni, különben sose értek volna ilyen remek érzelmi hatások. Mikről maradtam volna le, most komolyan. Szóval hepi vagyok, csak kicsit furcsa állapotokban, mert lássuk be, nem vagyok én szokva ahhoz, hogy hirtelen egy rakás embernek leszek szimpatikus. Asszem addig jó, ameddig nem vagyok én ilyenekhez szokva, különben tök nagyképű lennék.

Egyébként ma tiszta zsibbadt voltam naphosszat, mert tegnap annyira túlpörögtem magamat, hogy nem tudtam aludni, csak 3 órát éjszaka.

Lengyel konneksön itt hagyta nekünk az összes levelezésünket 2000 óta (várjunk csak, számolok, elvileg azóta ismerjük egymást…). Ok, lehet, hogy 99 óta, lényeg, h több évnyi emailről van szó, meg mindeféle órai levelezésekről, melykben sürűn szidjuk a latin órákat 🙂 Nagyon felvidító volt ezeket olvasni, de ugyan akkor furcsa is egy kicsit, olyan időutazás fílingje volt az egésznek. Elvégre saját magamat olvasgattam 3, 4, vagy akár 5 évvel ezelött. Annyira fiatal voltam még akkor jézusom. De mennyire meg voltam már akkor is győződve, hogy mindent tudok! Pofám, nem hiába, az mindig is volt. Egyébként már akkor is netten érződtek mostani személyiségem előjelei. Egyébként nagyon poénosak azok a mailek, lehet, hogy majd kreálunk belőle egy bestof-ot, saját örömünkre 🙂

Na  jó, ezt most publikálom, majd még írok, csak már ezt is órák óta írom, kommunikálok száz felé…

Képtelen lennék összefüggően írni hosszasan, annyira euforiadús vagyok!!!
Szóval most bedőlök az ágyba és euforizálok tovább, olvasgatok,
írogatok, álmodozok és nem tanulok vakulásig, kialszom magamat és
szépeket álmodok, konstans és letörölhetetlen mosollyal arcomon és
szétrobbanó szívvel a rengeteg szeretettől mely árad belőlem. Imádok
mindent és mindenkit, szerelmes vagyok az életbe és waaaah, jaj de jó
most nekem, kivánom nektek is, legyetek egy nap ilyen boldogok, mint én
most!

ui: boszival fergeteges esténk volt, hiába szörnyű párosítás vagyunk
mi, főleg vizsgaidőszak utáni eufóriában egy kis vodkás mámorral nyakon
öntve, szüz Máriám de szép az élet és milye szép volt az estém,
HEPPPPPINNNESSSZ!!!

Nem lesz ez így jó gyerekek, lefekvés elött is fájt a fejem és most is
fáj…Very not cool. Na mindegy, egyrészt ma van vége a hülye
vizsgaidőszaknak, másrészt ma este megyek zülleni boszival, harmadrészt
meg ma kezdődik a korcsolya EB, amit boldogan és vígan nézhetek
kényemre kedvemre, stresszmentesen és tiszta lelkiismerettel, hehe 🙂
Kb 7 éve nézem mar az összes létező döntőt, pedig korcsolyázni
életemben egyszer sikerült, kb pont egy éve Párizsban Csvl. Minden
igyekezetem ellenére sem sikerült elesnem, ellenben Csvel, aki
látványosan elterült, höhö. Na jó, nem leszek rosszmájú. Csak én ilyen
hülye alkat vagyok, hogy ha valaki elesik, azon hülyére röhögöm
magamat. Szerencsére igazságos vagyok, a múltkor én vágodtam el fényes
józan nappal a kisföldalatti feljárójánál, lépcsőn felfele menet.
Teljesen megmagyarázhatatlan volt, minden esetre tiszta hülyének
nézhettek a nénikék, akik kedvesen összeszedtek, mert marhára elkezdtem
röhögni saját magamon.
Bátyám fejlödőképes, megmutattam neki egy NW koncertfelvételt és nem rohant el sikítozva 🙂
Semmi kedvem ehhez a morfóhoz, jobban unom ezt az egész vizsga procedurát, mint valaha, de muszáj valahogy túlélni ezt is.
Felvettem a “Sock of Providence”t, (Luck+3), szóval remélem most majd
beválik, be szokott 😉 (mellesleg egy bárányos zokniról van szó :))
Na jó, kv und cigarette…no no, kv und zuhany (elveszítettem a
rutinjaimat hirtelen, tegnap 10 percig gondolkodtam távozás elött, hogy
az ember mit is szokott magával vinni, amikor utcára megy!

Jaj na, nem is mondtam, nőt egy nyaralónk Csopakon, én még nem láttam,
de úgy hírlik,  marha jó, hehe, lesznek ott még partyk!!

Mintha egy nappal korábban szabadultam volna fel, mint kéne… Ma
délben (amikor felébredtem) berobbant hozzám rég nem látott, frissen
Varsóból hazatért, izé, visszatért (szegény, ő se tudja már, hogy mi az
a haza és főleg, hogy hol van) lengyel konneksön. Vele jól elvoltunk,
elmesélte nekem vallási tébolyát, miszerint megtalálta Jézust ebben a
másfél hónapban, na jó, azért annyira mégse találta meg, de minden
esetre hirtelen tök jól lett, ez a lényeg. Sétáltam vele egy sort,
utána elrohantam fordrászhoz, így újból emberi fejem van, hehe!
Innen egyenesen kedvenc tanítványom karjaiba rohantunk bátyámmal, kinek
végig hallgattuk enyhén zaklatott, de annál szórakoztatobb monológját.
Ezek után sikerült meggyőznöm bátáymat, hogy látnia kell a Csodálatos
Júliát, kisebb huza-vona után sikerült beterelnem a Szinbádba és
sikeresen átszellemült ő is, szóval tiszta siker (én meg harmadszorra
is beleszerethettem Júliába és megerősödött bennem a tudat, hogy ez
itten a példa képem, kérem szépem).
Most meg itt ülök és nulla, azaz nulla tanulással morfóra boldogan le
fogok feküdni, csakis miután írok pár oldalt franciául, mert tegnap
hajnalban arra is rá kellett jönnöm, hogy klasszisokkal jobban írok
franciául. Minden esetre nekem jobban tetszik.
Készen lettek a giccs-party képei és tiszta csalóka, az az érzése támad
az embernek, hogy jobb volt a party hangulata, mint a legendás
hippi-partyé, pedig ez szerintem nem egészen így volt…Minden esetre
viccesek a képek, hehe.
Kaptam ma egy nagyon kedves üzenetet, meghatódtam tőle rendesen, kezdek
teljesen belezúgni a világba, pedig ez a szerep idáig boszinak volt
fenntartva (na jó, azért mindig is osztottam lelkesedését). Miért ilyen
frusztráló konveciózus ez a világ? Rengeteg dolgot kiélnék magamból, ha
rajtam múlna. Csak nem egészen rajtam múlik…
Na, megyek, összeesek.