Mi a franc az a református kölcsön? És hol használtam én valaha ilyet a
blogomon? Mert vki ezzel a címszóval kötött ki nálam… Na mindegy,
élet apró rejtélyei…
Tegnap hajnali 3kor ünnepélyesen beleájultam Rousseauba. Ennek örömére
ma felkeltem tök korán (nem egészen önszántamból, ideges voltam, hogy
nem tudotam befejezni (helyesebb kábé elkezdeni se) a tételeimet), de
még mindig nem csináltam semmit, hála MSNnek és annak a ténynek, hogy
pöttyet összezörrentem Volkovval, majd kicsit hosszabb idő alatt ezt
tisztáztuk is. Hurrá.
Most meg itt ülök és délután már Rnél fogok csücsülni (aki ma költözött
bele önálló életébe) és újabb agresszív agytágulást fogok véghez vinni.
Ez nagyon kellemes perspektíva, mit ne mondjak. A napjai többnyire
semmi másból sem állnak, mint intenzív tanulásból és nem tanulásból
(azaz alvásból).
Pff, asszem ez eészen drámaian ulnamas lett, mint bejegyzés…

Nah kérem szépen, bekövetkezett a vég.
Ugye mindenkinek van ez a hülye izéje, hogy akkor kezdődik el vmi (és
akkor van vége vminek), amikor a volt osztálytársai férjhez
mennek/megnősülnek. Nos, ez bekövetkezett. Egy volt varsói
osztálytársam hozzáment Washingtonban egy US Marineshoz. Kissé leestem
a székről, amikor ezt közölte velem varsói őrült barátném. Persze,
nekem sokkal több osztálytársam van és volt, mint az átlag embernek, de
azért ez mégis csak sokként ért. Az a csaj annyi idős mint én és
férjhez ment…pff. Kicsit ledöbbentem, no.

no, visszatértem Majosházáról, ahol a Színésznővel BéeMZSé funkciónkban
levonultunk pepszit tanulni. Kissé durva 3 év anyagát 3 nap alatt a
feünkbe tömni, de kérem szépen, tiszta siker, olyan faszán tudjuk a 20
tételt, hogy az vmi beszarás. Nem mondom, voltak izgalmas pillanatok. A
dolog pikantériája pl. ott kezdődött, hogy alig tudtunk bejutni a
házba, mert a lépcső le volt bontva és az ajtó elé egy gödör volt
állítva, szóval konkrétan betornáztuk magunkat a házba (majd próbáltunk
visszaemlékezni, hogy a bejárati ajtót NE használjuk, főleg, hogy egy
idő után megjelent vmi kőműves, aki bebetonozta a lukat és vasrudakat
állított belé, így nem csak a nyakunk tört volna ki, de még fel is
nyársalódtunk volna). Ezek után elkezdett szakadni az eső és kb csak ma
reggel hagyta abba. Így gondosan bekészített bikininket becseréltük
egy-két szocreál melegítőre, illetve több számmal nagyobb kinyúlt
pulcsikra, amiket találtunk a házban. Ebben a szerkóban elcsoszogtunk a
boltig, kissé se éreztük magunkat hülyének, de megbeszéltük, hogy van
annyi önbizalmunk, hogy merünk kb bármiben végig menni egy falu
főútcáján.
Többnyire ugyebár mást se csináltunk csak napi 12-14 órát tanultuk a
hülye pepszit. Második napra annyira kitágult az agyunk, hogy számunkra
is meglepő gyorsasággal jegyeztünk meg kb bármit. Akkor kezdtem el
aggódni, amikor egy reklám szlogenjét mondtam fel teljesen
automatikusan, illetve elkezdtem vmi anekdotát mesélni, azzal a
jellegzetes felsorolási és racionalizálási kényszerrel, ami ráragadt az
agyamra. Szóval nem mondom, tudatmodósultunk egy sort.
Alkottunk is rendesen. Indőnként kidobtuk a neurotikus taccsot,
ilyenkor én többnyire oktalanul elkezdtem szakadni a röhögéstől
(mondjuk amikor századszorra is úgy kezdődik egy tétel, hogy
“meghatározzuk a célokat”), a Színésznő meg heves jógázásba kezdett,
illetve nagyokat sikítozva rohangált fől-alá a nappaliban. Találkoztunk
olyannal is, hogy pszichológiai köd, ami egyébként konkrétan a
jegyzetben volt, szóval még csak nem is mi találtuk ki, de nagyon meg
tudtuk érteni, hogy az mi lehet. Mnemotechnikánkat is alkalmaztuk, így
született meg Tumaerf Resztadivim, litván herceg, illetve a hissz, az
mbm és az áasz. Gyakran visszatérő kifejezés volt a “c’est du riz”, ami
franciául annyit tesz, hogy “ez rizsa”. Ennek megfelelője a “yada
yada”. Ebből egyszer csak kreálódott, spontán jelleggel a “blamarizs”,
avagy a “non-efficient yada”, vagyis az, amikor az ember beég a
rizsázással, nem hatékonyan alkalmazza ezt a készségét.
Érzelmi téren időnként úrrá lett ratunk a kétségbeesés, de többnyire
nem hagytuk, hogy mind a ketten szarul legyünk, kölcsönösen motiváltuk
egymást. Ellenben a pesten maradt népeim nem mindig voltak túl jól,
amitől persze vad empatikus rohamot kaptam.
Hm, ez rémes, ahogy így nézem, hogy miket írtam, azt kell észrevennem,
hogy teljejsen megmérgezte a beszédemet ez a hülye pepszi.
Félmondatonként van vmi szakkifejezés, illetve már maga a struktúra is
kissé pedagógiás. Na mindegy, szerda este eliszom az agyamat.
Ma délben ünnepélyesen letudtuk a 20.tételt is, megcsapott minket az
eufória előszele, szóval most megint érzem magamban az erőt, hogy az
utolsó négy napot maximálisan hatékonyan éljem túl. Utána megyek
Pécsre, meg mitomén, minden esetre hepi leszek, az fix.
Most meg tanulok 18.századi fr. irodalmat, hamár átjelentkeztem 15.re.

Jah, egyébként de kurva sokan olvastok ti engem, drágáim, mi a szar
történt? Mellesleg egy rakat keresőszó támadt a semmiből a
statisztikámban, kissé meglepett, de hát csak hajrá.

Na megyek, még egy-két tételt feldolgozok 6ig, amikor is egy vadidegen “szemüveges szalonpunk”kal van találkozom jegyzetügyileg.

Még annyit, hogy nagyon érdekes, hogy az embernek mennyire tágul az
agya, most már kb másodpercek alatt meg tudok jegyezni dolgokat, míg
máskor bambán pislogok hosszú perceken keresztül, míg egyáltalán
felfogom, hogy miről van szó. Ez csak azért vicces, mert tényleg
válogatás nélkül minden szarra emléxem. Félő, hogy az agyam majd
spontán felrobban a sok infó súllya alatt…De szerintem elöbb fogok én
alkoholhoz jutni, mint sem, hogy ez bekövetkezzen (így szerintem
mindenki jobban jár).

Huh, na végre van fél percem ide leülni. Ahogy álltam a tükör elött és elnyúzott képemet bámultam unottan (huh, de művészi), vhogy rám tört, hogy szeretnék okos lenni. Most ezt nem azért írom ide, mert szeretném ha bombáznátok ellenkezésekkel, hanem azért mert alapvetően őszinte ember vagyok és a blogom is egy őszinte médium. Szóval nem tom, egy kis szellemi kihívás olyan jót tenne nekem asszem.
Apropó, tegnap nem is említettem, hogy voltam moziban Vanity Fairt nézni, ha már kötelező olvasmány. Egész pofás volt. Ezen felbuzdulva este megnéztem a Sense and Sensibilityt anyukámmal videón. Van vmi határozottan zseniális Jane Austenban. " I'm afraid she has transposed her feelings to my brother" (mondja vki, akinek a mennyaszonnya hozzámegy a bátyához). "If you can't think of anything appropriate to say do refrain your remarks to the weather dear." (az anya tanácsa a még őszinte legkisebb lánynak). Beszarás ez a nyelv. Asszem ilyen cuccokat fogok olvasni nyáron. Egész este olyanokat mondogattam, hogy "the rain in span stays mainly in the plain", illetve, hogy "How now brown cow?". Aztán kisebb dráma, hajnali f2kor R smsben közli velem, hogy kissé az ügyelet felé száguld, mint kiderült vesegörccsel. Ettől persze jól felébredtem empatikus rohamban. N4kor írt, hogy megy haza, jobban van, ekkor megnyugodva elaludtam, bele Lord Byronba 8egyébként is Shelley sokkal jobb, csak azt a hülye felfuvalkodott hólyagot dicséri mindenki…pff, olvassátok el az Arkádiát Tom Stoppardtól, abban említik Byront :))
Reggel sikeresen elkéstem a szigorlatról, hála a hülye trolinak, ami laza erkölcsökkel begyűrt egy kocsit maga alá. Tök rendesek voltak velem, kb úgy néztem ki, mint egy őrült nő, de külön elmagyarázták nekem a dolgokat és úgy általában, jó hangulata volt a vizsgának. Amikor 10 perc után végre oxigénhez jutott az agyam azt hittem, h röhögőgörcsöt kapok a témák olvastán. Mert itt vki nekem nagyon jót akar. "Gender definition is works of Women Writers in English". Höhö. Shakespeare, úgy általábban a drámák és a nők a szakterületem. Szóval belelkesedtem, persze most így útólag leírva kissé lelkesebb vagyok, mint akkor és ott, mert alapvetően egy pöttyet jobban is felkészülhettem volna. De mindegy, így már könnyű okosnak lenni. Jane Austent és Virginia Woolfot magasztaltam midenhova és minden formában, ahogy csak tudtam. Persze majdnem sikerült beleírnom, hogy "és akkor Emma Thompson, akarom mondani Eleonore Dashwood", de hát ennyi talán belefér. Jelzem jó szokás szerint nem olvastam vissza, csak beadtam, szóval lehet, h jókat fognak rajtam röhögni. Minden esetre 6 oldalt írtam a nőkről (bár időnként pasikat is kénytelen voltam megemlíteni…így belegondolva egész pofás elméletet rittyentettem, ha vkit érdekel, majd kifejtettem) és hiába imádom Virginia Woolfot és minden, de azért kissé csömört kaptam a témától, szóval késöbb már szabályosan sikítottam, amikor napközben nők jöttek szóba (ezt el tudjátok képzelni a BTKn??).
 13órakor kirobbantam az Ajtósiról, 13:37kor már a MUKon tespedtem, 14:00kor már kezdődött is a morfó. 15:00kor lefagyott az agyam, kv ide vagy oda, migrén, nyasgem, világfájdalom, beirattam egy egyest, pedig LSD sista segített, meg még páran, köztük maga Körmendy is. Asszem most már egyszer tényleg megtanulom ezt a cuccot, megérdemelné a Körmendy, amennyi türelmet fektet belém.
Szabadulásom után pár óra szétzuhanással vidítottam Phage-et. Aztán nem tom, átestem a ló tuloldalára és határozottan euforikus állapotban estem be a lakásba egy remek mozgáskoordinációs csődnek hála. Sikerült ugyanis becsípnem a lábtörlőt a rácsba, majd nagy svunggal seggbe trafálnom magamat a ráccsal, ezáltal felgyorsulva meg felkenődtem a félig nyitott ajtóra, minek kilincse beleállt az oldalamba. Családom érdeklődött, mit ittam…
Holnap hajnalban megyek Majosra Színésznőstül, 3 nap szabit kaptok, péntek este leszek legközelebb, addig PePszi és szaridő, magány és pszichedelika (ahogy magunkat ismerem). Szóval hát jó.
Akit érdekel a lelkivilágom, annak elárulnám, hogy ma egészen embernek éreztem magamat egy idő után, szóval, bár ti ebből túl sokat nem érzekeltettek, nihil hangulatom sztornó.
Egyébként meg voltam a Madáchban, nincs fal és rohadt jó az egész. Marha jó kis lakás lesz az kérem szépen. Momentán kicsit abszurd, hogy a fal helyén megvannak fejmagasságban a fütés csővek, amik a falban futottak… Minden esetre beszarás jó az a lakás. És az enyéééém, jéjéjé. Mármint izé, na szóval az lesz. Háh. Asszem életemben elöször sikerült beleszeretnem egy konkrét helybe (és nem kultúrába, népbe, nyelvbe, országba, személyes múltba). Az a lakás a kezdettől valahogy az elemem volt. Wiii. Na, már megint euforikus rohamot kaptam ( ma csak másodszorra). Ennek örömére lefexem és álmodok valami Pápamenteset. (nők kiméljenek :))

Említettem már, hogy mindenem kivan a vizsgaidőszakkal? Most beszéltem
egy fél órát Volkovval és ááá, pöttyet úrrá lett rajtam a kétségbeesés,
illetve “minden létező bajom van”. S a legszebb, hogy úgy meg fogok
bukni holnap kettő darab tantárgyból is, hogy azt szép lesz nézni.
Nincs az az Isten, hogy átmenjek angol irodalom szigorlaton. Nem vagyok
kompetens. Morfó meg próba szerencse. Szerencsém mostanság annyira nem
volt, szóval, ki tudja. Ennek az egésznek az a drámája, hogy ennyi
erővel Pécsett is lehetnék, akkor már klasszisokkal jobban lennék.
Helyette randizhatok Körmendy, immár kb hatodszorra az év során…A
legrosszabb, hogy ismerem magamat. Ha holnap megbukok, rám fog törni a
dafke és nem lesz az az Isten, aki visszaparancsol engem az engedelmes
tanulás útjára. Pepszi viszont kell. Szóval aki úgy érzi, van velem
olyan jóba, kezdje csiszolni a retorikai készségeit, lehet, hogy
akaratom ellenére jobb belátásra kell majd engem bírni.
Most meg ünnepélyesen lefexem. Úgy, hogy nem tudom miről szól az Ivanhoe és egy sort se olvastam T.S Eliottól. Basszák meg.

Böh, de el vagyok fáradva ( az ember sose igyon este 10kor kvt, még
veletlenül se, tévedésből víz helyett, ha meg mégis, akkor végképp ne
olyan kvt, amit egy másik kv addikt állít elő, mert az életbe nem fog
elaludni emberi időben). Megjártam ma már Máriaremetét, hiába
fohászkodtam, hogy többet be nem teszem a lábamat a francia suliba
(LFB), ez ma mégis megtörtént. Részletesebben, ha van értelme.
Egyébként belebotlottunk plátói szerelmembe, pénteken megnézzük a
Hamletet, amit ő rendezett, kiváncsi vagyok már megint mit alkotott a
drága ember.
Apropó Hamlet, nos, dunsztom sincs, hogy a rákba fogok átmenni a
holnapi szigorlaton, tegnap a Romatikánál megcsömörlöttünk, na most
most elalszom, szóval igazán ideális állapotban vagyok, szó se róla…
Biztos lenne egy csomó dolog, amiről tudnék írni, de az az igazság,
hogy nyügös vagyok és ilyenkor hisztis, szóval ezt most inkább
kihagyom, mindenki érdekében. Elegem van a vizsgaidőszakból, nem azért
mert tanulni kell, mert bevallom őszintén, én alapvetően még abban
nőttem fel, hogy a tudás hatalom és a véremben van az elemi kiváncsiság
és a szellemi ingerek iránti vonzódás. Szóval nem ez a bajom, hanem az,
hogy ez a vizsgaidőszak egyrészt egy korlátot rak az egyébként elég
korlátlan (vagy általam megválasztott korlátokkal rendelkező) bohém
életembe és főként, elszigetel szereteimtől. Ha belehalok is, letudok
minden szart június 15.ig!!

Ja és beütött az anyagi krasch az életembe, egészen megdöbbentem,
amikor rá kellett jönnöm, hogy van 400 forintom erre a hétre… Aztán
szerencsére találtam egy kis dugi pénzt, de ez azért mégis csak
sokkoló, mindig is tudtam, hogy jó starving scholar leszek, de ennyire?
Ráadásul kezdek rájönni, hogy hova ment az a rengeteg pénz, de inkább
nem borzolom a kedélyeket, főleg a sajátomat, azzal, h leírom a dráma
tárgyát. Egészséges struccpolitika nem árt…

Öh,  hát ez beteg. Tegnap déltől este 9ig csakis kizárólag angol
irodalommal foglalkoztunk és csak a romatikáig jutottunk. 9kor
konkrétan úgy éreztem, hogy még egy betű és hányok. Rengeteg dolgot
olvastam fel, nem is értem, hogy nem rekkedtem be, illetve kedves R
hogy nem kapott hülyét tőlem. Aztán beestem a Blaha aluljárójában, ahol
találkoztam kedvenc unokatesómmal, akivel elkommunikáltam kedélyesen
vagy egy órát. Ettől kicsit magamhoz tértem és ráeszméltem, hogy
eredetileg a Színésznőhöz indultam a SzimplaKertbe. Ott elücsörögtem
éjfélig a Színésznő egész klikkjével egyetemben (akik többnyire őrült
nők, szóval szimpatikusak), mindenféle pasik kriziseket ápoltunk
lendületesen, illetve meghallgattuk terápia jelleggel egymást, hogy ki
miért van szétcsúszva. Személy szerint asszem eggyel több kvt ittam a
kelleténél, de ezt is vhogy túléltem, cska msot fáj a fejem, mint az
Isten nyila, vidám lesz ez a nap, szó se róla. holnap meg rohadt
szigorlat, meg khm, be se merem valani, de morfó (igen, tudom, nem
vagyok komplett, hogy átrohanok az egyik egyetemről a másikra és még
rohadt morfóból is vizsgázok, ami alapvetően megint abból fog állni,
hogy meresztem a szemet vkinek a lapjára, mindezt úgy, hogy Körmendy ne
röhögjön túlzottan).Szerdán délelött meg megyünk Majosra a Színésznővel
tanulni BéeMZSé funkciónkban. Szóval majd valahol ott fogok megnyuodni,
de akkor is csak egy kis időre. Bevalom, fosok a rohadt irodalomtól.
Nem racionálisak a paráim, soha. A múltkor rástresszeltem a 18.századi
fr. irodalom vizsgámra, ami kb a kedvenc tantárgyam volt és az egyetlen
beton ötös kedvenc professzor bácsimnál. Erre képes voltam komoly
gyomorbántalmakat kapni azon, hogy mi van, ha mégse sikerül. Vki igazán
lelőhetne.

Ja, tessék röhögjetek. Ma reggel anyukám berontott a szobámba és
elmesélte, hogy mit álmodott (nem szokott emlékezni az álmaira, ezért
volt teljesen belelkesedve). Erről eszembe jutott, hogy én is aktívan
álmodtam, méghozzá jó ködöset. Minden esetre láttam benne az új pápát,
aki nagyon szellemes volt. Elöszőr bottal járt, majd azt eldobta
magától (gondolom csoda történt) és elkezdett ponékodni. Aztán vmi
hittan órán voltam, amin boszival vmi irdatlan röhögőgörcsöt kaptunk. A
hittanórát a pápa tartotta egyébként, de egyre fiatalabb volt az
álmomban. Aztán vége lett az órának és mi egy gimnáziumban voltun
diákok, mentünk a következő órára amikor a folyosón elkezdett szakadni
a hó, de vmi olyan szinten, hogy szinte látni se lehetett. A következő
óra történetesen plátóoi szerelmem angol tanárral volt, akinek
kifejtettük boszival,  hogy nehogy már órát tartson ilyen rossz
időben. Ezzel elment az óra nagy része. Másra nem emléxem, de ez azért
egy pöttyet abszurd.

Irdatlanul fáj a fejem, csak tudnám mitől. Vagy legalább azt tudnám,
hogy mitől fog elmúlni…Úgy ülnék ma itthon, de képtelenség, rengeteg
dolgom van. És most elvileg önéletrajzot kéne írnom, franciául.

áááá, tök éber vagyok és nem tudok a seggemen maradni, politoxikomant olvasgattam, ajánlom mindenki figyelmébe.
Az egy dolog, hogy tökre megmarad az agyamban, amit most tanulok
(Quarelin rulz), de kreatív tettvágy tört rám, ez rémes, nem tudok a
seggemen maradni. Szóval eltávolodok a géptől és képernyő csábító
lehetőségeitől…

Következzék az “agybajt kapunk a tanulástól és ennek hangot adunk elég alpári hangnemben” cimű rovatunk:

A ó kurva anyát Sir Thomas Wyattnek és az egész angol reneszánsz
költészetnek, hogy Petrarka kedves Vlagyivosztoki nénikéjét ne is
emlegessem, amiért ilyen eszement mondatokban kell kommunikálniuk a
szerencsétlen bölcsész hallgatókkal:
“There is writte her faire neck round about: “Noli me tangere”, for Ceasar’s I am and wild for to hold, thouh I seem tame.”

Holnap reggelig le kell még nyomnom 4 századnyi angol irodalmat, Rel
11től vakulásig nyomjuk majd egymásba az infókat. Asszem reális esélye
van annak, hogy meghibbanjak…

Hehe, nos a link funkció részemről még időnként mindig rejtély 🙂 A
tegnapi politoxikománt csak most látjátok elvileg, cserébe kaptatok még
egy filmbuzit is, akinek nagy elönye, hogy film őrült, ami én is
vagyok, mint már biztos észrevetéttek, szóval közérdek jelleggel ki
lett linkelve, ráadásul aki szereti a Big Lebowskit, rossz ember nem
lehet 🙂
Egyébként egészen meg vagyok lepve, hogy mennyi fontos ember koválygott
az angol irodalomban a 16.században. Ilyen Shakesperare, Kys, Marlowe,
Spencer, meg ilyenek. Előre várom, hogy mi lesz velem a 18.században.
Márpediglen én most át fogom ma vannak az egész szart napjainkig, ha
belehalok is…