Irtam reggel egy bejegyzést, azt se híre, se hamva…ha én ezt értem.
Gyerekek, el vagyok hízva és ez szarul érint. A legdurvább az egészben,
hogy valószínűleg azért van ez így, mert simán eszek, amikor éhes
vagyok, nem úgy, mint egyetemi őrület alatt, hogy napokig koplalok.
Szeptember második felére már nem lesznek ilyen bajjaim, de addig is
dagadtnak érzem magamat és ez rémes. Nah, ilyen postot se hittem volna,
hogy írok egy nap.

Huh, asszem évek óta nem ébredtem azzal a kellemes érzéssel, hogy végre
ki vagyok pihenve, van bennem energia, ébren vagyok és nem vagyok
megfázva! Ennek örömére sütök egy kis palacsintát,
Szépen lassan behozom a lemaradásomat asszem. Jutnak eszembe a dolgok.
Pl. most valamiért eszembe ötlött az az abszurd pillanat, amikor
Volkovval és öccsével a Feltalálóval ücsörögtünk Pécsett a Papucsban
(ahol jó és oclsó a fröccs, csak az elején nem értettem, miért áll szét
az agyam egy nagy fröccstől, aztán kiderült, hogy az házmester és csak
200 forint). Szóval ott ücsörögtünk, kicsit kilátástalanul, kicsit
belassulva, alapvetően nem volt semmi dolgunk, csak úgy bementünk a
városba, hátha valami. A Feltaláló (akit egyébként nagyon szeretek)
teljes mellbedobással sorolta a jobbnál jobb ötleteit, hogy miket kéne
gyártani. Többnyire ilyen cyber-kütyük voltak, amiknek a müködését csak
sejteni tudtam. Volkovval csak ültünk, hallgattuk és időnként teljesen
másról beszéltünk. Simán beleillett volna egy “Look Back in Anger”
korabeli angol darabba ez a jelenet, ami egyszerre tükrözi a fiatalság
kilátástalanságát és a töretlen lelkesedését. A Feltaláló egyébként
nagyon aranyos, neki köszönhetem a Sacredemet. Voltam nála, a szobája 4
négyzetméter, van benne egy számítógép és rengeteg cyber-kütyü, meg a
falon egy MÁV hamutartó, ami bevallom, nekem is jól jönne. A Feltaláló
ott ül naphosszat és dohányfüstben programoz. Az egy dolog, hogy közöm
sincs a programozáshoz, de tetszik valahogy ez az ötlet és ez az
elhívatottság. Erősen bevetem minden létező lobbymat, hogy sikerüljön
övő nyárra elköltöznöm.

No de megyek, sütöm ama palacsintát, aztán elmegy bátyám (akivel
szerintem most elöszőr birtunk ki egymással 2 hetet összeveszés nélkül,
sőt, még határozottan jót is beszélgettünk párszor), aztán megyek
boszihoz, aztán majd kiderül. Lassan helyre rándul az életem, már csak
Phage-el kéne találkozni vagy valami, kiderülne, hogy minden a szokásos
kerékvágásban van. Bevallom, várom, hogy lépjen ő, belefáradtam abba,
hogy rohangálok mindig mindenki után. Nincs rajjtam dafke vagy
gyermeteg sértődés, csak valahogy most így érzem magamat, azt kész.
Átszabtam a betűket, most elvileg kevésbé folyik ki a szemetek (meg az
enyém is). Nem kell félni, két nap múlva megszünők egy hétre 🙂

Rám tört a nosztalgia, vagy mifene… Elolvastam egy rakatot hannah blogjából, mindenkinek nagyon sűrűn ajánlom (bár most vhogy olvasottságom kissé megcsappant, mindegy, azért ajánlom, aki hallgat rám), mert jól is ír és jókat is. Ezzel együtt én nagyon jókat szoktam szórakozni. Már marha rég nem olvastam őt, legutoljára pont múlt nyáron. Aztán ha már ott voltam, a saját blogomat is visszaolvastam az egy évvel ezelötti korszakra. Meglepő, hogy mennyire ködösítettem. Tiszta üldözési mániám lehetett. De különben annyira nem változott semmi, Virginia Woolf, Sziget, eufória, levertség, koffein mérgezés. Csak a sört szerettem meg útközben. Na ó, tulzás, hogy megszerettem, elvégre én a fröccs híve vagyok rendületlen, de már nem megy eseményszámba, ha megiszok egy korsó sört (mint anno, höhö).
Kiváncsi vagyok az ezévi Szigetre. nem is annyira a zene miatt, mert már rég nem a zene miatt járok oda (erre mondjuk nem olyan rég jöttem rá), hanem a hangulatért. Elvileg minden okom megvan rá, hogy egy fantasztikusan jó Szigetet várjak, hisz rendkivül jól összeválógatott emberekkel megyek. De persze bennem marad az örök paranoia, hogy mi van, ha most derül ki Volkovról, hogy egy állat, vagy rólam, vagy egyáltalán, mi lesz, ha éjfélkor vérfarkassá alakulunk és széttépjük egymást? Tudom én, hogy 3 napig sátoroztunk a semmi közepén egy metál fesztivál kereteiben, kettesben, teljesen egymásra utalva és nem lett semmi tragikus következménye (hacsak egy "nem olyan" gyűrű csere annak minősül), de mégis, hadd féljek már egy kicsit, hogy hirtelen most fog mindenki csődöt mondani, bokaficamot, gyomorrontást, postmodernystka tuladagolást kapni. Lehet, hogy én fogok megőrülni, hogy nem hagynak békén, hogy egy métert se tudok tenni egyedül, hogy nem lehet kiszállni egy hétig, hogy nyilvános szállást csinálok a lakásoból/szóbámból/ágyamból (anyukám egy szent,  mondtam-e már elégszer?). Most, amikor itt ülök hajnali 3kor, mert ekkor vág az agyam és nem zavar senki, nehéz belegondolni abba, hogy holnap estétől a másik létformámban leszek, a pörgésben, népszerűben, elfoglaltban, vonzóban, központiban. Most meg itt ülök kócosan és viccesnek tartom ezt a tartaléküzemmódot.
Ha ti ebből most bármit is értetettek…

Egyébként meg csókolom, hol vagytok, olvasóim? Kérem az igazolásokat! Párotokról tudom, hogy nyaraltok, hogy otthon vagytok és nincs netetek, de a többiek hova tüntettek? Minimum 30 ember hiányzik a napi statisztikáimból. Persze, könnyen beszélek, én se voltam itt. De most már vagyok, szóval újra belendül az ipar. Erről most hirtelen eszembe jutott a Bánatos Kurváim Emlékezete (vagy Emléke? franc se emléxik), ami ugye egy García Marquez és nekem nagyon nem tetszett, Rnek ellenben nagyon igen, amit egyszerűen nem értek, de bevallom, nem biztos, hogy lemerek vele ülni ezt megbeszélni, mert ezt már eljátszottuk a Passióval kapcsolatosan, minek következményében olyan ideges lettem, hogy egész sok cigarettámba került, míg lehiggadtam. Ez az átka annak, ha az embernek vannak meggyőződései… De nem is ez a lényeg (most egyébként az annyiszor emlegetett stream of consciousness-t demonstrálom in action), hanem az, hogy megszólítottam kedves olvasóimat, akik felszívódtak az augusztusi fagyban, hogy ugyan má, merre járnak. S ha már így szóltam hozzájuk, hát mondja meg nekem vki, hogy miért él bennem az a leellenőrizhetetlen beidegződés, hogy a vámpírok melegek? Persze láttam az Interjú a Vámpíralt, igaz kicsit voltam még és nem is annyira fogtam a témát, meg olvastam most (sóhaj) Angela Cartert, meg ugye a Sacredben kaszabolom a népet egy vámpír dominával. Nem vagyok szakértője a témának, mégis van bennem egy ilyen beidegződés és nagyon örülnék, ha valaki kifejtené, vagy megfejtené, hogy ez honnan jön. Ja és tudom (?), hogy van valami film Catherine Deneuve-el ebben a témakörben, amiben CD (kit tisztelek, de alapvetően nem szeretek) nem tudom mit csinál nem tudom kivel, de nővel (ezt is csak onnan tudom, hogy valami összesitésben ez volt a nem tudom hanyadik legerotikusabb filmjelenet, valahol a Postás Kétszer Csenget után, Sharone Stone és a bugyija/jégcsákánya elött). Na szóval fejtse meg nekem valaki ezt a rejtélyt, meghívom egy kvra.

Ja és a nap tanulsága: ha az ember spanyol művészfilmet néz és már már elviselhetetlenül szépnek tart egy nagyon vonzó nőt, akkor óvakodjon, mert a végén még kiderül, hogy a nagyon vonzó nő egy sokkal kevésbé vonzó férfi voltaképpen, ami engem max csak egy kicsit meglepett, de a főhőst határozottan kellemetlenül érintette, na de nem lövöm le a poént. Milyen jó ez a konszolidált erkölcsű Magyarország (ezt se hittem volna, hogy valaha leírom), legalább nem kell (még) elgondolkodnom, hogy beszélgető partnerem milyen nemű.

Bioritmus átképzésen vagyok, Szigetre készülendő. Persze ez csak ürügy.
Az igazság az, hogy ittam egy kvt este 9kor, azt most meg itt tespedek.
Sacredben vmikor 13 óra játék után elfelejtettem menteni, szóval most
kicsit üt a guta, asszem ma inkább Virginia Woolf lesz a sorsom.
Napközben tespedtem, fájt a fejem, meg minden bajom volt. Lényegtelen.
Holnap este jön Volkov, elötte boszi, vmikor reményeim szerint buborék
is feltűnik a színen, szóval holnapra élni is kéne…
Találkoztam futólag a Kártyással, meg Zosiával, voltunk moziban is,
megnéztük a “Lábaid Között”c. spanyol eposzt. Lassan már spanyolul
fogok káromkodni, annyi spanyol filmet nézek itten mostanság…
Egyébként izé…Az egyik spanyol tanárom a kettő közül határozottan
utálta Almodóvart, mondván, hogy úgy festi le a spanyolokat, mintha
azok mind perverz degenerált állatok lennének. Na most az egy dolog,
hogy ezt egy lengyel pali mondta, aki, bár erről fogalmam se volt
akkor, valószinűleg nem a liberalizmusáról ismert. Az viszont egy tény,
hogy nem csak az Almodóvar filmek tükröznek furcsa dolgokat. Egyébként
határozottan kellemes film, tulajdonképpen egy szexuál-krimi, vagy nem
is tudom hogyan lefesteni, aki tudja, nézze meg, nem egy kifejezetten
friss darab, nekünk a Cirkógejzirben sikerült beesnünk rá 8 perc
késéssel, szóval látványosan levetettük magunkat az első sor
kanapéjára, tiszta fíling. Lehet, hogy érzéki csalódás volt, de úgy
vettem észre, hogy a többi sorban is alternatív ülőalkalmatosságok
voltak, ki kell majd próbálnom. Csak az a baj azzal a mozival, hogy kb
3 éve ugyan azokat a filmeket adja (igaz, nem láttam mindent, de szóval
kcisit uncsi a kinálat).

Mire hazaértem, bátyám megjött Batíz András esküvőjéről. Mert
Magyarország kicsi. Szóval most lehet, hogy a fél válla benne lesz a
Blikkben, hurrá. Mostanság mindenki az ujságban szerepel, Csnek a fél
válla, másnak full extrás vigyorképe vmi kerületi lapban, kedvenc
tanítványom a tvben, pincércsajom múlt nyáron az indexen, apukám a
hiradóban, mi a szar van már itten? Na majd a Szigeten, ott úgyis
folyton felfedezem magamat valami óriás képen, lehetőség szerint jó
kompromitálón. Jézus, erről most eszembe jutott az a gagyi sztori,
amikor három (?) évvel ezelött Szigeten akkoriban kedves barátnémmal
(azóta elhidegültünk, nincs kedvem bekódolni, nem szereplője
életemnek), szóval neki álltunk egymás hátát masszírozni, többen
voltunk, afféle vonatot kreáltunk (azóta ezt már ezerszer eljátszottam
másokkal is, akkor még vmi enyhe újdonság varázsa volt). Ott termett
pár srác is, hadd csatlakozzanak be, hát jó. Beült mögém valami eléggé
vodkától büzölgő, állítása szerint magyar, de születése óta
Hollandiában élő tejfől szőke orvostan hallgató, aki nagyon
szimpatizált velem. Miközben masszírozta a hátamat, bőszen magyarázta,
hogy melyik izmomat hogyan hívják latinul, illetve, hogy merre van a
sátra, ahol szívesen látna. Én kedvesen visszautasítottam az
ajánlatokat és alapvetően nagyon jókat röhögtem, mert aranyos volt és
nagyon részeg, de egyáltalán nem rosszindulatú. Annyi történt még, hogy
valami party fotós ott termett, hogy le kell minket fényképezni. Ez meg
is történt, fel is kerültünk a netre, bevallom őszintén, nem emléxem
már hova, minden esetre vicces volt. Most azt képzeljétek el, hogy
ééén, postmodernystka a javából, hippi és lazaság megtestesülve,
halálosan be voltam szarva, hogy valaha visszajut az a kép drága
exgrafikushoz, aki még akkor épp életem szerelme volt. Egy olyan kép,
amin semmi kompromettáló nincs, csak annyi, hogy egy pali masszírozza a
hátamat. A vicc az, hogy vagy leszarta volna, vagy halálosan szívbajt
kapott volna és hetekig nem állt volna szóba velem. Ennyit a fejem
lágyáról, ami akkor, khm, nem volt benőve. Utólag vicces belegondolni,
hogy mikből csináltam (akaratomon kivül szerintem) ügyet. Szerencsétlen
embert egyszer megfognám és elmesélném neki mondjuk Zebegényt, vagy
valamelyik hippi partymat, az egészséges erkölcstelenségükkel együtt.
*legyint* ugy se érdekelné.
Inkább kihasználom ébrenlétemet, hogy olvassak.

Mert minden blogíró egy kicsit geek valahol…

Szóval jó ez a Sacred. Egy vámpír macával nyomulok (kinek bátyám
találóan az Anne Rice nevet adta, no comment). Annyira nem fáraszt a
cselekmény és gondolkodni se kell túlzottan. Rohangálni, kaszabolni,
mindezt ilyen kellemes retro fílingben, ráadásul úgy, hogy közben én
EBMet hallgatok (még mindig Eltronic Body Music, ha vkit érdekel, kb
dark electronak lehet leginkább jellemezni), szóval van egy alap tucc
tucc a tipíkus fantasy zene fölé, höhö. Ezért jó, ha az embernek ilyen
giga gépe van. Mert közben még töltök is. És nem fagyok sehova. Ne
tessék anyázni, néhány év múlva elavulok én is simán… Szóval van
ennek egy hangulata. Néha rákattanok egy játékra. Tart egy hétig vagy
kettőig. Addig monomán vagyok, aztán meg semmi. Augusztus 29.-én vége a
nyárnak, meg egy csomó dolognak. Addig meg hagyjanak békén, ki a fenét
érdekel, hogy hajnali f5 van? Végre jól érzem magamat. Egyébként arra
jöttem rá, hogy örüljetek, hogy ha már írnom kell (márpedig kell),
akkor legalább ilyen ártalmatlan baromságokkal írogatom tele magamat,
nem pedig a bennem elrejtett titkok százait fejtem itt ki, név szerint.
Csak mert Pest kicsit és minden kiderül. Adom itt a nagy ármányt, de
voltaképpen azért vagyok én ennyi titok örzője, mert meg lehet bennem
bízni, más titkait nem pofázom el. Részemről meg nem rendelkezek
titokkal (így senkit se hozok kellemetlen helyzetbe, mindenki pontosan
ugyan annyit tud vagy tudhat rólam, a lehetőségek adottak, csak nem
mindenki aknázza ki, de ez már nem az én bajom, ha nem figyel, nem
sakkoz össze dolgokat, vagy szimplán leszarja. Mellesleg annyira izgi
dolgaim nincsenek, hogy érdemes legyen belőlem bármit is kiszedni). No,
hát ez is egy semmiről szoló bejegyzés…helyes, kezdek visszatérni
régi magamhoz 🙂

jelentem, blogba botlottam, szóval kaptok tőlem egy kis liberális
propagandát. mert miért is ne, ha épp azt ecsetelem, hogy feltámadtam
hamvaimból (főnix pipi, miért is ne),a kkor hadd osszam az észt, ahogy
azt meg lehetett tőlem szokni. nem akarom felfedni, hogy kinek a blogja
(nem szoktam olvasni, tök véletlenül botlottam bele), mert csak egy
vélemény a rengeteg hasonló közül. melegfelvonulás a téma (látszik
mennyire saját egom körül forogtam, h erről nem is tudtam semmit, pedig
tegnap volt), ki lehet sakkozni, h drága blogoló (átlag ember vélemény
egyébként) milyen szépeket gondolt a témával kapcsolatosan. hogy nincs
ezzel semmi baj, de minek felvonulni, kirakatba pakolni magukat, hisz a
mi sem erőszakolunk rájuk semmit és a heterok sem vonulnak föl. csak, h
ez itten nem európa (de persze, térképen az, tudom), itt még küzdeni
kell azért, ami kicsit odébb már tök természetes.meleg vagy amerikában
vagy angliában, le se szarják. itt szenzácíó. ezért vonul fel a nép.
hogy egy kicsit több teret és elfogadást nyerjen. sokkterápia, de
egyetértek. szokjuk meg. legyen melegfelvonulás, míg senki se megy már
el, se egy ellentüntető, se egy feltünési viszketegségben szenvedő
meleg se, mert egyszerűen nincs már miért küzdeni. ennyire egyszerű
szerencsétlen blogoló érvelésszerkezetét felrúgni. nem csak az ővét.
csak ezt senki se teszi meg. nem vagy Atyaúristen, még túlzottan okos
se, csak egyszerűen nem ebben a kicsinyes légkörben szocializálódtam.
szodomizáltassa magát, ki jónak érzi. és ellentüntessen, aki akar. csak
teljes mértékben fölösleges.

nézem itt sorra az Almodóvarokat és most jöttem rá, hogy nem akadok
fenn semmin, azon se, hogy nők férfiak, hogy nők nőket szeretnek, hogy
minden a szex körül forog, hogy nem lehet megállapítani, ki férfi és ki
nő. nem akadok fenn ezeken, pedig lehet, hogy kéne, hisz ez elvégre nem
“normális”. ha így nagyon belegondolok, akkor talán dereng valami, hogy
ez régebben másképp volt kódolva az agyamban. hogy gyermekkoromban még
tradicionális családformák voltak az agyamban, hogy a nemi kérdésekkel
is sokáig tisztában voltam (vagyok én most is, félre ne értsetek).
aztán egyszer csak volt valami Big Bang az agyamban, felrobbant minden
ilyen tradicíó, alapvető formai követelmény, rájöttem, hogy ez nem kell
az élethez, mint ahogy a rím se kell a vershez, mert ez is csak
részletkérdés. azóta szemrebbenés nélkül nézem az Almodóvarokat és
talán csak azon akadok fenn, hogy milyen szar dramaturgiai fordulat azt
a ronda nőt a film elején elaltatni és csak a legvégén felébreszteni
(Nők az Idegösszeomlás Szélén). azon viszont fenn akadok, hogy más
ilyen ‘apróságokon’ fenn akad. márpedig egy kezemen meg tudom számolni
a hozzám hasonló dimenzióban liberális embereket (s egy része nem is
MO.n él). mi lesz így velem?

nem tudok leszállni a témáról, szíves elnézését kérem az olvasónak,
főleg a kitartónak, hisz ő már valószínűleg sokadszorra olvassa ugyan
ezt az eszmefutatást (nothing new under the sun). egy évvel ezelött én
kérem szépen nem voltam túl jól. nem rémlik túl sok dolog, csak az,
hogy Uriah Heepet hallgattam és kezdődött bennem a hippi mámor, ami
mostanra teljesen kiteljesedett bennem. aztán elmentem Szíriába és
kicsit kicserélődtem. régebben leginkább csak a buta emberek
idegesítettek. azóta már az igazságtalan és a kicsinyes emberek is
idegesítenek (hiába, öregszem, lassan majd házsártos vén tyúk leszek).
hagyjuk az igazságtalant. a nagyvonalúság hiányzik egy csomó emberből.
ha egyszerűen le tudna szarni egy s mást. ha nem húzná fel magát
fölöslegesen, mert egyszerűen minek, akkor a diszkriminácíó is csökken.
persze idealista vagyok, méghozzá fájdalmasan. de müködhetnének így a
dolgok. persze nem fognak. de ha bennem át tudott alakulni egy fél
világkép (hisz én egy teljesen tradicionális családképet kaptam
otthonról, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy én egy határozottan
szerencsés családi légkörben nöttem fel, hisz szüleim nem váltak el,
foglalkoztak velem és bátyámmal és effektíve kaptunk valamit nevelés
címszó alatt is. az ember azt hinné, hogy ez alap, de rá kell jönnie,
hogy manapság már semmi sem az), akkor másban miért nem tud? nem vagyok
én különb, nem vagyok én jobb mint egy csomó ember. talán annyi
különbség van, hogy én alapvetően meg vagyok békélve magammal és
életemmel és nem kapcsolnak félre bennem rejtett feszültségek. most
őszintén, menjek el szektagurunak és terjesszem a néptérítő igét? arra
meg én mennék rá.

na, kezdek asszem teljesen magamhoz térni. persze másodpercenként hatot
tüsszögök és egészen meglepően sok zsepit trombitálok el, alapvetően
jobban vagyok, mint egész héten bármikor. megnlztük a Tears of the Sun
c. fantasztikusan b-kat eposzt, melynek kettő darab vonzereje van, az
egyik Bruce Willis a másik meg Monica Bellucci. hagyjuk Bruce-t, ugyis
ösz a borostája, meg kb semmit se csinál. kis Monica Bellucci kurát
tartottam (szakképzett olvasók tudhatják, hogy ezt félévente megejtem,
ha épp esztétika hiányom van és unom Tarja Turunnent) és már megint
össze-vissza vagyok ájulva a gyönyörtől, hogy hogy a francba lehet
valaki ennyire szép. Volkov bezzeg nincs elájulva, ő a természetes
nőket szereti (tulkép ez nekem csak jó lehet, mivel, hogy sose fogok
úgy kinézni, mint Monica Bellucci, pontosabban mindig is csak nagyon
természetes fejem lesz, semmi sophisticated beauty, höhö), szóval
bármennyire is örülök az ízlésének, kénytelen voltam lehülyézni, hogy
aki nem ájul el ettől a nőtől, az nem ember. anyám múltkor megjegyezte,
hogy folyton bedőlök a szép nőknek. nem fejtem ki, de van benne
igazság, bizonyos esztétikai gyönyör fölött elveszítem a józan
ítélőképességemet (ki nincs ezzel így?). csak az a vicc, hogy a pasik
szoktak elvileg sztereotípikusan így gondolkodni, nem nők. de ki
mondta, hogy tucat nő vagyok.
na jó. hajnal van. a hülye Sacred meg müködik (sóhaj). én meg
tulaludtam magamat. szerintem egy fél éve nem voltam ennyire kipihent,
mint most. nem hinném, hogy sokáig fog tartani. most, h így eszembe
jut, legutoljára március elején voltam kialudva, 3 nap 40 fokos láz
után (influenza).
ma valahogy nincsenek nagybetűk amondat elején, akit zavar, szólaljon
fel. mint ahogy én is szívesen felszolalnék Bill Gatesnek, hogy nincs
tüsszögös és orrfújós szmájli az egyébként egész zseniális és feletébb
user friendly MSN Messengerben. hogyan szemléltessem így interaktívan
kedves contactomnak, hogy mi bajom van? vagy nem tudok már mit kezdeni
fene nagy jó dolgomban, aszondjátok? hát lehetséges…
lassan vége a nyárnak. igaz, az elmúlt egy hét kicsit zátony volt
minden szempontból, de szerintem nyugodtan állíthatom, hogy életem
legjobb nyara volt eddig (bár ezt már sok nyárra mondtam). és még
elöttem a Sziget. persze mindent el lehet baltázni, de amilyen társaság
igérkezik oda, hááát, szerintem erősen katarzis és abszurditás gyanús
(a kettő összefügg), ja meg erkölcstelenség gyanús is, de ez nem
publikus, szóval ezt most itt nem is tettem szóvá.
lehet, hogy lassan vagy letámadom a Sacredet, vagy Virginia Woolfot
(hm, érdekes kombó), de elötte elmesélnék egy kellemes epizódot, aminek
semmi jelentősége, csak tipikusan az a fajta dolog, amira rá szoktam
lelkesedni. lényeg, hogy két napja jöttem haza és szakadt az eső, de
vmi ordenáré módon. én akkor még próbáltam tartani magamat ahhoz, hogy
nem hordok esernyőt és szarrá ázva álltam a zebránál, amikor befutott
egy csaj ugyan abban az állapotban mint én. rám nézett és elkezdtünk
röhögni tök spontán, majd vidáman kb áttáncoltunk a zebrán, leszarva
mindent, mert már úgyis annyira mindegy volt tényleg minden. marha jó
érzés volt na. nem akarok benne mély filozófiai izéket találni,
egyszerűen csak örülök, hogy vannak még ilyen emberek.
ui: lassan mintha visszatalálnék ehhez a bloghoz, mert lássuk be,
vizsgaidőszak vége óta annyira nem írtam ide egetrengető dolgokat, nem
azért mert nem történtek velem egetrengető dolgok (mert azok mindig
történnek velem kérem szépen), hanem mert valahogy kiestem a blogírási
ritusomból. de semmi sem tart örökké, egy kiesés sem.

Na, az alvás határozottan segít. Kissé ugyan mintha megfáztam volna,
annyira nincs sok bajom, mint tegnap lefekvéskor. Szóval úgy döntöttem,
ki is mozdulok valamennyire. Tegnap sikerült kisebb anyázásba fulladnom
boszival, ami abszolút nem jellemző, csak elpattant vmi ér az agyamban,
vagy nem tudom, mindegy, ma reggelre persze már hült nyoma se volt az
egésznek, mert alapvetően nem egy olyan téma, amin fel tudjuk magunkat
húzni hosszú órákra. Vasárnap elvileg találkozunk is, szóval akkor majd
elválnak a dolgok asszem.
Most Ardinnal megyek találkozni, elötte meg megszerzem végre a
Sacredet, ami nem jelenti azt, hogy müködni is fog, de azért jó lenne,
az tény.
Sikerült kialudnom magamat, olyannyira, hogy már nehezemre esik
elaludni bármikor. Persze azért megy és ilyenkor alapvető baromságokat
álmodok. Most pl az elöbb Libanonban voltam apámmal és egy családi
baráttal és polgárháború volt, egy busz felrobbant és koponyák voltak
az úton. nekem meg nem fért az agyamba, hogyan lehet ezt az egészet
összegyeztetni azokkal a kedves libanoniakkal.
Kezdek egyre jobban lenni. De azért tudom, hogy nem békéltem meg
bizonyos dolgokkal, mert akkor nem nyilna belém semmi rossz érzés
telesen indokolatlanul. Lassan, de hatékonyan örödgűzök.
Tegnap Zosiaval vedeltük a teát és tudatmódosultunk a méztől
(psychedelic honey), ami abban nyilvánult meg, hogy sürű anyázások
közepette szuszakoltuk fel magunkat a villamosra, ahol utána hülyére
röhögtük magunkat az embereken.

Hapciii, a rohadt életbe ezzel az időjárással meg a parlagfűvel…
Ki kell pihennem magamat. Tespedés, olvasás és alvás kurára fogom
magamat néhány napig, nem várjatok tőlem egetrengető bejegyzéseket, nem
vagyok hapcciii már ember szerintem, sorozatosan veszek össze hapcii
mindenkivel, aki számít az életemben, hapci, akarom mondani hozsánná. A
végére már a humorérzékem is elhagy. Láttam ma a Todo Sobre Mi Madre-t,
a nap fénypontja. Jöjjön már haza buborék Zalaszentgrótról, ez így nem
állapot, pcii, rohadt élet, folyik az orrom.

Nem tudok mit kezdeni magammal. Semmi lendület nincs bennem, egészen zavaró. Mint aki nem is ébredt ma még föl.
Na mindegy, mik is történtek velem az elmúlt napokban?
Feljöttem Pécsről, ahol marha kellemesen üdültem egy kicsit túl keveset. Volkovtól többnyire el kell ájulni, legyen ennyi elég.
Itthon folytattam mozi maratonomat bátyámmal és megnéztük az Oldboy c.
koreai filmet, ami többynire egy pszicho-izé, nem tudom k ategorizálni,
de rémes. Aki nem akarja tudni, miről szól, hagyja ki ezt a bekezdést.
Szóval annyi egy lényeg, hogy egy palit bezárnak 15 évre egy ilyen
magánbörtönbe, amikro kijön meg szeretne rájönni, hogy ki zárta be és
miért. Találkozik is a pasassal, aki bezárta,a ki add neki pár napot,
jöjjön rá, mit követett el. Közben a pasi találkozik egy fiatal sushi
szakácsnővel, akivel persze jóba lesz és khm, szóval dúl a láv.
Nyomozás stb után kiderül, hogy azért zárta be a pasi, mert még gimiben
ő szerelmes volt a saját húgába, akivel szexuális kapcsolatot is
fenntartott (hát, hogy én ezt milyen szépen mondtam), ezt a
szerencsétlen főhősünk véletlenül megtudta és elterjjesztett vmi
pletykát, minek következményében a húg öngyilkos lett. (eléggé
görögtragédia fíling, de sebaj). Azt hinnénk, hogy 15 év elzárás elég
büntetés volt, de egy frászt, kiderül, hogy az aranyos sushi szkácsnő
nem más, mint a lánya a főhősnek. Lelkiterror fantasztikum. Ezt az
elmebeteg frogatókönyvírót… Képileg is van benne egy két 
izgalom, pl a főhős kivágja saját nyelvét egy ollóval, illetve az
elején bezabál egy élő polipot csak úgy, két pofára (számomra teljesen
érthetetlen, hogy ezt hogyan valósította meg a színész).
Na. Szóval film kissé sokkoló volt. A nap folytatása is. Kedvenc
pincércsajom majdnem meghalt egy autóbalesetben, nem lett semmi bajuk,
de azért mégis, a sokk és a felfedezés, hogy az emberek bárhol és
bármikor meghalhatnak, kurvára leszarja mindenki, hogy te erről mit
gondolsz, hogy te egy mondat felénél voltál, hogy te másnap moziba
akartál vele menni, hogy tegnap vesztettek össze és még ki kell
békülnötök, lószart.
Találkoztam a Kártyással is, akivel egy érdekes beszélgetést
folytattam. Ő minimum a harmadik ember, de lehet, hogy inkább a
negyedik, aki hirtelen megnyílik, mondhatni megtörik és elkezdi nekem
mondani, hogy ő milyen ember is tulajdonképpen, amit én már évek óta
tudok, de annyira nem hallgatott rám senki, meg annyira nem akarta az
illető visszaigazolni, hogy igazam van, hogy most kicsit sokként kapom
ezeket a vallomásokat. Oké, hogy Kasszandra vagyok és valahol örülnöm
kéne, hogy ilyen emberismerő vagyok, meg valószinűleg elég ó barát is,
de obb lett volna, ha nem lenne igazam.
Marha megviselten mentem haza és olyan rémségeket álmodtam, hogy az
valami fantasztikus. Előjöttek az éppen aktuális fosjaim (E és buborék
krizis), illetve a régi ismétlődő paráim (állok vmi nagyon magas pózna
tetején és le kell másznom, de félek, ha ugrok viszont meghalok/ valami
nagyon keskeny pallón kell átmennem, ami magasan van és félő, hogy
leesek). Szóval remek állapotban ébredtem, na.

Hm, igényt tartanak a gépre, majd késöb folytatom. Egyébként meg vihar
lesz, ez megnyugtat, mos tmár legalább tudom mitől vagyok ilyen
szétesve.