hú meg ha. az elmúlt két napban próbáltam bepótolni fél év kimaradt bölcsész életet, szóval feljogosítva éreztem magamat, hogy napi 5-6 órát azzal basszak el töltsek, hogy ülök stabilan egy kávézóban és sürűn társaságot váltogatva anyázzam az eltét/a rendszert/a világot, illetve megbeszéljem az aktuális kérdéseket (elöző napi berugás, szemináriumi horrorok, pasik). magyarul semmi értékelhető, mégis teljesen felemelő. szóval most jó nekem, azt leszámítva, hogy szerintem a tüdőrákba dohányoztam magamat…

mostanábban reggel nem ébredek valami kicsattanó jó kedvvel. gyanítom, álmodok én elég sok hülyeséget, csak nem emlékszem rá. aztán napközben belejövök, a végére egész jól elvagyok, de reggel totális nyomasztó nihilizmus van rajtam. ez azért annyira nem egy szórakoztató dolog. majd csak elmúlik már lassan, az összes szarral körülöttem.

belém nyilalt, hogy eszméletlenül szar lesz a szombati buli. ez valahol jó előjel, mert mindig belém szokott nyilalni valami hasonló kellemetlen érzés, de ma még csak kedd van, egyébként is, nekem nincs elég érzelmi kvótám ahhoz, hogy felesleges dolgokon stresszeljek. szóval hagyjanak békén. megyek syntaxra, utána meg könyvtárba, úristen, de jó kislány vagyok én, ma hajnalban még tornáztam is (gyanús, hogy vmit elcsesztem, nics izomlázam). já, de nagyon káromkodok mostanság. majd március 20. után. mostanság mindent ehhez a dátumhoz kötök. mintha utána hirtelen megváltozna a világ, késsel vágják majd el bennünk az ingerült kimerültséget…hm…kötve hiszem. tudom, egyrészt marha összefüggő, másrészt tök pozitív vagyok ma reggel 🙂

kit érdekel a korcsolya, kit érdekel a napom? láttam a Magdolna Nővérek utolsó fél óráját és annak ellenére, hogy azt a filmet én moziban gyors egymásutánban háromszor láttam, ugyan úgy hatott rám, mint legelsőre. úgy érzem nagyon rég nem volt katarzis élményem. ha valaki kikockázná nekem az utolsó fél percét a filmnek, marhára megköszönném 🙂 amikor Bernadette (egy zseniális Nora-Jane Noone, aki, sokkoló infó, annyi idős mint én, ergó a film forgatásakor 17 éves volt!!!) szembetalalkozik az apácákkal és eszébe jut az a megaláztatás, amikor levágták a haját. aztán egyszer csak gondol egyet, kicsit odébb megy és kibontja a feltűzött haját és valami olyan elemi erővel fordul vissza az apácák felé, hogy az emberben megáll az ütő. a filmnek meg vége. és én csak ülök és pislogok azóta is. én most ezzel a lendülettel le is fexem, szarok mindenre.

olyan szürke, piszkos volt az álmom, nem ragyogott benne semmi. valami faházban voltam a tengerparton, bár inkábboceánnak tünt. viharos volt az idő, háborgott is a tenger. öltöztünk át, a ruhákból ítélve a 70es években lehettünk. én ugyan ismertem a két csajt, de most már meg nem mondom, hogy ki azok. az egyik kiselőadást tartott nekem, hogy milyen dagadt vagyok, mad a másik jól letolta, műbalhéztunk egy sort. ki akartam menni úszni egyet, de nem jutottam el addig…

a nap tanulságai:

-az ember ne igyon kvt és igyon rá ananászlét, mert a gyomra kilukad.

– ha az útca gyanúsan csillog este 10kor, akkor le van fagyva. ha le van fagyva, akkor csúszik. ha csúszik, akkor a mozgáskoordinációm annyira izgalmas lesz, hogy nekem is röhögnöm kell, amikor a lejtő alján nagy nehezen megkapaszkodok a buszmegálló táblájában és gyáván várok egy buszt.

– azok a volt tanítványaim/diákjaim (számszerint) kettő, akikkel tartom a kapcsolatot nagyon szeretnivaló emberek és mindig feldobódom tőlük.

– az ember bátran mutogassa csak az irományait, ha épp olyanja van, mert ki tudja, lehet, hogy it is the beggining of a beautiful friendship

– három darab módszertani könyv kijegyzetelése egy nap alatt határozottan káros az egészségre

– a fal azért van ott, hogy kidekorálja az ember

– néha nem lehet eldönteni, hogy mi a jobb, ha valaki soha többet nem jelentkezik az életemben, vagy ha jelentkezik

– egy Monica Bellucci kép határozottan tud dobni az életszínvonalamon. szerencsére többet, mint amennyit 3 módszertani könyv ront rajta 🙂

ezt nézegettem ma reggel, nekem nagyon tetszik. van bennem valami vonazlom a gótikus népek iránt. egyébként meg lemondtam minden programot és szakdolgozathoz fogok olvasni. jipi.

pofozgatom az egofobiát, kéne azért még pár olvasó nékem, meg főleg comment, mert különben nincs miből tanulni. de kezd összeállni a dolog az agyamban és ez feldob. ha már szenvedek a qva szakdolgozattal, akkor legalább egyéb téren legyek magamnál… nem tom, engem megnyugtat, hogy vannak ilyen jól elehatárolódó korszakaim ezekben az agyfolyásokban, amiket produkálok. most asszem nyersebb, fájdalmasabb és őszintébb lettem, mint valaha.

pénteken ültem egy személyiség tréningen, (kötelező a tanárképzéshez). kifejezetten pofás a dolog, mert nagyon jó fej a nő. mondjuk azért kicsit vicces, ülünk körben és akkor “beszéljünk róla”, kicsit Fight Club fíling, de hát végülis nem hiába imádom én a Marlát, no 🙂 na mndegy, lényeg,  hogy ott ültem halál lazán, egy olyan közegben, ahol senkit nem ismertem (leszámítva Rt, akivel együtt mentünk), a nő meg csak kérdezett, ráadásul értelmes dolgokat, hogy hogyan is képzeljülk mi el a tanítást, szerintünk mekkora szerepe van a módszertannak a dolgoban, ilyesmik. hirtelen azon vettem észre magamat, hogy teljesen összefüggően kommunikálom elég kialakult véleményemet a tanításról. a nő örült. én meg csak ültem tovább flegmán.

de most, hogy így belegondolok, egyrészt, nekem fel se tünt, de egyáltalán nem feszengtem egy új közeg elött, mertem magamhoz ragadni a szót. másrészt volt véleményem a tanítással kapcsolatosan. ezen személy szerint meglepődtem, de komolyan. harmadrészt meg antikonformista véleményemet szemrebbenés nélkül felválaltam. ez három olyan dolog, amit az emberek általában nem szoktak. örülök, hogy erre rájöttem, kicsit erősebbnek érzem magamat. bár asszem fogok kapni pár pofont pont emiatt az életemben. de hát ez van.

tisztogattama l inkek között pöttyet, volt, ami már nem műkődött, volt, ami már nem lényeges. mondom én, hogy tisztogatási láz van rajtam.

zuhanyozás címszó alatt hirtelen felindulásból kilakkoztam a jobb nagylábújjam körmét valami meghatározhatatlan pirosas rózsaszínre (találtam a fürdőszobában). 10 perccel késöbb, megfeletkezve erről a tényről meg előbb szívbajt kaptam, majd röhögőgörcsöt. öneuforizáló jelenség vagyok, hiába.

bár lássuk be, az eufória kissé távol áll tőlem mostanság. gyötrő magány tört rám, amint javítgattam szakdolgozatom eddig létező 5 oldalát. bár legalább az az 5 oldal már kinéz valahogy. holnap találkozóm van Miszter Iksszel (micsoda visszatérő elemek vannak az életemben, komolyan a történelem ismétli önmagát), de lehet, hogy ezt kihagyom, helyette inkább apendixeket írogatok.

március 20.-án… ilyenkor azt szoktam mondani, hogy berugok. de valahogy momentán sokkal jobban vonz a perspektíva, hogy hazajövök és befekszem az ágyba, ahonnan nem kelek ki 3 napig. magamhoz veszem az első három Harry Pottert és azokba temetkezem.

egyébként meg csókolom, ahol lezúgtam a lépcsőről laza másfél hónapja, még mindig fáj. sőt, mi több, még mindig lila. értem én, hogy nagy trauma, de azért a 21 éves habtestem ennél egy fokkal gyorsabban is regenerálódhatna. ha hagynám.

na de hát jé, nekem már több mint 2 órája névnapom van! (hú, micsoda kompromitáló infót árultam el magamról) ennek örömére iszom egy korty ásványvízet és olvasok kemény szakirodalmat (ahhoz képest Csáth Géza egy Micimackó).

csak pár hangulatfestő elem az életemből:

1/”- Jaj, szakdolgozato írsz? Te szegény, unokatesóm is, ő is olyan, mint a mosott szar” (kösz.)

2/miért van az, hogy ha az ember elindul otthonról abban az ártatlan (nem naív :p) hitben élve, hogy korán hazamegy, ugyis csak lötyög egy sort a régi barátnéival, akkor hirtelen berobban valami ember, aki nagyon szimpatikus lesz és akinek hatására hirtelen rájön az ember, hogy mégsem ebben a kinyúlt puloverben kellett volna jönni, talán hajat kellett volna mosni, de legalább egy fésülködés nem ártott volna, hogy egy kevés sminkről már ne is beszéljünk. persze elég gyorsan rájön az ember arra is, hogy ez már édes mindegy, szóval kompenzálunk beszédkészségünkkel és büszkén válaljuk, hogy nem vagyunk bombanők, főleg nem hétvégén.

3/egyébként meg tavaszodik. ennek örömére sétáltam a belvárosban ( az Andrássyn), tök egyedül, zenét hallgatva. nem fagytam szét, nem hiányoltam magamról plussz három zoknit és két bundabugyit. kabátom kikapcsolva lobogott mögöttem és nem hiányzott otthon felejtett sálam se. úgy látszik nem volt egyedül ezzel a kellemes sétálhatnékkal, a Deák és az Opera között meglepően sok ismerős szálingózott felém, ugyan ebben a céltalan koválygásban.

4/miért van az, hogy mostanábban ha beszélgettek egy pasival és ne adj isten szimpatikus, akkor kiderül, hogy minimum 28 éves és tele van olyan egzisztenciális problémával, ami tőlem még nagyon nagyon messze áll? ugyan akkor  persze biztos nem áll tőlem olyan távol a dolog, mert valamiért mégis kellemesen elbeszélgetek velük…élettapasztalom valaha utol fogja érni korosztályomat, vagy mindig az alapból 5-10 évvel idősebb emberekkel fogok tudni rendesen beszélgetni és kapcsolatot létesíteni?

na, most elrágcsálok egy c vitamint és lezuhanyozom, ezidő alatt remélhetőleg lejebb megy bennem 4 deci bor és 4 darab sajtos-csirkés-mangós tortilla, mert nekem ma még szakdolgozattal kell foglalkoznom, hogy vesse fel a gáz.

5/ja, hehe. indulás elött felkaptam vmi “könnyű olvasmányt”, hogy legyen mit olvasgatnom a bkvn. csak a 10. oldal után, erősen elborzadva vettem észre, hogy sikerült Csáth Géza “mesék, amelyek rosszul végződnek” c. remekművét magamhoz vennem. könnyed, mi?

Én ugy emost szakdolgozatot írok… Ehhez képest egy bűn erős kv fölött blogokat olvasgatok uszkve másfél órája. Ezzel együtt tele vagyok pozitív hírekkel.

Pl. ma elöszőr ébredtem aránylag emberi formában ezen a héten. Még a fejem is csak nem rég kezdett el fájni 🙂 Továbbá tavaszodik, ez se rossz dolog, bár lehet, hogy nem tartós…

Tegnap buborékkal ültünk a Vittulába, ahova be lehetett férni egy péntek este 10kor, ami azért már alapból pozitív. Utána beszélgettünk egy jót, amire nekem személyszerint már rohadtul szükségem volt, talán nem is annyira, hogy kibeszéljek magamból dogokat, hanem, hogy másnak mondjak akkor és ott értelmesnek tűnő dolgokat. Mostanság elég jellemező a felszínes blabla tipusú bájcsevely, aminek megvannak az előnyei, de azért hosszú távon annyira nem pálya. Lényeg, ami lényeg, szerintem jót tett a dolog a lelkünknek.

Az istenért nem találom a Mourning Becomes Electrámat, ezért kénytelen voltam egy Françoise Sagan-t kiolvasni, annyira nem volt egetrengető. Valami betűéhség van rajtam mostanság, rég volt ez jellemző rám. persze mikor máskor törne rám az olvashatnék, mint akkor, amikor a szakdolgozatot kéne gőzerővel írnom. Ma is rá fog menni az éjszakám, azt hiszem…

Különben, további pozitívum, hogy feltámasztottam Iris Violát. Iris Viola kedvenc karakterem thrillionban , ahol aktívan játszottam IC (in character), aztán nem tudom, valahogy kihaltam a képből, ahogy szoktam, de most visszamentem, Volkovnak hála még létezett a karakterem, szóval most megint írogatok lelkesen. Iris Viola egy lila hajú kémnő, aki marha ügyetlen, sok nyelven beszél, dohányzik, vedeli az éppen aktuális tömény szeszt és úgy hírlik, hogy szereti a nőket. Minden esetre annyira pihentető ezeket a félodalas szöszeneteket írogatni szakdolgozat helyett 🙂 Íme, kis izelítő (most térek be a klánom kocsmájábam, hosszú hosszú kihagyások után)

Az ajtó felpattan és szokásos füstfelhőjében belibben Iris, lábánál Daffodillal. Körbe se néz, egyenesen a pulthoz megy, ahol legnagyob örömére még mindig Olaf ácsorog megbízhatóan a szeszek mellett. Olafnak azonban kicsit váratlan meglepetés a lila hajú kémnő kellemes arcberendezését nézni, aki végérvenyesen bevéste magát a pultos emlékezetébe egy álmos reggelen, amikor kémnőnk… na de hagyjuk ezt a kínos történetet.-Üdv Olaf! Megjöttem. Már azt hittem sose érek ide. Az a sok amazon teljesen lekötött. Nó, dobj ide nekem egy Fekete Mérget, jó erőset, tudod, sok cukor, semmi tej, ahogy régen. Meg ha már itt vagyunk, egy szíverősítő is rám férne, egy dupla Grál párlatot.Olaf zavarodottan néz a kémnőre, kezében szorongatva egy üveg Sárkány Gint. Gondolkodás nélkül nyúlt a kémnő kedvenc itala után, de a Grál párlat szónál lefagyott az agya.Iris észleli a csapos kognitív disszonanciáját (kémnőnk távolléte alatt sokat tanult messzi földeken egzotikus nyelveken) és gyorsan próbálja is oszlatni az agyi összetűzést.-Jaj, Olaf, te olyan megbízható vagy! Ennyi idő után is emlékszel arra, hogy mit szoktam inni? Leszoktam már a Sárkány Ginről, volt ezzel egy csúnya afférom, egy távoli földön kicsit túl sokat fogyasztottam belőle és egy vámpírnővel tőltöttem majdnem az éjszakát. Azóta inkább maradok a Grál Párlatnál, attól csak leégett egyszer a hajam, de az mégis csak biztonságosabb, mint egy vámpírnő, bármily vonzó is legyen…

na, eddig bírtam pasztel ivory színvilágban. annyira nem egészen én vagyok. bármennyire is jó volt az a kép, ez most jobb. ráadásul teljesen önerő. ez kérem szépen a palmyrai sivatag, kicsit photoshoppal megdobva. a kékes-zöld meg azéln műfajom, ámen.

ha valami világítana, vagy nem is tudom, olyanokat csinálni, amit nem szabad neki, akkor szóljatok.

írnék, de hihetetlen késő van, az az igazság.